Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-12 / 161. szám

2011. JÚLIUS 12., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR Jelenség és kezelés magasból nézve úgy tűnik, hogy Tolna megye az iskolai hiányzások csekély volta miatt is a béke szigetének számít. Szinte idilli ez a kép más vidékekkel összehason­lítva: egy tavaly novemberi adat szerint az említett hó­napig országszerte „már há­romszáz családnál függesz­tették fel az iskoláztatási tá­mogatást, de jelenleg is kö­rülbelül kétezer ügy van fo­lyamatban.” Ezzel együtt is tévedés lenne azt hinni, hogy a szigorú, de nem min­den alap nélküli rendsza­bály alkalmazása csodákat képes tenni: azaz, az elret­tentő hatás majd éppenség­gel visszavezeti az osztály- termekbe az elkóborolt bárá­nyokat. Az egyik fővárosi kerület témakörrel foglalko­zó, kellő mélységű beszámo­lója így fogalmaz: azt gon­dolták, hogy a szankciók hí­re gyorsan elterjed „és ez visszatartó erőt jelent majd a szülők és gyermekeik szá­mára”. Ám nem ez történt: „a tapasztalat azt mutatja, hogy nemhogy nem csök­kent a hiányzások száma, hanem egyre növekvő ten­denciát mutatott”. mindezeket azért is érdemes idecitálni, mert ismételten bebizonyosodik, ami a hoz­záértő szakemberek előtt amúgy sem ismeretlen: a mégoly előremutatónak tar­tott rendelkezések akkor ér­hetik el a kívánt hatást, ha más, ugyancsak érdemi in­tézkedések adnak hátszelet a szándék és cél megvalósu­lásához. Magyarán szükség van az iskolakerülés bünteté­sére, de legalább ugyanilyen szükség van azoknak a kö­rülményeknek a feltárására és lehetőség szerinti változ­tatására, melyek talaján megélhet az iskolakerülés. Akárcsak a betegségek ese­tében: néha közismerten lát­ványos eredmény érhető el a tüneti kezeléssel, de teljes gyógyulást a baj gócpontjai­nak megszüntetése hozhat. PROMÓCIÓ Fájdalommentes gyógyulás érszűkület Hazánkban népbetegség az életet nehezítő kór Az eljárás megkezdése előtt és után is orvosi vizsgálatot végeznek. Szerencsére ez is, és a húsz alkalomból álló kezelés is fájdalommentes Az érszűkület okozta pa­naszokat komolyan kell venni. Munkatársunktól Hazánkban nagyon magas az ér­szűkület előfordulási aránya, és az érbetegségben szenvedők kö­rében kiemelkedően magas ha­lálozási ráta tapasztalható. Az érszűkület leggyakrabban a láb­száron alakul ki. Kockázati té­nyezői közül ki kell emelni a cu­korbetegséget és a dohányzást, bár a vérnyomás és a vérzsírok magas szintje, továbbá az elhí­zás is jelentős szerepet játsza­nak a kialakulásában. Az érszűkület sokáig semmi­lyen panaszt nem okoz, később járáskor fáradékonyság vagy a vádliban fájdalom jelentkezik. A betegség romlása során a görcs egyre rövidebb távolságok meg­tétele után lép fel, majd nyuga­lomban is állandósulhat. Ez ön­magában is komoly panaszokat, a hétköznapi feladatok ellátásá­nak akadályát jelenti, így jelen­tős életminőség-romlást okoz. Súlyos esetben pedig akár am- putáció is szükségessé válhat. Az érelmeszesedés mindig az egész szervezet érrendszerét érinti. A lábszáron jelentkező ér­betegség időben történő felfede­zése tehát azért is fontos, mert a szív vagy az agy ereinek - tüne­teket egyelőre még nem okozó - károsodását jelezheti előre. A különböző területek ereinek megbetegedése közötti szoros kapcsolatot támasztja alá az a tény is, hogy a perifériás érbeteg­ségben szenvedők körében két­szer nagyobb az esély az életet is veszélyeztető szövődmények, stroke és szívinfarktus kialaku­lására, mint az egészséges em­bereknek. A perifériás keringés zavará­nak jelentkezése után öt évvel a betegek 70 százaléka, míg tíz év­vel később már csak az érintet­tek fele él. A legnagyobb kocká­zatot a már meglévő, de tünet­mentessége miatt még fel nem ismert, ezért kezelés nélkül álló érbetegség jelenti. Vajon csökkenthető-e a kocká­zat? Világszerte népegészség­ügyi felmérések bizonyítják, hogy a tünetmentes érbetegek szűrésével és az ezt követő meg­előzéssel csökkenthető a kerin­gési betegségek okozta szövőd­mények kialakulása. A tünet­mentes személyeken végzett szűrés során kiderül, hogy háromszor többen vannak ők, mint a panaszokkal már küzdő betegek. A betegség képes meg­ingatni az ember mozgását, ke­resőképességét, nyugalmát. Az alsó végtagi érszűkület ke­zelésében egy olyan találmány áll a betegek rendelkezésére, mely- lyel kiemelkedő eredményeket ér­tek el. A Nashwan-ParasoundP|us egy olyan készülék, amellyel már több mint 30 nemzetközi ní­vós díjat nyert el feltalálója. Több száz beteg számolt már be jelen­tős mértékű javulásról, gyógyu­lásról. S hogy a kezelés miként zajlik? Nos, a diagnózis és a ke­zelés egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műsze­res vizsgálatból és az azt követő húsz kezelésből álló fájdalom- mentes kúrából tevődik össze, napi egy alkalommal. A kezelés a beszűkült érszakasz közvetlen közelében lévő mellékereket ke­ringésképzésre - azaz funkció­átvételre - készteti. A kezelés mindenki számára elérhető, hisz az ország számos városá­ban alkalmazzák már, így Szek- szárdon is. Felvilágosítás és bejelentkezés: www.medhungary.com vagy 06-70/210-1513, 06-30/265-9360, 06-20/327-6835, 06-72/551-714 HÍRSÁV Közösen húztak kerítést a temető köré kajdacs A rekkenő hőség elle­nére több mint ötvenen vettek részt a temető körülkerítésé­ben, amit társadalmi munká­ban végeztek a falu lakói. Boda János polgármester elmondta, majdnem kétszázöt­ven oszlopot helyeztek le - he­lyüket két vállalkozó fúrta ki szintén önkéntes felajánlás­ként -, és ötszáz méternyi dró­tot feszítettek ki. A Temető ut­ca irányában még nincs kerí­tés, de szépen gyűlnek az ado­mányok. Az önkormányzat fel­hívására eddig nagyjából száz­ezer forint gyűlt össze, (vt) Jó helyre kerültek a segélycsomagok jviiszLA Házhoz vitte az Együtt Miszláért Egyesület a segélycsomagokat a hétvégén mind a 130 családnak. A kéz­besítés két napot vett igény­be. A rászorulók nagyon örül­tek a szárazélelmiszernek. Adományosztás már tavaly, il­letve azelőtt is volt a faluban. A támogatás a Magyar Öku­menikus Segélyszervezetnek köszönhető, (má) Szorgalmasan locsolják a település virágait ozora Idén is beneveztek a virágos települési mozgalom­ba, melyben eddig minden év­ben szép eredményeket értek el, most sem szeretnének le­maradni - mondta Schrancz Istvánná polgármester. A nagy hőség próbára teszi nemcsak az embereket, ha­nem a virágokat is. A község utcáira, tereire kiültetett közel 1000 egynyári virágot napon­ta - reggel és este öntözik a közfoglalkoztatottak, (vl) Schrancz Istvánná polgármester Továbbiak a TEOLhu hírportálon Bél Mátyás-díjat kapott Kaczián János honismeret Kérdés, hogy lesz-e pénz a szekszárdi ifjúsági találkozóra Zúgnak a klímák, hűtők, megnőtt az áramfogyasztás nagykörös, SZEKSZÄRD A honis­mereti akadémiát idén Nagykő­rösön tartották. Tolna megyéből nyolcán vettek részt az esemé­nyen, Kaczián János a helyi hon­ismereti egyesület elnöke veze­tésével. Az akadémia az a hely, ahol az ismeretek tudományos igényű ter­jesztése történik. A honismereti akadémia: iskolán kívüli szabad­egyetemszerű előadás-sorozat. A fél évszázados hazai honismereti mozgalomban tevékenykedők 39. alkalommal rendezték meg a mostani, nagykőrösi tanácskozást Öt évvel ezelőtt Szekszárd adott otthont a programnak. Nagykőrösön a népzene, a népdal, a néptánc volt a fő téma. Kaczián János Nagykőrösön Művészek, tudományos kutatók, továbbá hangszerek, táncok, egy­házi és népi énekek jeles ismerői tartottak előadásokat a múlt hét öt napján. A 160 résztvevő egy tanulmányúton is részt vett a Kö­rösök vidékén. Elmentek a Pető- fi-emlékeket idéző Kutyakaparó- hoz, tisztelegtek a kőröstetétleni millenniumi emlékműnél, meg­nézték a ceglédi Kossuth-múze- umot, és Kiskunlacházát is, ahol albumot adtak ki az egykori szekszárdi tanár, Vajnai János rajzaival. A rajzok mellett Babits Mihály-, Baka István- és Illyés Gyula-versrészletek olvashatók. A hagyományőrzés az ifjúság­nak is feladata. A16. országos if­júsági honismereti akadémiát várhatóan Szekszárdon tartják az ősszel. Egyelőre még nincs meg a rendezéshez szükséges 1,3 millió forint. De Kaczián Já­nos reméli, hogy összejön a ráva- ló, és nem szakad meg ez a szép hagyomány. A tervek szerint minden megyéből 2-3, a honis­meret iránt érdeklődő középis­kolást hívnának meg, s jöhetne néhány diák a határainkon túli magyar lakta területekről is. Ta- nulmányutakat szándékoznak szervezni a tolnai várakhoz, kas­télyokhoz, kúriákhoz. Kaczián János aktivitása köz­ismert. Nagykőrösön most meg­kapta a honismereti mozgalom legrangosabb kitüntetését, a Bél Mátyás-díjat. ■ W. G. PAKS A rekkenő hőség miatt meg­nőtt az energiaigény, de a meleg­rekorddal együtt mostanáig nem dőlt meg a nyári villamosener- gia-fogyasztási csúcs. Ám, ha marad a forróság, hétvégéig való­színűleg rekordmennyiségű lesz a napi áramfogyasz­tás - mondta Tari Gá­bor, a Magyar Villa- mosenergia-ipari Át­viteli Rendszerirá­nyító Zrt. vezérigazgatója. Pénte­ken 5900, hétfőn több mint 6000 megawatt volt a fogyasztás. Tari Gábor ellátási problémára, kor­látozásra egyáltalán nem számít, hiszen van tartalék bőven, a ha­zai beépített erőművi kapacitás 9000 megawatt, és importáram is segít az igények kielégítésé­ben. A megnövekedett áramfo­gyasztás egyértelműen a hűtőbe­rendezések, klímák, ventilláto­rok „számlájára” írható. Nagyobb mérvű fogyás mondható el a hű­tésre alkalmas berendezéseknél is. Weisz József, egy paksi műszaki üzlet ver zetője azt mondta, tar­tós kánikula esetén ug­rásszerűen nő a keres­let. Máskor heti két-három, ilyen­kor napi tíz ventilátort adnak el, s ugyanez figyelhető meg a klí­maberendezéseknél is. Hozzátet­te, érdemes előbb felkészülni a kánikulára, mert elsősorban nem a boltok, hanem a szerelők kapacitása véges. ■ Vida T. ■ Korlátozás­ra nem kell számítani.

Next

/
Thumbnails
Contents