Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-09 / 159. szám

MOZAIK vigasztalhatatlan: nemrég elvesztette a leghűségesebb társát, Normant. A15 éves welsh corgi terrier végelgyengülésben pusztult el. Sokáig betegeskedett, tavaly ősz óta többször elkóborolt, az állatorvos súlyos leépülést és depressziót állapított meg nála. A Jó barátok sztárja sok fotót őriz kedvencéről, és ezek alapján festményt is készíttetett róla, OLVASTAM RACZ TIBOR Hát ez meg mi? korunk feltörekvő tehetsé­gei, mint W Évi, Alekosz megjelenése után azt gondo­lom, nehéz meghökkenteni a kereskedelmitelevízió-néző és bulvárolvasó közönséget. Nincs ma már ingerküszöb. Ritka, amikor az ember el­kezd öklendezni attól, amit a képernyőn, újságban lát, vagy a rádióban hall. ÁM AZ EMBERT a titOkzatOS- ság mindig is vonzotta. Az X-aktás sorozat okozta leg­nagyobb düemmáknál is na­gyobb rejtélyt jelent szá­momra például, hogy a Gomes szexuális orien­tációját kideríteni szándéko­zó találgatások, amelyektől az Orient Express gyorsasá­gával fogja el az embert - legalábbis engem - a harcté­ri ideg, meddig fajulnak még? Odáig már eljutott a bulvármédia, hogy nő férfi­bőrben, meg hogy férfi női testben. Egyéb variációk még nem láttak napvilágot énekes hugunk vagy bá­tyánk nemi hovatartozásá­val kapcsolatban, a szexuá­lis életét meg inkább hagy­juk is, mert az a bizonyos öklendezés még a végén új­ra képernyőre kerül, vagy ugye annak a végterméke. én egy dolgot tudok Gomes- zel kapcsolatban. Az jutott ró­la eszembe, mint az egyik ba­rátomnak az utcán, az egyik hölgy kutyája (?) láttán: Jesz- szusom, hát ez meg mi? GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, il­letve a TE0L.hu hírportálon ke­resztül új otthont találni. Közöl­jük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelős­séget tud vállalni egy gondosko­dásra szoruló jószágért, segí­tünk, hogy egymásra találjanak. BONYHÁDI GYEPMESTERI TELEP BONYHÁD, MIKES UTCA 3. TEL: 06-30/6098719. WWWJLLLATOK.INFO/KIRA www.bonyhadikutyusok.blog spot.com. ÖRDÖG: egy lakatlan ház udvarán él Bonyhád-Majoson 2 társával. Árván, szomorúan, magányosan. 6 év körüli kan. Bújós, kedves, kö­zepes termetű kutyus. Érdeklődni lehet: 30/946/11/35 Mártonfai az ötök egyike fotográfia Nívós jubileumi kiállítást akartak Szlovákiában Gáti György kurátor (balról) a kiállítókkal, Móricz Simonnal, Mártonfai Dénessel, Hajdú B. Andrással és Bácsi Róbert Lászlóval SZEKSZÁRD, ÜPTÓSZENTMIKLÓS Az Ötök kiállítása. így híresült el a Pécsi József fotóművészeti pá­lyázat ösztöndíjasainak napok­ban nyílott tárlata a szlovákiai Lipótszentmiklóson, és ezen ötök egyike a Tolnai Népújság fo­tóriportere, Mártonfai Dénes is. A Dom fotografie, vagyis a Fényképészet Háza ad otthont a kiállításnak, amely az egyetlen ilyen irányú szakosított intéz­mény északi szomszédainknál, és már 15. éve a nyári fotósisko­la helyszíne. Amatőrök és profik egyaránt részt vehetnek a külön­böző kurzusokon, ezúttal 8 or­szágból 47 érdeklődő érkezett. Lucia Benicka, az intézmény ku­rátora pedig úgy gondolta, hogy az idei jubileumi rendezvényre szeretne egy nívós kiállítást is. Gáti György fotográfus, a kiállí­tás hazai kurátora javasolta a Pé­csi József-pályázat ösztöndíjasa­it, Bácsi Róbertét, Hajdú B. And­rást, Mártonfai Dénest, Móricz Simont és Simon Márkot. A szlovákiai közönség ugyan­azokat a képeket tekintheti meg, mint amelyek a magyar fotográ­fiai szentélyben, a Mai Manó Házban voltak korábban látható­ak. Kollégánk esetében ez a Vi­déki foci és a Hétköznapi lányok sorozatok nyolc, illetve négy ké­pét jelentik. A fiatal fényképé­szeknek azonban nem ez az egyetlen lehetőségük a bemutat­kozásra, hiszen tegnap este inte­raktív vetített előadáson láthatta a közönség a portfoliójukat. Gáti György elmondta, hogy a kiállításnak egyébként jó a fo­gadtatása mind a közönség, mind pedig a Fotográfia Házá­ban megforduló külföldi szak­emberek részéről. ■ Hanoi E. Művészeteket visznek a Tisza-túrára rotary Nyolc megyei alkotó megy, a festmények árából javítják a vízminőséget szekszárd Idén művészeket is visz a Rotary Club a Tisza-túrá­ra. A fő szervező az Észak-Kárpá­tok Rotary Szövetség, melynek szlovák, magyar, román és uk­rán rotary klubok a tagjai. A há­rom országot érintő evezős tú­rára 15 művészt hívtak, akik kö­zül nyolc Tolna megyei: B. Tóth Edit, Bágyi Zsuzsa, Beda László, Biszák László, Boros Aranka, E. Nagy Mária, Haász Mária és Stekly Zsuzsa. Az augusztus 5-től 14-ig tartó út során született al­kotásokból vándorkiállítást ren­deznek, melynek öt állomáshe­lye lesz: Tiszafüred, Nagybánya, Ungvár, Kassa és Miskolc. Az egyik szervező, Rühl Gizella azt is elmondta, hogy a túráról do­kumentumfilm készül, mely be­mutatja a folyó jelenlegi állapotát. Szrnka Pál, a Rotary Club Szekszárd titkára mindehhez hozzátette, hogy a szervezet ma­gyar és román kormányzósága adja a legtöbb támogatást. Ebből állják majd az étkezés és a szál­lás költségeit, továbbá a festőesz­közöket. A vándorkiállítás anya­gát értékesítik. Ez a pénz lesz a 10 százalékos önrésze annak az összegnek, amihez az állam 90 százalékot hozzátesz, és ami vízminőségjavítással, -meg­őrzéssel kapcsolatos célokra használható. Összesen mintegy 30-40 millió forintra számíta­nak. Ebből készül majd a kis­ülni, továbbá a szervező négy or­szágban - legalább egy-egy is­kolában - javítani kívánják az ivóvízellátást, illetve megoldják a szennyvízelvezetést. ■ W. G. Negyvenkét fogat a pályán Százhalombattától a Sió-zsilipig túráztak a Dunán szekszárd Sikeresen zárult 126 folyamkilométernyi dunai eve­zés után a szekszárdi Clark Ádám Flottilla szokásos, éves nyári túrája. Gaál László, a csapat vezetője elmondta, június 24űn indultak Százhalombattáról, és július 3-án értek célba a Sió-zsi­lipnél. A közel 20 tagú csapatot ugyan az időjárás nem fogadta kegyeibe, élménydús túrát tud­hatnak maguk mögött. Több he­lyen is megtekintették a helyi nevezetességeket, így Százha­lombattán a vas- és bronzkori múzeumot, a dunafóldvári vár kiállításait és a hartai tájházat is, az estéket pedig a látottakhoz kapcsolódó témájú vetélkedővel színesítették. ■ H. É. lovas A ma esti show-ra is rengeteg embert várnak zomba Negyvenkét fogatot látha­tott a közönség a háromnapos zombai lovasrendezvény nyitá­nyán, pénteken. Hirnikl György, a rendező Zombai Lovasklub Egye­sület elnöke elmondta, 2 póni-, 8 egyes és 4 négyes fogat mellett 28 kettes fogat versengett a zombai kastélyparknál. Az első napon, a díjhajtásban az egyes fogatoknál Jámbor Vilmos (Kisbér), Gáspár Szüvia (Hódmezővásárhely), Ko­vács Imre (Románia) volt az első három sorrendje. A kettes fogatok versenyében 1. lett Kecskeméti László (Pálfa), 2. Gubacsi Gergő (Tahitótfalu), 3. Hirnikl György (Zomba). A négyes fogatok verse­nyét Móró Lajos (Hungária LK) nyerte, 2. lett Scheik József (Vecsés), 3. Bárdos Attila (Hetény- egyháza). Ma 9 órakor kezdődik a maratonhajtás, a nagy meleg fel­tehetően megviseli majd a lova­kat és a hajtókát is. A szervezők rengeteg nézőt várnak a ver­senyre és a látványosnak ígérke­ző éjszakai lovas show-ra, ami este tízkor kezdődik. ■ S. K. HUMOR- Nem szégyelli magát? Teg­nap még fehér bottal a kezé­ben kéregetett, most meg az újságot olvassa!- Elnézést kérek, uram, de nem olvasok. Csak a képe­ket nézegetem! Érzéstelenítő Az újgazdag fogorvoshoz megy.- Kér helyi érzéstelenítést?- kérdi az orvos.- Ne fukarkodjon már! - mordul fel a páciens. - Van elég pénzem külföldire is! Mozdony Tanár üvölt a kisüúval:- Hát müyen mozdony ez amit rajzoltál? Nincsen neki se kéménye, se füstje! Az egész rajz vacak. Hát sze­rinted így néz ki egy moz­dony? Ülj le tiam, azonnal be is írom az egyest! Mi is a neved?- Kandó Kálmán.... Vizsga Szomszédasszonyok beszél­getnek:- Hogy sikerült a tiadnak a történelemérettségije?- Nem túl jól. De nem az ő hibája, csupa olyasmit kér­deztek tőle, ami akkor tör­tént, mikor még meg sem született. Tévéhiba A televíziószervizbe egy fel­háborodott nő telefonál:- Jöjjenek azonnal, a tévém nem akar bekapcsolódni!- Sajnos jelenleg nem tu­dunk küldeni senkit, ha­talmas hóvihar tombol, egy tapodtat se tudunk ki­mozdulni!- Ezt nem gondolják komo­lyan! - dühöng a nő. - Ma­guk szerint a tévénézésen kívül mi mást tudnék csi­nálni így, hogy nincs áram?!! Továbbiak a TEOLhu hírportálon A pálfai Vén János az első napon, díjhajtásban a nyolcadik lett TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke július 8-án: 0 Vittek a betörők mindent, amit csak mozdítani tudtak 0 Akkor csaptak le a zsaruk, amikor már „dolgozott” a trió & Pletyka terjedt a városban az iskoláról 0 „Türelem, türelem” - így nyugtatta a Fideszt a szocialista városatya & Baleset miatt teljesen lezárták a 63-as főutat TE0L.hu

Next

/
Thumbnails
Contents