Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-09 / 159. szám

2 DOMBÓVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚLIUS 9., SZOMBAT Módosították a lakások bérleti díjait siMONTORNYA A képviselő- testület három éve nem emelte az önkormányzati tulajdonú lakások lakbérét. Most 15 százalékos emelés­ről döntöttek. Ez közel 1 mil­lió forint bevételnövekedést eredményezhet. Felhatal­mazták Csőszné Kacz Edit polgármestert, hogy a lak­bérhátralékok behajtására minden törvényes eszközt vegyen igénybe, (vl) Egész nyáron kapják az ebédet a gyermekek nagykónyi Összesen 162 csemete részesül a nyári gyermekétkeztetésben az önkormányzati támogatás­nak köszönhetően. Az ételt 55 napon keresztül, vagyis június 16-tól augusztus vé­géig kapják a rászorulók. A konzerveket az önkor­mányzat osztja ki a csalá­dok részére, (má) Nagy az öröm a legkisebbek között tevel A település legki­sebbjeinek legnagyobb örö­mére elkészült a falu új ját­szótere. Igaz, még néhány hétig nem használhatják a pazar játékokat a lurkók, hiszen a parkosításban még vannak apróbb munkála­tok. De a pázsit megerősö­dését követően azonnal bir­tokba vehetik a teret - tud­tuk meg Héri Lászlóné pol­gármestertől. (vb) Héri Lászlóné TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Élelmiszerosztás. Sokkal több család is megkaphatná ezt a segélyt, mert olyan körülmények között élnek, hogy rászorulnának a segítségre A segítségből sosem elég segély Élelmiszert kaptak a rászorulók, számuk egyre növekszik Egyre több a szegény em­ber Dombóváron is, mindezt mutatják a csa­ládsegítő' szociális mun­kásainak tapasztalatai is. A napokban a rászorulók élelmiszersegélyt kaptak. Rácz Tibor Kettesével, türelmesen álltak a sorban az emberek csütörtök reggel a Jam-csarnok épületénél, kedélyesen beszélgetve egymás­sal. Élelmiszercsomagokat osz­tottak a Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ munkatársai, innen vit­ték haza a lisztet, olajat, kekszet. Az Ökumenikus Segélyszerve­zetjuttatta el Dombóvárra az eu­rópai uniós élelmiszerado­mányt, amelyet évente kétszer küldenek el hazánk szinte min­den pontjára. Az idei első szállít­mány, a mintegy 6,5 tonna tartós élelmiszer Dombóvárra került, amelyből összesen 668 család részesül a napokban, nemcsak a városban, hanem több környéki kistelepülésen is, mint Jágónak vagy Kaposszekcső. Az adomá­nyok értéke egyenként 4500- 5000 forint körül mozog. Megye­ri Vilmos, a Kapaszkodó adós­ságkezelési tanácsadója felel azért, hogy az élelmiszerosztás rendben menjen. Mint azt kér­désünkre elmondta, másféle élelmiszersegély az európai uni­óson kívül csak ritka alkalmak­kor jut a város szegényeinek, akikből mi tagadás, egyre több él Dombóváron. - Akár 1500 csa­lád is megkaphatná ezt a se­gélyt, mert olyan körülmények között élnek, hogy rászorulná­nak a segítségre. Ám nem tu­dunk minden családnak segíte­ni, egyrészt azért sem, mert nem ismerjük mindenki életkörülmé­nyeit, és nem kerül mindenki a látókö­rünkbe. Ezért pró­báljuk folymatosan felvenni a kapcsola­tot az emberekkel, kérdezőskö­dünk, információkat szerzünk arról, hogy kinek lehet eseüeg szüksége a segítségünkre, csak nem szól. Sokan a szégyenérzet Sokan a szégyen­érzet miatt nem jelentkeznek. Volt rá példa, hogy egyesek eladták az adományt csáki beáta, a Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alpszolgáltató Központ szoci­ális munkása kérdésünkre, hogy tapasztaltak-e valaha is visszaéléseket az élelmiszer­adományokkal kapcsolatban, előfordult-e, hogy valaki a cso­magot pénzzé tette, s esetleg italra vagy cigarettára költöt­te, azt mondta, mostanában nem kaptak ilyen hírt - Nem jutott el hozzánk olyan infor­máció, ami erről szólt volna, de ez nem jelenti azt, hogy nem fordulhatott elő. Annyi biztos, hogy nekünk nem szól­tak. Korábban, néhány évvel ezelőtt még kaptunk néha jel­zést arról, hogy egy-egy ember, aki megkapta a csomagot, a következő sarkon már el is adta. Velük igazából nem tud­tunk mit kezdeni, mert nem zárhatjuk ki a következő alka­lommal az adományt átvevők köréből sem, s más szankci­ókkal sem élhetünk. Az élel­miszeradományt azok kapják meg, akik bármilyen módon kapcsolatban állnak a szol­gáltató központunkkal, tehát klienseink, akár a családgon­dozás, akár a gyermekvéde­lem, akár az adósságkezelés miatt - mondta Csáki Beáta. miatt nem jelentkeznek nálunk, sokan pedig azért, mert nem tudják, kihez fordulhatnának. Éppen ezért vár­juk az emberek segítségét is, hogy ha tudnak olyan emberek­ről, akik segítségre szorulnak, jelezzék nekünk - mondta a szakember. Egy újabb kérdé­sünkre elmondta azt is, hogy a nehéz sorsúak hetente egyszer ruhaadományokból válogathat­nak maguknak, amellett korlá­tozott mennyiségben gyógyszer- vásárlásra is kaphatnak támo­gatást.- Közel tíz százalékkal emel­kedett azoknak a családoknak a száma, akik az adósságkezelési programban részt vesznek, tehát mondhatom azt, hogy a szegé­nyek köre folyamatosan bővül, körülbelül Uyen arányban min­den évben 2008 óta. Egyre töb­ben kerülnek adósságcsapdába, s a mi segítségünk nélkül egysze­rűen nem tudnának kikerülni be­lőle, a közüzemi szolgáltatók le­kapcsolnák a szolgáltatást. Talál­kozunk olyan extrém esetekkel is, amikor szó szerint nincs egy családnak ennivaló az asztalán, nekik is próbálunk segíteni - húzta alá Megyeri Vilmos. Kártérítésként igényli a pénzt az Ermibau Kft. Kártérítésként kérte az Árpád ut­cai lakóház árából a 4,5 millió fo­rintos árleszállítást Topa Imre az önkormányzattól. Az Ermibau Kft. ügyvezetője lapunknak el­mondta, mivel az általa megvásá­rolni kívánt ingatlan teljesen más állapotban volt idén, mint tavaly, amikor az önkormányzattal, mint tulajdonossal megegyezett, úgy gondolta, jogos lehet az igénye.- Még Patay VUmos polgármes­tersége idején jeleztem a városnak, hogy meg szeretném venni az in­gatlant. Akkor készült róla egy szakértői vélemény, hogy a telek és az épület mennyibe kerül, de akkor körülbelül kétméteres gaz lepte el a földterületet A küakoltatási mo­ratórium miatt csak április végén vehettem birtokba a területet, ak­kor szembesültem a problémák­kal. A terület tele volt szeméttel, mintegy két és fél méteres mély­ségben találtunk csak teherbíró szintet, amely olyan rejtett hiba, amiről egyik fél sem tudhatott Per ■ A vevő szerint nem ér annyit az ingatlan, amennyire felértékelték. és tehermentesen vásároltam a te­rületet, ám a házon 700 ezer forint vízdíjtartozás van, az emberek ki­költöztek, de az ajtók, ablakok el­tűntek, ahogyan a fürdőkádak, mosdókagylók is. Nem abban az ál­lapotban kaptam meg az épületet, mint ahogyan megvettem. Amel­lett az a véleményem, hogy nem ér annyit az ingatlan, amennyire fel­értékelték. Tanműhelyt akarok nyitni itt, ami munkahelyeket te­remt, s amellett társadalom szá­mára hasznos embereket, szakem­bereket nevel. Szóval a városnak is jót tenne - húzta alá Topa Imre. Június 30-án a képviselő-testü­let tárgyalta Topa Imre kárigényét, amit elutasítottak. A határozati javaslat említést tesz arról, hogy az ingatlanok kiürítésekor műi­den esetben értesítették Topa Im­rét, hogy az ingatlant vegye bir­tokba, és intézkedjen azok zárha­tóságáról, de érdemi intézkedés a kft. részéről nem történt Emiatt volt a teljes birtokba adás április 13-án, holott a vevő a már kiürí­tett lakásokat korábban is birtok­ba vehette volna, megelőzve a rongálásokat. Az általa készítte­tett szakvélemény pedig új áron számolta a mosdókagylókat, ajtó­kat, holott a vevő elismerte, eze­ket nem kívánta felhasználni, azokat mindenképp lebontotta volna. ■ R. T. Csak vita volt az ülésen, munka nem képviselők Tovább folytatódik az állóháború a dombóvári „bunkerben” HabsbuigOttót,Dombóvár 1993ban avatott díszpolgárát gyászolta egy perc gyászszünettel a dombóvári képviselő-testület csütörtöki rend­kívüli ülésén, s abban meg is egyeztek a jobb- és baloldali kép­viselők, hogy egy delegáció ve­gyen részt az utolsó magyar király és osztrák császár egykori legidő­sebb fiának temetésén. Ám ezen kívül másban nem sikerült megta­lálni a közös hangot a politikai el­lenfeleknek. Ezúttal Kiss Béla szo­cialista képviselő helyett Szabó Lo- ránd polgármester javasolta, osz­lassa fel magát a képviselő-testü­let, mivel úgy látja, üyen formá­ban a grémium már nem tud együttműködni, egy új testület többet tudna tenni a városért Sza­bó szerint e tehetetlenség oka a jobboldal destruktív politikája. El­lenfelei ezen felvetésére azzal vá­laszoltak, hogy fel sem vették a ja­vaslatot a napirendi pontok közé. Nagy Rólad fide- szes képviselő - mi­vel blokkban nem lehetett, ezért egyesével - levétel­re javasolta szinte az összes hatá­rozati javaslatot a napirendről, amit a jobboldali többség el is fo­gadott. Hegedűs Gyula, aki szin­tén a Fidesz képviseletében poli­tizál, napirendi felszólalásában ki­emelte, hogy Szabó Loránd nem jogerős ítélete miatt a város erköl­csi kárt szenvedett, amellett a pol­gármester botrányai miatt állan­dóan a lapok címoldalán szerepel. Leszögezte, a jobboldal nem haj­landó vele együtt dolgozni. Hege­dűs Gyula azt is hangsúlyozta, ha a polgármester­nek valóban fon­tos Dombóvár, ak­kor azonnali ha­tállyal mondjon le. Szabó Loránd válaszában azt mondta, amit elkövetett, az nem volt sikkasztás, s amit tett, azt a közösségért tette. S mindenképp a helyén kell maradjon, hogy har­coljon az antidemokratikus néze­tek és az önkény ellen. Tóthné Sudár Beáta szerint Szabó távollétében hatékonyan, nyugodtan tudott dolgozni a kép­viselő-testület, és felelősségteljes döntéseket hozott. Tóth Gyula szocialista képviselő is felszólalt napirend előtt. Szerinte az ártat­lanság vélelme mindenkit megil­let, így a polgármestert is. - A pol­gármester nem elítélt, a Legfel­sőbb Bíróság jogerős ítéletéig nincs oka lemondania. Tudom, nehezen viselik a jelenlétét, de csak három dolgot tudok ajánla­ni: türelem, türelem, türelem - mondta az egykori országgyűlési képviselő. Most már csak az a kérdés, hogy meghallgatják-e képviselőtársai Tóth Gyula sza­vait, illetve most már az is kérdés­sé válik lassan, hogy ebből a bizo­nyos türelemből a város szavazó­polgárainak mennyi van a képvi­selőikkel szemben? ■ Rácz T. I Türelem, türelem, türelem - mondta Tóth Gyula. Megdőlt a látogatói rekord Egyre nagyobb népszerűségről számolhat be a Dombóvári Helytörténeti Múzeum. Túlszárnyalták tátogató! rekordjukat, az előző félévben több mint 5000 érdeklődő járt a múzeumban. Ehhez hozzá­járult a múzeumok éjszakája sikere is, amikor majd’ másfél ezren keresték fel a gyűjteményt. A szünidőben a Bernát János festőművészt bemutató emlékkiállításhoz kapcsolódó foglalkozások csábítják az ifjakat. Legutóbb a múzeumi fejtörő nyertesei tölthettek el egy kreatív napot az intézményben, Horváth Kata (a képen középen) segített nekik az alkotásban í v 1

Next

/
Thumbnails
Contents