Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-01 / 152. szám
2011. JÚLIUS 1.. PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG NYUGDÍJASOK 11 Nagy sikert aratott a simi is seregszemle Örömet szereznek azzal, amit szívesen csinálnak A gyönki klub pompon asszonyai bebizonyították. hogy nem csak a húszéveseké a világ. A közönségnek nagyon tetszettek, visszatapsolták őket Élvezettel kutat régi korokban, megírta a község krónikáját is- A hátam beleborsódzik, ha a régi könyveket lapozgatom - árulja el Dobri István, Nagydo- rog nyugalmazott polgármestere. A történelem mindig is kedvelt témája volt, a helytörténet pedig nagyjából másfél évtizede szinte „vesszőparipájává” vált. Pályáját Szekszárdon, az akkori 505-ös szakmunkásképzőben kezdte történelemtanárként, majd két évet tanított a nagydorogi általános iskolában. Innen került 2002-ben a polgármesteri székbe, ahol két ciklust töltött. A köz szolgálatát nemes és szép feladatnak tekintette. Korábban megírta a község történetét, és egy presbitertársával készített egy filmet, amelyben a nagydorogi temetőben nyugvók személyes élettörténetén keresztül mesélik el a falu történetét. Dobri István második ciklusban áll a Nagydorogi Református Gyülekezetért Alapítvány élén, s ebben a minőségében is sokat tesz a múlt emlékeinek megőrzéséért. Elkezdték a régi - 200-250 éves anyakönyvek - rekonstruálását és már eltervezték, hogy a felújítást a régi lelkészsírokkal folytatják. Mivel azt sem szeretné, ha saját illetve családja múltja feledésbe merülne, családfakutatásba fogott. Amióta a polgármesteri székből felállt, a levéltárakat, lelkészi hivatalokat járja, hogy elődeiről információkat gyűjtsön. Saját családjáé már elkészült, tizenkét generáció szerepel rajta, most viszont felesége családjának múltját kutatja. Nem titkolja, nagyon élvezi a munkát, s azt, hogy régi korok elevenednek meg előtte. Ugyanilyen okokból gyűjti és digitalizálja a régi korok fotóit, és néhány családi ereklyét is őriz, amiket, ha szükségét látja, renováltak ■ Vida T. Dobri István A megye tizenhárom nyugdíjasklubjának tagjai mutatták meg tegnap Tamásiban, mit is tudnak. Az Életet az éveknek szövetség szervezésében lezajlott kulturális seregszemle fellépői felkészültek, a közönség tagjai pedig hálásak voltak. Hargitai Éva A tömeg moraja, a termekből kiszűrődő énekszó és a készülődés zaja fogadta tegnap reggel a tamási művelődési ház előterében az érkezőket. A pezsgést a Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Szövetsége megyei kulturális seregszemléje váltotta ki, amely több száz embert vonzott Tamásiba. Fél tízkor csengőszó jelezte a program kezdetét, elcsendesedett az előtér, a színpadra, a köszöntőkre irányult a figyelem. Tamási képviseletében Széles András alpolgármester kiemelte, milyen közel áll hozzá a korosztály, hiszen annak idején, amikor ő született, édesapja 52. évében járt. így nagyon jól tudja, hogy a szépkorú- akban mennyi életerő és tettre- készség van, amit a sorokban ülők tekintetében is lát. Ahogy kezdetét vette a műsor, a klubtagok képviselői be is bizonyították, hogy valóban nem csak a húszéveseké a világ. A publikumnak ugyan szüksége volt egy kis időre, hogy „bemelegedjen”, de aztán egyáltalán nem bánt szűkmarkúan a tapssal, egy idő után szinte minden szóló-, vagy kórusénekkel együtt morajlott a közönség is. Volt mit elismerni, hiszen igazán remek ötletek, hangulatos előadások akadtak a műsorok között. Egy a sok közül a simontornyai bőrgyár kalapos-boás asszonyainak simi tánca, aztán ott volt a kölesdi klub képviselőinek jól összeállítottverses, dalos csokra, ami felölelte az egész életet, de fergetegesre sikerült a gyönki klub asz- szonyainak pompon tánca is. Fokozta a jókedvet a Paksi Városi Nyugdíjasegyesület által színpadra vitt vidám kis történet, A nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Szövetsége legközelebbi programjának, sportvetélkedőjének július Idén a gyönki szervezet ad majd otthont. Talán a kulturális seregszemlénél is nagyobb aktivitást ígér a hagyományos program, hiszen a részt vevő csapaamelyből kiderült, hogy a ricinus bizony minden bajra orvosság. A sort hosszan lehetne folytatni. A műsorszámok azonban nem csak a felhőtlen vidámságról szóltak. A kajdacsi nyugdíjasklub első dalával azokról emlékezett meg, akik már nem lehetnek közöttük. - Nagyon jó, hogy összejárunk, egy kicsit elfelejtjük a gondokat bajokat, de sajnos nem lehet elsiklani afelett, hogy a klubtagok közül sokan elmennek, és sokan vannak, akik betegségükkel küzdenek - mondta nem sokkal később Kovács Lászlóné a fellépők közül. Hozzátette, jó, hogy ilyenkor egy kicsit kikapcsolódhatnak, kimozdulhatnak, jók az előadások, és a korábbi évek tapasztalatai szerint is felkészültök: különféle ügyességi feladatokban tehetik majd pmbára magukat a gyönki általános iskolában. Elmetomára is sor kerül, amelyben a sport szerelmesei lesznek előnyben, hiszen olimpiákhoz, kiemelkedő sportolókhoz kapcsolódó kérdéseken alapul majd a kvíz. ten, mindig új műsorokkal érkeznek a fellépők a szemlére. Egyúttal példát is mutatnak a mai fiatalságnak, remélve, hogy idős korukban ők is aktívak, a közösség részei maradnak, és lesz majd utánpótlásuk a kluboknak. A seregszemlét immár hetedik éve szervezi meg a Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Szövetsége megyei szervezete. Ezúttal a Berkesné Imre Erika vezette tamási Esthajnal Nyugdíjas Klub, a művelődési ház adott otthont a rendezvénynek. Gyimesi lános megyei elnök elmondta, 13 település, egyúttal 13 klub képviselői jelentkeztek az alkalomra, némely szervezet több műsórszámmal is készült. Műfajukat tekintve igen változatosak voltak az előadások. A nagyérdemű láthatott vidám jeleneteket, táncos bemutatókat, de hallhatott kórust és szólóénekeket, szavalatokat is. A cél tulajdonképpen az volt, hogy jól érezzék magukat a klubok tagjai, örömet szerezzenek egymásnak azzal, amit maguk is szívesen csinálnak. Ha nem is profi előadásokat vittek a színpadra, szívüket, lelkűket beleadták a produkcióikba. A közönség pedig nem is tökéletességet várt a fellépőktől, hanem hogy együtt nevethessen, énekelhessen velük. HÍRSÁV Gyarapodott az idősek könyvállománya simontornya Egy nyugdíjas házaspár, Mózes István és felesége a közelmúltban csaknem 200 szépirodalmi könyvet ajándékozott az idősek klubjának. Ajándékukkal nagy örömet okoztak kortársaiknak, akik megköszönték a használt, de jó állapotú könyveket - tájékoztatott bennünket Molnár Jó- zsefné, a támogató szolgálat dolgozója, (vl) Kedvező áron vásárolhatnak élelmiszert szekszárd A Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége és a Tolna Megyei Vöröskereszt Nyugdíjas Alapszervezete tisztítottcsirke-árusítást szervez 650 forintos áron július 18-án reggel 6 és 7 óra között. Előjegyzést hétfői napokon 8-tól 10 óráig Szekszárdon, a Hunyadi utca 4. szám alatt, illetve a 74/319-148-as telefonszámon mindennap munkaidő alatt vesznek fel. A nyugdíjasokat és nagy- családosokat várják. Július 1-jétől augusztus 31-ig a Nyugdíjasok Területi Érdekszövetségénél heti egy alkalommal, hétfői napokon 8-tól 10 óráig várják a hozzájuk fordulókat. Ebben az időpontban tagdíjfizetési lehetőség és egyéb ügyintézés is lesz. (gy) Kirándultak, névnapoztak a kocsolai őszirózsások kocsola Pécsre és Siklósra kirándultak a kocsolai Őszirózsa Nyugdíjasklub tagjai. Fenyvesi József- nétől, a klub vezetőjétől megtudtuk, hogy Pécsen a Zsolnay-múzeumot és a székesegyházat nézték meg, Siklóson pedig a Ko- csoláról elszármazott Faragó Imre látta őket vendégül ebédre, borkóstolásra a présházában. Hazafelé Harkányban is szétnéztek. Június 29-én, szerdán otthon ünnepeltek egy kicsit: az apropót nyolc tagjuk névnapja adta a közös étkezéshez, daloláshoz, mulatsághoz. (gy) Továbbiak a TEOLhu hírportálon ■ Együtt énekeltek, nevettek a fellépőkkel. Legközelebb sportnapra várják a csapatokat A nyugdíjas igazgató ma is védi a pedagógusok érdekeit Tartalmas évtizedet töltöttek együtt közösség Színvonalas műsorokkal ünnepelték a klub jubileumát Várni István szakszervezeti tevékenysége Belecskán kezdődött, máig őrzött tagsági könyve tanúsága szerint 1967 decemberében. Az akkori igazgató, Füredi János a közösségért végzett munkát a pedagógus elengedhetetlen tevékenységének tekintette és ezt a gondolatot Várni István máig követi. Simontornyán tanított, amikor előbb a tamási járás majd a megyei SZB sportfelelőse lett. 1990-től napjainkig a megyei bizottság elnökhelyettese. 1995 óta a Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetőségének a tagja. A vezetői tagozatban 2008-tól az elnöki teendőket látta el, erről az idén lemondott, úgy ítélte meg, aktív igazgatónak kell a vezetői tagozatot irányítani. Felkérésére vezetőségi tag maradt. Tolna megye küldötteként öt kongresszuson vett részt. A legutóbbi kongresszus előtt fontos megbízatást kapott, a jelölőbizottság elnökeként tevékenykedett. Eddigi szak- szervezeti munkáját több kitüntetéssel ismerték el, 1995-ben az Eötvös-emlékérem ezüst, 2001-ben az arany fokozatát kapta meg. Az idén a pedagógusnapi központi ünnepségen elnökségi dicséretben részesítették. ■ Varga L. ■ A központi ünnepségen is megdicsérték. hőgyész Élményekben gazdag, évtizedes múltra tekinthet visz- sza a Hőgyészi Nyugdíjas Egyesület, amiről a múlt héten pénteken egy színvonalas ünnepséggel is megemlékeztek. Az egybegyűlteket Bottá György polgármester köszöntötte - tájékoztatta lapunkat Zugfii Jánosné, a klub vezetője. Hozzátette, az ünnepség során köszöntötték az alapító tagokat is. Spoljár József és Gábor Zsig- mondné mellett Rau Mihályné, Mári néni sajnos nem tudott jelen lenni. Az alkalomra a helyi csoport mellett, műsorral készült a zombai, a kétyi és a harci nyugdíjasklub is, versekkel, szólóénekkel és kóruselőadásr — £ Magas színvonalú műsorral emelték az ünnep fényét sál emelték az ünnep fényét. A meghívottak között a miszlai delegáció is képviseltette magát, így összesen közel 140-en vettek részt az ünnepségen. Természetesen nincsen születésnap torta nélkül, amit most még egy kis tűzijáték is látványosabbá tett. A vacsorát követően pedig finomabbnál finomabb sütemények, üdítő, sör, bor és kávé várta a vendégeket. No és persze a remek hangulat elmaradhatatlan kelléke, a zene és a tánc is adott volt: Mindez azonban nem jöhetett volna létre, ha nem akadnak olyan támogatók, akik fontosnak tartják a klub ügyét. ■ H. É. t i 4 9