Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-06 / 131. szám

4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚNIUS 6., HÉTFŐ ggg íggHgj gä Szexuálisan zaklatta az ötéves kislányt Pedofília gyanújával vettek őri­zetbe csütörtökön délután egy 54 éves helybéli férfit a tamási rendőrök, tájékoztatott dr. Bog­nár Szüveszter városi rendőrka­pitány. Kezdeményezik előzetes letartóztatását. A gyanúsítottat négy évvel ez­előtt fogadta be egy család, segí­tett a ház körüli munkákban, en­nek fejében eltartották. Az öt­éves kislányt becsalta a férfi a saját lakrészébe, ahol fogdosni kezdte. Nagymamája hamaro­san keresni kezdte a gyereket, aki sírva mondta neki, mit tett a férfi. Öt óra után érkezett haza a kislány édesapja, aki értesülvén a történtekről, dühödten a gya­núsítottra támadt. A nyomozás eddigi adatai szerint a pedofíli- ával gyanúsított férfinak eltörött az orrcsontja. Mivel a nyolc na­pon túl gyógyuló súlyos testi sér­tés is hivatalból üldözendő bűn- cselekmény, az apa ellen is eljá­rás indult. A törvény a 12 év alattiak el­len elkövetett szemérem elleni erőszakot 5-10 évig tartó szabad­ságvesztéssel fenyegeti. ■ 1.1. Egy évet vártak a leomlott támfal helyreállítására tevel Megkezdték a tavalyi eső­zések miatt leomlott támfal hely­reállítását a falu központjában. Héri Lászlóné polgármester el­mondta: nagyon várták már ezt, hiszen kényes helyen, egy útka- nyarban veszélyeztette a forgal­mat az omlás. Mintegy 15 méter hosszban roggyant meg a téglás támfal, pont egy évvel ezelőtt. Most az eredetinél stabilabb védmű készül. A munkát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgató­ságának munkatársai végzik. Várhatóan a jövő héten be is fe­jezik az ötmilliós beruházást. Ju­hász István osztályvezető tájé­koztatása szeint méteres vastag­ságú, úgynevezett gabion (kőko­saras) támfal épül. A pincék nyí­lásainál vasbeton szakaszokat iktatnak be. A közút szélén sze­gélyt is raknak le, a csapadékvíz távoltartása érdekében. Az osztályvezető szerint az új támfal a réginél sokkal masszí­vabb, ellenállóbb, megbízhatóbb lesz. ■ Y. R. A dombóvári megemlékezésen a Kapos Táncegyüttes is közreműködött. A megyében sok helyen megemlékeztek a trianoni tragédiáról Sorsunk a kezünkben van Trianon Az államhatárok feletti nemzetegyesítés a cél Tavaly június 4-ét a nem­zeti összetartozás napjává nyilvánította a parlament. Ez alkalomból megyénk­ben is több településen tar­tottak megemlékezéseket. S. Zs. - V. B. - W. G. tolna megye A trianoni békedik­tátum következtében, 1920. jú­nius 4. után Magyarország terü­letének és lakosságának is mint­egy kétharmadát elveszítette. Ta­valyjúnius 4-ét a nemzeti össze­tartozás napjává nyilvánította a parlament. Ez alkalomból me­gyénkben is több településen tartottak megemlékezéseket. Bonyhádon az évforduló elő­estéjén, pénteken a Vörösmarty téren az országzászlónál gyűl­tek össze az emlékezők. Beszé­det Szabó Tibor önkormányzati képviselő mondott. A közel har­mincperces ünnepi műsorban * az Arany János-iskola növendő- | kei is közreműködtek. Szekszárdon Horváth István polgármester mondott beszédet a | Béla téri katolikus templomban. £ Közreműködtek az I. Béla Gimná­zium diákjai. A polgármester hangsúlyozta, hogy az anyaor­szág határain túlra került magyar kultúra életerősnek bizonyult. Mint ahogy a magyarság egésze. Nemzetünket nem tudta fel­emészteni a II. vüágháború, az azt követő idegen megszállás és a kommunista diktatúra sem. Most az államhatárok feletti nemzet- egyesítés a cél. Szekszárdon, a szüreti fesztivál ideje alatt több mint kétszáz, anyaországon kívü­li magyar tesz állampolgári esküt Dombóváron Patay Vilmos or­szággyűlési képviselő mondott be­szédet a trianoni megemlékezé­sen. Közreműködött a Székely Dal­kör, a Kapos Táncegyüttes, és Gás­pár István, aki Padányi Viktor így történt című írását olvasta fel.- Óriási a felelős­ségetek. Rajtatok, fi­atalokon múlik, hogy tovább él-e a magyar nemzet - hangoztatta dr. Pálos Miklós a nemzeti összetartozás napja al­kalmából szombaton, a tolnai Bezerédj-szabadidőközpontban rendezett ünnepségen. A me­gyei közgyűlés alelnöke történel­mi áttekintést adott a magyar­ság elmúlt ezeregyszáz évéről, és kitért még a Nemzeti Színház Az ember tragédiája előadására, a politikai viták által övezett római színre is. Mint mondta, ő abban hisz, hogy a világ teremtés ered­ménye, és az igazi boldogság alapja a mindenek felett uralko­dó szeretet. A megye és a tolnai Sztárai- gimnázium közös rendezvényén dr. Novothné Bán Erzsébet, a gimnázium igazgatója elmond­ta: a program célja, hogy a részt­vevők jobban megértsék a közel száz éve történteket, egyben át is érezzék, hogy a szétszabdaltság ellenére a magyarok összetartoz­nak. Előbbi célt a Sztárai diákja­inak műsora, Hornyák Árpád történész Trianonról szóló elő­adása, utóbbit az erdélyi Uzon és a felvidéki Zselíz fiataljainak produkciói szolgálták. A progra­mot a megyei gimnáziumok csa­patainak történelmi-műveltségi vetélkedője zárta, amelyet a szekszárdi Garay nyert, a dom­bóvári és a tamási gimnázium előtt. Bogyiszlón is szép műsor volt a nemzeti összetartozás napján a hősök emlékművénél. Képünkön Tóth István polgármester koszorúz ■ Kétszázan tesznek állam- polgári esküt. Külföldről is érkeztek minták a borversenyre PAKS A sillerborok versenyét ne­gyedik alkalommal, siller konfe­renciát első ízben rendeztek Pakson. Voltak kísérő kulturális és gyermekprogramok, rendez­tek főző- és pogácsasütő ver­senyt is. Előbbit Vajer Ferenc kakaspörköltje, utóbbit Kern Jánosné pogácsája nyerte. A fő­zőverseny zsűrije a nyúlpapri- kástól a halászlén és pörköltön át, a köcsögben főtt babig szá­mos gasztronómiai remeket kós­tolgathatott. A borverseny a következő eredményt hozta: 13 arany-, 47 ezüst- és 45 bronzérem. Kima­gasló pontszámot elért, úgyne­vezett nagyarany minősítést há­rom borminta kapott. A kitünte­tetett nedűkből, a vásárlási szán­dékkal megjelenő érdeklődők in­gyen kaphattak kóstolót. A programhoz kapcsolódó sü- ler konferencián mintegy kilenc- venen vettek részt a Duna Hotel­ben. Dr. Kállay Miklós profesz- szor és dr. Janky Ferenc egyetemi docens tartott előadást. Borászok is bemutatkozhattak, a villányi, a szekszárdi, az egri, a tolnai bor­vidékről, továbbá Erdélyből, a Fel­vidékről és a Vajdaságból. Ezt a programrészt Módos Ernő, a szekszárdi Alisca Borrend nagy­mestere koordinálta. ■ W. G. Tolna megyei diadalokat hozott a verseny bonyhád Szép megyei eredmé­nyek születtek a Bonyhád Kupa 100 korongos lövészversenyén nemrégiben - tájékoztatta la­punkat Dobondi István főszerve­ző. Az aktív versenyzők között első helyen Győrök Lajos végzett Tolnáról. A második legjobb tel­jesítményt a Székesfehérvárról érkezett Szolga József nyújtotta, a harmadik helyen Csapó Károly végzett Gyulajról. Senior 1-es ka­tegóriában most a faddi Katona Tamás bizonyult a legjobbnak, vadász kategóriában a barcsi Husler Róbert lett az első, máso­dik helyen végzett Németh Szi­lárd Tolnáról, a harmadikon if­jabb Csík István Dombóvárról. A nyár még több izgalmat kínál a sportlövészet kedvelőinek, jú­lius 23-án 5 pályás 100 korongos magyar kupa fordulónak ad he­lyet a bonyhádi lőtér. ■ H. É. Tucatnyi aranyos termelő borvidék Nincs tavalyi a legjobb vörösek között Család, egészség és játék Wunderland Vöröskeresztes bázisóvodaként működnek kölesd Tizenkét bortermelő osz­tozott az aranyérmeken a Tolnai Borvidék idei borversenyén - derült ki a megmérettetés ered­ményhirdetésén. Az ez évi must­rát Tolnán, a Thelena Hotelben rendezték, május 6-án. Az ünne­pélyes díjátadót a kölesdi Borok Házában pénteken tartották. A versenyre 29 borászatból 83 minta érkezett. Zömük, 49 nedű vörösbor volt, emellett 26 fehér­bort, 7 rosét és 1 sillert is nevez­tek. A minták fele 2010-es évjá­ratú volt. A zsűri egy nagyarany­érmes bor mellett 25 arany-, 35 ezüst- és 13 bronzérmest talált. A vörösborok közül 17 érdemelt aranyat, a fehérek közül 7, míg egy-egy rosé és siller minősége is elérte a legmagasabb kategó­riát. Az aranyos vörösborok kö­zött egyetlen tavalyi sem volt, zö­mük 2009-ben készült. Ám a legjobb fehérborok mindegyike 2010-es évjáratú. ■ Kovács József és a Danubiana volt a legeredményesebb. A legtöbb aranyérmet - ötöt- ötöt - a bonyhádi Danubiana Kft., illetve a kölesdi Kovács József bo­rai érdemelték ki. Előbbi négy fe­hérbora és egy vörösbora nyert aranyat, míg a kölesdi borász va­lamennyi nedűje vörösbor volt Az ő 2009-es Cabernet sauvignonja kapta a nagyarany elismerést Négy aranyat nyert a bölcskei Tomolik Pince (2 vörös, 1 fehér, egy rosé). A gyönki Kemler Imre két aranyat gyűjtött (mindkettő vörösbor). Egy aranyat kapott a hőgyészi Horváth Pince, a gyönki Both Pince, a bonyhádi Vitis Bt., a bölcskei Molnár Attila, a teveli Veres I’incészet, a paksi Szedmák Pince, a kölesdi Benedek Gábor és a bonyhádi Szabó Gábor. Schmidt Győző, a borvidék hegyközségi tanácsának elnöke szerint a 2010-es évjárathoz ké­pest a fehérborok szépek lettek, bennük a gyümölcsösség, a fris­sesség dominál. A vörösborok között a 2009-ben készültek vit­ték a prímet, ami nem meglepő a szakemberek számára. ■ S. K. szekszárd Családi egészségnap, a Vöröskereszt támogatásával. A szekszárdi Wunderland óvoda április óta vöröskeresztes bázis­óvodaként működik. Szombaton egészségnapot szerveztek, mely­hez kulturális és játékos progra­mok is társultak. A vezető óvónő, Simon Attiláné elmondta: 2005- től szerveznek családi napokat, családi hétvégéket, melyeknek köszönhetően erősödik a szülők és az óvodapedagógusok kapcso­lata. Az egészségnapon - mely pár éve a programcsokor része - lehetőség van szűrővizsgálatok elvégeztetésére, táplálkozási ta­nácsadásra. Az óyoda pedig a véradók toborzásában segíti a Vöröskeresztet. ■ W. Y. Réz Gyula főtörzszászlós rendőrmotorját is megcsodálhatták a gyerekek, köztük kislánya, Réz Réka is, aki szintén a Wunderlandba jár i 1 <

Next

/
Thumbnails
Contents