Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-29 / 150. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚNIUS 29., SZERDA KÖRKÉP Felhőtlenül szórakoztak a mozgássérültek bonyhád Közel százötvenen vet­tek részt a Mozgássérültek Bonyhádi Egyesülete által ren­dezett hagyományos juniálison a volt Leánykollégium parkjá­ban. A rendezvény célja, hogy még jobban összefogják a moz­gássérülteket, s legyen egy olyan nap, amikor mindenki felhőtle­nül szórakozhat. A programon részt vett a Tolna Megyei Fogya­tékosok Sportszövetségének el­nöke, Illés Tamás is. A délelőtti sport- és szellemi vetélkedők­ben, ügyességi játékokban tíz öt­tagú csapat versengett. Az első három helyezett oklevelet vehe­tett át, és valamennyi résztvevő csapatot megajándékoztak. Az első helyen holtverseny alakult ki a sima Mókus, illetve a Mó­kus-raj nevet viselő gárda között, míg a harmadik a Hulla-Hopp Kisvejke lett. A versenyekkel egyidőben két üstben Totyogott a pörkölt, s az étkezés előtt az erre a napra ver­buválódott Nefelejcs kórus adott műsort. Ebéd után harmonikás szórakoztatta az egybegyűlteket, és többen nótáztak, sőt táncra is perdültek. Kiállítást is megte­kinthettek az érdeklődők, a mó- rágyi Nagy Jánosné amatőr fes­tő képeit, illetve a bonyhádi Szemcsuk István fafaragó alko­tásait. Az összejövetel, melyet ez­úttal az égiek is támogattak, jó hangulatú, kötetlen beszélgetés­sel zárult. ■ H. I. Gazdag programot Kínált nyárra az Életút es a tanárok cikó Negyvenkét diák vehetett részt a Családsegítő Szolgálat Életút Egyesülete és a Perczel Mór Általános Iskola pedagógu­sai összefogásában szervezett napközis táborban június 20. és 24. között. Hernerné Szőts Hajnalka is­kolaigazgató elmondta, a szer­vezők változatos programot kí­náltak: kézművesnapot tartot­tak, Óbányára kirándultak, ke­rékpáros túrát tettek a helyi sportpályára, ahol fociztak és biciklis vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Fél napot tölt­hettek el Lengyelen az Anna- forrásnál, sportdélelőttön vetél­kedhettek és origamizhattak. A program anyagi támogatója az önkormányzat volt. ■ H. I. Dr. Kis Mária (balról), az alapítvány elnöke a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről tájékoztatta a programon megjelent érdeklődőket Gyanús jelek segíthetnek drogozás A nyári szünetben fokozottan kell figyelnie a szülőnek A nyári szünet idején ve­szélyek leselkedhetnek a fiatalokra. Például kapcsolatba kerülhetnek a droggal. Venter Marianna szekszárd A kábítószer-fogyasz­tás veszélyeire hívja fel a figyel­met, és elkerülése érdekében ad praktikus tanácsokat a szekszár­di székhelyű Az Egészségért Ala­pítvány, amely két rendezvény­nyel is kapcsolódott a kábítószer­ellenes világhéthez. A közelmúlt­ban drogmentes napot tartottak a megyeszékhelyen, tegnap pe­dig a Vöröskereszt megyei szék­házában találkoztak a téma iránt érdeklődő szülőkkel.- A Kábítószer Egyeztető Fó­rum tagszervezeteként rendez­tük ezeket a programokat - tájé­koztatta lapunkat dr. Kis Mária, az alapítvány elnöke, aki el­mondta, hogy a tegnapi találko­zón a kábítószerezés megelőzé­séről, a drogok használatának felismeréséről, és ez utóbbi eset­ben a további teendőkről beszél­tek a szülőknek. A szakember hozzátette, van­nak bizonyos gyanús jelek, ame­lyek utalhatnak drogfogyasztás­ra. Hangsúlyozta, hogy ezek nem adnak százszázalékos bizonyos­ságot, de jelzik, hogy esetleg érde­mes jobban odafigyelni. Példa­ként említette, ha hirtelen és drasztikusan megváltozik a gye­rek megjelenése, öltözködése, stí­lusa. Hirtelen új barátai lesznek, akiket nem szívesen mutat be a szülőknek. Váratlan telefonhívásai van­nak, több zsebpénzt kér, tárgyak, ruhane­műk és pénz kezd el­tünedezni a lakásból. Romlik a tanulmányi eredmény, sok az iga­zolatlan hiányzás, és egyre töb­bet titkolózik a szülők előtt. A drasztikus személyiségváltozás mellett nagyon komolyan veen­dő jel lehet, hogy hőségben is hosszú ujjú, zárt felsőket hord, és a holmija között gyanús dolgok bukkannak fel. Például öngyúj­tó, holott nem dohányzik, piru­lák, holott nem beteg. Dr. Kis Mária még egyszer hangsúlyozta: miután ezek nem százszázalékos jelek, ezért na­gyon fontos, hogy a szülő kommunikál­jon a gyerekkel. Tud­ja, hogy hol van, kik­kel, mit csinál, és igenis, kérje számon, ha nem ér haza a megbeszélt időpontban, éreztesse vele, hogy vannak sza­bályok, amelyeket be kell tarta­ni. Érdemes utánanézni a szóra­kozóhelyeknek, ahová jár, és fel lehet ajánlani, hogy hazahoz­Az elterelést megkezdők száma a RÉV-nél 2003 12 fő 2004 43 fő 2005 55 fő 2006 51 fő 2007 46 fő 2008 63 fő 2009 99 fő 2010 74 fő FORRÁS: RÉV zák, akár összefogva több szülő­vel. Ily módon vélhetően a diszkóbalesetek is megelőzhető­ek lennének. Az őszinte légkör, a megfelelő kommunikáció nagyon fontos. Ahol a családtagok együtt, és nem egymás mellett élnek, iga­zán beszélnek egymással, van­nak közös étkezések, közös prog­ramok, és a gyerek érzi, hogy mindent meg lehet beszélni, és oldani, ott kicsi a valószínűsége, hogy drog után nyúl a fiatal. S ha kiderül, hogy mégis meg­történt? Semmiképpen sem re­torzióval kell reagálni a dologra, mert az csak árthat. Ha saját erő­ből nem megy a drogozásból va­ló kilábalás, szakértő segítséget kell kérni, például a szekszárdi RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálattól. Elterelik a fiatalokat a drog útjáról, ha ők is akarják A magyar szabályozás 1993 óta ismeri az elterelés intéz­ményét, ami azt jelenti, hogy ha valakit csekély mennyisé­gű, saját - tehát nem eladási, átadási - célra tartott kábító szerrel kapnak el, úgy mente­sül a büntetés alól, ha leg alább hat hónapig az állapo­tának megfelelő folyamatos kezelésben részesül egy erre jogosított ellátóhelyen. Az elte­relés esetében is lefolytatják a büntetőeljárást, de ha az el­követő vállalja a kezelést és ennek lefolytatásáról igazo­lást kap, akkor más büntetés nem sújtja. Az elterelést kábí­tószer-függők esetében drog- függőséget gyógyító kezelésen, alkalmi droghasználók eseté­ben felvilágosító-megelőző szolgáltatáson való részvétel­lel kell teljesíteni. ■ Fontos az őszinte csalá­di légkör. Vémélid CSÚCSTECHNOLÓGIA Az ezerötszáz lelket számláló ba­ranyai község az első magyar- országi település, amely tel­jes egészében LED-technoló- giát használ közvilágításához. A magyar fejlesztésű és kivi­telezésű projekt húszmillió forintba került, a pénzből 250 köztéri lámpát cseréltek ki. Az új fényforrások által bizto­sított fényerősség háromszo­rosa a korábbinak, a fény­szennyezés ugyanakkor mini­málisra csökkent. A beruhá­zással legalább 65 százalékos energiamegtakarítást érhet­nek el, a fejlesztés költsége kevesebb mint hét év alatt megtérül. Barcs lebuktak Betöréssoro­zat elkövetőit derítették fel a barcsi rendőrök. Az elmúlt 4-5 héten élelmiszerüzletek­be, hétvégi házakba tört be egy főként fiatalkorúakból álló hattagú társaság. Az el­lopott élelmiszereket meget­ték, a gépeket viszont csak­nem hiánytalanul lefoglalták a rendőrök. Pécs rockmaraton Egyre na­gyobb a pécsi Rockmaraton. A XI. találkozón, július 4. és 10. között a Malomvölgyi Ar­borétumban már 45 ezer em­berrel számolnak. Az elmúlt tíz fesztiválra több mint 150 ezren voltak kíváncsiak és csaknem ezer zenekar lépett fel. Annyi külföldi zenekar (16) még soha nem szerepelt a találkozón, mint az idén. A tengerentúlról érkezik a latin zene és metal fúziójával világ­hírűvé vált amerikai 111 Nino, Szentlőrinc szépségverseny Negyedik alkalommal rendezték meg Szentlőrincen a magyarországi horvátok szépségversenyét. A lá­nyok először népviseletben, majd utcai ruhában, végül estélyiben léptek a színpadra, és pár szóban horvátul kellett bemutatkozni­uk. Idén a legszebb horvát lány az országban a zsűri szerint Tóth Gabriella 17 éves gimnáziumi tanuló lett Letenyéről. Első udvar­hölgynek a szigetvári Kovácsevics Vesznát, második udvarhölgy­nek a dusnoki Karászi Adriennt választották. HÍREK A RÉGIÓBÓL a New York-i hardcore-legen- da, a Madball és testvérzene­kara, az Agnostic Front. Sátorhely-Pécs emlékhely Az építkezés elhúzódása és az alvállalkozók közötti el­számolási viták miatt nem készül el határidőre a meg­újuló Mohácsi Történelmi Emlékhely. A legújabb határ­idő június 30., de a munka biztosan nem lesz kész, mondta Buchert Eszter, a be­ruházó Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettese. Sőt, veszélybe kerülhet az 1526- os mohácsi csata évfordulójá­ra, augusztus 29-re tervezett átadási ünnepség is. Ságvár bioerőmű Árammal és melegvízzel látná el a telepü­lést a zöldhulladékot befogadó Vezetéstechnikai tréningen voltak a paksi tűzoltók paks-tököl A tököli reptéren ki­alakított vezetéstechnikai köz­pontban tréningeztek az Atom­erőmű Tűzoltóság tagjai. Bőhm Péter parancsnok elmondta, hogy náluk nagyon rövidek a vo­nulási távok, ezért nincs mód arra, hogy a gépkocsivezetők nehezített körülmények között rutint szerezzenek. Ezt hivatott pótolni a vezetéstechnikai tré­ning, amely arra szolgál, hogy a rossz beidegződéseket kiiktas­sák, a vészhelyzetekben szük­séges mozdulatsorokat gyako­rolják, és megtapasztalják, hol van az autó és vezetője teljesítő- képességének határa. A gépko­csivezetők némi elméleti isme­retátadás után gyakorolták a vészfékezést, a vészfékezés köz­beni irányváltást. Mindezt nem­csak száraz és vizes, hanem je­ges, havas utat imitáló műgyan­tás pályán is. Az Atomerőmű Tűzoltóság tavaly építette be szerteágazó képzési programjába a vezetés- technikai tréninget, tájékozta­tott Bőhm Péter. A szervezet­nél a teljesítményértékelés alapját képezi mások mellett az elméleti és gyakorlati felké­szültség. ■ V. T. Önkéntes munka az újvárosi templomért szekszárd Önkéntes munkát szervez az egyházközség az új­városi templom felújításának elősegítésére, tájékoztatott dr. Horváth E. írisz, az egyházköz­ség vezetőségének a tagja. Arra kérik a híveket, hogy július har­madikén, vasárnap délután há­rom órától segítsenek az ingósá­gok elpakolásában. A templom felújításának ideje alatt, azaz jú­lius 9-étől előre láthatóan július végéig a szentmisék szombaton 17 órakor és vasárnap reggel fél 8-tól a Szent István Házban (Szekszárd, Rákóczi u. 69-71.) lesznek. Dr. Udvardy György püspök döntésének köszönhetően nyílik lehetőség Szekszárdi Egyház- község számára a Szekszárd- Újvárosi templom padlózatának felújítására. A munka már a jö­vő héten elkezdődhet. A társa­dalmi munkában részt vesznek a Szekszárd-Újvárosi Római Ka­tolikus Társaskör tagjai is. ■ 1.1. bioerőmű, amit Ságvár falu­széli, ipartelepi területére ter­veznek. A bioerőmű közel há- rommilliárd forintos beruhá­zás. A helyi mezőgazdasági társaság már szerződést is kö­tött, hogy 400 hektáron ter­mel zöld növényzetet az erő­mű számára. Komló évforduló Már szerve­zik a szeptember első heté­ben rendezendő Komlói Na­pokat, amelyen a várossá nyilvánítás hatvanadik évfor­dulóját is ünnepük. Keresik azokat komlóiakat, akik 1951-ben születtek, és most a várossal együtt ünnepük hatvanadik születésnapjukat. A róluk akkor és most ké­szült fotókból, valamint rövid önéletrajzokból kiállítást ter­veznek. I

Next

/
Thumbnails
Contents