Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-21 / 143. szám

2011. JÚNIUS 21., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2011 - REGÖLY 5 fr» /t CtUXVullllJDA 1 U Mit képes adni a falu? SZONTÁG ÁRPÁD FALUGONDNOK:- Itt születtem, és itt is dolgozom Regölyben. Ha a földrajzi szempontot tekin­tem, akkor nagyon szép a Kapos-Koppány közrefog­ta, dombok övezte telepü­lés. Ha pedig az emberi szempontot, akkor azt nyugtázhatom, hogy na­gyon jól megvagyunk egy­mással, rám, a munkámra is sokan számítanak. KULMAN ISTVÁNNÉ KERTÉSZ:- Jómagam bevándorló va­gyok, annak idején Fejér megyéből érkeztem ide. Már annyira megszeret­tem az itteni közösséget, hogy hiába vagyok a szü­lőföldemen, visszavágyom ide. Tagja vagyok helyben egy tánccsoportnak, egy kórusnak és egy ígéretes földprogramnak: nagyon jól érzem magam! GERGELY PÉTER GAZDÁLKODÓ:- Összetartó település Regöly. A tavalyi árvíz idején aki csak tehette, ment és pakolta a homok­zsákokat, segített a rászo­rulóknak. A község, a ma­ga érdekes rendezvényei­vel kulturális téren is ké­pes sokat nyújtani. A helybelieket könnyű be­vonni, ez ismét az össze­tartást bizonyítja. AZ OLDAL CIKKEIT SZERI ÁRPÁD ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS MEGJELENÉSÉT A REGÖLYI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATJA. Chludowo küldöttsége is értékeli a hagyományokat Rendezvények szervezése, a ha­gyományok őrzése és a falutévé működtetése. Főként ezen célo­kat igyekszik maradéktalanul megvalósítani a Regölyért Egye­sület Kulman Rita elnökségi tag elmondta, a helyi te­levízió megörökíti az összes jelentős, köz- érdeklődésre számot tartó eseményt: így a szüreti fesztivál, avagy a falunap számos, érdekes pillanatát. Do­kumentálják azt a valóban élő partnerkapcsolatot is, mely Len­gyelország Chludowo nevű hely­ségével alakult ki. A Poznan melletti településről már több­ször is érkezett küldöttség Regölybe, a csapat tagjai nagy érdeklődést tanúsítottak a helyi jellegzetességek iránt. A lengye­lek immár egy újabb különleges­séggel is megismerkedhetnek legközelebbi érkezésükkor. Hi­szen már kész az a kemence, mely a regölyi perecka­lács készítésének nyil­vános helyszíne lesz.- Tánccsoportunk­nak megvan a ruhája, népdalkórusunk is rendelkezik hasonló felszereléssel, de ke­mencénk eddig nem volt - indo­kolta Kulman Rita azt, hogy mi­ért éppen erre az alkalmatosság­ra került pályázati pénz. - A ke­mence, a maga turisztikai vonze­rejével a hagyományok egyik megtestesítője lehet. ■ Kemencéjük eddig nem volt. A település korösszetétele Majdnem teljesen össz­komfortos település. így jellemezte Regölyt Porga Ferenc polgármester. Egyedül a közüzemi szennyvízelvezetés hi­ányzik. Szeri Árpád A település első embere, Porga Ferenc elmondta, bár a csatornázás terve kész, még­sem biztos, hogy feltétlenül bele kell vágni ebbe a jelentős munkába.- Sajnos nálunk is fogy a la­kosság, egyre kevesebb a fiatal és egyre több az idős ember - élesítette újabb ecsetvonások­kal a helyzetképet a polgármes­ter. - Attól tartunk, hogy nem lesz elegendő jelentkező a rákö­tésre: a költségvetést pedig nem szeretnénk felborítani egy eset­leg rosszul sikerülő beruházás miatt. Éppen ezért a középtávú ter­vek között minden másnál na­gyobb hangsúlyt kap az ivóvíz minőségének javítása - már csak azért is, mert ehhez akár meg is lennének a szükséges anyagi források. Heteken belül elbírálják azt a pályázatot, me­lyet egy - Regölyt is magába foglaló - ivóvízjavító társulás nyújtott be. Kedvező döntés ese­tén 143 millió forint gyarapít­Lenne mit kínálni, ételt, italt, élményt idén immár a XIV. falunapokra invitálta az érdeklődőket Regöly. A rendezvény 2010 óta egyúttal pereckalács-feszttvál és veterángépjármű-találkozó is. A mostani fesztiválon a község egy új látványossággal gyarapo­dott, hiszen felavatták a falu kemencéjét Porga Ferenc el­mondta, hogy a kerékpárútim ideérkező turista felkeresheti Cziráki Viktor újszkíta régé­szeti telepét, madarakat fi­gyelhet meg vagy horgászhat a helyi horgásztavon, megfe­lelheti a jóféle helyi bort, majd megkóstolhatja a regölyi pereckalácsot Citrom is kerül a kalácsba konyha Ennél kerekebb talán nem is lehet a kerek perec Új burkolata van a rendezvénytérnek simított betonréteget kapott a községben a közösségi ren­dezvényeknek otthont adó művelődési ház előtti tér. A területnek korábban is szi­lárd burkolata volt, de az évek során ez a rész törede­zetté, ezért balesetveszélyes­sé vált Az önkormányzati ki­vitelezésben elkészült, mint­egy 300 ezer forint értékű munka eredményeként im­már parkolásra is alkalmas terület a mozgásukban aka­dályozottakat segítő rámpá­val is gyarapodott. A készítmények helyben maradnak fafaragó tábornak ad ott­hont a regölyi óvoda udvara. Három ügyes kezű mester készíti munkáit a rendelke­zésre álló egy hét idején. Ez alkalommal a praktikum je­gyében padok és szemetes- kukák kerülnek ki kezeik alól. A faanyagot az önkor­mányzat biztosítja, a művé­szien megformált, ugyanak­kor a célnak is tökéletesen megfelelő ülőalkalmatossá­gok és tárolóedények a tele­pülés köztereire kerülnek. Még western is van a repertoáron új tánccsoport alakult a kö­zelmúltban a településen. A felnőttek alkotta, tíz-tizenkét fős csapat Szabados Éva nyugdíjas pedagógus, nép­táncoktató vezetésével pré bálja a különböző koreográfi­ákat. A még név nélküli együttes a hagyományőrzés mellett más területekre is szí­vesen kirándul, például wes- terntáncokat is bemutat. Az első fellépés a falunapon történt meg, nagy sikerrel. Az otthoniaké Athénba utazott Athénba utazott Kanalas Aranka, a Regölyben találha­tó Fogyatékosok Rehabilitáci­ós Intézményének lakója. A gondozott a görög fővárosban tartandó nyári világjátékokon vesz részt A kéthetes, speciá­lis olimpiának megfelelő ren­dezvényen Kanalas Aranka asztalitenisz sportágban kép­viseli Regölyt, de egyúttal Tolna megyét is. 19-60 ÉVES: 729 Gondozónő az idősek klubjában, ahol tehát nem főz. Otthon vi­szont mindig és szinte mindent.- Házi kakasból készített pör­költ, rántott hús, fasírozott, ma­karóni - sorolta Pintér Péterné azokat a kedvelt ételeket, melyek gyakran kerülnek a terített csa­ládi asztalra. - Szeretem ezeket elkészíteni, bár elég sok idő el­megy velük. Ez a nagy hátránya a főzésnek... Regölynek van gasztronómiai nevezetessége, ami nem más, mint a perecka­lács. Ennek receptjét és elkészí­tési módját gyakorlatilag az ösz- szes helybeli asszony ismeri. Pintér Péterné is hagyományos módon süti, de egy kicsit fel is ja­vítja egy természetes adalékkal. Pintér Péterné és a kemence- Teszek bele tojást, sót, cuk­rot, tejet, élesztőt és persze lisz­tet, és ezt az egészet összedolgo­zom. Jómagam mindig adok hoz­zá reszelt citromhéjat is, ezzel a sós ízt meglágyítom, sőt, nagyon enyhén édessé teszem. Egy óra kell a dagasztáshoz és annak, hogy megkeljen a tészta, utána már gyorsan megy a sütés. A finomság mellé magyar bor­sos tejfölt szokás tálalni, ezzel elegyítve jön létre a jellegzetes és különleges ízhatás. A regölyi pereckalács egyéb­ként nem hagyományos, klasszi­kus formájú, hanem kerekded alakú. Azaz, kerek perec kije­lenthető, hogy ez az étek való­ban kerek perec. 61 ÉV FELETT: 0-18 ÉVES: 179 Idén immár a XIV. falunapokra invitálta az érdeklődőket a település. Ezúttal látványos motorosbemutató is csalogatta a közönséget hatná a kasszát, ebből a pénzből pedig megkezdődhetne a regölyi kutak szűrőberendezé­sekkel való felszerelése. Emel­lett mód nyílna a több mint fél évszázados községi vezeték- rendszer felújítására is. Porga Ferenc ezzel együtt hangsúlyoz­ta: nem arról van szó, hogy a regölyi ivóvízzel gondok van­nak. Ez a víz jó, de még jobbá is lehet tenni. Erőteljesen igyekszünk kiter­jeszteni azokat a kitörési ponto­kat, melyek megalapozhatják a falu jövőjét - tért át a távlati ter­vekre a polgármester. - Mert ugyan nincs nálunk szennyvíz­csatornázás, de ezen kívül min­den más megvan. Az összes alapszolgáltatással rendelke­zünk, ezenkívül van óvodánk és általános iskolánk alsó tago­zattal. Ezeket az intézményeket- akárcsak a szociális szolgálta­tásokat - mindenáron meg akarjuk tartani. A nyár végére vélhetően megvalósul az a nagyjából hat kilométer hosszú kerékpárút, mely Tamásival köt bennünket össze. Ez az Kop­pány völgyében, kellemes ter­mészeti környezetben és sík te­repen haladó út nem csak a regölyiek munkába járását segíti. Remé­nyeink szerint élén­kíteni fogja a turiz­must is. Hiszen Ta­másiban fürdő van, a létesít­ményt sok vendég - méghozzá a kerékpározást is kedvelő - lá­togatja. Semeddig nem tart ne­kik elkerekezni hozzánk, és megnézni értékeinket. Mert azokból van bőven a te­lepülésen. Elég arra utalni, hogy a már az újkőkorban is la­kott Regöly olyan különleges történelmi múlttal rendelkezik, ■ Érdemes elke­rekezni a tele­pülésre. mellyel kevés Tolna megyei köz­ség. Erre bátran lehet építeni, akárcsak régészeti telepre, a kö­zeljövőben megvalósuló tájház­ra és bognármúzeumra, egy ugyancsak tervbe vett pálinka­múzeumra, a határban kéklő pacsmagi tavakra, a domboldal jó borokat adó szőlőire és nem utolsósorban a rendezvények­re: a falunapra, a szüreti felvo­nulásra és a lovasnapokra.- Küzdünk minden nehézség ellenére - fogalmazta meg ta­lán magának is az egyetlen le­hetséges hitvallást Porga Fe­renc. - Hiszen fenn akarunk maradni. Porga Ferenc polgár­mester Frissebb íze lesz a víznek tervek A kerékpárúton a turistával együtt pénz is érkezhet HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents