Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-11 / 136. szám

KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚNIUS 11., SZOMBAT MHMM Hallgatók és oktatók idei közös sikerei felzárkóztatási program Felsőfokon fejlesztik a tehetségeket a szekszárdi főiskolai karon Három főiskolai hallgató ért el, felkészítő tanáraik­kal együtt, kiemelkedő eredményt országos ver­senyeken. Ősszel pedig indul az Illyés Gyula Tár­sadalomtudományi Szak- kollégium. Ihárosi Ibolya szekszárd Fontos feladatának tartja a Pécsi Hidományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar, hogy a tudással, az oktatással segítse a társadalmi felzárkózást. E tevé­kenységben megkülönböztetett helye van a tehetséggondozás­nak, tehetségfejlesztésnek. Mint dr. Horváth Béla főigazgató ko­rábbi nyilatkozatában is jelezte, ősszel elindul az Illyés Gyula Tár­sadalomtudományi Szakkollégi­um, amely lehetővé teszi a tehet­séges hallgatókkal az egyéni fog- f lalkozást, tudományos munká- | juk támogatását. Ösztöndíjakkal £ is segítik a szakkollégiumba fel­vett hallgatókat. Kollégiumi férő­helyet is biztosítanak, de a szak- kollégium tagja lehet az is, aki nem lakik bent a kollégiumban. A kar tehetségfejlesztő munká­ját jelzik az idei eredmények is. Ács Adrienn tanító szakos vég­zős hallgató 1. helyezést ért el a XVm. országos anyanyelvi taní­tási versenyen. Témája a szöveg- feldolgozás volt vita és érvelés ta­nítása céljából. A versenyzők 45 perces órát mutattak be a kihú­zott témából, amelyre egy nap Ács Adrienn alatt készülhettek fel. Reggel kapták meg a feladatot, majd módjuk volt hospitálni az adott osztályban, és másnap reggel 8- kor kezdődött a bemutató óra. A legjobbak a gyerekek életkorá­nak megfelelő módon tanították a vita és az érvelés mozzanatait, ő például egy népmese szövegé­nek feldolgozásával. Felkészítő tanára, Tancz Tünde főiskolai ad­junktus elmondta, hogy a tam'tó szakos, magyar műveltségterü­letes hallgatók rendszerint az el­ső három hely egyikén végeznek az anyanyelvi tanítási versenyen, amely komoly visszaigazolása az oktatók kiemelkedő szakmai tu­dásának és felkészültségének, valamit a karon folyó évtizedes következetes munkának. Varga Anikó a XXX. országos tudományos diákköri konferen­cián (OTDK) a tanulás és tam'tás módszertani, tudás-technológiai szekció alkalmazott pedagógiai tagozatában bemutatott pálya­munkájával 3. helyezést ért el. A tanító szak után elvégezte a kis­gyermekkor pedagógiája mes­terszakot is. Anikó szeretne a pe­dagóguspályán elhelyezkedni, és a tanulást is folytatni kívánja, ezért PhD-képzésre jelentkezik. A Gazdaságtudományi és Tú- risztikai Intézet három indulóval képviseltette magát a XXX. OTDK matematika-flzika-főldtudomá- nyok szekciójában Balog István, Varga Anikó Lepsényi Kinga és Pünkösd Judit sikerrel szerepelt A turizmusfóld- rajz I. szekcióban Pünkösd Judit harmadikként végezve különdíj- ban részesült. Juditot mindig is érdekelték a civil szervezetek. Kö­zöttük vannak olyanok is, ame­lyek a turizmushoz közvetetten, illetve közveüenül kapcsolódnak, s hozzájárulhatnak a turizmus eredményeihez, fontos mutatói­hoz az adott térségben. Dolgozatá­ban bemutatta, hogy ezek befo­Elismerő oklevél az oktatónak elismerő oklevéllel jutal­mazták témavezetői tevé­kenységéért dr. Horváthné Papp Ibolya főiskolai ad­junktust, Varga Anikó felké­szítő tanárát Mint mondta, a kömyezettudatosság, a fenntarthatóságra nevelés hangsúlyosan megjelenik az általa oktatott tárgyakban. Ennek jegyében sokféle prog­ramot szerveznek a konfe­renciáktól az erdei iskoláig. Nemrégiben fejezték be az ét­kezésünk fenntarthatóságá­ról szóló EU-s pályázatot, amelyben szintén nagy számban vettek részt a hall­gatók. Úgy véli, az öko- etikusságra nevelő pedagó­gia eredményei megmutat­koznak az életvitelünkben is.- Számomra, aki egész pe­dagógus-pályafutásom során mindig nagy hangsúlyt fek­tettem a tehetséggondozásra, külön öröm, hogy most a hallgatói tudományos mun­kában is szép sikert értünk el - hangsúlyozta. lyásolhatják a turisztikai vendég- forgalmat, bevételeket Felkészítő tanáruk, dr. Huszti Zsolt főiskolai docens elmond­ta, hogy számítottak arra, hogy Pünkösd Judit munkájával sike­res lesz. PROMÓCIÓ Megszólították a Jövő generációját a művelődésszervezők Projekt Lezárult egy másfél éves program, amelyre a szekszárdi önkormányzat 97 millió forintot nyert szekszárd Lezárult a Szólít­suk meg a jövő generációját, avagy az Agóra-tartalom kiépí­tése Szekszárdon című pályá­zat, amelyen Szekszárd Me­gyei Jogú Város Önkormányza­ta mintegy másfél évvel ezelőtt nyert támogatást. A TÁMOP 3.2.3/08/2-2009-003 számú pályázat lehetővé tette, hogy a Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza, mint önkormányzati intéz­mény lebonyolítsa a megjelölt programokat, s 97 millió forin­tot felhasználjon a céljai eléré­sére. Mindezt tehette önerő hozzáadása nélkül a város, mi­vel a pályázat százszázalékos támogatottságú volt. Csillagné Szánthó Polixéna, a közgyűlés humánbizottságá­nak elnöke a szekszárdi főisko­lai kar E épületében, a művelő­dési ház jelenlegi dísztermében tegnap délelőtt tartott konferen­cián elmondta, a program lebo­nyolítása akkor lett volna ideá­lis, ha előbb a művelődési ház átalakított épülete készül el, s utána töltik meg az Agórát programokkal. Ám szerinte a jelenséget fel lehet fogni úgy is, hogy egy esetleges újabb ha­sonló pályázatnál vagy újabb hasonló programok szervezése­kor már tapasztaltabban, szak­mailag fejlettebben tudják a művelődési ház dolgozói végez­ni munkájukat. Matókné Kapási Julianna, az intézmény és a program szak­mai vezetője azt mondta, ismere­tei szerint az állam hamarosan hasonló pályázatot ír ki, melyen minimum 30 millió forint nyer­hető a művelődési házak tartal­mi fejlesztésére, programok szervezésére. A konferencián a program egyes projektjeinek ve­zetői megosztották élményeiket, szakmai tapasztalataikat és kö­vetkeztetéseiket a megjelent mintegy 40-50 művelődésszer­vezővel, közművelődési szakem­berrel, pedagógussal. Herrné Szabadi Judit az isko­larendszeren kívüli programok­ról számolt be. Mint mondta, a művészeti nevelés, a tehetség- gondozás, az egészséges és kör­nyezettudatos életmódra neve­lés mellett a magánénekes-fej­lesztés, társastánc, néptánc, va­lamint a drámajátszás, dráma- pedagógia mind szerepet kap­tak a munkában. Több mint 7200 gyereket sikerült a másfél év alatt megmozgatniuk a szak­körökben, táborokban, és fej­lesztették képességeiket, gon­dozták tehetségüket. Összesen A pénzügyi elszámolás még hátravan a zárókonferencia végén tartott sajtótájékoztatón Matókné Kapási Julianna aláhúzta, a program szakmai része lezárult, ám a pénzügyi elszámolás még hátravan. Ezt a munkát legkésőbb szeptem­ber 13-ig kell befejezniük, de bíznak abban, hogy mindezt előbb meg tudják tenni. Arra a kérdésre, hogy amikor majd elkészül a megújult művelő­dési ház, amely sokkal na­gyobb s másabb lesz a múlt­bélinél, még mindig adottak lesznek-e a személyi feltételek a működtetésére, elmondta, valószínűleg a technikai dol­gozók számát növelni kellene, például szükség lesz majd szerinte hangmérnökre, animátorra. SZÓLÍTSUK MEG A JÖVŐ GENERÁCIÓJÁT! - AVAGY AZ „AGÓRA-TARTALOM” KIÉPÍTÉSE SZEKSZÁRDON Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 97 575 068 FT Kivitelezés ideje: 2009.12.15 - 2011.06.15. Kedvezményezett: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 60 638 638 MAGYARORSZÁG MEGÚJUL 242 program valósult meg, megszervezték a regionális, majd az országos gyermektánc- találkozót is. Kissné Hóner Magdolna a projekt felnőttképzési részéről beszélt. Mint mondta, a műve­lődésszervezőknek is meg kell felelni korunk, valamint az Eu­rópai Unió elvárásainak, ezért hét kollégájuk is részt vett a programban. Munkájuk minő­sége jobb lett, szemléletük megváltozott, hiszen vezetési, marketing és finanszírozási is­mereteket is elsajátíthattak. Matókné Kapási Julianna meg­erősítette, a kollégáinak szük­sége is lesz ezekre az új ismere­tekre tapasztalataik mellett, hi­szen az új Agóra-központot, amely sokkal nagyobb lesz, meg kell tölteni élettel. Kékesi Emma, a Polip Ifjúsá­gi Egyesület elnöke az általuk megvalósított demokratikus jo­gok gyakorlását segítő progra­mokról szóló előadásában be­mutatta a demokráciatábort, a Tolna Megyei Diákparlamen­tet. Elmondta azt is, hogy programjaikon összesen 720 diák, fiatal vett részt, akiknek a 90 százaléka valami miatt hátrányos helyzetben él, éppen ezért életük során valószínű­leg hasznosítani tudják a pá­lyázati pénzből finanszírozott rendezvényeken szerzett isme­reteiket. Matókné Kapási Julianna, a művelődési ház igazgatója is megosztotta a programmal kapcsolatos tapasztalatait

Next

/
Thumbnails
Contents