Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-10 / 135. szám
SPORT 15 2011. JÚNIUS 10., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG Nem méreti meg magát a megyei első osztályban a Bátaapáti SE Nem vállalja a megyei első osztályú szereplést a Bátaapáti SE. Ömböli József a megye kettő Keleti csoportjában aranyérmes klub elnöke elmondta, egy olyan kis településen, mint amilyen Bátaapáti, felelőtlenség lenne megyei I. osztályró álmodni. „Nem az anyagiak miatt maradunk megye kettesek, hiszen a pénzügyi hátteret az önkormányzatnak és néhány támogatónknak köszönhetően megteremtenénk - mondta az elnök. - Sokkal inkább az a gond, hogy alig van helyi játékos a csapatban. A felnőtt és az ifjúsági gárdában összesen tíz helyi kötődésű labdarúgó szerepel, így pedig felelőüenség lenne belevágni a magasabb osztályú kalandba. Ráadásul nálunk nem pénzért játszanak a focisták, egy jó megye egyes csapatot pedig másképp nem lehet összehozni.” Ömböli József egyúttal egy tévhitet is eloszlatott: „Mindenki azt gondolja, hogy itt Bátaapá- tiban dúskálunk a pénzben, az a pletyka járja, hogy a helyi hulla- déklarakó és az atomerőmű támogatja a futballcsapatot. Ez nem igaz, egyeüen szponzorunk az önkormányzat, és néhány focibarát, akik olykor pénzzel, olykor egy-egy vacsorával segítik az együttest.” Az apátiak a bajnokság utolsó fordulójának meccsén, vasárnap 17 órakor a Sióagárdot fogadják, ám ünnepség ezen a napon nem lesz. Az éremosztót és a „bulit” egy hét múlva szombaton tartják. Előbb a mostani futballcsapat meccsel a legendás elődökkel, majd jön az éremosztó, végül pedig a hajnalig tartó buli. Megérdemlik. Egy alig 600 lakosú település idén csúcsra ért. ■ Ruff Dániel az apátiak erőssége Európa már várja a PFC-t labdarúgás A nemzetközi szereplés miatt már edzenek Égerék Minden felkészülés a kapucipeléssel kezdődik: Kiss Tamás (balról), Kiss Máté, Éger László, Pokorni Péter és Sifter Tamás számára édes volt a teher Már készülnek az új idényre a Paksi FC futballistái. Egyelőre csak a „régiek” rótták a köröket a Fehérvári úton. Rónai Gábor Vidáman cicáztak a paksi futballisták a Fehérvári úti stadion hátsó füvesén csütörtök délután. A kék szerelésbe öltöztetett „ezüstfiúk” kedvét még a boron- gós, esőre hajló idő sem tudta elvenni. Nem csoda, hiszen az előző idényben a klub történetének legjobb eredményét érték el a bajnokságban megszerzett ezüstéremmel, és a Ligakupa megnyerésével. Érthető, hogy senki egy szóval sem említette, hogy egy hetet még szívesen nyaralt volna - mostanság nagy öröm paksi futballistának lenni. Hát még milyen nagy öröm lesz június 30-án, amikor már Európa Liga meccsen lesz jelenésük Kis Károly tanítványainak. Tegyük hozzá gyorsan, hogy nem véletlenül szorult a „háttérbe” a PFC, a centerpálya ugyanis jelenleg alkalmatlan a játékra. Ám nem lesz ez sokáig így. Az új szezonra teljesen megújul, ottjártunkkor éppen a gyepszőnyeget fektették le nagy műgonddal. Egy külsős cég teljesen felújítja a sokat szidott játékteret, amely ha nem is fog vetekedni a Videoton vagy a Győr stadionjával, de hasonlóan jó lesz, mint az említett csapatoké. Ősztől már nem lehet majd arra fogni a vereséget, hogy rossz volt a talaj, mint tették azt a fradisták, amikor 3-2-es vereséggel voltak kénytelenek hazautazni Tolnából. Hiába pásztáztuk árgus szemekkel a gyakorlókat, minden szempár ismerősen tekintett EZEK A CSAPATOK LEHETNEK A PAKSI FC ELLENFELEI AZ EURÓPA LIGÁBAN (SORSOLÁS: JÚNIUS 20.). Albánia: Flamurtari Vloré, Vitáznia Shkoder. Andorra: FC Lusitanos, UE Santa Coloma. Azerbajdzsán: Azal Baki. Észtország: Nőmmé Kalju, Trans Narva. Észak-írország: Clif- tonville FC, Glentoran FC. Feröer-szigetek: NSÍRunavík, IF Fuglafjördur. Izland: ÍB TEOLhu A Paksi FC-hez kapcsolódó további írásokért képgalériákért kattintson a TEOLta internetes hírportálra. vissza ránk. Új játékosnak nyoma sem volt, sőt a héten nem is bővül a keret - legalábbis a szakvezető szerint. Pedig elég sok futballistával összeboronálták a PFC-t, a zuhanyhíradóban Rodenbücher István, Heffler Norbert, Bajzát Péter, Rajczi Péter vagy Lázok János neve is felmerült, mint lehetséges érkező. Ám egyikük sem volt ott, sőt a Vestmannaeya. Kazahsztán: FK Irtis Pavlodar, Sahtar. Karagandi FK. Lettország: Daugava Daugavpils. Litvánia: Banga Gargzdai. Luxemburg: CS Föle Esch, UN Káer- jéng 97. Moldova: Milsami Orhei. Montenegró: FK Zeta. Örményország: Ulisses, FA Banane. San Marino: Tre Penne. Szlovénia: Olimpija Ljubljana. Wales: FC Neath. tavalyi keretből is hiányoztak. Csemyánszki Norbert az A-válo- gatottal járt San Marinóban, Fiola Attila pedig Toulonban járt az U21-esek minitornáján - ők ketten jövő hétfőig extra pihenőt kaptak. Montvai Tibor és Kovács Attila pedig sérülése miatt hiányzott. Előbbi ugyan már külön készül, a kapus azonban csak két hét múlva kedzheti el az alapozást. Rájárt a rúd „Kokóra”, hiszen előbb a térdkalácsát kellett helyretenni, aztán elszakadt a keresztszalagja, majd pedig porccal műtötték. Ami az érkezőket, az erősítést illeti: Kis Károly azt szeretné, ha jövő héten már csatlakoznának a kerethez az újak, hiszen rövid az idő az EL rajtjáig, és nem árt, ha addig összecsiszolódnak a régiekkel. A PFC jövő csütörtökig az atomvárosban készül, aztán pedig Bükre utazik edzőtáborozni. Ott már edzőmeccset is vívnak Vayerék: június 18-án az ukrán Metalurg Donyeckkel játszanak, majd a szlovák Ruzomberokkal csapnak össze. Az Európa Liga sorsolását június 20-án tartják, az NB I-es bajnokság új idénye pedig július 15-én rajtol. MŰSOR Péntek labdarúgás. NB III Dráva- csoport, 30. forduló: Kaposvári Rákóczi Ü-Bonyhád VLC 17. Szombat kézilabda. Női megyei I. osztály: Rollecate-Tengelic- Madocsa SE 17. LABDARÚGÁS. NB III Dráva- csoport, 30. forduló: Dombóvári FC-Rutin-Mohács TE, Paksi FC II-Nagykanizsai TE, Bölcskei SE-Pogány- PMFC, Nagyatádi FC-Tolle UFC Szekszárd 17. Megyei I. osztály, felsőházi rájátszás: Szedres-Tamási 2009 FC 17. Alsóház: Cikó-Dunakömlőd 16.30, Tevel-Kakasd, Duna- földvár FC-Decs 18. Az Őcsény szabadnapos. Megyei II. osztály, Nyugati-csoport: Kaposszekcső-Csikós- tőttős-Simontornya, Ozora- Aparhant 17. Keleti-csoport: Tengelic-Zomba, Dunaszent- györgy-Németkér 17. Vasárnap labdarúgás. Horfer Serleg megyei 1. osztály, felsőházi rájátszás: Kölesd-Bátaszék 16.30, Majos-Tolna 17. Megyei II. osztály, Nyugaticsoport: Döbrököz-Magyar- keszi, Nagymányok-Hő- gyész, Kéty-Szakály, Kis- dorog-Gyönk, Pincehely- Tolnanémedi 17. Keleti-csoport: Madocsa-Mórágy, Bá- taapáti-Sióagárd, Gerjen- Kajdacs 17. Tisztelt tudósítóink! Értesítjük önöket, hogy lapunk vasárnap és hétfőn nem jelenik meg, a megye kettes tudósításokat kedden 8.30 órától várjuk! HÍRSAROK streetball A tizenötödik utcai kosárlabda-fesztivált rendezik Szekszárdon június 18- án, 9 órától. Nevezni június 15-ig lehet a Horváth Sport üzleteiben, a Korzóban, illetve a Tescóban, valamint a Korzó Fitness Centrum recepcióján (Liszt tér 2-4.). Interneten a streetballnet.hu oldalon lehet regisztrálni. Kazahsztánba vagy Azerbajdzsánba is utazhatnak Ez a verseny a felkészülésről, az összetartozásról szólt TRiATLON Töretlen a siker, a IV. Bátaszék Kupán is több százan küzdöttek meg a távokkal és a forrósággal is A már megszokott népszerűségnek örvendett idén is a bátaszéki triatlon verseny. A környékbeli, szekszárdi, bonyhádi és bajai sportolók és amatőr indulók mellett komlói, budapesti, sőt a sulimóka váltónak köszönhetően szlovákiai versenyzők is tarkították a mezőnyt A résztvevők jó hangulatban küzdöttek meg a különböző hosszúságú úszó-, kerékpáros- és futó távokkal, és egyben a tikkasztó hőséggel is. eredmények, óvodás duat- lon, kiscsoport, lány: 1. Schön Panka, 2. Rácz Nóra, 3. Bozsolik Sarolta; fiú: 1. Kollár Andor. Középső, lány: 1. Békéi Liza, 2. Posta Dorottya; fiú: 1. Nagy Jánosi Botond, 2. Bozsolik Szabolcs, 3. Sikabonyi Gábor. Nagycsoport, lány: 1. Szabó Dalma, 2. Horváth Eszter Flóra, 3. Sükösdi Daniella; fiú: 1. Rajki Dominik, 2. Posta Bertalan, 3. Folland Ervin. óvodás triatlon, lány: 1. Schön Zsanka, 2. Horváth Luca, 3. Zoltán Nóra; fiú: 1. Rajky Dominik, 2. Horváth Levente, 3. Szegedi Ágoston. sulimőka váltó: 1. a nagy- sallói (szlovákiai) iskola magyar tannyelvű tagozata, 2. a nagy- . sallói iskola szlovák tagozata, 3. „ II. Géza Gimnázium. 1 családi váltóverseny, 60-80 1 év közötti összéletkor: 1. Nagy § család, 2. Mackók, 3. Bozsolik .5 család; 81-100 év: 1. Csankó csa- £ Iád, 2. Szél család, 3. Zsigmond család; 100 év fölött: 1. Czencz család, 2. Mórocz család, 3. Mészáros család. BARÁTI VÁLTÓVERSENY, 30 év A diákolimpia indulói rajtolnak Posta Endre sípszavára az uszodában pónik; 41-60 év között: 1. Crash Zabálló, 2. Adidas, 3. Dízel csigák; 61-100 év között: 1. Karate kutyák, 2. Leopárd, 3. Bap mok; 100 év fölött: 1. Hélix Fitt, 2. NN, 3. Old boys. NSI TRIATLON UTÁNPÓTLÁS olimpia, I. kcs., lányok: 1. Horváth Karolina Helga, 2. Eperjesi Kíra, 3. Fehér Anna; fiúk: 1. Jámbor Márton, 2. Mattenheim Bálint, 3. Kollár Adrián. II. kcs., lányok: 1. Rajky Rebeka, 2. Hangya Adrienn, 3. Gyenis Vivien; fiúk: 1. Karai Levente, 2. Kiss Gergely, 3. Barta Balázs. III. kcs., lányok: 1. Tóth Teodóra, 2. Zsigmond Anna, 3. Fehér Sára; fiúk: 1. Papp Tamás, 2. Csótár Máté, 3. Andrád Dávid. IV. kcs., lányok: 1. Nagy Krisztina, 2. Zákányi Eszter; fiúk: 1. Nagy Máté, 2. Ober- ling Krisztián. V. kcs., lányok: 1. Frei Tímea, 2. Fehér Panka, 3. Kutassy Csenge Kata; fiúk: 1. Tümpek Péter, 2. Jámbor Dániel. VI. kcs., fiúk: 1. Szél Bálint, 2. Zákányi Tamás, 3. Vida István. EGYÉNI FORDÍTOTT TRIATLON, ifi fiú: 1. Tumpek Péter, 2. Karai Levente; junior fiú: 1. Szél Bálint, 2. Csankó Dávid, 3. Zákányi Tamás; felnőtt férfi: 1. ifj. Czencz Péter, 2. Mátyás Kristóf, 3. Gyurka Zoltán; senior nő: 1. Simiakis Amália, 2. Aratóné Budai Péter- bence Csüla, 3. Kiss Károlyné; senior férfi: 1. Sándor Attila, 2. Kiss Károly, 3. Hegedűs István; veterán férfi: 1. Villányi Lajos. ■ I i alatt: 1. Mogyi SE Baja, 2. Seregélyek visszatérnek, 3. Tigrisek; 31-40 év között: 1. Hanyatteső Bt., 2. Arany csapat, 3. Tsillám-