Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-05 / 104. szám

15 2011. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Többesélyes bajnoki döntő kosárlabda A házigazda KSC-t négy közé várják a szurkolók A szekszárdi kadettcsapat 2006-ban és 2007-ben is aranyéremmel zárt az országos döntőben, a mostani csapat az elődök nyomdokaiba lépne Az elveszített kupadöntő után a BL-háborút a Barcelona nyerte A spanyol labdarúgókupa dön­tőjében a Real Madriddal szem­ben egy góllal alulmaradt Barce­lona a Bajnokok Ligájában javí­tott: a katalán elitalakulat hazai pályán kedd este 1 - 1-re végzett a királyi gárdával, s idegenbeli 2-0-s győzelmének köszönhető­en bemasírozott a május 28-i, londoni döntőbe.- Most, hogy túl vagyunk négy El Clásicón, pihennünk kell. Majd újult erővel megint be­levágni, majd eredményesen le is zárni a bajnokságot. Utána jö­het a Wembley-stadion, hat éven belül harmadszor a Barcával - mondta Pep Guardiola, a katalá­nok mestere. Teljes mértékben jogosnak mondta döntőbe kerü­lésüket Xavi, a világ- és Európa- bajnok irányító is: - Érvényre ju­tott a labdarúgás igazsága: a job­bik csapat jutott tovább. A mi klubfilozófiánk nem engedi meg az olyasféle focit, mint amüyen a Reálé, nekünk harminc éve a sajátunk az a támadófutball, amely a nézőknek is tetszik. A Real dédelgetett kedvence, Cris- tiano Ronaldo nem saját játé­kukkal foglalkozott. - Tudtuk, hogy legyőzhetjük a Barcelonát, de ezt a játékvezető nem hagyta nekünk - mondta a portugál tá­madó, megismételve azokat a Real-vádakat, amelyekkel a ver­bális kirohanásai miatt a keddi meccstől eltiltott madridi veze­tőedző, Jósé Mourinho is élt az elmúlt napokban, a Barca mel­letti futballdiplomáciai részre­hajlással magyarázva a katalá­nok sikereit - Az első meccsün­kön is a bíró vette el tőlünk az esélyt, hogy mi jussmik a Bajno­kok Ligája fináléjába, pedig egy­általán nem érzem úgy, hogy a Barcelona jobb lenne nálunk. Messi (10) és Lassana Diarra A korosztály legjobb nyolc csapata lép pályára a szekszárdi Atomerőmű leány kadett országos baj­noki döntőben. Három­négy csapat esélyes az első helyre. Balázs László A Bálint Réka, Tamis Dorottya, Hajdú Zsanett nevével fémjelzett aranygeneráció után egy újabb szekszárdi csapat jutott el egy országos sorozat döntőjéig. A KSC 2006-ban és 2007-ben meg­nyerte a finálét, előtte a gyer­mekbajnokságban (2003), és kétszer a serdülő korosztályban (2004, 2005) is végigverte a ha­zai élmezőnyt. A két évvel ezelőtti serdülő­döntőhöz képest idén sokkal ki­egyenlítettebb a mezőny. A A rendőrség is kiemelten készül az Újpest FC szombati, paksi fel­lépésére (kezdés: 19 óra). Heisler Judit, a paksi kapitányság sajtó- referense lapunknak elmondta, a találkozó napján 15 órától a Tol­di, a Sport, a Kinizsi és a Pacsir­2009-ben döntőt játszó Vasas és Miskolc most is itt van, több csa­pat erősödött - nagy csata várha­tó az érmes helyekért. Az Atomerőmű-KSC Szek- szárd a Piros-csoportba került, ahol nem lesz könnyű dolga. A PVSK-Pécs 2010 két év után sze­repelhet ismét a fináléban. A ba­ranyai gárda a négy közé szeret­ne kerülni, ezért biztosan min­dent megtesz majd Meszler Ba­lázs edző csapata. A Vasas-Csata a torna toronymagas favoritjá- nak kikiáltott együttese, ez so­kat elárul Deák Éva alakulatá­nak játékerejéről. A Nyíregyhá­za célja a tisztes helytállás. A Fehér-csoportban lép majd pályára a mezőny talán legfiata­labb átlagéletkorú gárdája, a Soproni Darazsak. A magas szerkezetű csapat tavaly is ott volt a legjobbak között, most va­lószínűleg egy jó eredmény re­ta utcákban megváltozik a for­galmi rend, a nevezett utcákban, valamint a Fehérvári út Pacsirta utca és Toldi utca közötti szaka­szán nem lehet majd megállni. A rendőrség kéri, hogy senki se parkoljon az említett utcákban, A KSC Szekszárd kerete 4 Studer Zsuzsa 1995' _______ 6 Nagy Zsuzsanna 1996_______ 8 Bari Krisztina 1996_________ 9 Schönhardt Lilla 1995______ 11 Kövér Dorina 1995_________ 13 Rick Mónika 1996_________ 14 P ekárik Dóra 1996_________ 17 Studer Ágnes 1998________ 18 M ácsik Nikolett 1995_______ 21 Árvay Júlia 1995__________ 23 Szendéi Bernadett 1996_____ 24 Szabó Eszter 1996 _____ 25 Simon Anikó 1995_________ Edz ő: Szabó Noémi, Harsányi Mária Megjegyzés: mezszám, név, születési év ményében utazzák át a Dunán­túlt. A Miskolci Sportiskola SC szintén a négy közé igyekszik. A BSE - a Vasas mellett - az egyik nagy esélyes. A Bajai NKK a me­zőny outsidere, nem lehet tudni, mire lesznek képesek. A Bács- Kiskun megyei csapat az egyet­len, amely nem kért szállást. mert járműveiket elszállítják. A tilalom nem vonatkozik az ott lakókra, akik lakcímkártyájuk felmutatásával természetesen behajthatnak a lezárt területre. A találkozó iránt nagy az érdeklődés, ahogy az elmúlt- Nagyon jó érzés újra a leg­jobbak között szerepelni ebben a korosztályban. A korábbi sikere­inket szisztematikus, kemény munkával értük el, mert mindig abban hittünk. Most is kemé­nyen dolgoztunk, ezzel tudjuk kompenzálni a többiek szerke­zetbeli előnyeit - mondta Szabó Noémi, a KSC edzője. - A torna színvonalát emelheti, hogy na­gyon különböző stílust képvisel­nek a résztvevők. A mezőny na­gyon kiegyenlített, senki sem le­het biztos a végső sikerben. Ha mégis minden áron meg kellene nevezni egy csapatot, jómagam talán a Vasas-Csatát érzem a leg­esélyesebbnek. Csapatommal minden tőlünk telhetőt megte­szünk majd azért, hogy megne­hezítsük a pasarétiek és a többi csapat dolgát. Ehhez persze nagy szükségünk van a szurko­lók és a város támogatására. években, úgy most is sok nézőt várnak a stadionba. Érdemes idén is elővételben megváltani a belépőket. Erre pénteken a PSE Büfében, illetve szombaton reg­gel 8 órától a stadion pénztárai­ban lesz lehetőség. ■ A Videoton hengerelt, és döntős a kupában labdarúgás Története ne­gyedik fináléjára készülhet a Videoton FC a Magyar Kupá­ban, miután az idegenbeli 1-0-s sikerét követően az elődöntő szerdai visszavágó­ján 4-0-ra nyert a vendég Kaposvári Rákóczi ellen. A fehérvári gólokat Vaszilje- vics (2), Vaskó és Nikolics szerezte. A fehérvári alaku­lat egyszer, 2006-ban nyerte meg a sorozatot. A Vidi el­lenfele a Kecskemét lesz. Az osztrákok és a lettek is a kiesés elkerüléséért jégkorong A szlovénok és a fehéroroszok után az osztrák és a lett válogatott került az alsóházba a szlovákiai világ- bajnokság szerdai játéknap­ján. Ez azt jelenti, hogy eb­ből a négy csapatból kerül ki a két kieső, és lehet potenci­ális ellenfele a divízió I-ben ragadt magyar együttesnek jövőre. A dánok és a norvé­gok a középdöntőben folytat­hatják a küzdelmeket. Adebayor és Boateng a Bayernhez kerülhet labdarúgás A német élvo­nalbeli bajnokságban sze­replő Bayern München sze­met vetett a Manchester Cityben futballozó Jerome Boatengre és a Real Madrid­ban kölcsönben játszó Em­manuel Adebayorra. Mellet­tük az Energie Cottbus játé­kosa, Nils Petersen - aki 24 találattal vezeti a góllövőlistát - és a Mönchengladbachot erősítő Marco Reus is érkezhet a bajorokhoz. Boateng német válogatott Továbbiak a TEOLhu hírportálon Útlezárásokkal várják az újpestieket labdarúgás Kiemelten készül a rendőrség a lila-fehérek vendégjátékára Akadozó kezdés után belejöttek a tolnai lányok Felállva tapsolt a szekszárdi közönség kézilabda Sok jó egyéni teljesítmény akadt a Siófokot legyőző UKSE-ben Szekszárdra és Paksra is eljön az utazó cirkusz Szépen szerepeltek a tolna-mö- zsi lányok a Pécsett megrende­zett nyújtott pályás focibajnok­ság 6. fordulójában. A Szigetvár elleni első mérkőzés pontatlan játékát és vereségét némileg si­került feledtetnie Folk György csapatának a soron következő PMFC elleni összecsapáson. A harmadik 2x15 perces találko­zóra aztán megtáltosodott a Tol- na-Mözs, és az első félidei akado­zott játék után végül ötöt szór­tak a PVSK-nak. A listavezető Pécs 42, a Tolna 37 pontos. U15, SÁRGA CSOPORT, 6. FOR­DULÓ: Szigetvári Vasas-Tolna- Mözsi FSE 2-1 (1-1), Tolna-Mö- zsi FSE-PMFC 1 -0 (0-0), PVSK- Tolna-Mözs 1-5 (0-1). ■ Nagy rohanással indult a mér­kőzés, az UKSE szigorított előbb a védekezésén, majd 6-0-s ro­hammal állva hagyta riválisát. A félidő derekán kettős emberhát­rányban játszott a hazai csapat, de ez sem törte meg a lendületét. Az első játékrész hajrájában tá­madásban elbizonytalanodott a vendéglátó, az SKC faragott hát­rányából. A második játékrész­ben egy kisebb megingástól elte­kintve - a játékvezetők mindent elkövettek, hogy felhozzák a Sió­fokot - jó teljesítményt nyújtva megérdemelten nyerte meg a rangadót a kék-sárga csapat. NŐI NB I, ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS A 9-12. HELYÉRT, 4. FORDULÓ. UKSE SZEKSZÁRD-SIÓFOK KC 34-29 Gulya Krisztina (balról) és az UKSE ezúttal utolérhetetlennek bizonyult (18-12). Szekszárd, 250 néző. V: Hargitai, Markó. Szekszárd: KURUCZ- SZEKERCZÉS 7, Wei­gel 3, GULYA 2, Vasas, Jenőfi 5 (3), KOPECZ 9. Csere: Mészáros M. (kapus), FAUSZT 3, HEGYI 4, Kovács N. 1, Szabó E. Edző: Ko­vács Jenő. Siófok: Lajtos- Hosz- szú 1, Kiss 0. 2, de Souza 4(1), Bloj 2, Szalai B. 4, Szepesi 7 (2). Csere: Scholtz, Laczkó (kapusok), Kovács A. 6 (3), Tóth Zs., Bognár, Anastasio 3. Edző: Imre Vilmos. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 11. p.: 8-3,19. p.: 13-5,38. p.: 24-17, 45. p.: 26-20, 53. p.: 30-27. HÉTMÉTERESEK: 4/3, Hl. 9/6. kiállítások: 16, ill. 12 perc. kovács jenő: - Győztünk, és vastapsot kaptunk. ■ B. L. Idén tizenkilencedszer rende­zik meg az OTP Junior-adidas streetballkosárlabda-verseny- sorozatot, melynek budapesti záróeseményén immár külföl­di csapatok is részt vehetnek. A streetbaüsorozat - melynek fővédnöke Tarlós István, Buda­pest főpolgármestere - május 28-án Kőbányán kezdődik, és szeptember 24-én fejeződik be. Jelentkezni a www.streetball- net.hu oldalon lehet. Tolna me­gyében 2011-ben két helyszí­nen csatáznak majd az „asz­faltbetyárok”, először június 18-án Szekszárdon, majd szep­tember 10-én Pakson hódolhat­nak az utcai kosárlabdának a sportág szerelmesei. ■ (

Next

/
Thumbnails
Contents