Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-30 / 125. szám
SPORT Federeranplcban Roger Federer bejutott a legjobb nyolc közé vasárnap a francia nyílt teniszbajnokságon, a női verseny harmadik kiemeltje, az orosz Zvonarjova ugyanakkor búcsúzott. A l&szoros GSgyőztes Federer honfitársát, Wawrinkát búcsúztatta, Zvonarjova a szintén orosz Pavljucsenkovától szenvedett vereséget. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Győzelmével élre # ■■ ■ n r m mm n Folyt a pezsgő és a sör a hazai csapat öltözőjében. A Paksi FC II csapata két fordulóval a vége előtt megnyerte a Dráva-csoport küzdelemsorozatát Ősztől NB ll-ben játszanak labdarúgás Fölényesen lett bajnok az NB Ill-ban a Paksi FC II ant a recs, jovore NB l-es lesz a DVTK A Nyíregyháza 3-1-re kikapott Vácon a labdarúgó NB II28. fordulójának szombati játéknapján, így a Keleti-csoportban éllovas Diósgyőr mezőkövesdi kudarca (1-0) ellenére már biztos első és feljutott az élvonalba. A borsodi együttes tavaly esett ki az NB I- ből, azaz egyből sikerült visszakerülnie az első osztályba, miután két fordulóval a bajnokság vége előtt előnye hat pont a szombati sikerével második Mezőkövesddel szemben, de riválisánál hárommal több sikere révén már bajnok. A Nyugati-csoportban a Pécs hazai pályán háromgólos győzelmet aratott (3-0) a Győr II csapata felett, így megelőzte a forduló előtt éllovas Videoton II együttesét, amelyko- rábban kikapott a Budaörstől (0-1). A Gyirmót vasárnap hazai pályán 0-0-át játszott az FTC II- vel, a pécsiek így már három ponttal előzik meg Kiprich József alakulatát. ■ Szombaton negyedszer Bátaszék Kupa Szombaton a bátaszéki tanuszodánál negyedik alkalommal rendezik meg a Bátaszék Kupa triatlon versenyt. A szervezők várják a családi és baráti váltókat, akik „Én úszom-Te kerekezek) fut” jelszóval teljesíthetik a 100 méter úszás, 3 kilométer kerékpár és 1 kilométer futás távo- kat. Az óvodásoktól kezdve a veteránokig át mindenki találhat az edzettségi állapotának megfelelő versenyszámot. A legfelkészültebbek az 5 kilométer futás, 20 kilométer kerékpár és 700 méter úszás távot teljesíthetik egyéniben vagy váltóban. Az esemény diákolimpiái megyei döntő és ötpróba helyszín is egyben. Aki június 1-ig elküldi elő- nevezését a triatlon@triatlon.hu- ra, az a verseny lógójával ellátott pólót kap. Bővebb információ a www.triatlon.hu , vagy a www.ot- proba.hu honlapon. Nevezési díj nincs a versenyen. ■ Magabiztos teljesítménynyel lett bajnok a Paksi FC második csapata, így ősztől az NB Il-ben szerepelhet a Lengyel Ferenc dirigálta gárda. Tudósítóinktól NB III, DRÁVA-CSOPORT. PAKSI FC ll-DOMBŐVÁRI FC-RUTIN 2-0 (0-0). Paks, műfű, 300 néző. V: Zierkelbach P. Paks II: Kiss M.- Karszt L, Berkó, Gévay, Szabó J.- Racskó, Bohner, Nagy I. (Pö- löskei), ifj. Haraszti Zs.- Pap R. (ifj. Blatt R), Vári (Cziráki). Edző: Lengyel Ferenc. Dombóvár: Szabados- Illés I., Várai, Fentős, Bán (Kőhalmi)- Harsányi (Szűcs M.), Kadarkuti (Farkas R.), Méhn, Farkas N.- Müller K., Fábián. Edző: Reith Róbert. A rengeteg helyzetet elhibázó hazai csapat megérdemelten nyert és lett bajnok. A szezonból ugyan még két forduló hátra van, de a Paks előnye már 11 pont a vasárnap játszó Szentlőrinc előtt. Gól: Pap R., Nagy I. Jók: Pap R. (a mezőny legjobbja), Bohner, Nagy I., Karszt L., illetve az egész vendégcsapat. LENGYEL FERENC: - Sikerünket a klub sikerének érzem, büszkék vagyunk arra, hogy újabb bajnoksággal ajándékoztuk meg közösségünket. Reith Róbert: - Megérdemelt bajnoki győzelem született, gratulálok a Paksnak a bajnoki címéhez. BÓLYI SE-TOLLE UFC SZEK- SZÁRD1-1 (0-1). Boly, 100 néző. V: Böröczi. Boly: Kész- Blandl, Kelemen Cs., Luczek, Sághy- Schnell, Erdélyi, Ambrus, Schmidt (Szabó Zs.)- Gál A., Kiss E. Edző: Nagy Ervin. UFC: Horváth B.- Calka S. (Kőkuti), Rátkai, Pulcz, Tóth L.- Ranga (Búzás A.), Koch, Pákái, Deli- Hencz, Csende R. (Dienes G.). Edző: Dienes Pál. A sok helyzetéből csak egyet értékesítő, tíz főre fogyatkozó vendégcsapat győzelmi lehetőséget szalasztott el. Gól: Luczek, illetve Hencz. Kiállítva: Pulcz a 81. percben. Jók: Kész, Luczek, Schnell, illetve Tóth L, Deli, Hencz. DIENES PÁL: - Az első félidőben kidolgozott helyzetek alapAz NB III állása 1. Paks II 28 22 3 3 74-16 69 2. Szentlőrinc 28 19 4 5 66-21 61 3. Kaposvár II 28 14 5 9 47-30 47 4. Balatoniéit 28 14 5 9 36-36 47 5. Nagyatád 28 12 9 7 47-34 45 6. Nagykanizsa 28 13 3 12 45-34 42 7. Bonyhád 28 12 3 13 33-38 39 8. Bölcske 28 11 5 12 46-54 38 9. Siófok II 28 11 5 12 40-49 38 10. Dombóvár 28 10 8 10 39-42 38 11. Szekszárd 28 10 7 11 35-42 37 12. Pogány 28 9 7 12 44-50 34 13. Bóly 28 8 3 17 37-53 27 14. Mohács 28 6 6 16 34-60 24 15. Komló 28 5 7 16 31-62 22 16. Bogád 28 5 6 17 35-68 21 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... ján közelebb álltunk a győzelemhez. BÖLCSKE-BALATONLELLE 1-1 (o-i). Bölcske, 200 néző. V: Kasza Z. Bölcske: Müller- Fenyősi, Kern, Jaksa R, Keresztes D.- Tóth ]., Jaksa G., Berényi R, Szili I.- Fröhlich, Molnár M. (Farsang). Edző: Búzás Attila. Bala- tonlelle: Posza- Börczi, Kovács D. (Földes I.), Gere, Magyar- Pfeiffer, Tóth A., Stocker, Bérczi- Petronovics, Baranyi (Tollár). Edző: Készéi Ferenc. Gyenge játékvezetés mellett nem bírta el sok hiányzóját a hazai csapat, de második félidei játéka alapján győzelmet érdemelt volna. Gól: Kern, illetve Bérezi. Kiállítva: Jaksa P. a 74. percben. Jók: Kern, Tóth J., Fröhüch, Berényi R, illetve Posza, Kovács D., Magyar, Bérezi. búzás Attila: - No comment... Sajnos kritikán aluli volt a játék- vezetés. BFC SIÓFOK ll-BONYHÁD VÖLGYSÉG LC 2-1 (1-1). Siófok, 100 néző. V: Molnár A. Siófok: Bartus- Balogh T., Pécseli. Bartos Zs., Szesztrás- Bogdán (Gyarmati Á.), Balogh G., Gadó, Varga R- Gáspár (Körösi), Marozsán. Edző: Szilágyi Csaba. Bonyhád: Kovács L- Takács N., Márton, Máté N., Breno (Hegedűs L.)- Sebestyén, Czinkon, Kovács P. (Fehér), Márk K.- Tálas, Márk A. Edző: Kniesz Mátyás. Egy kapushiba után szerzett vezetést a hazai csapat, szabadrúgásból egyenlített a BVLC. A színvonalas második 45 percben megnyerhette volna a meccset a Bonyhád, de végül a BFC lőtte a győztes gólt. Gól: Gáspár, Varga R, illetve Czinkon. Jók: Varga R, Pécseli, Bartos, Gadó, illetve Czinkon, Tálas. Joó ezüstérmes, Bor ötödik lett Moszkvában cselgáncs A 78 kg-ban szereplő Joó Abigél ezüstérmet szerzett az olimpiai kvalifikációs Vüágkupa-sorozat moszkvai állomásán. A KSI Európa-bajnoka egy-egy portugál, német és francia rivális legyőzésével jutott el a döntőig, ott azonban alulmaradt a japán Ogata Akaiival szemben. Bor Barna a +100 kilósok között ötödik lett. Krivokapics vezetésével történelmet írt a Koper kézilabda Történelmet írt a Krivokapics Milorad vezette Cimos Koper: a Szlovén Kupa után diadalmaskodott a Challenge-kupában, majd mindezt tetőzte a hazai bajnokság megnyerésével. Az utolsó fordulóban Velenjé- ben a Koper 34-23-ra győzött, így első ízben szerezte meg a végső győzelmet. A vendégeknél Krivokapics öt góljával vezéregyéniség volt. Contador másodszor nem talált legyőzőre kerékpár A spanyol Alberto Contador 2008 után másodszor nyerte meg a Giro d’Ita- lia országúti körversenyt. A háromszoros Tour de France- győztes kerekes az utolsó etapon is kiválóan szerepelt, harmadik lett az egyéni időfutamon. Contador összetettben több mint hatperces előnnyel győzött két olasz, Scarponi és Nibali előtt. Contador Vueltát is nyert már Továbbiak a TEOLhu hírportálon Egyre népszerűbb a meditációs mozgás TAi Ji Másodszor találkoztak Pakson a kínai harcművészeti ág képviselői Három első osztályú súlyemelő Tamásiban Ötödször találkoztak a Chen stílusú Tai Ji hódolói. A kezdeményezők 2007-ben a paksiak voltak azzal a céllal, hogy megismerjék egymást a hagyományos kínai harcművészet képviselői. Ahogy az egyik szervező, Nagy Mariann mondta, nem volt olyan rendezvény, amely ezt a stílust bemutatta, ünnepelte volna. Azóta tartottak már bajnokságot például Kiskőrösön, Kiskunlac- házán, most ismét Paks vállalta a házigazda szerepet, a szervezést. A Chen stílusú Tai Ji Quan bajnokságra az ország kilenc-tíz településről érkeztek egyesületek, összesen harminchárom nevezővel, de a rendezők örömére Ukrajnából is jöttek Han Kui Han Kui Yuan nagymester versenybíróként volt jelen a paksi versenyen Yuan tanítványai. A mester, akinek budapesti és az országban szerteszét, vidéki iskolái vannak, főbíróként maga is részt vett a versenyen. Pakson 2000 óta oktatják a harcművészetnek ezt az ágát,, a paksi Chen stílusú Tai Ji Quan Sportegyesület 2003- ban jött létre. Kezdetekben Molnár Gábor, most Őzse Gabriella és Vájer Attila tartja az edzéseket. Az egyesületnek tizenkét tagja van, de majd’ ugyanennyien kívülállóként vesznek részt az edzéseken. A bajnokságon néhányan be is mutatkoztak. A verseny résztvevői több kategóriában formagyakorlatokat mutattak be, néhányan fegyverrel - karddal és szablyával. ■ V. T. Tartják remek formájukat a Tamási Koppány Sportegyesület súlyemelői, akik a diákolimpiái döntő után egy újabb rangos versenyen léptek pódiumra. Május 22-én a 18 csapatos országos csapatbajnokság második regionális fordulóját, és a területi minősítő versenyek újabb megmérettetését rendezték meg Pécsen. Az öttagú tamási különítmény a Pécs és az Regszemcse csapatai mögött a harmadik helyen végzett. A serdülő korú Orsós István egyéni csúcsot ért el, az ifi Sárvári Viktor szintén javított egyéni legjobbján; a csapat tagja volt még Hetényi György, Szűcs Dávid (junior) és Mészáros Péter (felnőtt). A CSB VÉGEREDMÉNYE: 1. Pécsi Súlyemelő Egyesület 1547,667 pont, 2. Iregszemcsei SSZSE 1192,350, 3. Tamási Koppány Sportegyesület 1171,578. A kvalifikáló viadalon kiváló eredménnyel, szép egyéni csúcsot ért el az ifjúsági válogatott Borbély Gergő, akinek a sikerével háromra nőtt a klub első osztályú minősített versenyzőinek száma. A MINŐSÍTŐ VERSENYEN INDULÓK eredményei. Serdülő 45 kg: 1. Borbély Gergő 115 kg (50;65). 50 kg: 1. Bartucz Máté 62 kg (28;34). 56 kg: 1. Orsós István 100 kg (43;57), 2. Orsós Viktor 78 kg (30;48). 69 kg: 1. Németh Dániel 70 kg (30;40). ■