Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-19 / 116. szám
14 SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. MÁJUS 19., CSÜTÖRTÖK- SZOLGÁLTATÁS Itt már nem lehet hibázni labdarúgás A bajnoki érmekért megy a játék a felsőházban A tolnai Szabolcska Tamás a bátaszéki Földvári Viktor és Diriczi László szorításában. Ők döntenek az aranyról Kecskeméten nagy ünneplésben részesítették a kedvenceket Több mint kétezer szurkoló várta Kecskemét főterén a Magyar Kupa döntőjében győztes KTE csapatát szerda késő este. A városháza elé begördülő buszt Zombor Gábor polgármester fogadta, majd megkezdődött a pezsgős vigalom. Az 1911-ben alapított, centenáriumát ünneplő klub fennállásának legnagyobb sikerét érte el a magyar bajnok Videoton ellen a Puskás Ferenc Stadionban 3-2-re megnyert mérkőzés éjszakáján. A szurkolók konvoja által kísért busz éjfél előtt érkezett meg a főtérre, majd egy órán keresztül tartott az ünneplés. A hangosbemondón keresztül köszöntők hangoztak el, közben pedig szüntelenül folyt a pezsgő. A Magyar Kupa-győztes Kecskemét az Európa-ligában folytatja, mint ahogy ugyanitt indul a története legjobb bajnoki eredményét elérő, ezüstérmes Paksi FC is. A Videoton sem szomorko dik nagyon a kupakudarc miatt, a csapat ugyanis bajnok lett, így a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet. A harmadik EL- helyért a Ferencváros, a Zalaegerszeg és a Debrecen harcol az utolsó fordulóban. A DÖNTŐBEN. KECSKEMÉTI TE- ERECO-VIDEOTON FC 3-2 (2-0). Puskás Ferenc Stadion, 5000 néző. V: Iványi Z. Gólszerzők: Foxi (2., 14., 80.), illetve Cukic (48., öngól), N. Nikolics (82.). Ssárga lap: Litsingi (63.), Tököli (63.), illetve Polonkai (40.). ■ Elkészült a Horfer Serleg megyei I. osztályú focibajnokság felső- és alsóházi rájátszásának pontos menetrendje. TN-információ ígéretünkhöz híven a teljes programot közöljük. A PROGRAM. FELSŐHÁZ, AZ 1-6. HELYÉRT. I. FORDULÓ, május 21., szombat: Bátaszék-Tamási 17, Szedres-Tolna 17. Május 22., vasárnap: Kölesd-Majos 16.30. il. forduló, május 28., szombat: Tamási-Kölesd 17. Május 29., vasárnap: Tolna-Bátaszék 16.30, Majos-Szedres 17. in. forduló, június 4., szombat: Szedres-Kö- lesd 17, Tamási-Tolna 17. Június 5., vasárnap: Bátaszék-Majos 16.30. ív. forduló, június 11., szombat: Szedres-Tamási 17. Június 12., vasárnap: Kölesd- Bátaszék 16.30, Majos-Tolna 17. v. forduló, június 19., vasárnap: Bátaszék-Szedres, Tolna-Kö- lesd, Tamási-Majos 16.30. ALSÓHÁZ, A 7-13. HELYÉRT. I. forduló, május 22., vasárnap: Tevel-Dunaföldvár 16.30, Ka- kasd-Őcsény 16.30, Dunaköm- lőd-Decs 16.30. Szabadnapos: Cikó. II. forduló, május 29., vasárnap: Őcsény-Tevel 16.30, Dunafóldvár-Cikó 16.30, Decs- Kakasd 16.30. Szabadnapos: Dunakömlőd. in. forduló, június 1., szerda: Cikó-Őcsény 18, Tevel-Decs 18, Kakasd-Dunakömlőd 18. Szabadnapos: Duna- földvár. ív. forduló, június 4., szombat: Decs-Cikó 18. Június 5., vasárnap: Dunakömlőd-Tevel 16.30, Ocsény-Dunaföldvár 16.30. Szabadnapos: Kakasd. v. forduló, június 11., szombat: Cikó-Dunakömlőd 16.30, Te- vel-Kakasd 18, Dunaföldvár- Decs 18. Szabadnapos: Őcsény. vi. forduló, június 15., szerda: Kakasd-Cikó, Decs-Őcsény, Dunakömlőd-Dunaföldvár. Szabadnapos: Tevel. vn. forduló, június 19., vasárnap: Őcsény-Du- nakömlőd 16.30, Dunaföldvár- Kakasd 16.30, Cikó-Tevel 16.30. Szabadnapos: Decs. Szili és Rompos továbblőtte a Bölcske csapatát a Magyar Kupában A Bölcske jutott fel elsőként az országos főtáblára, miután a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének utolsó fordulójában, idegenben legyőzte a Tolle UFC Szekszárd csapatát A két NB HI-as együttes a rendes játékidőben nem bírt egymással (2-2), a hosszabbításban azonban a parádésan játszó vendégek négy gólt is berámoltak a szekszárdi kapuba. Szerdán este (lapzártánk után) további három mérkőzést játszottak: a Bonyhád- Paksi FC II-, a Pincehely-Tolna- és a Bátaapáti-Madocsa-találko- zókról pénteki számunkban olvashatnak részletes beszámolót. Kérjük tudósítóinkat, hogy az alábbihoz hasonló formátumban adják le beszámolóikat csütörtök reggel 9 órától a jól ismert telefonszámokon. LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, MEGYEI SELEJTEZŐ. 4. FORDULÓ. TOLLE UFC SZEKSZÁRD-BÖLCSKEI SE 3-6 (1-2, 2-2, 2-5). Szekszárd, 100 néző. V: Bíró R. Szekszárd: Klézl- Kőkuti (Nánási), Rátkai, Koch, Tóth L- Ranga (Dienes G.), Calka S., Deli (Pákái), Mészáros T. (Letenyei)- Hencz, Csende R. (Búzás). Edző: Dienes Pál. Bölcske: Szintai- Jaksa R, Jenei (Fenyősi), Pasker, Rácz (Kern)- Tóth J. (Rompos), Besenczi I., Jaksa G. (Berényi), Szili I.- Molnár M. (Farsang), Fröhlich R. Edző: Búzás Attila. Gólszerzők: Csende R. 2, Letenyei, illetve Szili I. 3 (kettőt 11-esből), Rompos 2, Fröhlich R. ■ S. J. promóció r Menedzserszűrés: Áldozzon ön is az egészségére! SMS-ROVAT: 30/303-0272 PROMÓCIÓ Köszönik a felajánlott egy százalékokat A „Méltósággal az út végén” Hospice Alapítvány kuratóriumának tagjai ezúton mondanak köszönetét mindazoknak, akik az előző évben személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, 151 286 forintot az alapítvány céljainak megvalósítására ajánlottak fel. Az Ortopédiai Alapítvány köszönetét mond mindazoknak, akik adójuk százalékával támogatták. A befolyt összeget, amely 102 278 forint volt, az alapító okiratban megjelölt célokra fordítottuk. A Tolna Megyei Baleseti Alapítvány köszönetét fejezi ki azoknak, akik hozzájárultak alapítványunk működéséhez adójuk 1 százalékával, mely 230 000 forint. Csütörtök kiállítás szekszárd Szent József Iskolaközpont: kulturális bemutató és gyermekrajz-kiál- lítás, 16 óra. PAKS Művelődési központ: „Rajzoljunk verseket!” - eredményhirdetés és kiállításmegnyitó, 17 óra. árkád PÉCS Május 19-30-ig Csodaverzum várja önöket az Árkádban! Élje át ön is a fizikai törvényszerűségek kísérletezését, megtapasztalását személyesen! Jöjjön el hozzánk, mi pedig elhozzuk önöknek Csodaverzumot! Péntek mozi PAKS: Honnan tudod? 19. (amerikai romantikus vígjáték) Napjainkban az emberek többsége egyre több időt tölt munkával, és hajlamosak erőtartalékaikat még egészségük rovására is felhasználni. A statisztikák szerint különösen érvényes ez a stresszben élő, akár 10-12 órát is dolgozó, és többnyire vezető beosztású emberekre. Egyes betegségek kialakulásának kockázata náluk magasabb az átlagosnál, érintettek lehetnek az úgynevezett menedzserbetegségek kialakulásában. Számukra állított össze a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza egy olyan térítéses, úgynevezett menedzserszűrési PROGRAMOT, amellyel várakozási idő nélkül, előzetes időpont-egyeztetés alapján, egy nap alatt elvégzik a beX-FAKTOR-KONCERT BONYHÁDI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium atlétikai csarnoka: fellép Janicsák Veca, Schodeinde Dorka, Vastag Tamás, Király L. Norbert és Vastag Csaba, 19 óra. koncert mórágy Református templom: németországi kéziharang-együttes fellépése, 17 óra. „FÜLEMÜLÉK ÉJSZAKÁJA” SZEKSZÁRD A megyei kórház tárgyalója: fotókiállítás-megnyitó 17 órakor, majd Fabó Ferenc diaporáma-vetítése „Az én templomom és annak szentjei” címmel. Terepprogram a műveseállomás feletti bokrosban: séta, madárles és gyűrűtegségek kiszűréséhez szükséges vizsgálatokat, illetve szükség esetén továbbiakat javasolnak, és életmódbeli tanácsokat is adnak. Ez most igény szerint kiegészülhet tumormarker-vizsgálattal, ugyanis laborvizsgálatokkal a vérből is kimutathatóak bizonyos paraméterek, amelyek vastagbél-, prosztata-, illetve nőgyógyászati daganatokra utalhatnak. További információk, valamint ELŐJEGYZÉSI IDŐK az orvosigazgatói titkárságon MADARÁSZNÉ LÁSZLÓ ILDIKÓTÓL kaphatók a 74/50l-6Ql-es (közvetlenül hívható) telefonszámon. Címünk: Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza, 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 5-7. zés, fülemülék befogadása, denevérek detektorozása. gálaműsor bonyhád Művelődési központ: az 50 éves BONI Arany János Egységes Iskola jubileumi gálaműsora, 16 órai kezdéssel. MEGEMLÉKEZÉS PAKS- dunakömlőd: Vak Bottyán kopjafájának megkoszorúzása, 16 óra. ÉLMÉNYVITAKÖR szekszárd Yankee Pub, Szent László utca: téma a rock and roll életérzés, 19.30. A beszélgetés végeztével a Tidus Sloan tribute zenekar ad koncertet a 60-as, 70-es, valamint a 80-as évek legnagyobb rock- slágereiből. (Az SMS-rovatban születésnapi, névnapi, évfordulós, vagy más ünnepi jókívánságokat, hirdetéseket, verseket, idézeteket, vicceket nem köziünk. Nem jelentetjük meg azokat az üzeneteket sem, melyek szövegében a telefonszám nem egyezik mega beküldőével. Az elérhetőséget betűkóddal nem, csak számmal közöljük.) * 36 ÉVES, elvált férfi keresi az igazit, aki őszintén tud szeretni. Szeretnék végre valakit boldoggá tenni, és boldogan élni, ha még létezik ilyen. Telefon: 06-70-517-3930. * 55 ÉVES, 176 cm magas, káros szenvedélyektől mentes férfi társat vagy barátnőt keres. Csak bemutatkozó SMS-re válaszolok! 06-30- 363-5520. * ILONÁNAK üzenem Adorjánpusz- tára, hogy nagyon szeretem, örökké szeretni fogom, és hogy mellette szeretnék lenni jóban-rosszban! Gábor. * SZIASZTOK! 34 éves, barna szemű és hajú fiú keres Bonyhád és környékéről 35 éves korig lányt. 06- 30-385-8214. * MEGISMERNÉLEK, de nem tudom, ki vagy! Megismernélek, ha üzennél valamit! Keresek egy paksi barátnőt! 36/164/75 férfi vagyok. ;)) 06-20-583-4350. * IMI VAGYOK, kék szemű, barna hajú, 32 éves férfi. Hűség, megértés, remény. A választ SMS-ben várom: 06-20-211-5135. * KERESEM a másik felem, tartós kapcsolat céljából. Ducik is hívhatnak. Lehet, hogy te leszel a másik felem? 54 éves férfi vagyok. 06-20- 595-3615. Csak hívást fogadok! * SZIASZTOK, csajok! Kötetlen kapcsolatot keresek. 06-20-414-1199. Egy 30-as pasi. * SZIASZTOK! 33 éves pasi vagyok. Független hölgyek, lányok jelentkezését várom tartós kapcsira. * 27 ÉVES, bonyhádi magányos csajszi keresi párját! Legyél 180 cm magas, barna hajú, barna szemű, jóképű és sportos! 06-30-423- 0822. * SZEKSZÁRDI, 30-as pasi ismerkedne 25-30 éves, arányos testalkatú lánnyal Szekszárd és 25 km-es vonzáskörzetéből. Olyan lányt keresek, aki szereti a természetet, megelégszik az egyszerű, kézzel fogható dolgokkal, és megismerkedne egy 187 cm, 87 kg, fekete hajú, barna szemű pasival. Kalandorok kíméljenek! Telefon: 06-20-406- 6925. SMS-t ne, csak hívást fogadok! * BARÁTNŐT KERESEK. 50-eS férfi. Telefon: 06-70-403-5531. * KÖZÉPKORÚ, szekszárdi férfi barátnőt keres. Lehetsz duci! Telefon: 06-20-244-6425. * SZIASZTOK! Dombóvár környékéről ismerkednék őszinte, hűséges, 180 cm-nél magasabb, izmos pasival, 30-35 éves korig! Komoly kapcsolat! 32 éves, kedves lány vagyok. Bemutatkozó, a lakhelyedet tartalmazó SMS-t írj, vagy hívj! 06- 20-267-9095. * független, 42 éves férfi megismerkedne, max. 45 éves korig, vékony alkatú, gyermektelen, albérletes hölggyel élettársi kapcsolat céljából. Aki szimpátia esetén szerény otthonomba költözne. Csak SMS-t a 06-20-375-4577-re. * SOK SZERETETET adni és kapni vágyó, káros szenvedélyektől mentes, 51 éves, 160/75 nyugdíjas férfi vagyok. Várom magányos hölgy válaszát, aki el tud fogadni. 06-20- 211-1165. * 69 ÉVES ÖZVEGY nő társat vagy barátot keres. „Kalandorok kíméljenek” jeligére elérhetőséget kérek. * BARÁTNŐT KERESEK. 50-es szekszárdi pasi. Telefon: 06-20- 245-0334. * KINCSED 69-nek! Az lett volna a tisztelet, ha felhívsz! A hívásaimat tétova válasz érte! Nem értem az álláspontod! Harkányban voltam 5 napot, sajna nélküled! Ismerős. * ISMERŐSNEK! Szomorú vagyok, hogy nem sikerül semmi, még nem találkoztunk! Mi az oka, ennyire rossz lennék, hogy tartózkodsz? Látod, hogy lapulok hátul csendben, közben rád várok. Miért múlt el a régi barátság köztünk? Ennél már többet szeretnél? Egy távoli helyen találkozzunk! Mikor jó neked? Siess! Kincsed 69! TEOL.hu PROGRAMOK 1 I i 1 #