Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-18 / 115. szám
2011. MÁJUS 18., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 Harangozó Tamás a korengedmény ügyében kért szót a T. házban A plusz kilók árthatnak várandósság A gyermekre nézve is veszélyes az édesanya túlsúlya Nagyon sokan érdeklődtek a melanoma szűrés iránt A korkedvezményes nyugdíjak megvonása ügyében szólalt fel tegnap a parlamentben dr. Harangozó Tamás. Az MSZP-s országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, a szolgálati és más korengedményes nyugdíjasok juttatásainak alkotmányban rögzített elvonása felrúg Számos, a rendszerváltást követően kialakult társadalmi megállapodást. - A ma is meglévő kedvezmények olyan munkakörökhöz kötődnek, melyek különösen veszélyesek, vagy fokozottan igénybe veszik az emberi szervezetet. Nemcsak erkölcsös, de a társadalomtól el is várható, hogy ilyen esetben biztosítsa a korengedményes nyugellátást - mutatott rá a honatya, aki ezután azt kérdezte: - Komolyan azt hiszik, hogy évek óta nyugállományba vonult emberek tömegei néhány hónapon belül gond nélkül el fognak tudni helyezkedni a mai munkaerő-piaci körülmények között? Végezetül kijelentette: a Fidesz- és a KDNP-frakció tagjai lesznek a felelősek, ha kezelhetetlenné válnak a társadalmi feszültségek. ■ Sz. Á. Chardonay és kékfrankos rosé lett a város bora simontornya A tavalyi kedvezőtlen időjárás elsősorban a vörösborok minőségének ártott, ezt az Észak-Tolnai Hegyközség simontornyai borbírálata újfent bebizonyította. A 2010-es termésből egyetlen vörösbor sem érdemelte ki az arany minősítést. Nyolc településről meglepően kevés, mindössze 74 mintát neveztek a gazdák. Fehérbor kategóriában a legmagasabb pontszámot, 19,3-at a simontornyai Benb L és D Kft. rizlingszilváni zalagyöngye cuvée bora érte el, így nagy arany minősítést szerzett, míg az aranyérmes olasz rizlingje a csopaki hegyközség különdíját is megkapta. Papp László iregszemcsei termelő Irsai Olivérje lett aranyérmes, Isztl László kisszékelyi borász merlot roséja pedig nagy aranyérmes minősítést ért el. A város bora címet a Gálaker Kft. két bora, a chardonnay és a kékfrankos rosé érdemelte ki. ■ V. L. I A gyermekvállalás szempontjából a túlsúly és a kóros soványság is kockázati tényezó't jelent. Előbbi gyakrabban fordul elő, és veszélye is nagyobb. Már a családtervezés időszakában érdemes figyelni a plusz kilókra. Hargitai Éva A felnőtt magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos, vagy elhízott a testtömegindex alapján, ez az arány nagyjából azonos a férfiak és nők körében is - derült ki a Országos Táplálkozás és Táp- láltsági Állapot Vizsgálat 2009-es eredményeiből. A nők többsége jellemzően fiatal korában tartja a súlyát, a 18 és 35 év közöttieknek még csak 30 százaléka túlsúlyos, e felett már közel 70 százalékra emelkedik az arány. Ez több szempontból is problémát jelent, melyek közül egy, hogy a túlsúly, illetve az elhízás a gyermekvállalásra sincs jó hatással. Túlsúlyról akkor lehet beszélni, ha a testtömegindex 25-ös érték felett van, az elhízás pedig 30-as értéknél kezdődik.- Sajnos a túlsúly egyre gyakoribb probléma, és nagyon sok kockázatot jelent a várandós kismamára és a születendő gyermekre nézve is, kórosan kihat a terhesség egészére - mondta dr. Gács Ernő, a dombóvári Szent Lukács kórház szülészet-nőgyógyászatá- nak osztályvezető főorvosa, Tolna megye szülész-nőgyógyász szak- felügyelő főorvosa. A pluszkilók már a teherbeesés esélyeit is ronthatják. A zsírszövetekben ugyanis aktív biokémiai folyamatok zajlanak, amelyek a normál női ciklus működését szabályozó hormonok egyensúlyában is jelentős szerepet játszanak. A várandósság ideje alatt a túl magas testsúly egyik leggyakoribb következménye a terhességi cukorbetegség kialakulása, amely anyai és magzati, azonnali és késői hatásokkal is jár. Többek között az kismama életét hosszú távon is meghatározza, hogy a betegség nem mindig múlik el a terhesség után, akár egy életre is megmaradhat. A magzat pedig magas, akár óriássúllyal is a világra jöhet. Szintén sokkal gyakoribb a nagyobb testsúlyú édesanyák körében a terhesség alatti magas vérnyomás A várandósság idején normál esetben 8-12 kilogrammal gyarapodik a kismama Képünk illusztráció betegség kialakulása, és jóval nagyobb a szülés alatti komplikációk eshetősége. Gyakran fordul elő, hogy a baba gyengébb, nehezebben viseli a szülés alatti stresszt, előbb léphet fel oxigénhiány is. Szintén gyakoribb, hogy császármetszéssel kell világra segíteni a csecsemőt, ami további komplikációkat, szövődményeket vonhat maga után. Természetesen az sem kifejezetten jó, ha a kismama a terhességet normál testsúllyal kezdi, de közben szed fel 20-30 kilogrammot Átlagos, normál esetben a gyarapodás nem haladja meg a 8-12 kilogrammot. A kismama, aki ennél jóval többet szed fel, hasonló veszélyeknek teszi ki magát és magzatát, mint az az anyuka, aki már eleve plusszal kezdte a várandósságot, még ha nem is olyan magasak a kockázatok. Mindezek miatt a családtervezés egyik nagyon fontos eleme kellene hogy legyen a kismamák testsúlyának normalizálása, ha arra I szükség van. Ehhez természete- | sen a megfelelő diéta és az akti- s vabb mozgás is szükséges lehet A kóros soványságnak is lehetnek kockázatai nemcsak a túlsúly és az elhízás, hanem a kóros soványság is problémát okozhat - mondta dr. Gács Ernő. Ez sokkal ritkábban fordul elő, kevesebb kockázatot jelent, és akkor veszélyes, ha az édesanya táplálkozási szokásaiból jakad az alacsony testsúly. A nem megfelelő étke zés következménye lehet a mag zat fejlődésének, testsúlygyana- podásának elmaradása. ilyen esetekben tulajdonképpen lehet koraszülésről is beszélni, hiszen a fogalom nemcsak a várandósság idejét, hanem a magzat megfelelő testsúlyát is magában foglalja. így koraszülöttek azok a csecsemők is, akik ugyan körülbelül a várt időben, de a fejlődésben elmaradva 2,5 kilogramm alatti súllyal születnek. Ugyanakkor, ha az édesanya nem táplálkozik megfelelően, magasabb a méhen belüli elhalás és a vetélés esélye is. szekszárd Összesen 34 jelentkezőt vizsgált meg dr. Hardicsay Klára gondozóvezető főorvos, és dr. Rausch Ágota főorvos a szekszárdi Bőr-és Nemibeteggondozó- ban megtartott anyajegyszűrő napon, hétfőn délelőtt. A Magyar Dermatológiai Társulat által szervezett Országos Melanoma Nap rendezvényeihez kapcsolódó vizsgálatokra nagyon sokan jelentkeztek, többen mint tavaly, így volt, akinek hétfőre nem, csak más napokra tudtak időpontot adni. A szűrések során hat esetben javasolták anyajegyek műtéti eltávolítását, többségében jóindulatú elváltozások miatt. Egy esetben merült fel a rosszindulatú bőrdaganat gyanúja. ■ H. É. Öngyilkossági szándékkal tűnt el egy nő A képen látható 40 éves tolnai Ripszki János Istvánnét keresi a rendőrség. Az asszony május 15- én távozott otthonról öngyilkossági szándékkal. Életjelet azóta sem adott magáról - tudta meg a TEOLhu Farkas Kingától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtosától. Ripszki István Jánosné 165 centiméter magas, mintegy 70 kilogramm. Haja rövid, fekete, az orrán egy szemölcs, jobb csuklóján egy 10 centiméter hosszú forradás található. Eltűnésekor fekete hosz- ’ szú szövetnadrágot, sötét rózsaszínű papucsot, rózsaszínű trikót, fekete márkás pulóvert és sötétkék, farmer kabátot viselt A rendőrség kéri, hogy aki az asszony hollétéről információval rendelkezik, hívja a Szekszárdi Rendőrkapitányságot Jelentkezni a 74/501-100-as szám 3635-ös mellékén, vagy a 107-es, illetve a 112-es segélykérő számokon lehet ■ S. V. Ripszki János Istvánná Galéria Negyvennégy gyerek boldogan vette birtokba a szakályi óvoda egyik csoportszobájában kialakított galériát. Feith Etelka intézményvezető elmondta, az anyagköltséget a farsangi bál bevételéből fizették, a munkát pedig közmunkában Bakonyi Zsolt asztalos végezte. Kuponmánia, a mérhető segítség! tolnai népújság A kicsi és kiszolgáltatott vállalkozásokat támogatja A Tolnai Népújság új kezdeményezésével találkozott a napokban az Olvasó. Kuponmánia névvel indítottunk akciót, mert segíteni szeretnénk. Számos üzleti partnerünk felvetette: a mindennapi betevőért küzd ebben a válságos időben. Nincs pénze kommunikációra, hirdetésre, marketingre, s nem tud lépést tartani a nagy bevásárlóközpontok szórólap-inváziójával. Pedig alapigazság: akiről nem tudnak, azt nem keresik. Hiába a lelkiismeretes munka, a hozzáértés, a jó szó, ezt manapság a piac nem honorálja. Kis cégek, családi vállalkozások szűnnek meg, akkor is, ha lenne helyük a piacon. Túdjuk jól, a piac nem válogat. A lét a tét! Nem is ebbe a küzdelembe akarunk beleszólni, pusztán az esélyegyenlőség megteremtéséért emelünk szót A kicsi kiszolgáltatott és sérülékeny. És ezt egyre többen kihasználják. Mi nem csak beszélünk, teszünk is. Már rég nem igaz a tétel, miszerint a nagy hal fölfalja a kicsit Manapság a gyors eszi meg a lassút! Gyors, mérhető segítségre van tehát szükség. Az egyéni kitörési kísérletek kudarcra vannak ítélve. Szükség lenne egyfajta összefogásra, mert az elszigeteltséget, a kétségbeesést kihasználják a válságok vámszedői. Se szeri, se száma a zseniális ötleteknek, amelyekkel az utolsó fillért is kicsikarják a nehéz helyzetben levőktől. ígérnek pénzt uzsorakamatra, s kilábalást, csodaszert egy-egy kommunikációs trükkel. Aztán a zseniális ötleteket hordozó szórólapok rendre a lakótelepi lépcsőházak egyre nagyobb papírdobozában végzik. Áz üzleti üzenetek el sem jutnak a címzettekhez. Nem tudom, miből gondolják néhányan, hogy akik nem képesek egy újságot előfizetni, azok majd tömegével vásárolják a drága autókat, vagy éppen a sok tízezer forintos termékeket, szolgáltatásokat, ha meglátják a szórólapon. Nem hibáztathatjuk a szorult helyzetben levő vállalkozókat Elhiszik, mert el akarják hinni a hiheteüen példányszámokat, az egyszerű üzleti hazugságokat, mert akik ezt terjesztik, nem gondolják végig: mi van, ha a hatóság kíváncsi lesz a példányszámot igazoló számlákra. Szegénységünkben is pazarlók vagyunk: nem nézzük meg, mire is költjük a kevéske pénzünket Annyira akarjuk a sikert, hogy mindent elhiszünk. Ezért segítünk! A Tolnai Népújság és valamennyi terméke auditált, példányszáma ellenőrzött! Mi mérhető segítséget kínálunk! Ezt a cél szolgálja a kuponmánia. Keresse munkatársainkat, hogy segíthessünk! ■ L J.