Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-11 / 109. szám

Mindig voltak s lesznek lettek Riga A Német Lovagrend ritka és értékes emlékei - Sokféle hatás érte a várost Riga óvárosa a Daugava folyó jobb partján igazán hangulatos, sok templommal és műemlékkel. Az újváros a szecessziós építészet jelentős helyszíne A történelmükre oly büszke lettek valaha a Német Lovagrendhez tar­toztak. Fővárosukat, Ri­gát még 1201-ben alapí­totta Albert brémai püs­pök. Nem nagyon élvez­hették a függetlenséget a lettek, azt mindössze 15 éve nyerték el, akkor hagyták el országukat végleg az orosz csapatok. Palásti Márta Riga nagyszerű hely mindenki szerint, aki már valaha is járt ott. Nem nagy város, jól bejárható és roppant sok érdekesség látható. A Daugava folyó jobb partján elterülő Óváros, a Vecriga né­hány órás gyaloglással kényel­mesen felfedezhető, és érdemes is ezt megtenni, hiszen 12 éve a világörökség részévé nyilvánítot­ták. A macskaköves, szűk utcá­kon barangolva gazdagon díszí­tett kereskedőházakat, magas tornyú gótikus és barokk stílusú templomokat láthatunk. a városháza téren két szépen felújított, különleges épület áll: az egyik természetesen maga a vá­rosháza, a másik a fényűző hom­lokzatú Feketefejűek háza. Utób­bi sajátos nevének magyarázata, hogy az 1334-ben emelt épület a nőtlen kereskedők céhének szék­helye volt (merthogy a nős keres­kedőknek önálló céh dukált). A közeli Szűz Mária-dóm a Baltikum legnagyobb temploma, 7000 sípos orgonája pedig a vi­lág egyik legnagyobb templomi hangszere. A gótikus Szent Pé- ter-templom 123 méter magas, kecses tornya a város egyik meg­határozó jelképe. Tőle nem messze, a János-templom szom­szédságában található a hangu­latos, egymásba nyíló belső te­rekkel határolt lános-udvar és a város özvegyeinek a XVI. szá­zadtól otthont adó Eck Konvent. a macskaház a tetőre épített gör­be hátú bádogról kapta nevét: egy kereskedő rendelte így meg, hogy a céhbeliek „lecsúszhassa­nak a macskák púpján”: az úr na­gyon mérges volt, mert nem nyert felvételt a céhbe. További szép épületek, amelyeket kár ki­hagyni: a fehér vár, mely ma a lett elnök székhelye, a Svéd Ka­pu, a Lőportorony, a három szom­szédos gótikus lakóház által alko­tott „Három Fivérek” épületcso­port és a Parlament. AZ ÚJVÁROS „ART NOUVEAU" NE­GYEDE - Bécs, Barcelona és Pá­A HELYIEK KONYHAMŰVÉSZETÉT a sokféleség befolyásolta: északon észt, nyugaton né­met, keleten litván és belo­rusz hatás érvényesül. A hi­degkonyhai ételek, a savanyú tejes készítmények és a házi sajtok jelentik a lett konyha alapjait. Klasszikus második fogás a putra, azaz zöldséges gabonakása szalonnával, füs­Mi mennyibe kerül? UTAZÁS REPÜLŐVEL: a jegy ára 41041 Ft (Malév) SZÁLLÁS: 3 CSILLAGOS HO­TEL BÜFÉREGGELIVEL: 15 000 Ft/főtől közlekedés: Riga Card (ingyenes tömegközlekedés és a múzeumok látogatá­sa): 4400 Ft/nap/felnőtt tölt hússal, hallal és savanyú tejes termékekkel. Régi ételük a putyelsz: a savanyú zabot és borsót áfonyalével, aludt­tejjel tovább savanyítják és zabsűrítménnyel tálalják. A céklasaláta, a húsos és halas előételek, a tojás, sajt, túró és aludttej mellett a hidegkony­ha része a sózott és mariníro- zott hering, a füstölt hal. Sok rizs mellett - a szecesszió egyik jelentős helyszíne: a belvárosi házak majd harmadát ebben stílusban építették. A legszebb épületeket az Alberta, az Eliza- betes és a Brivibas utca mentén láthatjuk. Rigát történelme so­rán sokféle és igen erős hatás érte, volt ebben német, svéd, lengyel és orosz befolyás is. Ze­nei életét az 1830-as években a német zeneszerző, Richard hagymát és mustárt használ­nak.’A folyékony meleg éte­lek, levesek hiányát rengeteg kávéval „pótolják” a lettek, akik szeretik hozzá a piskótát és az omlós sütit is. Az árak az itthoniakhoz hasonlók. A piacon mindig friss és bősé ges a kínálat a legkülönbö­zőbb sajtoktól a mindenféle halakig. Wagner határozta meg a helyi Német Színház karmestere­ként. Emlékét koncertterem és utca őrzi. A RIGAI SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚ­ZEUM (skanzen) a világ egyik legegységesebb szabadtéri mú­zeuma, mely több mint száz ere­deti állapotában konzervált lakó­épületet, templomot, szélmal­mot és gazdasági épületet mutat be a látogatóinak. Észak-Európa kapuja A rigai repülőtér a Baltikum legfontosabb légikikötője. A vá­ros fontos vasúti csomópont is, Oroszország, Belorusszia és ter­mészetesen Litvánia és Észtor­szág felé. Rigán keresztül ha­lad a Via Baltica, mely Prágát és Berlint köti össze a Balti ál­lamok fővárosaival és Helsinki­vel. A lett fővárosból tengeri kompjárat indul Stockholmba, Kielbe és Lübeckbe. Sokféle savanyú ételt használ a helyi konyha, no meg füstölt és sózott halat Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR ►SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG péntek ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Bérelhető grillező helyek Bécsben TIZENÖT BÉRELHETŐ grillező hely várja a szabadtéri sü­tés szerelmeseit a bécsi Du- na-szigeten. A tűzgyújtó és faszenes helyek online és telefonon is lefoglalhatok. Siófok átalakul a kikötőtől a belvárosig őszre készül el 1,4 mil­liárd forintos beruházással a Balatoni Regionális Törté­neti Kutatóintézet, Könyvtár és a Kálmán Imre Emlék­ház. Június végére pedig a siófoki víztorony, ahová két panorámalifttel lehet majd feljutni. A belváros új tér­burkolatot, utcabútorokat, díszvilágítást kap. Megújul a Siófoki Nagystrand is. Hegyalja: nem lesz drágább a jegy az idén már diákjegy is lesz a Hegyalja Fesztiválon. A bérlet- és jegyárak nem drá­gultak. A szervezők a fellé­pőkkel fogtak össze, hogy ne kelljen a belépők árát emelni. A reggae-től a rockig változatos kínálat erősíti a külföldi fellépők sorát. A kedvezményes Hegyalja-be- lépők május 31-ig érhetők el, idén már mobillal is. HIRDETÉS AKCIÓ a Dunakanyarban Szentendrén! Érvényes június 10-ig. 3 nap/2 éj 6.990.- Ft/fó/2 éj reggelivel 4 nap/3 éj 9.990.- Ft/fő/3 éj reggelivel félpanziós felír 1.300.- Ft/fő/aJkalom Amszterdam világa a világörökség része hajózható csatornák Évente hárommillió látogató kíváncsi rájuk A Déliben is felgyorsítják a pénztárak működését Amszterdam csatornáit - ame­lyeket 2010-ben az UNESCO a vi­lágörökség részévé nyilvánított - évente 3 millió turista látogat­ja, és mostanában megnyílt az első múzeumuk is! A 17. század, a hollandok aranyszázada kezdetén Amszter­dam példátlan fellendülést élt át, ezrével érkeztek az új betelepü­lők. Cölöpökre épített tengeri ki­kötője, amelyet egyik oldalán ten­geri gát, a másik oldalon egy ré­gi csatorna félkörös íve, az úgyne­vezett Singel védelmi vonal hatá­rolt, szűknek bizonyult A városi hatóságok akkor határozták el, hogy a Singellel párhuzamosan három új csatornát ásatnak, hogy így lecsapoljanak mintegy száz­hektárnyi mocsaras területet és házak, boltok és raktárak épül­hessenek a tengertől elnyert terü­leten. 1613-tól mintegy 14 kilomé­ternyi új, 2,4 méter mély csator­nát ástak ki, és ezeket mintegy 80 híddal kötötték össze. A Heren- gracht (A polgárok csatornája) 386. szám alatt rendezték be a nagyszabású városépítészeti vál­lalkozás előtt tisztelgő múzeu­mot, egy olyan hajdani bankár palotájában, aki részt vett az amerikai függetlenségi háború finanszírozásában is. A múzeum megtekintése alig fél óra, aztán mindenki maga fedezheti fel a csatornák varázsát, | hajón, avagy a csatornák mentén 1 hajtva - kerékpáron. ■ Érdemes végighajózni rajtuk Mint a kávéházban A látogató hangos kalauz­zal a kezében kap eligazítást a multimédia-bemutatóról: úgy tálalják a történetet, ahogy az jobb kávéházak­ban szokás. így hallhatja a korabeli közreműködők, sze­replők - a polgármester, az építész vagy a mérnök - sza­vait, ahogy megvitatják, mó­dosítják vagy törlik a terv részleteit Mindaddig, amíg eljutnak a végső formához: a középkori várost félkörív­ben övező négy szimmetri­kus hajózható csatornához. A Keleti pályaudvarhoz hason­lóan a Déli pályaudvar belföldi jegypénztárainál is bevezetik az egysoros sorbaállás rendszerét. A vasúttársaság szolgáltatásfej­lesztésének célja a vasúti pénz­tárak előtti sorbaállási idő csök­kentése. Az új rendszerben az utas nem egy ál­tala kiválasztott pénztárhoz tartozó sorba áll be, hanem egy általános vára­kozási sorba, amelynek az elejé­ről a soron következő utazó min­dig az éppen felszabadult pénz­tárhoz megy. A módszer előnye a gyorsaságon kívül, hogy a pénztár és az általános várako­■ Nem Kolumbusz tojása - csök­kenti a várako­zási időt. zási sor között kialakított távol­ság lehetővé teszi az utasok szá­mára a zavartalan vásárlást, hi­szen nem áll egy vadidegen köz­vetlenül a vásárló vagy érdeklő­dő ügyfél mögött. Az egysoros sorbaállás rend­szerét a különféle szolgáltatók számos országban al­kalmazzák, köszön­hetően annak, hogy bizonyítottan csök­kenti a várakozásra fordított időt. A vas­úttársaság elsőként tavaly, a Ke­leti pályaudvar belföldi pénztá­ránál vezette be az új szisztémát, amelynek hatékonyságát az uta­sok pozitív visszajelzései is iga­zolták. ■

Next

/
Thumbnails
Contents