Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-02 / 101. szám

, MÁJUS 2., HÉTFŐ - XXtl. ÉVFOLYAM MOZAIK és Darius Campbell skót énekes titkos ceremónián mondta ki a boldogító igent. Tavaly ugyan rövid időre szakítottak, de kibékültek. Miközben közösen nevelik a színész- & nő kilenc- és tizenkét éves fiát. örülnének, ha valóra válna az álmuk, és kislányuk is születne. i LÁTTÁM VÍZIN BALAZS A menyegző jótékony hatása bevallom őszintén - több millió emberrel ellentétben - nálam nem volt bekari­kázva a brit hercegi esküvő időpontja a naptáramban. Ennek ellenére óhatatlanul is elcsíptem egy-két mo­mentumot a hacacáréból, mivel jóformán a csapból is ez folyt múlt pénteken. Per­sze nem a menyegző öröm­teli tényével, sokkal inkább az azt körülvevő felhajtás­sal nem tudtam kibékülni. De az sem ment a fejembe, hogy nekünk, magyarok­nak miért volt olyan fontos az esemény, hogy szinte percről percre nyomon kö­vethettük a történteket. Hosszas mérlegelés után a vendéglátás is beugrott, mint lehetséges indok. Elég csak azokra a bizonytalan kuncsaftokra gondolni, akik nem tudták, hogy mi­lyen itallal csillapítsák szomjukat a ceremónia lát­tán a hazai talponállókban. A kocsmáros helyzete ezút­tal minden eddiginél egy­szerűbb volt, hiszen a vőle­gény nevére emlékeztető körtepárlat tuti befutó lehe­tett az esküvőre koncentrá- lóknak. Szerintem, ha iga­zán átütő sikerre, és soha nem látott népszerűségre vágynak a fiatal házasok, akkor a nászútjuk minden percét is kamerák össztüzé­ben töltik majd. Bár utóbbit azért eléggé Kate-lem. mssssmm Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, il­letve a TE0L.hu hírportálon ke­resztül új otthont találni. Közöl­jük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelős­séget tud vállalni egy gondosko­dásra szoruló jószágért, segí­tünk, hogy egymásra találjanak. BONYHÁDI GYEPMESTERI TELEP BONYHÁD, MIKES UTCA 3. TEL: 06-30/609-8719. WWW.ALLATOK.INFO/KIRA www.bonyhadikutyusok.blog spot.com. GABÓ Egyéves, zsemleszínű, labrador retriever keverék fiú va­gyok. Utcára raktak, napokig kóboroltam a városban, majd a menhelyre kerültem. Sokat erő­södtem és oltásokat is kaptam. Egy felelős gazdira várok. Takler négy nagy aranya borverseny A Márkvárt Pincéből került ki a megyeszékhely bora Takler Ferenc Horváth Istvántól és Heimann Zoltántól vette át a díjat. Pincészete a legeredményesebbnek bizonyult a borvidéki borversenyen szekszárd A Márkvárt Pince 2009-es kadarkája nyerte el a „Liszt Emlékév - Szekszárd Vá­ros Bora 2011.” címet - derült ki szombaton a XII. Szent György- napi Borünnepen és a Szekszár­di Bikavér Ünnepén. A 2011. évi szekszárdi borvidéki borver­seny díjátadóján négy Nagy Aranyérmet adtak át, mind a négyet a Takler Pince vörösbo­rai érdemelték ki. A pincészet tarolt a különdíjak között is, hi­szen a legjobb vörösbor, a leg­jobb bikavér, a legjobb kékfran­kos, a legjobb hordós bor és vé­gül, de nem utolsósorban a leg­eredményesebb borászat kate­góriában is Takler Ferenc vehet­te át a különdíjat. A legjobb ka­darka díja a Fekete Borpincéé, a legeredményesebb fiatal borász ifj. Márkvárt János, a legered­ményesebb kistermelő pedig dr. Papp Zoltán lett. Az említettek mellett 50 arany- és 6 ezüstér­met vehettek át a borászok. A borverseny szakmai értékelését Módos Ernő tartotta meg, aki többek között arra is biztatta a borászokat, hogy a versenyen is jelentős túlsúlyban megjelenő vörösborok mellett más borfaj­tákhoz, például a közkedvelt sil­lerhez is bátrabban „nyúlja­nak”. ■ H. É. bika (IV.21-V.20.). Pünkösd havá­ban, májusban növekvő vállal­kozó kedvet érez az élet több területén. Szuper jó befektetési ajánlatnak ne higgyen, legyen elővigyázatos. ikrek (V.21-VI.21.). Május hó első munkanapja kissé zsúfolt. Ag­godalmait ne tárolja magában, szabaduljon meg tőlük, beszél­je ki magából a legbizalma­sabb barátjával. rák (VI.22-VII.22.). Remek lehető­ségek rejlenek hobbijában, amelyre egy vállalkozást is ala­pozhat. Igyekezetével felhívja magára munkaadói figyelmét. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Kétségek gyötrik, vajon elég mélyek-e párja érzelmei. Amit eddig HOROSZKÓP szépnek látott benne, egyre több kivetnivalót talál. Egy em­lékezetes utazás talán felújít­hatja ezt a kapcsolatot, szűz (Vili. 24—IX. 23.). Otthonára vagy családtagjai megélhetésé­re költi a legtöbbet. Gyermeke leapaszthatja anyagi tartaléka­it. Szerencsére most nagyobb bevételre számíthat. mérleg (IX.24-X.23.). Párja feszül­tebb, ezért néha szélsőségesen viselkedik. Legyen kicsit meg­értőbb vele, neki sem könnyű. Egy kis türelem, és párkapcso­latában minden a helyére ke­rülhet. skorpió (X. 24-XI. 22.). Kénytelen átesni azon az orvosi vizsgála­ton, amelyet húzott-halasztott. Addig-addig halogatja a dön­téseket, míg lemarad a fontos dolgokról. NYILAS (XI.23-XII.21.). A héten be­fejezhet néhány olyan felada­tot, ami már elég régóta nyo­masztotta. Úgy tűnik, minden a lehető legnagyobb rendben van, ön mégis kihívásokra vá­gyik. bak (XII. 22-1.20.). Pünkösd havá­ba érkeztünk, amikor is a Ba­kok népszerűsége megnő, az emberek tisztelik, csodálják. Ha románcot keres, minden bizonnyal talál is. vízöntő (1.21-11.20.). Érdemes vál­lalni a reflektorfényt, kreatív érzékét most bedobhatja. Bár­milyen témáról van szó, ön él­vezi az eszmecseréket. Ösz­tönzést kap a csillagoktól. HALAK (II. 21-111.20.). Roppantul csábítják a feltűnő új cuccok. Lehet, hogy kedveskedni akar valakinek egy drága ajándék­kal. Vigyázzon, nehogy arany­bányának tekintsék önt. KOS (III. 21-IV. 20.). A kommuniká­ció nagy szerepet játszik ezen a héten. Élvezi, hogy érdekes emberekkel találkozik. Na­gyon szeretne több mindent tudni, ezért sokat olvas. / ­llf.il 'o In ifi őfő III »Velünk ott lehet Halász Judit pécsi koncertjén! Az első 15 helyes megfejtő nyer 1 darab 1 főre szóié belépőjegyet a 2011. május 15-én 14 órakor kezdődő koncertre. •f” 1. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után melyik színházhoz szerződött Halász Judit? a. ) Vígszínház b. ) Pécsi Nemzeti Színház 2.2003-ban a közönség szavazata alapján mely társulat tagjává vált? a. ) „Halhatatlanok társulata" b. j „Görbe Tükör Színi Társulat” A helyes válaszok betűjelét május 9-én S órától várjuk SMS-számunkra: 0630/303-0272 A nyerteseket telefonon értesítjük május 9-én. TUDSZ-E SZERETNI? Mindenki számára elgondolkodtató témákat jár kör­be Dudás Andrea Tudsz-e szeretni? című művében. A szerző pénteken tar­totta könyvbemutatóját, ahol az érdeklődőkkel kötetlen beszélgetés során vitatta meg a kötet főbb pontjait. A szekszárdi írónőnek nem ez az első szerzeménye, az Álmaim nálad laknak című kiadvány is az ő munkája HUMOR Falióra A férj hazaér a munkából, a felesége feldúltan fogadja:- Képzeld, itt volt ma az anyám, és amikor indult ha­za, a falióra kis híján a fejére esett! Ha egy másodperccel később nyitja az ajtót, bizto­san belehalt volna! Mire a férj magában düny- nyögve:- Az a rohadt óra, mindig is késett! Lövés Egy férfi bemegy a kórház­ba:- A feleségemet nemrég hoz­ták be, lőtt sebbel a lábán.- Lehetne egy kicsit ponto­sabban? - kérdi a nővér, mi­közben elkezdi nézni a be­teglistát.- Tudom, hogy úgy kellett volna, de sajnos nincs nagy lőgyakorlatom. E-mail Tanárnő: - Móricka, úgy hal­lottam, hogy e-mailt küldtél az egész osztálynak, amiben az áll, hogy én csúf vagyok.- Elnézést, tanárnő, nem tudtam, hogy ez titok. Továbbiak a TEOLhu hírportálon TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke május 1-jén: 0 Gyógyhatású gombával kísérletezik a diáklány 0 Együtt ringtak a csípők - fotók! © Csodájára járnak a környékbeliek - fotók! 0 Május elseje van! Még tizenkilenc napja maradt a határidőig © Hosszú idő után végre jó híreket kaptak a családok TE0L.hu LOTTÓSZÁMOK OTOS LOTTO: A JOKERSZÁM: 526018 HATOS LOTTÓ: NYEREMÉNYEK ötös lottó: Telitalálat nem volt. A négyes 5 511 230 forintot, a 3-as 36 040 forintot a kettes 1940 forintot ér. joker: Telitalálat nem volt. hatos lottó: az egyetlen teli j találatos szelvény 267 982 340 'forintot ér. Az ötösökért*; 274 510 forintot, a négyesekért | 5885 forintot, a hármasérti I 1330 forintot fizet a Szerencse­II játék Zrt. I

Next

/
Thumbnails
Contents