Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-09 / 107. szám
2011. MÁJUS 9., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR TV-MŰSOR Hétköznapi hősök nyomában a Zone Reality Ismerős történet, másképp ezel Délutánonként török sorozatok uralják a tévéműsort Májusban a hétköznapi hősöké a fő szerep a Zone Realityn. Olyan embereké, akik a szélsőséges helyzetekben valóságos hősként álltak helyt. Három olyan új műsor is látható a csatorna műsorkínálatában, amely mindennapi emberek küzdeni tudását és bátorságát mutatják be. A Megmentetted az életem című szériában a szerencsés túlélő sok évvel később újra találkozik megmentőjével. Ezt követi a Hétköznapi őrangyalok és a Gyorssegély. ■ A hazai jelöltekre a közönség szavazhat. Az izgalmas műsorokon túl a Zone Reality Európa-szerte, valamint a közel-keleti és az afrikai régió országaiban is keresi a mindennapok igazi hőseit. A hazai jelöltek jó eséllyel indulnak a versenyben, hiszen van köztük lelkiismeretes kiskamasz, aki rablást akadályozott meg és hivatásos mentős is, aki két nőt mentett meg az összeütköző mentőkocsiktól a saját élete kockáztatásával. A nézők szavazhatnak a diákra is, aki fuldokló öcs- csét mentette ki a medencéből és a fiatal lányra, aki eszméletét vesztett epilepsziás beteget látott el. Voksolni május 30-ig lehet a http://www.zonereality.tv/hero es.php oldalon www.zonerea- lity.tv/heroes oldalon. ■ A latin-amerikai szappan- operák után itt az új tévés csodafegyver. A két nagy tévécsatorna nem fog törököt a sorozataival. Jól indult az RTL Klubon az Ezel - Bosszú mindhalálig. A múlt század utolsó évtizedeiben elsősorban a különböző nemzetközi fesztiválokon arattak sikert a török filmek, a képernyőre azonban ritkán jutottak el. Az új évezredben a művészfilmek mellett azonban egyre jobban megerősödött a tömegfilm, képviselői a nemzetközi piacon is jól szerepeltek, például az Amerikát megfricskázó akció-. film, a Farkasok völgye: Irak. Ezzel el is jutottunk a sorozatokhoz, hiszen a film egy népszerű tévészéria oldalhajtása. Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy a török sorozatok mikor jelennek meg Európa képernyőjén, túlnőve a potenciális közönséget jelentő bevándorlók többmilliós táborán. Igazi különlegességük abban áll, hogy teljesen más stílust képviselnek, mint az elmúlt évtizedet uraló latin-amerikai szappanoperák. Egyrészt cselekményesebbek, életszerűbbek, a képi világuk filmszerű, ugyanakkor a színészi játék is jóval közelebb áll az európai néző elvárásaihoz. Természetesen itt is ugyanazok az érzelmek befolyásolják a hősöket, mint bármely más sorozatban: szerelem, ármány és bosz- szúvágy. Az elmúlt évek egyik nagy sikere az Ezel - Bosszú mindhalálig. A tavalyi török televíziós díjkiosztó gálán kilenc díjat nyert a széria, többek között megkapta a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb rendező és a legjobb drámaszereplő kategória díját. A címszereplője napjaink egyik legnépszerűbb sztárja, a harminchét éves Kenan Imirza- lioglu. Az ankarai születésű színész korábban olyan filmekben játszott, mint a Szürkület és a Becsület, de az igazi sikert az Ezel hozta meg számára. A soroNincs új a nap alatt A PLASZTIKAI MŰTÉTEN áteső Ömer új külsővel, illetve új névvel - Ezel Bayraktar - sétál be a volt barátai életébe, hogy fényt derítsen a múltjára, és bosszút álljon azokon, akiknek a sanyarú sorsát köszönheti. Ha valaki hasonlóságot vél fölfedezni a sorozat és idősebb Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című regénye között, az aligha a véletlen műve. Az alkotók az örök klasszikusból merítettek, a cselekményt azonban napjaink Törökországába helyezték át. zatot már számos országban bemutatták, világszerte eddig több mint tizenhárommillióan látták. Ismerkedjünk meg közelebbről a történet szereplőivel! Ömer a katonai szolgálat letöltése után hazatér idős szüleihez és a kis- öccséhez. Műiden vágya, hogy feleségül vehesse álmai asszonyát, a rá türelmesen várakozó Eysant. Ám egy napon minden megváltozik. Rendőrök rontanak rá a békésen alvó férfira, és gyilkosság vádjával letartóztatják. A bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli. A rács mögött csupán két dolog érdekli. Először is a miért kérdése. Ki volt az, aki ide juttatta, és mivel érdemelte ki ezt? A másik pedig a bosszú. Ám ennek csak tíz hosszú esztendővel később jön el az ideje. NCIS a nyomozás során a csapat felfed néhány Moszad-ügy- nököt Ziva régi társai közül. Kiderül, hogy Eli David csúcstalálkozóra készül az Egyesült Államokban, ám eközben több bérgyilkos célpontja is lesz. Gibbséknek meg kell szervezniük a védelmét. 21.25, TV2 Őfelsége pincére voltam EGÉSZ ÉLETÉBEN két dolog vezérelte Tan Ditét: a pénz és a nők imádata. A háború szele már a levegőben van, amikor Dité megismerkedik egy német lánnyal. Házassága a náci eszméket valló Lizával a rossz oldalra állítja, de bekerül a milliomosok közé. 21.40, Ml Barátok közt MÍG BARÁTAI segíteni próbálnak rajta, László ördögi tervet forral. Balázs betölti a 18. életévét, de nem enyhül meg Miklós iránt. Barátai bulit szerveznek neki, de a legnagyobb meglepetés Lindát és Pétert éri, amikor átnézik a bulin készült fotókat. 20.45, RTL KLUB Meglepetés a bulifotókon TELEVÍZIÓ-MŰSOR tvr-hét. AJÁNLÁSÁVAL 2011. MÁJUS 9., HÉTFŐ *0 a 'H fi 09 W RTL KLUB 5.30 Top Shop 6.00 Fókusz plusz © 6.25 Fókusz reggel © 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli Kiadás 12.10 Asztroshow 13.30 Fél kettő © 14.15 A szerelem rabjai 16.20 Mindörökké szerelem © (mexikói sorozat) 17.20 Ezel - Bosszú mindhalálig (török sorozat) © 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 VakSVilág - A szembesítés 20.15 Fókusz© 20.45 Barátok közt (magyar sorozat) © Közben: Hírek 21.25 Dr.Csont® (amerikai krimisorozat) Jószomszédi iszony Fsz.: David Boreanaz, Emily Deschanel, Michaela Conlin 22.25 Showder Klub © Vidám show-műsor Utána: Hírek 23.40 Poker After Dark 2009 0.35 Gyilkos elmék® (amerikai krimisorozat) 1.30 Reflektor Sztármagazin © 16.20 Mindörökké szerelem (mexikói sorozat) 6.00 Magellán (ismétlés) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka © 9.00 Mokka habbal © 9.30 Stahl konyhája © 9.55 Babapercek © 10.05 Teleshop 11.45 Seherezádé (ismétlés) © 5.50 Ma reggel 9.00 Az este vasárnap (ism.) 9.55 Nappali 10.55 Parlamenti napló 12.00 Híradó délben Benne: Sporthírek. Időjárás 12.30 Kárpát expressz 13.00 Átjáró 5.50 Ma reggel 9.00 Körzeti magazin - Pécs 9.50 Együtt 10.40 Körzeti magazin - Miskolc 11.30 Hol élsz te? 12.00 Híradó délben 12.30 Kárpát expressz 12.55 Napló 7.10 Psych- Dilis detektívek © 8.05 Chicago Hope Kórház © 9.05 A narancsvidék © 10.05 Az alku© (am. romantikus film, 1998) 12.10 Amerika csillagai © 13.55 Dawson és a haverok © 12.35 Smokeyés a Bandita 2. (am. vígjáték, 1980) 96' © 14.25 EzoTv 15.10 Edina és Joshi© 15.15 Update-konyha © 15.20 Marina © (am.-mexikói románt, sor.) 16.30 Seherezádé (török sor.)© 13.30 Nemzetiségi magazinok 14.30 Mindentudás Egyeteme 2.0 15.25 Kastélyok és kúriák Hédervár, Rum, Keszthely 15.55 Szomszédok © 16.30 Híradó. Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.30 India-Álmok útján (106.) 18.30 Tények Hírműsor 19.20 Aktív© 20.15 Jóban Rosszban © 21.25 NCIS © (amerikai krimisorozat) 22.25 NCIS - Los Angeles © (amerikai krimisorozat) Fsz.: Linda Hunt, Chris O'Donnell, LLCoolJ 22.55 Kenósorsolás 23.20 Aktív extra© 23.25 Elit egység® (kanadai krimisorozat) 0.25 Tények este 0.55 EzoTv 1.25 Terror a jachton ® (amerikai krimi, 1994) 89 3.00 Magellán (ismétlés) © 18.20 A királyi ház titkai (60/48.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Kék fény© Tel.: 06-30/30-30-107 21.05 Az este SMS-szám: 06-90/631-331 Rögzítő: 06-30/30-30-422 21.40 Őfelsége pincére voltam (cseh-szlovák film, 2006) © Bohumil Hrabal regényéből 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Bűvölet © (olasz sorozat - 240/233.) 16.55 Magyar rock 17.55 Átjáró 18.20 Merülj, Olly, merülj! (francia rajzfilmsorozat) 18.45 Robbie, a fóka © (német sorozat-37/8.) 19.30 Barangolások öt kontinensen 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Mindentudás Egyeteme 2.0 | 21.25 A Silla királyság ékköve (62/12.)© 22.25 Záróra 23.40 Urbanisták Meggyesi Tamás 0.05 Hírek 0.10 Sporthírek 0.20 TS - Motorsport (ismétlés) 0.50 Ma reggel )ismétlés) 23.15 India - Almok útján (brazil-indiai sor. - 106.) © 24.00 A királyi ház titkai© (dél-koreai sorozat - 60/48.) 1.05 Ezek a mai fiatalok! © (olasz film, 2002) 14.55 A médium © 15.50 Gyilkos számok © 16.45 CSI - New York-i helyszínelők © 17.40 Adadus© (amerikai vígjátéksorozat) 18.10 Amerikai mesterszakács (gasztroreality) © 19.05 Christine kalandjai (am. vígjátéksorozat) © 19.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor.) © 20.25 CSI-New Yorki helyszínelők ©» (amerikai krimisorozat) 21.25 Éden Hotel® (valóságshow) 22.25 Szex és New York (amerikai sorozat) © DUNA TV 6.00 Reggel a Dunán 9.00 Család-barát 10.00 Divathét (ismétlés) 10.30 Daktari (89/46.) © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Időjárás 14.00 Híradó 14.20 Madártávlatból 14.50 Lyukasóra (ismétlés) 15.20 Kézművek 15.30 A nap lovagjai 16.00 Idegenek az üvegházban - Klímaváltozás Magyar- országon (30/20.) 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 17.05 Doc Martin (39/5.) © 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Térkép 19.40 Kikötő - Friss 20.00 Híradó 20.05 Sport 20.10 Váltó 20.20 Közbeszéd 21.00 Tarasz Bulba © (orosz tévéfilm, 2007) 23.10 Sportaréna 23.40 Esküdt ellenségek - Bűnös szándék © (amerikai krimisorozat) 0.40 Top Gear © (autósmagazin) 1.55 Szex és New York (amerikai sorozat) © 23.55 Drót © (amerikai sorozat) 0.55 Kikötő - Friss (ism.) 1.15 Közbeszéd (ism.) Aktuális háttérműsor 1.45 Sportaréna 2.25 Megyejáró 12.35 Smokey és... (amerikai vígjáték, 1980) 21.40 Őfelsége pincére... (cseh-szlovák film, 2006) 22.25 Záróra (riportműsor) 22.25 Szex és New York (amerikai sorozat) 23.55 Drót (amerikai sorozat) RADIO ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. N- joy RÁmT^ma FM 98,7MHz. 6.00 N-Joy Reggel 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Éló kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy light FORTUNARAmdM FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.00- 17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00- 9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO RÁDIÓ A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 kHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúbn - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinólával 8.00 és 9.00 kö- zött 9.00-12.00 Nyitottstúdió FM 101,7MHz 12.00- 12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Fhss Juice - élő showműsorVaiga Zoltánnal. 15.00- 18.00 Dél-után... -zenés magazin a légió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 kHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 kHz-en: 9.00- 10.30, 20.00-20.30 Horvát műsor, 10.30- 12.00, 19.30-20.00 Német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 Szerb műsor. SPEKTRUM 6.00 Európai na^városok, 7.15 Az élet iskolája, 7.55 Namfoia, 8.30 Állati rekordok, 9.30 Nagy öttetekkis bolygónknak, lO.OOApónázkétvégén, 10.55 AzismeretlenAmazónia, 11.55Ahangyák mindenttudnak, 12.10 Üstökösvadászok, 13.10 Állati rekordok, 14.15 Luxuscikkek pokla, 15.30 Földrengető katasztrófák, 16.30 Ókon felfedezések, 17.25 Fald fel AmerikátIBoise, 17.55 Luxuscikkek pokla, 19.05 A világ legszig- oróbb szülői, 20.15Állati rekordok, 21.20 Avíius, ha elszabadul, 22.20 Fejvadászok bevetésen, 23.15 Heródes, 0.20 Haditerv, 1.15 katasztrófák évszázada Nincsenek túlélők, 2.15 Fejvadászok bevetésen, 3.05 Haditerv 13.30 Garázs. 14.05 Civil kaszinó. 15.00 Híradó. 15.30 BBC Click. 16.05 Célpont. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Panaszkönyv. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. Sport. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 Lapzárta. 22.00 Híradó. 22.30 Pálya. 23.05 Rájátszás 16.20 Kőbánya-híradó. 16.45 Egyenlítő. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. 18.25 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.45 Üjságíróklub. 21.55 Híradó. 22.15 Világhíradd. 22.30 Hazai turizmus. 23.15 700-as klub ©. 23.55 Híradók HALOZAT 15.30 Zodiákus ©. 17.00 Stílus. 17.30 In- fománia. 18.00 Derrick (német krimisorozat) ©. 19.30 Bűvölet (olasz sorozat) ©. 20.35 Hírháló. 21.00 Az idegen (amerikai akciófilm, 1995) ©. 23.00Trópusi höség(ka- nadai krimisorozat) ©. 24.00 Házibuli Attilával és vendégeivel FILMMÚZEUM 14.55 A vörös bolygó ©. 16.45 Kék tengermély (olasz kalandfilm, 1992) ©. 18.25 Szindbád (magyar film, 1971) ©. 20.05 Hazárd megye lordjai ©. 21.00 Az elnök emberei (am. film, 1976) ©. 23.20 Sleepers - Pokoli lecke (am. film, 1996) ©. 1.45 Privát rocktörténet © DISCOVERY 13.45 Spanyol labdarúgás. Sevilla-Real Madrid. 15.45 Spanyol labdarúgás. Barce- lona-Espanyol. 17.45 Angol labdarúgás. 18.15 Mai helyzet. 18.30 Harmadik félidő. 21.00 Spanyol labdarúgás. 35. forduló (élő). 23.00 Ökölvívás. Pacquiao-Mosley. 1.30 Jégkorong-vb 16.30 Majomparádé. 16.40 Chuggington. 16.50 Woofy. 16.55 Nouky, Paco és Lola. 17.00 Merülj, Olly, merülj! 17.15 Leon. 17.25 Peartie. 17.50 Pat és Stan. 17.55 Hunyor-major. 18.20 Geronimo Stilton. 1850 Roary, a versenyautó. 19.00 Mr. Bean. 19.15 Holly Hobbié és barátai 13.00 Állítólag... 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Amcsi motorok. 17.00 Atúlélés törvényei. 19.00 Állítólag... 20.00 Szétéprtők. 20.30 Hogyan készült? 21.30 Stan Lee bemutatja. 22.30 Csendes szörnyetegek. 23.30 Autókereskedők. 0.30 Ross Kemp h i A sorozat férfisztárja a harminchét éves Kenan Imirzalioglu