Tolnai Népújság, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-23 / 95. szám

2011. ÁPRILIS 23., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Lehetőség a visszavágásra kosárlabda Idén mindkét bajnokiján kikapott az Albától az ASE Brooks Sales egyedül a három mesterlövész ellen? Jones, Crocker és Simon Balázs (balról) semlegesítése a párharc egyik döntő mozzanata lehet A Nagyatád után a Szentlőrincet is megtréfálja a bölcskei gárda? Nagy bravúr lenne, ha megismé­telné a Nagyatád elleni sikerét (4-1) a Bölcske az NB III-as foci­bajnokság ünnepi fordulójában. Ezúttal, ha lehet így mondani, egy fokkal nehezebb dolga lesz Búzás Attila tanítványainak, hi­szen a jelenlegi bronzérmes után a második helyen tanyázó Szentlőrinc együtteséhez láto­gatnak. A bölcskeiek mellett a Bonyhád gárdájára is kemény mérkőzés vár, a Kniesz Mátyás dirigálta völgységiek ugyanis pont a Nagyatádot látják vendé­gül. A Dombóvár egy hete tíz vereüenül megvívott mérkőzés után kapott ki, most új siker- sorozatot kezdhet el felépíteni Reith Róbert alakulata. A PROGRAM. BONYHÁD VÖLGY­SÉG LC-nagyatádi fc, szombat, 16 óra. A Bonyhád várható kez­dőcsapata: Kovács L- Takács N., Máté N., Máté R., Breno- Sebes­tyén N., Czinkon, Tálas, Kovács R vagy Fehér- Márk A., Márk K. Eltiltott: Márton. Sérült: Fekete. SZENTLŐRINC se-bölcskei se, szombat, 16 óra. A Bölcske vár­ható kezdőcsapata: Müller- Fe- nyősi, Pasker, Kern, Rácz- Szé­les, Besenczi I., Berényi R, Szili I.- Rompos, Tóth J. Eltiltott: Je­néi. Sérült: Jaksa P. DOMBÓVÁRI FC-RUTIN-BOGÁD se, szombat, 16 óra. A Dombóvár várható kezdőcsapata: Szaba­dos- Kadarkuti, Várai, Fentős, Kázmér- Fábián I., Méhn, Szűcs, Varga- Farkas N., Bán. Sérült: Kovács R., Tolmácsi. paksi fc ii- bólyi se, vasár­nap, 16 óra. A Paks várható kez­dőcsapata: Kiss M.- Féhr, Berkó, Racskó, Hoós- Cziráki, Tamási G., Mészáros I., Nagy I.-, Bohner. Pap R. Sérült: Laták, Dobra, Sze­keres, Kupás. A Tolle UFC Szekszárd- Pogány-PMFC-mérkőzés lapzár­tánk után fejeződött be. ■ Az NB III állása 1. Paks II 22 18 2 2 60-12 56 2. Szentlőrinc 22 16 3 3 55-13 51 3. Nagyatád 22 11 6 5 38-25 39 4. Balatonlelle 22 12 1 9 26-29 37 5. Kaposvár li 22 10 5 7 26-24 35 6. Dombóvár 22 9 7 6 31-28 34 7. Bonyhád 22 10 3 9 28-28 33 8. Szekszárd 22 8 5 9 27-32 29 9. Siófok II 22 8 4 10 33-40 28 10. Bölcske 22 8 4 10 38-46 28 11. Nagykanizsa 22 8 3 11 31-31 27 12. Pogány-PMFC 22 6 7 9 35-40 25 13. Mohács 22 5 6 11 29-38 21 14. Boly 22 6 1 15 26-42 19 15. Komló 22 4 6 12 22-44 18 16. Bogád 22 3 5 14 24-57 14 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól Kezdődik a három nyert mérkőzésig tartó Alba- comp-Atomerőmű SE fér­fi bajnoki elődöntő. A paksiak idén még nem nyertek meccset Simon Balázsék ellen. Balázs László Amitől a székesfehérvári druk­kerek tartottak, az nem követ­kezett be. Sok szimpatizánsban felsejlett a 2004-es év, amikor a csapat az alapszakaszbeli re­meklést követően Tory Walker elvesztését nem tudta elviselni. (Tavaly az első kör hajrájában Pakson is remekelt az amerikai, aztán a döntőben Achilles-ín- szakadása miatt már csak a kis- padról figyelhette a történése­ket.) A Falco-Szova KC Szombat­hely elleni negyeddöntős pár­harcban Damian Hollis térdsza- laghúzódása érzékenyen érin­tette csapatát. A 3-2-es összesí­tett eredmény azt mutatja, hogy az Albánál nehezen tudják pó­tolni a légióst. Aki azért a min­dent eldöntő ötödik összecsapá­son egy demoralizáló hármas­sal jelezte, hogy rendben van. A tévés mérkőzés legjobbja Tony Crocker volt, aki jelenleg a Ma­gyarországon játszó legjobb bedobó. A Falco ellen 28 perc alatt 40 VAL-indexet ért el: 26/9-es pontmutatóval zárta a meccset a 24 éves kosaras. Döntő lehet, hogy Hollis, vagy az érdemben eddig keveset hoz- zátevő Hendlein-Bódi-Keller- trióból segíti-e majd valaki a fe­hérvári együttes négy fő pont­szerzőjét (Simon Balázs, Hanga Ádám, Crocker, Jonathan Jones). A paksiaknál több játékosban is benne van a kiugró, extra telje­sítmény. Nem az ASE mellett szól, hogy az Álba idén hazai pá­A két csapat megállapodott a mérkőzések időpontjaiban. A részletes program: 1. MÉRKŐZÉS, 2011. április 23. (szombat): Albacomp-Atom- erőmű SE 19.15 óra (tv: Sport­klub, élő). 2. mérkőzés, 2011. április 26. (kedd): Atomerőmű SE-Albacomp 16.30. 3. mér­lyán még veretlen, az edzőmecs- cseket is figyelembe véve ötször nyertek a paksiak ellen. A rájátszás egy külön világ. Itt már a lelkierő, a fizikum és az akarat a döntő faktor. És a hi­deg fej. Nem mindegy, hogy a já­tékosok miként kezelnek egy- egy kiélezett szituációt.- Voltak hullámvölgyeink a ZTE elleni párharcban, bár az összkép azt mutatja, hogy si­mán vettük az akadályt. Remé­lem, felszálló ágban vagyunk, már csak azért is, mert az Albacomp teljesen más csapat mint a zalai - vélekedett Hor­váth Imre, az ASE vezetőedzője. - A gyors indításaik megakadá­KŐZÉS, 2011. április 29. (pén­tek): Albacomp-Atomerőmű SE 19.15. 4. MÉRKŐZÉS (HA SZÜKSÉGES), 2011. május 2. (hétfő): Atomerőmű SE- Albacomp 20.15. 5. MÉRKŐZÉS (HA SZÜKSÉGES), 2011. május 4. (szerda): Albacomp-Atom­erőmű SE 20.15 óra. lyozása és a lepattanó csata dön­tő lehet mindegyik mérkőzésen. Utóbbinál nem mindegy, hogy melyik csapat, milyen arányban nyeri. De ez természetesen min-’ degyik meccsre igaz. Döntő lesz, hogy hogyan tudunk támadni öt az öt ellen. Kulcsmomentum lehet a Hanga-Crocker-duó semlegesí­tése. Horváth Imre elvileg akár öt-hat játékost tud rotálni rajtuk. Elég hosszú az Atomerőmű me­zőnysora ahhoz, hogy ne okoz­zon problémát a két kulcsember fárasztása.- Azért ha lehet, nem sajná­lom Dzunics kollégámat, ő is tudja keverni a lapokat. Szeret­nénk minél több embert bevetni, mert abban bízunk, hogy hosz- szúra nyúlik a párharc. Csapa­tomból kevés olyan játékost tud­nék mondani, aki teljesen fitt, és nem fáj semmije. Az egy másik dolog, hogy a fájdalom mennyi­re nyomja rá a bélyegét a teljesít­ményre. Ez már az elődöntő, mindenki vállalja a játékot. Re­méljük a tét és a meccsek ritmu­sa, hangulata feledteti játékosa­immal a fizikai megpróbáltatá­sokat - mondta a szakvezető. 15 Szombat amerikai foci I. Aréna Kupa, a Bad Bones tornája a szek­szárdi sportcsarnokban, 9. kosárlabda. Férfi NB I., elő­döntő, 1. mérkőzés: Alba­comp-Atomerőmű SE 19.15 (tv: SportKlub, élő). labdarúgás. Monicomp Li­ga: Budapest Honvéd-Paksi FC 18. NB III Dráva-csoport: Bonyhád VLC-Nagyatádi FC, Szentlőrinc SE-Bölcskei SE, Dombóvári FC-Rutin-Bogád SÉ 16. Megyei I. osztály: Tolna-Bátaszék 16. Megyei II. osztály, Keleti csoport: Fadd-Bátaapáti, Györköny- Dunaszentgyörgy 16. Nyuga­ti csoport: Szakály-Tolna- némedi, Ozora-Pincehely 16. Megyei III. osztály: Gyapa- Báta (Németkéren) 16. Vasárnap kézilabda. Férfi NB II. Dél­nyugati csoport, alsóházi rá­játszás: Mecsekvidéke Taka­rék-Akvaplast Hőgyész 17. labdarúgás. NB in Dráva- csoport: Paksi FC II-Bólyi SE 16. Megyei I. osztály: Ka- kasd-Tamási 2009 FC, Decs-Tevel, Kölesd-Majos, Szedres-Őcsény, Dunaföld- vár FC-Dunakömlőd 16. A Cikó szabadnapos. Megyei n. osztály, Keleti csoport: Bony- hád-Börzsöny-Zomba, Pál- fa-Kajdacs, Mórágy-Sió- agárd, Madocsa-Tengelic 16. Nyugati csoport: Aparhant- Kaposszekcső-Csikóstőttős, Magyarkeszi-Hőgyész, Nagymányok-Iregszemcse, Simontornya-Kisdorog, Kéty-Döbrököz 16. Megyei III. osztály: Pusztahencse- Bonyhádvarasd, Dalmand- Regöly, Kocsola-Majos II, Izmény-Harc, Szakcs- Závod 16. Máté Norbert (balra) és a Bonyhád az Atádot fogadja Az ASE-Albacomp-találkozók pontos időpontjai Csoknyai László az első meccsen kikapott, és kiesett Megszerezte a 9. helyet a KSC csapata kosárlabda Az első negyed után a Vasas fiataljai elkészültek erejükkel Kedden jelennek meg az ünnepi focitudósítások Nem volt szerencsés a bemutat­kozása Csoknyai Lászlónak az Isztambulban zajló olimpiai kva­lifikációs cselgáncs-Európa-baj- nokság pénteki versenynapján. Az Atomerőmű SE 73 kilogram­mos súlycsoportban szereplő dzsúdósa török riválissal meccseit a nyitányon, és veresé­gével rögvest elbúcsúzott a to­vábbi küzdelmektől. A paksiak számára szombatra is marad iz- gulnivaló: ekkor lép tatamira a súlyos sérüléséből nemrég fel­épült, +100 kilogrammos súly­csoportban szereplő Bor Barna. Az atomos óriástól nagy bravúr lenne, ha megismételné 2010-es teljesítményét, amikor is ezüst­érmes lett Bécsben. ■ NŐI NB I., RÁJÁTSZÁS A 9. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS. ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRDiVASAS-CSATA 89-65 (10-22, 28-12, 19-11, 32-20). Szekszárd, 200 néző. V: Farkas G., Söjtöry. Szekszárd: Medgyessy 8, Demeter 13, SZAVERCSENKO 18, Vincze V. 11, JEVTUSENKO 14. Csere: VINCZE A. 14, Tamás, Tamis 11. Edző: Újhelyi Gábor. Va­sas: Pál 6, Velkey 4, ADAMECZ 18/3, BAJNÓCZI 13, Mansaré M. 11. Csere: Barta 2, Koch 3/3, Mányoky 6/6, Bállá, Hegedűs 2, Szabados. Edző: Diósadi Deák Éva. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. p.: 4-11, 15. p.: 21-26, 25. p.: 50-41, 35. p.: 72-55. A második tíz perc tartogatta a meccs fordulópontját, a KSC C/3 2 £ p Jevtusenko (11) és Vincze Viktória korlátlan úr(nő) volt a palánkok alatt elkezdte ledolgozni 12 pontos hátrányát. A jól lepattanózó ha­zaiak gyors lerohanásokkal fo­kozatosan elléptek riválisuktól. újhelyi Gábor: -Milyen ér­dekes, ha egész évben így összpontosítottak volna a lá­nyok - annak ellenére, hogy NB I-es rutinnal nem rendel­keztek -, sokkal jobb helyen is végezhettünk volna. Remé­lem, ebből az évből mindenki tanult. Nem csak kosárlabdát, szemléletet is. diósadi deák ÉVA: - Megha­ladta képessségeinket az n+l-ik playoff meccs. Gratulálok a ha­zai csapatnak. A PÁRHARC VÉGEREDMÉNYE: 2-1 a KSC Szekszárd javára. ■ Tisztelt tudósítóink! Értesít­jük önöket, hogy a húsvéti ün­nepre való tekintettel a Tolnai Népújság április 25-én, hétfőn nem jelenik meg. A hétvégi megyei I. osztályú labdarúgó­mérkőzésekről az április 26-i, keddi számunkban olvashat­nak (a szombati meccsek eredményeit természetesen vasárnapi lapunkban közöl­jük). Beszámolóikat a mérkő­zéseket követően vesszük fel, és lapunk internetes oldalán, a TE0L.hu hírportálon már vasárnap este megtalálják azokat. Kérjük önöket, hogy a szerkesztőségi telefonokat ne hívják! Segítségüket előre is köszönjük. ■ L

Next

/
Thumbnails
Contents