Tolnai Népújság, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-01 / 76. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. ÁPRILIS 1., PÉNTEK KÖRKÉP Kiállnak a települések a megvádolt két rendőr.mellett A célokért meg kell küzdeni tehetség Játékokkal kezdte, de ma már az animáció érdekli Fórumon mondta el terveit a szakályi polgármester tamási Börtönbüntetést kért az ügyészség a Tamási Rendőrkapi­tányság két rendőre ellen, akik tavaly októberben egy igazolta­tás során gumibotot használtak - hangzott el a tamási kistérség tegnapi közbiztonsági egyeztető fórumán. Dr. Bognár Szüveszter tamási rendőrkapitány közölte: mind Tamási, mind a megye rendőri vezetése szakszerűnek és jogszerűnek ítélte a rendőri in­tézkedést Hozzátette: bíznak a bí­róság korrekt ítéletében. A fóru­mon több polgármester is kiállt a megvádolt rendőrök mellett. Úgy vélték, igen rossz üzenete lenne annak, ha elmarasztalnák a mun­kájukat végző rendőröket, hiszen ez úgymond langyos, nem koc­káztató rendőri munkavégzéshez vezetne. Volt faluvezető, aki anya­gi segítséget is felajánlott, hogy a legjobb ügyvéd védhesse a két rendőrt, és akár demonstrációt is szervezne mellettük. ■ S. K. Bognár Szilveszter rendőrkapitány Hitchcockról is tartottak előadást a diákok szekszárd Tudományos Diákkö­ri Konferenciának adott otthont az I. Béla Gimnázium. A tehet­séggondozás égisze alatt szerve­zett megmérettetésre mintegy osztálynyi tanuló jelentkezett. A rendezvényen a méhektől kezd­ve a festészet Hitchcockra gya­korolt hatásán át a két világhábo­rú közti zsidókérdésig számos té­ma terítékre került. A természet- tudományos részt Szabó Nóra (10. a), a társadalomtudományos részt pedig Kovács Vivien (11. a) nyerte meg. ■ Sz. Á. Grafikus, animációs vagy látványtervező, de min­denképpen a filmes szak­mában képzeli el a jövő­jét a most harmadikos, szekszárdi gimnazista, Bárczy Örs. Idén is, akár­csak tavaly, az első he­lyen végzett a Neumann János tehetségkutató ver­senyen. Mauthner Ilona A 17 éves fiatalember megjele­nése is feltűnő, közel kétméte­res magassága, kedves, barátsá­gos tekintete összhangban van intelligenciájával, modorával. Pár perces beszélgetés után már pontosan tudom, hogy nagy jövő vár rá azon a területen, melyet kinézett magának. Pár napja volt az eredményhirdetése a Neu­mann János Nemzetközi Tehet­ségkutató Programtermék Ver­senynek, melyet a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban rendeztek meg, hiszen ez az iskola indítot­ta el hét évvel ezelőtt ezt a ver­senyt. Bárczy Örs is ide jár, most harmadikos. Idén a számítógép művészeti program animációs kategóriájában nyert, tavaly a számítógéppel támogatott terve­zés győztese volt.- A számítógép ezek szerint nagy szerepet játszik az éle­tedben. Hogyan kezdődött ez a kapcsolat?- Mint minden gyerek, én is já­tékokkal kezdtem az ismerke­dést. Sokat játszottam, élveztem a programokat. Egyszer édes­apám azt mondta, ha ennyire szeretek a számítógéppel játsza­ni, próbáljam meg másra is hasz­nálni. Megpróbáltam és sikerült, de később változott az érdeklő­désem és a filmek jobban lekötöt­tek. Nem is a tartalmukra, a szto­rira gondolok, hanem a képi megjelenítésekre. Például az Avatar című sikerfilmnél az ér­dekelt, hogyan tudták megoldani a lebegő sziklákat, vagy a Verdák című filmnél az animációt.- A kortársaid közül a legtöb­ben megragadnak azon a szin­ten, hogy a számítógépet zö­mében a csetelésre használják- a tanórákra való felkészülé­sen kívül... Bárczy Örs legszívesebben egy animációs filmeket készítő cégnél dolgozna akár itthon, akár külföldön- Ingyen telefon, ez a szerepe, pillanatok alatt kapcsolatba le­het lépni egymással.- Igen, ez a pozitív oldala, ugyanakkor a fiúk, lányok kö­rében az önmegvalósítás ki is merül abban, hogy magukról képeket tesznek fel, meg min­denféle pikáns „személyes üzeneteket”. Nagyon megvál­tozott a fiatalok közötti kom­munikáció, a netnek köszön­hetően...- Vannak vadhajtások. Sok fiú és lány pótcselekvésnek hasz­nálja a csetelést, főleg azok, akik­nek nem megy az egymással va­ló személyes beszélgetés, és ezt az űrt töltik ki így. Sokszor ide­genek irkáinak egymásnak min­denfélét, így valóban könnyebb a kommunikáció. Persze kérdés, mennyi abból az igaz és mennyi a hazugság. Nagyon kritikusan kell fogadni az ilyen „barátságo­kat”, hiszen csak annyit tudunk meg a másikról, amennyit ő el­mond magáról, és az sem biztos, hogy úgy van, ahogy mondja.- Ha már barátságokról beszé­lünk... a tanulás mellett erre is jut időd?- Nem vagyok egy bulizós al­kat, de ha egy jó társaságban tölthetem el az estémet, akkor annak örülök. Van egy barát­nőm, már egy éve vagyunk együtt. Vele régóta ismerjük egymást, ugyanabba az általá­nosba jártunk, és most ő is bélás, bár nem egy osztályban tanu­lunk. A barátaim kedvéért elő­fordul, hogy hétvégén elme­gyünk együtt bulizni, de mivel szálkai vagyok, ilyenkor a szülé­imét kérem meg, hogy jöjjenek értem autóval.- Ezek szerint a szüleid rugal­masan kezelik az esetenkénti bulikat...- Nagyon szerencsés vagyok, nagyszerű, összetartó családunk van. Az édesapám statikus, épí­tőmérnök, csarnokokat, na­gyobb üzemeket tervez. Édes­anyám pedig a család vállalkozá­sában dolgozik. Van egy húgom, ő 15 éves. Mindent, amit elér­tem, a szüleimnek köszönhetek. Ők 19 éve vannak együtt, én is így szeretnék élni majd a saját családommal.- Ha tíz évre előre nézel, mi­lyennek látod magadat?- Remélem, hogy valahol, itt­hon, vagy külföldön egy animá­ciós filmeket készítő cégnél dol­gozom majd. Nekem is lesz saját családom, és legalább egy gyere­kem. De addig szeretném elvé­gezni az egyetemet, ahol elsajá­títhatom azt a tudást, mellyel si­keres lehetek. Kaposváron néz­tem ki az egyetemen egy olyan művészeti kart, ahol a képi ábrá­zolást tanítják. Úgy tudom, ko­moly alkalmassági vizsga előzi meg a felvételt, ide csak 25-28 hallgatót vesznek fel az egész or­szágból. szakálv Pénteken telt házas fóru­mon ismertette terveit Törő Pé­ter polgármester a szakályi mű­velődési házban. A helyi vállal­kozók, gazdálkodók mellett az összejövetelre meghívást kaptak a környező települések polgár- mesterei, illetve Hirt Ferenc or­szággyűlési képviselő és Kőszegi László, a Hőgyészi Agrokémia Kft. ügyvezetője is. A polgármes­ter megköszönte a jelenlévőknek az eddigi adományozásokat a fa­lu javára, és összefogásra buzdí­tott a továbbiak tekintetében is, hogy a település saját erőből is boldogulni tudjon. A megjelentek a fórumot egy jól sikerült vadpör­költ vacsorával zárták le. ■ H. É. Dombóvárra ért a Hulladékból Termék kiállítás Tegnap a dombóvári Belvárosi Álatalános Iskolában nyílt Hul­ladékból Termék című kiállítás célja, hogy bemutassa az egyes, szelektíven gyűjtött anyagtípu­sok újrahasznosítási lehetősége­it. A kiállítási installáció maga is kartonpapírból készült, a falakat, asztalokat, foteleket a Terbe De­sign készítette. A papír a legna­gyobb mennyiségben újrahasz­nosításra kerülő hulladék, ismé­telt feldolgozása során például karton- és hullámpapír készül, amely a csomagolóipar számára nélkülözhetetlen termék. Ebből készül például az italos karton­doboz, amelynek újrahasznosí­tása folyamatosan fejlődik, sze­lektív gyűjtése pedig egyre több helyen megoldott hazánkban. A műanyag hulladékok hasz­nosításával készült termékek al­kotják a kiállítás legszínesebb és legváltozatosabb részét, mert ezekből készül a legtöbbféle új­rahasznosított termék. A váloga­tott műanyag hulladék hasznos másodnyersanyag, készülhet be­lőle kerti bútor, fekvőrendőr, polár pulóver, zöldtető szigetelés, raklap, virágcserép, rekesz is. A kiállítás már több mint öt éve jár­ja az országot, miközben megis­mertette mintegy negyedmillió diákkal azt, hogy hogyan válhat­nak újra hasznos tárgyakká a mindennapokban elhasznált hul­ladékaink. ■ R. T. PROMÓCIÓ A vörösek kiütéssel győztek csúcsbizottság A borok harminc százaléka érmes lett Bétától Zombáig, azaz 15 telepü­lésről kétszáz bormintával ne­veztek a termelők a Szekszárdi Borvidéki Borversenyre. Kele­men Erika hegybíró elmondta, a 200 bormintából csupán 11 fe­hér, 13 rozé és 1 siller volt, az összes többi vörösbor. A széles kínálatot öt bírálóbizottság kós­tolta végig. Egy-egy bizottságnak hat tagja volt, akik a soproni, a villányi, illetve az alföldi borvi­dékekről érkeztek, kiváló szak­emberek, illetve a Corvinus egyetem tanárai, valamint szak- újságírók. A borverseny szervezői előre meghatározták, hogv a borok­nak - legyenek azok akármilyen jók - csak a harminc százaléka kaphat érmet. így a jók közül is a legjobb nedűket kellett kivá­lasztani. Idén ebből adódóan bronzérmet nem adtak senki­nek, hiszen a kétszáz mintából 4 bor kapott nagy aranyérmet, 50 aranyat és 6 ezüstöt. A Legjobb Vörösbor kategóriában az a bo­rász lett a győztes, akinek a bo­rát a csúcsbizottság a már jelölt legjobb 12 bor közül végül kivá­lasztotta. Idén a Legjobb Vörös­bor címet Takler Ferenc 2007-es évjáratú Primárius bora nyerte el. A Legjobb Kadarka, a Legjobb Bikavér és a Legjobb Kékfrankos borok termelőit április 30-án is­merheti meg a borokat kedvelő közönség. Ekkor, a Szent György-napi Borünnep és a Szekszárdi Bikavér Ünnepén ve­hetik majd át a többi díjat is a szekszárdi borvidék kiváló bo­rászai. Idén harmadik alkalommal hirdették meg a Város Bora cí­met, amely egyben azt is jelenti, hogy a győztes tételből a polgár- mesteri hivatal több száz palac­kot vásárol. ■ Mauthner V. CYORSSZAVAZAS ■ Ön hová sorolná be a szekszárdi borvidéket? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: TEOLhu Wr A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. Hulladékból tGIHlék Április 20-ig lesz látható a Hulladékból termék című kiállítás a dombóvári Belvárosi Általá­nos Iskolában, amely az Öko-Dombó Kft. és a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően érkezhetett Dombóvárra. Az ökoiskolába tegnap érkezett vándorkiállítást, amit az ÖKO-Pannon Kft. szervezett, az elmúlt öt évben 45 hazai városban mintegy negyedmillió érdeklődő láthatta, s tapasztalhatta meg, hogyan válnak hasz­nos tárgyakká a hétköznapi hulladékok a szelektív hulladékgyűjtés nyomán r * <

Next

/
Thumbnails
Contents