Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-29 / 73. szám
2011. MÁRCIUS 29., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET , : Ká SZERI ^ L W ÁRPÁD Szorít ez a cipő... A kínai cipő vészes hatással van a hazai bőriparra, ám ez - lehet szörnyűLködni - így van jól. Miképp az is úgy van jól, hogy Magyarország, mint Európa éléskamrája, eddig példátlan módon, búzából behozatalra szorul. De a sor még távolról sem teljes: az is úgy van jól, hogy a rendszerváltás előtti állatállománynak már csak a töredékével rendelkezünk. hogy kinek a számára van ez így jól, az már természetesen más kérdés. A gyakorlat mindenesetre azt mutatja, hogy a kínai cipőkínálat az elszegényedő hazai vevőkörnek is jól jön: százezrekre tehető azok száma, akik csak ezt a Távol-Keletről származó, viszonylag olcsó lábbelit képesek megvásárolni. Az ismét más kérdés, hogy milyen okok vezettek az egykor több - ma is emlegetett - márkás termékkel is rendelkező hazai cipőipar leépüléséhez. nemrég azt írta az újság,, hogy magyaros, piros-fehér- zöld szalagos csomagolásban kínál kínai terméket több multinacionális áruházlánc is. Ez a megtévesztő manőver - ugyancsak szerepel a hírben - milliárdos nagyságrendű károkat okoz a magyar gazdáknak. Ilyesfajta, elviselhetetlennek tűnő károkozás mellett joggal vetődik fel a kérdés: képesek-e az illetékesek hatékony ellenintézkedésekre? Nos, egy felháborodott honatya beígérte: az országgyűlésben magától a szakminisztertől kér majd választ arra, hogy - figyeljünk! - mitől válik magyarrá egy termék. Félelmetes ellencsapás ez, ismerjük el. S látványosan mutatja: jelenleg erre vagyunk képesek. Legyen szabad a verseny - de azért én kapjak állami támogatást! Olcsóbban, jobbat gyártani, mint amilyen a kínai cipő? Szájjal már megy. De úgy nem művészet. Bejöhetnek az olcsó cipők kínai A vásárlók nem bánják, a kereskedők, gyártók nem örülnek (Képünk illusztráció) Megszűnik a kínai és vietnámi lábbelikre vonatkozó uniós büntetővám április elsejétől. Vélhetően még több és még olcsóbb lábbeli kerül be az európai piacra. Venter Marianna A vásárlók várakozással, a kereskedők és a gyártók aggodalommal várják a lábbelikre vonatkozó büntetővámok megszűnését. Várhatóan még több és még olcsóbb távol-keleti, elsősorban kínai és vietnámi cipő kerül majd az országba. Az árudömpinggel és az alacsony árakkal nem, vagy nagyon nehezen tud versenyezni a hazai ipar és kereskedelem.- A megyében több kisebb cég dolgozik a cipőiparban, a néhány alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozástól kezdve a százfős cégig. Az elsősorban Bonyhád környéki üzemek külföldi, többségében német cégek bedolgozói ritkábban termelnek hazai eladásra. Ám a dömpingáron értékesített lábbelik az egész unió területén gyengíthetik a cipőipari cégek pozícióit, nem csak itthon. Ennek következtében több száz munkahely kerülhet veszélybe Tolna megyében is - reagált a hírre dr. Fischer Sándor, a megyei kereskedelmi és iparkamra elnöke. A Kínából, illetve Vietnámból érkező cipőkre még 2006-ban vezetett be az Európai Unió 16,5, illetve 10 százalékos védővámot, majd 2009 decemberében 15 hónappal kitolta az intézkedés érvényességét, ám ez a határidő a héten lejár. A felmérések szerint Magyar- országon minden öt pár cipőből NAGY KÁROLYNÉ, SZEKSZÁRD:- Igen, legtöbbször a kínai üzletekben vásárolok, nemcsak cipőt, hanem ruhaneműt is. A fő oka ennek az, hogy a nyugdíjamból ezt az árut tudom megfizetni. négy érkezik a Távol-Keletről. A hazai gyártók és kereskedők nem tudnak versenyezni sem a meny- nyiséggel, sem a választékkal, sem az árakkal. S bár a vásárlók tapasztalatai szerint a minőség széles skálán mozog, egy-egy távol-keleti lábbeli ára akár a más boltok árainak tízedrésze is lehet - lobb helyzetbe kellene hozni a magyar termékeket, például az áfa csökkentésével - mondja egy elsősorban hazai gyártmányú cipőket árusító üzlet vezetője. Nem csak a lábbelikre, hanem a ruhaMÓZES JÓZSEFNÉ, SZEKSZÁRD:- Igen, szívesen vásárolok a kínai árut forgalmazó üzletekben. Egyrészt azért, mert megfizethetőek az árak, másrész pedig azért, mert a minőséggel szemben sincs kifogásom. X GYORSSZAVAZAS ■I Önt szokott kínai ruhát cipőt vásárolni? Szavazzon honlapunkon m / ma 16 óráig: TEOLhu 1/ A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. neműkre vonatkozóan is. A mai hazai cipő- és ruházati ipar általában kis- vagy közepes vállalkozásokat jelent. Van, hogy csak a családnak jelent megélhetést, de vannak nagyobb számú alkalmazottat foglalkoztató cégek is. Ha tovább romlik a piaci helyzetük, családok ezreinek megélhetése kerülhet veszélybe. A vásárlók általában nem gondolnak üyen mélységben egy-egy termék vagy termékcsoport gazdasági vonatkozásaira. Áz ő döntésüket többnyire a pénztárcájuk befolyásolja. A jó minőségű magyar termékek támogatásának ugyanis - ezt nem tagadhatják a legelkötelezettebbek sem - anyagi feltételei vannak. Egy bizonyos jövedelem fölött keresők engedhetik csak meg maguknak, hogy üyen alapon is megfontolják a vásárlásaikat. HÍRSÁV Elkezdődtek a közmeghallgatások tengeuc Tegnap elkezdődtek a tengelici közmeghallgatások, elsőként Tengelic belterületen - tájékoztatott Gáncs István polgármester. A külterületek közül kettőben tartanak fórumot: Szőlőhegyen ma, kedden, Jánosmajorban pedig holnap, szerdán 17 órától. A témák között szerepel a tavalyi költségvetés, az idei tervek, a paksi atomerőmű biztonsága, Uletve a szeptemberben indítandó 7-8. osztályos oktatás is, amely szintén érinti a külterületi településrészeket. (sk) Mangrovemocsarak tájain kalandoztak szekszárd Ausztrália és Új- Zéland mangrovemocsarairól tartott előadást pénteken Farkas Sándor botanikus, természetfotós a Balassa János kórház kultúrtermében. A több előadást felölelő sorozat keretében a szerző három hónapos útján készült képek legjavát láthatják a résztvevők, s kötetlenül beszélgethetnek az előadóval élményeiről, (hé) Példaértékű feladatot vállaltak az izményiek fZMÉNY Társadalmi munkában szépítették környezetüket az izményi lakosok a hétvégén. Az óvodás gyermektől a nyugdíjaskorúig, mintegy 22-en vettek részt a példaértékű akcióban. A leendő szabadidőparkba ugyanis több mint 200 facsemetét ültettek el a megjelentek. Kelemen Ferenc polgármester örömmel nyugtázta, hogy ezzel még szebb lett a sportpálya melletti terület, (vb) Közösen ültettek fát a helyiek A serleget otthon tartották a lengyeliek környezetvédők Tíz csapat vetélkedett az iskolában és a kastélyparkban Európa-szerte elismerik ezt a nyelvi képesítést lengyel Ideális hely környezet- védelmi vetélkedő rendezésére a lengyeli Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola és annak 22 hektáros kastélyparkja. Ott mérte össze a múlt hét végén tudását tíz - Baranya, Tolna, illetve Győr-Moson-Sopron megyei - középiskola csapata. A verseny kétfordulós volt. Az első fordulóban egy internetes feladatlapot kellett a benevező húsz iskola tanulóinak kitölteniük, ami alapján az első tíz helyezett jutott a döntőbe. Itt egy prezentációt mutattak be, aminek témája egy védett áüat vagy növény lehetett. Ezt követően feladatlapot keüett kitölteniük, térkép segítségével végigmentek a Fábián Kinga (balról), Németh Erzsébet és Umana Carmen a vetélkedőn kastélypark áüomásain, érdekes feladványokat megoldva, majd különböző növényeket és állato- kat kellett felismerniük. Lengyelben már 15 éve rendeznek a Föld, illetve a víz napjához kapcsolódó környezetvédelmi vetélkedőt. Üres kézzel senki nem megy el, szakkönyveket, szakfolyóiratokat, pólókat, környezetvédelemmel kapcsolatos használati cikkeket kapnak a résztvevők. Az első három helyezett csapat tagjai éremben is részesülnek, a győztesek iskolája pedig egy éven át őrizheti a vándorserleget. Idén a serleg nem vándorolt messzire, mert a versenyt a lengyeli iskola nyerte. ■ W. G. bonyhád - Immáron második alkalommal csiüanthatták meg tudásukat ezen a vizsgán a nyolcadikos diákjaink - mondta el Bechtel Helmut Herman igazgató. Ugyanis tavaly kapott jogot az intézmény a németországi Kulturális Miniszterek Konferenciájától - Tolna megyében egyedüliként - a Deutsches Sprachdiplom iskolai lebonyolítására. Erre kizárólag a házigazda intézmény diákjai jelentkezhetnek. Közülük is azok, akik a 7. évfolyamtól kezdve részt vesznek egy külön felkészülésen 'a normál tananyag elsajátítása mellett. Magyarországon csupán néhány iskolában tartanak ilyen nyelvvizsgát, közülük az egyik a bonyhádi. Az igazgató hangsúlyozta: a legjobban teljesítők úgynevezett B 1-es szintű végzettséget szereznek, míg a gyengébb eredményt elérők - de sikeresen szereplők - A2-est. Tanúsítványt viszont minden induló kap. Tavaly 28 vö- rösmartys jelentkezett, közülük 22-en kaptak bizonyítványt. Christa Pfüller, a nyelvvizsgabizottság elnöke kiemelte: a Deutsches Sprachdiplom megszerzése ingyenes a diákoknak. A képesítést Európa- szerte elismerik, így jó alappal indulhatnak a középiskolát kezdő tanulók. ■ Vízin B. ■ Tanúsítványt minden induló kap. Ön szokott kínai gyártmányú cipőt vásárolni? Cipőmustra egy kínai üzletben. El kell ismerni, hogy a kínai termékek minősége egyre jobb