Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-03-27 / 13. szám
SPORT 2011. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP Idegenben előnyt szerzett a Paks ligakupa A Paks 2-1-re nyert a Zalaegerszeg vendégeként az elődöntő első mérkőzésén. A visszavágót szerdán rendezik. A másik ágon vasárnap játsszák a Hala- dás-Debrecen mérkőzést. A lilák nyerték a Szusza- gála emlékmeccsét újpest Emlékmérkőzésen a lila-fehérek 2-1-re legyőzték a lengyel Górnik Zabrze csapatát, a találkozó jegybevételét Szusza Ferenc szobrának felállítására fordítják. A gólokat Rajczi és Böőr, illetve Bonin szerezte. Katolikus papok a Klérus Kupáért Vatikán Tizenhat papi válogatott részvételével nemzetközi labdarúgótorna kezdődött a Vatikánban. A mintegy négyszáz, 19 és 57 év közötti lelkész, valamint papnövendék a Klérus Kupáért verseng négy kvartettben, az ünnepélyes díjátadóra május 28-án - a Bajnokok Ligája-döntő napján - kerül sor. Adriano megegyezett a Corinthians csapatával Brazília Megegyezett a Sao Pauló-i Corinthiansszal a brazil Adriano, aki a hónap elején közös megegyezéssel szerződést bontott az AS Ror mával. A csatár késve érkezett vissza Brazíliából, ahol januári kartörése és vállsérülése után kezelték, s ahol rendszeresen megfordult több szórakozóhelyen is. A totó 12. heti eredményei 1. Magyarország-Hollandia 0-4 2 2. Ausztria-Belgium 0-2 2 3. Szerbia-Észak-írország 2-1 1 4. Szlovénia-Olaszország 0-1 2 5. Spanyolo.-Csehország 2-1 1 6. Örményo.-Oroszo 0-0 X * 7. Wales-Anglia 0-2 2 8. Bulgária-Svájc 0-0 X 9. Grúzia-Horvátország 1-0 1 10. Ciprus-lzland lapzárta után 11. Bosznia-H.-Románia lapzárta után 12. Portugália-Chile lapzárta után 13. USA-Argentína vasárnap PLUSZ EGY MÉRKŐZÉS 14. Norvégia-Dánia lapzáta után Kísértett a júniusi 1-6-os emlék eb-selejtező Megalázó, négygólos vereség a félgőzzel játszó hollandoktól Eb-selejtező, E csoport MAGYARORSZÁG-HOLLANDIA 0-4 (0-2) Puskás Ferenc-stadion, 25 ezer néző. Jv.: Carballo (spanyol) MAGYARORSZÁG: Király - Vanczák, Lipták, Juhász, Laczkó - Varga J. (Vadócz, 46.), Elek (Priskin, 79.) - Komán (Czvitkovics, 46.), Gern, Dzsudzsák - Rudolf Hollandia: Vorm - Van der Wiel, Mathijsen, Heitinga, Pieters - N. de Jong, Van der Vaart (Strootman, 81.) - Kuyt (Van Nistelrőoy, 81.) Sneijder, Afellay (Elia, 63.) - Van Persie Gólok: 0-1 Van der Vaart (8.), 0-2 Afellay (45.), 0-3 Kuyt (53.), 0-4 Van Persie (63.) Lipták Zoltán nagy harcban az előretörő Pietersszel, a hollandok balhátvédjével. A vendégek mindkét szélsőhátvédje kifejezetten támadószellemű volt. A magyar válogatott - telt házas nézőtér előtt - sima, 4-0-s vereséget szenvedett a hollandoktól Európa-bajnoki selejtezőn. Akár nagyobb is lehetett volna a két csapat közötti különbség. ■Dénes Tamás Alkalmasint könnyű lenne a minden érintett „félnek”, játékosnak, szövetségi kapitánynak, szurkolóknak, újságíróknak nagy csalódást hozó mérkőzés után bizonyítványt osztani: hiába a szép őszi menetelés, a magyar futball még mindig fényévekkel az európai elit mögött kullog, az Oranje tükröt tartott elénk, s ebben rútnak találtattunk. Mindazonáltal a másik szélsőséges megközelítés is hibás: nem történt semmi baj, lépjünk túl gyorsan ezen a vereségen, a magyar válogatottnak nem a hollandok, a világbajnoki második, a vb-ranglistán is második Oranje ellen kell vitézkedni, hanem majd az őszi meccseken, amelyeken valójában eldől, sikerül-e elérni a még a győzelmek idején is csak titokban remélt második helyet. A péntek esti játék egyetlen eleme sem ígérte, hogy a hollandnál gyengébb, de a magyarnál egyelőre jobbnak ítélt svédek ellen esély lenne a • győzelemre. Bosszantó volt látni, hogy az ígéretes kezdés után egy hárítható lövésből született gól miatt miért foszlik semmivé az alaptaktika. S ugyancsak nem volt kellemes szembesülni azzal, hogy úgy volt négy gól a két csapat között, hogy a hollandok, finoman fogalmazva, nem szaggatták szét az A magyar kezdő tizenegy nyolc légiósa közül csak négyen játszottak alapemberként a klubjukban a 2011-es tavasz eddigi klubmeccsein: Király Gábor a német második vonalban, az 1860 Münchenben, Vanczák Vilmos a svájci Sionban, Juhász Roland a belga Anderlechtben, s Dzsudzsák Balázs a holland PSV-ben. Rudolf Gergely a kiesőjelölt Bariban 9 mecsistrángot, s különösen visszavettek a tempóból az utolsó húsz percre. Egervári Sándor a mérkőzés utáni nyilatkozatának egy részletében ( ....néhányan gyengébb telje sítményt nyújtottak a csapatunkból”) is utalt arra, hogy a játékosok egy része elmaradt a várakozástól, de hiba lenne egy-egy egyéni teljesítményben, illetve néhány hibában keresni a bajok forrását. Nagy biztonsággal kijelenthető: a magyar válogatott, a rendelkezésre álló állományból bárkit beválogatva is kikapott volcséből hatszor játszott legalább 60 percet. Egy meccset játszott végig, de gólt lőtt a Juventusnak és a Milánnak is. Komán Vladimir és Laczkó Zsolt az olasz Sampdoria játékosa előbbi 10 meccsből csak hármat játszott végig. A balhátvéd eddig összesen 68 percnyi játéklehetőséget kapott. Gera Zoltán 2011-ben mindössze egy bajnokin játszott legalább félórát. na a hollandoktól. A kapitányuk, Bert van Marwijk a mérkőzés után azt mondta, a Barcelona stílusában győzték le a magyarokat, akik nem tudtak mit kezdeni a gyors, rövid passzos játékkal, az üres területekre befutva labdát kapó, vagy az éppen az üres területre bepasszolt labdára rajtoló hollandokkal. A második kivételével - noha egyébként azt is a tizenhatoson belülről lőtte Ibrahim Afellay - „kispályás” gólokat kaptunk, a szó átvitt értelmében „nagypályás” futballsztároktól. luhász Roland utalt arra, hogy keveset játszották meg társai Dzsudzsák Balázst, a legjobb formában lévő magyar futballistát, így volt, noha még a kevés lehetőségből is a PSV magyarja volt a csapat legjobbja. Am megint csak elgondolkodtató, milyen fontos, milyen társak között játszik az ember: a Puskás Stadionban sokszorosan Balázs fölé nőttek azok a hollandok, akiknél ő jobb teljesítményt nyújt hétről hétre az Eredivisi- ében: például Van der Wiel, Pieters, vagy az ősszel még az eindhoveni klubban szerepelt, immár a Barcelona világsztárjai között epizodista Afellay. Kevés magyar légiós játszik hétről hétre 90 percet A CSOPORT ÁLLÁSA 1. Hollandia 5 5 0 0 16-2 15 2. Magyarország 5 3 0 2 12-8 9 3. Svédország 3 2 0 1 9-4 6 4. Moldova 4 2 0 2 5-3 6 5. Finnország 4 10 3 10-6 3 6. San Marino 5 0 0 5 0-29 0 Következik (március 29.): Hollandia-Magyarország Svédország-Moldova Hajnal, Elek és Lipták nem játszhat, Dzsudzsák és Juhász szereplése kérdéses- dzsudzsák Balázs korábbi sérülése kiújult, Juhász Roland pedig rúgást kapott a lábára, mindkettőjük játéka kérdéses a visszavágón - mondta Egervári Sándor az mlsz.hu-nak. - Elek Ákos és Lipták Zoltán eltiltása, Hajnal Tamás a sérülése miatt nem játszhat majd, a kiesők helyére a tartaléknak nevezett játékosok közül Debreceni Andrást és Komlósi Ádá- mot hívtam be a keretbe, ők vasárnap reggel csatlakoznak hozzánk. A keddi mérkőzésen szeretném frissíteni a csapatot, ezért a kényszerű cserék mellett is tervezek változtatásokat az összeállításban. Hollandiában a legutóbbi két alkalommal összesen 13 gólt kapott a magyar válogatott, ezért is fontos, hogy a kapitány szilárd védelemre építhessen. David Villa lett a spanyolok legeredményesebb góllövője külföldi selejtezők Az angol válogatott századik, walesiek elleni meccse egyben a legkönnyebb volt David Villa a spanyol válogatott történetének legeredményesebb csatára. A tavalyi világbajnokság győztesének a tornát tekintve is házi gólkirálya egymaga fordította meg a mérkőzést a csehek ellen. Vicente del Bosque válogatottja ugyan hátrányba került Plasil gólja után az első félidőben, de a második játékrészben, Villa két találatának köszönhetően, fordítani tudott. A Barcelona csatára - aki a második gólt büntetőből szerezte - 46 gólnál jár a spanyol válogatottban, s ezzel lehagyta Raúlt. A spanyolok sorozatban a 18. selejtezőjüket nyerték meg (világ- és Európa-bajnoki selejtezők együtt), ami világrekord. A granadai mérkőzést egyébként Kassai Viktor vezette. Az angol válogatott sokkal simábban győzött, második leggyakoribb ellenfelével szemben. Fabio Capello háromoroszlánosainak ez volt a 100. hivatalos mérkőzése Wales legjobbjai ellen, s bizonnyal az egyik legsimább. Már az első negyedóra vége előtt kialakult a végeredmény, előbb Frank Lampard értékesített egy büntetőt, majd Darren Bent is meglőtte a magáét. Bent nagy formában van a válogatott mezében: a legutóbbi három meccsén három gólt szerzett. A Chelsea középpályásának a mostani volt a hatodik, büntetőből elért gólja a válogaVilla öröme: két gól és győzelem A CSOPORT: Ausztria-Belgium 0-2 B CSOPORT: Örményország-Oroszország 0-0 C CSOPORT: Szerbia-Észak-írország 2-1 Szlovénia-Olaszország 0-1 D CSOPORT: Luxemburg-Franciaország 0-2 1 CSOPORT: Spanyolo.-Csehország 2-1 F CSOPORT: Grúzia-Horvátország 1-0. G CSOPORT: Wales-Anglia 0-2 Bulgária-Svájc 0-0 TOVÁBBI KILENC SELEJTEZŐ LAPZÁRTA UTÁN ÉRT VÉCÉT. tottban, ezek közül csak egy nem jelentette az angolok első gólját. Az angolok legutóbb 2006. szeptember 2-án, Andorra ellen vezettek a 15. percben 2-O-ra. Úgy tűnik, a francia válogatott is maga mögött tudhatja a világ- bajnoki krízist. Laurent Blanc irányításával nyerésben vannak a Kékek: legutóbbi öt találkozójukon győztek. Hasonlóan jó sorozatra 2003 márciusa és 2004 májusa között volt legutóbb példa, akkor 14 mérkőzésre rúgott ez zsinórban. Ugyancsak az Infostrada remek gyűjtéseiből derült ki, hogy Thiago Motta az első Inter- játékos, aki gólt tudott szerezni az olasz válogatottban Marco Materazzi berlini világbajnoki döntőben elért találata óta. Góljával a Squadra Azzurra 1-0-ra nyert Szlovéniában, s ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. Az (egyik) Eb-rendező, Lengyelország politikai aspektusból pikáns mérkőzésen 2-0-ra kikapott Litvániában. A meccs után mintegy 60 lengyel futballhuli- gánt őrizetbe vettek Kaunasban. Több száz vendégszurkoló dobálózott kövekkel, palackokkal és petárdákkal, a biztonsági személyzet egyik tagját szúrt sebbel szállították kórházba, állapota válságos. A rendőrség könnygázt is bevetett a randalírozók megfékezésére. ■ <. % 4 \