Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-03-20 / 12. szám

2011. MÁRCIUS 20., VASÁRNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Utoljára lép fel nálunk a Faithless búcsú Sister Bliss lapunknak elmondta, élete legszebb éveit köszönheti a zenekarnak Befejezi pályafutását a Faithless. A legnagyobb house-himnuszokkal vi­lághírűvé lett csapat utol­só koncertjét holnap este a Papp László Budapest Sportarénában adja. Bár lapunknak interjút adott a csapat DJ-billentyűse, Sister Bliss, a valódi okokról ő sem akart be­szélni. Mézes Gergely Még a koncertszervezó'ket is meglepte Maxi Jazz, a Faithless frontemberének váratlan bejelen­tése. A zenekar honlapjára fel­rakott költői üzenetben csupán annyi állt, hogy úgy érzik, ideje befejezni. „Tizenöt év együttzené- lés és hat stúdióalbum után most jutottunk el addig a pontig, hogy ideje befejezni ezt a könyvet és visszatérni a könyvtárba” - fogal­mazott Maxi Jazz öt nappal a bu­dapesti koncert előtt. Az 1995-ben alapított zenekar billentyűsének, Sister Blissnek még bejelentés előtt tettük fel a kérdéseinket, de kiegészítés­képpen annyit elmondott, saj­nálja, hogy így alakult. „Életem legszebb éveit töltöttem a Faithless-szel, és Maxival mind­ketten igazán hálásak vagyunk a hűséges és lelkes rajongóink­nak” - nyilatkozta az utolsó kon­cert előtt. Bár még a rajongók is élce- lődtek azon, hogy az utóbbi években milyen gyakran léptek fel a hazai fesztiválokon, a mos­tani szeánsz biztosan különle­ges lesz. Nyolctagú zenekar kí­séri majd a csapatot és persze látványos fénytechnika. Amikor a gyakori látogatásokról kérdez­tük, Sister Bliss csupán annyit közölt: „Jöttünk, mert meghív­tak minket. Ennyi az egész, de azért nagyon szeretjük Magyar- országot.” Budapestre egy nap­pal a koncert előtt érkeznek, és mint fogalmazott, ha nem lesz­nek nagyon fáradtak, sétálnak egy nagyot a városban. Úgy volt, hogy kisfia is elkíséri, de az utolsó pillanatban meggon­dolták magukat. „Egészen kis­kora óta járja velem a világot, tehát volt ideje hozzászokni, és nagyon élvezi a sok utazást” - tette hozzá. „Hogy milyen lesz a koncert? Hát egy hatalmas élő show! Nyolctagú zenekar kísér majd minket. Mind a hat albumunk­ról játszunk majd dalokat, de azért egy csomó új szám is el­hangzik majd. Összekeverjük őket a régi himnuszokkal, hogy egy hatalmas zenei hullámvas­úton érezze magát a közönség” - nyilatkozta a koncertről, majd egy félmondatban arra is utalt, hogy azok, akik elöl szeretné­nek állni, jobb, ha hoznak eső­kabátot. De hogy miért, azt nem árulta el. „Ez legyen meglepe­tés” - mondta talányosán. Sister Bliss (balra) és Maxi Jazz. Nem tudni, miért most hagyják abba. Káéi Csaba a Művészetek Palotája élén káel csaba rendezőt nevez­te ki március 17-i hatállyal a Művészetek Palotája Nonprofit Kft. vezérigazga­tójává Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisz­ter. Kiss Imre megromlott egészségi állapota miatt kérte felmentését. * Fishing On Orfíí: száz fellépő lesz NEGYEDIK ALKALOMMAL ren­dezik meg a Fishing on Orfű fesztivált, a hazai al­ternatív zenekarok koncert­sorozatát, ezúttal június 23. és 25. között az orfűi tóvi­déken, a Panoráma Cam- pingben. A szervezők köz­lése szerint idén több mint száz fellépő lesz, köztük olyan külföldi produkciók, amelyek eddig még nem jártak Magyarországon. Koltay Gábor lett a színigazgató koltay Gábor rendező lesz április 1-jétől a budapesti József Attila Színház meg­bízott igazgatója. A jelenle­gi igazgató, Méhes László március 31-én távozik, a főváros pedig áprilisban igazgatói pályázatot ír ki. Az ideiglenes igazgató bejelentette, indulni fog a megmérettetésen. El­hangzott: a színház ön- kormányzati támogatása a nyertes pályázó prog­ramjától is függ. Minden tagország díszvendég könyvfeszt Per Olof Enquist kapja a Budapest Nagydíjat A szokásos egy helyett idén 26 ország lesz a Budapesti Nemzet­közi Könyvfesztivál díszvendé­ge: a magyar uniós elnökség je­gyében az EU tagállamai ismer­tebb íróikkal és félszáz saját kö­tettel mutatkoznak be a magyar fővárosban. A díszvendég az iro­dalmi Nobel-díj esélyeseként is gyakran emlegetett világhírű svéd író, Per Olov Enquist lesz, akinek új kötete is megjelenik magyar nyelven Egy másik élet címmel. A Magyar Könyv Ala­pítvány és a Magvető Kiadó kö­zös szervezésében 11 külföldi ki­adó képviselői is ellátogatnak a fesztiválra, hogy megismerked­jenek a magyar irodalom legfris­sebb termésével. A rendezvényen az idén is megrendezik az Európai Első­könyvesek Fesztiválját, amely­re az idén 20 európai uniós or­szág nevezett, de Svájcból és Horvátországból is érkezik egy- egy szerző. Magyarországot az idén Szvoren Edina képviseli. Külön helyszínen, a Fogadóban kapnak helyet a gyerek- és ifjú­sági művekkel foglalkozó ki­adók, ahol számos gyerekprog­ram várja a látogatókat. Az idei érdekesség, hogy a fesztiválra - a frankfurti könyvvásár mintá­jára - jelmezes vetélkedőt is szerveznek általános és közép- iskolás tanulók részére, amely­nek keretében a diákok kedvenc irodalmi hősük alakját maguk­ra öltve népszerűsítenék az ol­vasást. A könyvfesztivál idén is a Mil­lenárison várja, összesen 1500 négyzetméteren április 14. és 17. között a közönséget. A belépő az idén ötszáz forint lesz, ami teljes egészében levásárolható. ■ Tarr Béla életműdíjat vesz át a torinói ló A rendezőt Törökországban tüntetik ki dő hongkongi fesztiválon is vetí­tik a Mesterek elnevezésű válo­gatásban. A magyar mozikba március 31-én kerül A torinói ló a TT Filmműhely és a Cirko Film - Másképp Alapítvány közös forgalmazásában öt kópiával, országos terjesztésben. Erede­tileg március 10-től játszották volna a mozik a Mokép for­galmazásában, ám márci­us 1-jén közös megegye­zéssel szerződést bontott a film előállítója, a TT Filmműhely és a Mo- kép-Pannónia Kft. egy héttel az ominózus interjú után. ■ Életműdíjat kap az Isztambuli Tarr Béla Filmfesztiválon Tarr Béla, akit filmje filmrendezői munkásságáért és március a kortárs filmművészetre gyako- 31-én rolt hatásáért tüntetnek ki - kö- kerül a zölte a Magyar Filmunió. Az áp- mozikba rilis 2-án kezdődő és immár 30. alkalommal megrendezendő isz­tambuli seregszemle Törökor­szág legfontosabb filmes esemé­nye, A fesztivál nyitó napján Tarr Béla személyesen veszi át az elismerést, majd műsorra tű­zik legújabb filmjét, A tori­nói ló című alkotást, ame­lyet a Berlinalén a zsűri nagydíjával és a FIPRESCI fődíjával tüntettek ki. A mozgóképet a ma kezdő­Próbáltuk arról is faggatni, ennyi show után vannak-e babo­nái, érez-e lámpalázat a fellépé­sek előtt, de lakonikusan csak annyit mondott, hogy semmi kü­lönöset nem csinál. „Szeretek egyedül lenni az utolsó fél órá­ban, mielőtt a színpadra lépnék” - tette hozzá. Kérdeztük arról is, hogy dol­goztak-e az utóbbi időben új da­lokon, amire úgy felelt, hogy öt­Névjegy 1995-ben alakította meg a ze­nekart Maxi Jazz, Rollo és Sister Bliss. A Faithless az egyik legsikeresebb elektroni­kus formáció, világszerte ed­dig 12 millió albumot adott el. Legnagyobb house-slágere- ik közé tartozik a Salva Mea, az Insomnia, a God Is a DJ és a We Came 1. Már az első' stúdióalbum, az 1996-ban megjelent Reverence „beara- nyozódott” Nagy-Britanniá- ban, akárcsak a két évvel ké­sőbbi Sunday 8PM és aztán valamennyi későbbi lemez is. 2001-ben jött ki az Outro- spective, majd 2004-ben a No Roots, 2006-ban pedig a To All New Arrivals követ­kezett. A Faithless utolsó al­buma a tavaly először csak letöltésre elérhetővé tett The Dance. Az utolsó fellépésük április 8-án lesz Londonban. letek folyamatosan felmerülnek. „Ha új számokról van szó, az mindig közös döntés Maxival. Az inspiráció viszont mindig je­len van. Születhet dal egy tévé­ben elhangzó hírből vagy egy dallamfoszlányból, ami autóve­zetés közben ragad a füledbe. De az összes szövegünket Maxi írja, így erről inkább őt kell megkér­dezni" - zárta rövidre a faggató­zást. Mint fogalmazott, nem vé­letlen, hogy eddigi lemezeiken rendre előkerült a környezetvé­delem kérdése vagy egyéb társa­dalmi problémák. „Azt hiszem, nagyon fontos, hogy érezd a fe­lelősségét annak, hogy a színpa­don állsz, hogy a véleményeddel sok emberre hatással lehetsz. Az embernek nemcsak a gyerekei­ért kell felelősséget vállalnia, ha­nem oda kell figyelnie arra is, hogy a bolygónk és az emberiség jövője az egyes emberek dönté­sein múlik” - tette hozzá. Amikor a lemezipar válsága került szóba, Sister Bliss úgy vé­lekedett, hogy szerinte a folya­matot már nem lehet megállíta­ni. „Azt hiszem, már nem szá­mít, ki mit gondol erről a kér­désről, vagy hogy támogatom-e azokat, akik szerint a zenéket in­gyenessé kellene tenni. A zené­szeknek el kell fogadniuk, hogy már soha többet nem fognak el­adni annyi lemezt, mint egykor. A legjobb megoldás talán az lesz, ha az egyes dalokat lehet nagyon olcsón megvásárolni az inter­neten” - vélekedett. HIRDETÉS Az olajfa olyan rendkívüli növény, mely bibliai idők óta ismeretes. Természetes választás immunerősítéshez.

Next

/
Thumbnails
Contents