Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-11 / 59. szám

|U|H7A TIT nyelvórát tart - a papagájának. A Ping Pong névre halható egzoti­kus madarat ajándékba kapta, és a fejébe vette, hogy megtanítja beszélni. Még csak a hellónál tartanak, de füttyenteni és kuncogni tud már a madár. A színésznő most a bébi és a miau szavakkal próbálkozik. OLVASTAM «*• <«. IHAROSI IBOLYA Az altató álmosít állítólag Eisteintől szárma­zik a mondás, hogy két do­log határtalan, az emberi bu­taság és a világegyetem, bár az utóbbiban nem volt egé­szen biztos. Jó példák az előbbire az úgynevezett fo­gyasztói figyelmeztetések. Az egyik vasalótípus gyártó­ja szerint a ruhát a vasalás előtt ajánlatos levetni. Ha­sonlóan hasznos felhívás ol­vasható az autókhoz és ke­rékpárokhoz kapható vissza­pillantó tükrökön az Egye­sült Államokban. A matrica arra emlékezteti a vezetőket, hogy a tükörben látott tár­gyak mögötte vannak. Egy altató dobozára a gyártó minden eshetőségre számít­va ráírta, hogy a pirula be­szedése után álmosság lép­het fel. A másik meg azt ta­lálta szükségesnek feltüntet­ni az 5 évesnél fiatalabb gyermekeknek szánt köhö­gés elleni szirup csomagolá­sán, hogy az orvosság szedé­se alatt tartózkodni kell a járművezetéstől és az alko­holfogyasztástól. mondjuk, olvassuk, halljuk, hogy óvakodjunk a trükkös csalóktól. Mégis mindenkit beengedünk, minden süket dumát elhiszünk, minden ócska trükknek bedőlünk. Csak nehogy valakinek eszé­be jusson a legostobább em­bert megkeresni, mert még a végén mifelénk találja meg. GAZDIT KERESÜNK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, il­letve a TE0L.hu hírportálon ke­resztül új otthont találni. Közöl­jük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelős­séget tud vállalni egy gondosko­dásra szoruló jószágért, segí­tünk, hogy egymásra találjanak. KUTYAMENHELY SZEKSZÁRD, Bogyiszlói út 8. Örökbe fogadás: minden szombaton 10.00 és 16.00 óra között. A kutyák egy része megtekinthető itt: www.allatok.info/szekszard Tel.: 06-20-9810-558 Adószám: 18857632-1-17 DORKA Négy hónapos, fekete­barna, közepes keverék kutyus vagyok. Négy testvéremmel együtt kerültem a menhelyre, még hár­man várjuk egy felelős gazdi je­lentkezését. Szeretünk játszani és bolondozni. Minden oltást meg­kaptunk, egészségesek és vidá­mak vagyunk. Tanulnak és szórakoznak GARAY-NAPOK Az idén is változatos program várja a diákokat A program nyitónapján nagy sikert arattak az iskolában tanított nyelveken előadott népszerű slágerek sajátos átiratai szekszárd Tudományos és is­meretterjesztő előadások, kísér­leti bemutatók, sportprogramok és persze zene és tánc várja a fi­atalokat a szekszárdi Garay Já­nos Gimnázium hagyományos rendezvényén, a Garay-napo­kon. A mai napon ünnepélyesen beiktatják a diákigazgató-párost, ezt követően kezdődnek az elő­adások, többek között a dopping- ellenes harcról, a sárkányhajó­zásról, és az álomfejtésről. A kapcsolódó rendezvény, az én Pannóniám című országos vers- és prózamondó verseny döntője szintén délelőtt lesz a Német Színházban. A délutáni és esti programban szerepel divatbe­mutató, tanár-diák meccsek, csocsóbajnokság és diszkó. Szombaton délelőtt az előadások mellett kémiai kísérleteket lát­hatnak az érdeklődők, délután pedig a röplabda házibajnokság döntője után rock- és fúvószene­kari koncert várja a fiatalokat. ■ Venter M. halak (II. 21-111.20.). Fontos ügyek­ben kell végleges döntést hoz­nia. Gondolja át alaposan, hogy mit mond. Este barátai várják, de némi bosszúságot is okoznak önnek. Legyen diplomatikus. kos (lll.21-IV.20.). Valamiféle zava­ros ügybe keveredett, ezért jól meg kell fontolnia minden lé­pését. Fontos megbeszélését jobb, ha elhalasztja későbbi időpontra. bika (IV.21-V.20.). A napi esemé­nyektől igazán úszhat a boldog­ságban. Arra ügyeljen, hogy ne sértsen meg senkit. A többiek hiúságára legyen figyelemmel. ikrek (V.21-V1.21.). Úgy érzi, hogy túl sok feladatot vállalt magá­HOROSZKÓP ra. Képtelen eleget tenni min­den telefonhívásnak, üzenet­nek. Legjobb, ha sétál, ha meg­néz egy filmet. rák (VI.22-VII.22.). A Mars a Víz­öntőben bonyodalmat gerjeszt. Háborúság veszi önt körül, en­nek ellenére nem igaz, hogy mindig ön a hibás. Ilyenkor ti­los a távkapcsolat. oroszlán (VII, 23—Vili. 23.). Telihold idején adódhatnak egészség- ügyi problémái. Fáradéko­nyabb a szokottnál. Ne fékezze magát, ha változatosságra, nap­fényre vágyik. szűz (VIII.24-IX.23.). Vidám, barát­ságos és elégedett. Önkifejezési vágya rokonszenves módon je­lentkezik. Nem lenne jó az örö­meit megosztani valakivel? mérleg (IX. 24-X. 23.). A mai nap sok stresszel és izgalommal jár. Egy rokonával nincs min­den rendben, emiatt úgy érez­heti, hogy önt is felelősség ter­heli. Zárja le a múltat. skorpió (X24-XI. 22.). A Mars a Víz­öntőben jár. Energiájáé megnő, önkifejezési vágya rokonszenves formában jelentkezik. Ez az idő­szak jó a kapcsolatok ápolására. nyilas (XI.23-XII.21.). Jókedvűen és energikusan lát munkához. Még főnöke foghegyről adott utasításait is zokszó nélkül hajtja végre, megkímélve ma­gát a vitától. bak (XII. 22-1.20.). Lelkesedéssel veti bele magát a munkába. Komoly feladatokat kell megol­dania, ami határozottságot és céltudatosságot követel. A be­fektetéshez kedvezőek a felté­telek. vízöntő (1.21-11.20.). Tevékeny a mai napon, jókedvvel végzi fel­adatait. Társai sem zárkóznak el, ha segíteni kell. Este egy kellemes zenei élmény magá­val ragadja. Álarcosok rémisztgették a gyerekeket busók A Garay-iskola diákjai is besegítettek a tél elkergetésében szekszárd-mohács Hatásosnak tűnnek a megyeszerte rendezett télűző mulatságok, nem hiába. A Garay János Általános Iskola és AMI 3. és 4. osztályosai, vala­mint a dráma tagozatosok pél­dául egészen Mohácsig mentek, hogy besegítsenek a busóknak a rossz idő elkergetésében. A szülők és három tanítónő társaságában körülbelül hatvan gyerek szállt buszra kedden, és célozta meg a Duna-parti várost. Ott előbb a maszkkiállítást néz­ték meg, illetve Englert Antal műhelyébe nyertek bebocsátást. A mester elmesélte nekik a bu­sójárás történetét, a rémisztő maszkok eredetét, sőt azt is meg­engedte, hogy a gyerekek ma­H0MOR Hajótörött A hajótörött hónapok óta él magányosan a lakatlan szige­ten. Egyszer csak megpillant egy palackot a parton, a ho­mokban. A palackban papír- tekercs van. Gyorsan kihúzza a dugót, szétnyitja a papírt, és a következőt olvassa: „Mivel hosszú ideje nem vette igénybe szolgáltatásunkat, sajnálattal közöljük, hogy internet-előfizetését töröltük.” Hattyú- Miért van hosszú nyaka a hattyúnak?- Hogy meg ne fulladjon, ha árvíz van. Új jogosítvány A férj most kapta meg a jo­gosítványát. Hazatér az első autóútjáról.- Betetted a kocsit a garázs­ba? - kérdi tőle a felesége.- Igen, részben... Szép ruha Szilveszterkor találkozik két barátnő.- Milyen gyönyörű ruha van rajtad, drágám!- Tetszik?- De még mennyire! Ezt egyébként már tavaly is mondtam. Tilosban Tilosban parkoló autót bün­tet meg a rendőr. Amikor az autós megkapja a sza­bálysértési cetlit, megszólal:- Hát ezzel meg mi a fenét csináljak?- Őrizze meg gondosan - ta­nácsolja a rendőr -, ha ösz- szegyűjt belőle hármat, kap egy biciklit. Továbbiak a TEOLhu hírportálon A gyerekek a saját bőrükön tapasztalták meg a népszokásokat Mohácson guk vegyék kézbe a vésőt, és ki­próbálják a faragást. A tömeg­ben aztán rengeteg busó ré­misztgette a társaságot, de így is valamennyi gyerkőc épségben odaért a főtérre, ahol ágyúdör­gés és kólótánc kíséretében el­égették a jelképes koporsót. Ben­ne a telet és minden nyavalyát. Csizmazia Ferencné, a kirán­dulást szervező tanítónő elmond­ta, hogy már nyolcadik alkalom­mal vitték a gyerekeket a busójá­rásra, hiszen a hagyományőrzés legjobb módja, ha a kisdiákok sa­ját bőrükön tapasztalják meg a népszokásokat. Ez esetben szó szerint, ugyanis a busók szokás szerint időnként odasóztak a vas­tagabb felükre. ■ H. E. TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke március 10-én: O Rábólintott a NATO: Medinán a lokátor 0 Az útra engedte a véres belet a teherautós 0 Élőláncot alkotva tüntettek Bonyhádon 0 Elképesztő, hogy ilyet mernek csinálni a városközpontban 0A bizalom nő, a félelem egyre inkább csökken TE0L.hU VÍZÁLLÁSOK a dunán tegnap reggel 7 óra­kor: Dunaföldvár -85 cm, Paks 58 cm, Dombori 92 cm, Baja 214 cm, Árvizkapu 488 cm. a sió Palánknál 210 cm.

Next

/
Thumbnails
Contents