Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-02 / 51. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. MÁRCIUS 2., SZERDA 2 DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE Negyvenöt közmunkást lehet foglalkoztatni szakály Negyvenöt közmun­kás foglalkoztatására van le­hetőség idén Szakályban - tudtuk meg a községházán. Március 1-jétől az önkor­mányzat 20 embert foglalkoz­tat, ebből 4-et 8 órában, 16-ot pedig 4 órában. A munkanél­küliek számára lehetőség­ként merült fel 10-10 ember foglalkoztatása a Tamási Hús Kft.-nél és a Kiút Kft.-nél. (sk) Joó László rajza kerül Obamához szekszárd Joó László rajzát jutalmazta különdíjjal a város közoktatási, művelődési és sportosztálya által kiírt rajz­pályázaton a zsűri hétfő dél­után. A díj érdekessége, hogy a művet az USA elnöke, Ba­rack Obama is megcsodálja, Zelei József békenagykövet jó­voltából. Lapunk keddi szá­mában tévesen jelent meg a tanuló neve. (tn) Rekordot döntöttek a múzeum látogatói a dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény működtetői a tíz­éves fennállás leglátogatot­tabb téli hónapját könyvel­hették el februárban, össze­sen 910 fő kereste fel a kisvá­ros kiállításait. Közülük a 789 diák javarészt a - még március 20-ig megtekinthető - népszerű villamosság-törté­neti kiállításra és játékos használat-ismereti órákra ér­kezett. (tn) Madárvédelmi program is volt TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: __________Lösch Ferenc _________ 20 /969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Az afriká kultúrát veti össze a magyarországi cigány kultúrával a gyulaji általános iskolában a Fény és Árnyék Művészeti Iskola. Európai uniós pályázaton nyert 24,5 millió forintos támogatást a budapesti intézmény a gyulaji programra, amely során szeptemberig az alsó tagozat, utána a felső tagozat fél évig a mozgókép, a színjátszás eszközeivel ismerkedik az idegen és a saját kultúrával. Később, amit tanultak, tanáraik segítségével meg is jeleníthetik saját készítésű képregényen, cikkben, filmen. A pesti iskola tanárai már többször jártak a faluban, ezért esett a hátrányos helyzetű településre választásuk A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon Kalapács alatt az iroda alapítvány Elárverezték az ingatlant, de a pénz így is kevés A becsült értéke feléért árverezték el a Jóléti Szol­gálat Alapítvány irodáját, egy belvárosi kétszobás lakást. Ám ez a tartozása­ik rendezésére kevés. Rácz Tibor Elárverezték a Dombóváriak a Dombóvári Munkanélküliekért Jóléti Szolgálat Alapítvány irodá­ját, egy kétszobás lakást Dombó­váron, a Városházával szemben. Egy magánszemély, aki Weich József, az alapítvány kuratóriu­mának elnöke szerint annyira gyorsan csapott le az ingatlan­ra, hogy valószínűleg jó össze­köttetései lehettek, mindössze 3,75 millió forintért jutott hozzá a lakáshoz, ami a becsült értéké­nek ötven százaléka. Gundy Miklós, az alapítvány egykori ügyvezetője, ahogy korábban, ezúttal sem vállalta, hogy la­punk kérdéseire válaszoljon. Weich József, kuratóriumi el­nök lapunknak azt mondta, most a helyzetük küátástalanabb, mint 1 valaha. - Nem sikerült megegyez­nünk az egyik volt dolgozónkkal, aki ha körülbelül egy hetet vár, hozzájuthatott volna a számára a bíróság által megítélt összeghez, 1,2 millió forinthoz. Talán, ha si­kerül közös nevezőre jutnunk, el­kerülhető lett volna az árverezés. Minden esetre a maradék mint­egy 2,5 millió forintra is többen várnak. Munkabértartozásai is vannak az alapítványnak, ezeket is rendezni kell, amellett a Völgység-Hegyát Takarékszövet­kezet felé is van tartozásunk, aho­gyan a szolgáltatók is dörömbölnek az ajtónkon a tetemes elmaradások miatt - mondta. Hozzátette, így az árverezés­ből maradt pénz csak néhány adósság rendezésére elég, min­denre nem. Arra a kérdésre, amit Gundy Miklósnak is fel szeret­tünk volna tenni több alkalom­mal, hogy miből is keletkezett a mintegy tízmillió fo­rintos adósság, azt mondta, ezek a tar­tozások 3-4 évvel ez­előttre vezethetők vissza. - Egy kifutó pályázat fi­nanszírozására az alapítvány fel­vett a Völgység-Hegyhát Taka­réknál 3,2 millió forint kölcsönt. Kamatokkal együtt ez a tartozás 3,6 mülió forintra nőtt. Az Euró­pai Szociális Alap NonprofitKft- vel elszámolási vitába keveredett a szervezet, egymillió forintot kellett nekik fizetni. Ehhez jött a korábbi dolgozóval a nézetelté­rés, ami 1,2 millió forintba ke­rült, jöttek a kifizetetlen szám­lák, és a bértartozások.- Talán, ha sikeres pályázatai lettek volna az alapítványnak, meg lehetett volna oldani a prob­lémákat, de az sem valószínű, hiszen a pályázati támogatáso­kat egy bizonyos célra adják. Mindez bizonyítja, hogy egy ala­pítvány sem állhat csupán egy lábon, jelenleg már a levelezést is saját pénzből bonyolítom - tet­te hozzá az elnök. Még az elnöki lemondást sem hivatalosították weich József arra a kérdésre, hogy ki volt az alapítvány ku­ratóriumának elnöke az utób­bi években, Patay Vilmost ne­vezte meg. A térség országgyű­lési képviselője, a város koráb­bi polgármestere kérdésünkre elmondta, még a 2009-es idő­közi választási kampány so­rán jelezte, ha megválasztják, lemond a kuratóriumi elnök­ségről Ehhez tartotta is ma­gát, írásban lemondott. Ám az az érdekes helyzet állt elő, hogy ezt követően az ügyveze­tés ezt nem vezette keresztül, pedig csak az alapítvány ügy­védjének kellett volna odaadni az erről szóló jegyzőkönyvei Akkoriban az ügyvezetés nagy bajban volt, négy pályázatot bukód el, tartalékuk pedig nem volt Adótartozásuk is ke letkezetí, ezért APEH-igazolás híján működési támogatást sem kaphadak. Mint Patay Vilmos elmondta, felajánlotía, hogy a jogász ágazását saját pénzéből rendezi, ennek eile nére sem történt semmi ■ Egy alapítvány sem állhat egy lábon. Holnap eldől, mekkora bajban van a város dombóvár A város gazdasági helyzete nem könnyű, sőt, ha nem leszünk nagyon körültekin­tőek és fegyelmezettek, akár az adósságkezelés vagy a csődbe­menetel szele is megcsaphat bennünket - mondta tegnap dél­utáni sajtótájékoztatóján Szabó Loránd, Dombóvár polgármeste­re, aki azt is bejelentette, elké­szült az ő költségvetési javasla­tuk is. Ráadásul 70 millió forint­tal kevesebb hiányt tartalmaz, mint a korábbi, amit szerinte a Fidesz áhított össze.- Hogy a városunk idáig ju­tott, abban véleményem szerint közrejátszik az is, hogy az el­múlt időszakban intézménye­inknél, gazdasági társaságaink­nál több pénzügyi szabálytalan­ságot véltem felfedezni. Hogy a csődöt elkerüljük, összefogásra van szükség. Soha ennél na­gyobb együttműködést nem kí­vánt a város. Ezért is javasoltam, hogy a két képviselőcsoport ve­zetői találkozzanak és próbál­junk meg egy olyan költségve­tést tető alá hozni, amely min­denki számára vállalható. Sajnos Nagy Roland, a Fidesz- képviselőcsoportjának vezetője visszautasította e találkozót. Ha a Fidesz energiáját nem az köt­né le, hogy oktalanul csorbítja vagy megvonja jogköreimet, ak­kor lehetőség lenne előrelépni - tette hozzá. Jó hír, hogy 15 dombóvári 10 hónapig részt vehet a vasúti köz­munkában. Készül továbbá a hó­nap végére egy javaslat, hogy azok a vállalkozások, cégek, amelyek a következő időszakban munkahelyeket létesítenek, kap­janak támogatást. Nagy Roland, a képviselő-tes­tület Fidesz-frakciójának szóvi­vője kérdésünkre elmondta, ere­detileg nem határolódott el az egyeztetéstől, ám Szabó Loránd egy kijelentése miatt meggon­dolta magát. A polgármester azt mondta, nem érdekli sem az al­polgármester, sem Nagy Roland véleménye, s mindez az 516. Szá­mú Szakképzőben, Nagy Roland munkahelyén hangzott el a köz- étkeztetéssel kapcsolatban. A frakció pedig úgy döntött, a csü­törtöki testületi ülésig nem nyi­latkoznak a költségvetéssel kap­csolatban. A kérdésre, hogy együttműködnek-e Szabóval és a baloldali képviselőkkel, ha nem sikerül elfogadni a rendele­tet, az mondta, korai még ezzel foglalkozni. ■ Rácz Pécsi cég menedzselheti a város uniós projektjeit Letűnt idők nyomában jártak túra A török sánc is útba esett a deltásoknak Meg kell várni, mi lesz a városi költségvetéssel dombóvár Az MSB Fejlesztési Zrt.-t bízta meg a város két nagy beruházása - a művelődési ház és a Belvárosi Általános Iskola fel­újítása - projekt­menedzsmenti fel­adatainak ellátásá­ra - tudatta la­punkkal dr. Gábor Ferenc jegyző. A Dombóvári Pro­jektmenedzsment Nonprofit Nkft. jelenlegi személyi feltételei nemzették lehetővé, hogy a két projektet továbbvigye, ezért a képviselő-testület egy ajánlatké­rési fellűvást tett közzé. Ez alap­ján bízta meg a testület a pécsi cé­get. Múlt pénteken átvették a pá­lyázatokhoz és a kivitelezéshez tartozó papírokat, és elkezdték a munkát A díjazás így alakul: a Új Kaposmenti Oktatási Rendszer (ÚJKOR) pályázatba tartozó Bel­városi Általános Iskola projekt­menedzselését 6,75 nűl- lió forint plusz áfá-ért, míg a művelődési házét 800 ezer forint plusz áfá-ért vállalták el. Mint arról beszámoltunk, Miszler Miklós, a Dombóvári Projektmenedzsment Nonprofit Nkft. korábbi ügyvezetője de­cember húszadikán beadta rendkívüli felmondását. A helyé­re Szigethy Istvánt választották, aki maga is a képviselők között ült az előző ciklusban, ám né­hány nap után ő is visszaadta megbízatását. ■ R. T. ■ Átvették a pa­pírokat, elkezd­ték a munkát. Idén már negyedik túrájukon vettek részt a dombóvári Delta lürista Egyesület lelkes tagjai a közelmúltban. A csapat Kurdról indulva a havas vidéken, kidőlt fák által néhol eltorlaszolt úton gyalogol el a Török sánchoz, majd onnan Döbröközre. A „tö­rök sánc” az úgynevezett Len- gyeli kultúra része, amelyet az ott fellelt leletanyag miatt nevez­tek el így. A hegyi Kápolnánál és forrásnál tartott pihenő alatt megbeszélték a következő túra programját, és kellemesen elfá­radva, de szép élményekkel gaz­dagodva - még egy kevesek által látható nézőpontból látva a vár­romokat és a templomot - tér­tek haza. ■ T. S. Szép tájakon gyalogolhattak a dombóvári túrázók döbrököz Nem fogadta el a költ­ségvetést a település képviselő­testülete a legutóbbi ülésén - kö­zölte lapunkkal Szili Lajosné pol­gármester. Mint mondta, az idei rendelet nagyon sok pontja a dombóvári költségvetéstől függ, amit a város képviselői még szintén nem fogadtak el, emiatt egyelőre nem bólinthattak rá a döbrököziek sem az övékre. Az intézményfenntartó társu­lásokban való részvétel anyagi vonzatait is egyeztetni kell még Szabó Loránddal, mivel mi nem értünk egyet a kimutatott hoz­zájárulások mértékével. Köze­lednek ugyan az álláspontok, de megegyezés még nem született - tette hozzá. ■ T. R. t ♦ ) ! i

Next

/
Thumbnails
Contents