Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-10 / 58. szám
O 2011. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK ELETMOD Nincs megírva sorsunk a génjeinkben „örök fiatalság” A tudomány hitelesíti - Az életmóddal befolyásolni lehet a kromoszómákat Naponta húsz perc testmozgásra, meditációra, ugye nem nagy idő? Ha jót akarunk magunknak, ne hagyjuk ki! Mind gyakoribb, hogy a fiatalságmegőrző ipar rendezvényein kutatóbiológusok is részt vesznek, laboratóriumi tapasztalatikkal igazolják a szóban forgó diétás tanácsok, edzési programok, relaxációs technikák hatásosságát. Zsámboki András A tudományos sznobok legújabb vesszőparipája a genetikát meghaladó, úgynevezett „epigene- tikus forradalom”, amire az örök kételkedők többnyire legyintenek. Az egészségbiznisznek, | mondják, szüksége van a tudósok hitelességére, a kutatók pedig kiélik a médianyilvánosság iránti elfojtott vágyaikat. Ezúttal azonban a szkeptikusoknak magukban is kételkedniük kellene. Amerika „legtrendibb” fiatalsággurujának, Dean Or- nishnak az életmódprogramját ugyanis annak az Elizabeth Blackburnnek a kromoszómavizsgálatai igazolják, aki 2009- ben orvosi Nobel-díjat kapott ezekért a kutatásaiért. „Az Ornish-féle életmódreformban önmagában nincsen semnii forradalmian új” - hangsúlyozta lapunknak Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője. „Eddig is tudtuk, hogy a mindennapi mozgás jót tesz az egészségnek, hogy este egy pohár bor hosszú távon is javítja a közérzetet, vagy hogy a társas kapcsolatainkból nagy erőt tudunk meríteni. A gond ezen tapasztalatok »puhaságában« rejlett. Az efféle bölcsességeknek az igazsága másfajta dimenzióban mozgott, mint amilyenben a molekuláris biológia »kemény« tudományos módszereit alkalmazni szoktuk. Ettől persze még használtuk őket, de nem volt könnyű őket elválasztani a közkeletű féligazságoktól”. Ekkor lépett a történetbe Elizabeth Blackburn. A később Nobel-díjassá lett kísérletei az úgynevezett telomérával nem egyszerűen alátámasztották Ornish módszerét, pontos molekuláris magyarázattal is szolgáltak a régi életmódigazságok működésére. A teloméráról (genetikai óra) azt kell tudni, hogy a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén található rövid, sokszor ismétlődő szakasz, géneket nem tartalmaz. A sejt minden egyes osztódásával kromoszómák végeiből elvész egy darab, ám amíg ez csak az értéktelen telomérákat érinti, a sejt génjeinek működése nem károsodik. Ha viszont elfogy a teloméra, a DNS „kopik”, a sejt pedig egykettőre elpusztul. Abból, hogy milyen hosszú egy telomérasor, következtetni lehet rá, mennyi ideje van még hátra a sejtnek: a teloméra a sejtöregedés visszaszámoló órája. Szerencsére létezik az osztódási kopással szemben egy fordított folyamat is. A telomeráz enzim képes meghosszabbítani a rövidülő te- lomérasorokat, magának az enzimnek az aktivitása pedig jórészt környezeti hatásokon múlik. Harminc, korai stádiumú prosztatarákkal operált férfibeteget Ornish-féle életmódreformnak vetettek alá, amitől a betegek közérzete javult, lényegesen kisebb arányban újult ki körükben a rák, mint az ugyanolyan jellemzőkkel rendelkező kontrollcsoportéban. Ami azonban legfontosabb: Blackburnék megvizsgálták az Ornish által kezelt prosztatabetegek teloméra- hosszának alakulását. Kiderült, azok a kúra nyomán növekedni kezdtek, míg a kontrollcsoportban nem. „A Blackburn professzor nevéhez kötődő epigenetikai kutatások forradalmisága abban áll, hogy hidat vertek a kétféle orvosi tapasztalat, a hagyományos életmódi tanácsok és a modern molekuláris biológia érvrendszere között” - hangsúlyozta Falus professzor. Lazán vegás étrend, mozgás és meditáció DEAN ORN|£H a maga komplex terápiáját négy területre terjesztette ki. Étrendje lazán vegetáriánus. Tojást, tejet, sőt sovány halat is lehet fogyasztani, kalóriák tekintetében azonban szigorúan böjtös. testmozgásból naponta legalább húsz percet ír elő, meditációból nemkülönben. Fontos, hogy a heti rendszerességű csoportfoglalkozáson a tagok megosszák egymással lelki ügyeiket. ___________________________________________________________________________________________________________HIRDETÉS Magyar fejlesztésű műszer, mely a kezeléseket teszi lehetővé a beteg otthonában Rohanó stresszes világunkban sokszor kevés idő marad egészségünkre. Az állami egészségügyi ellátás hiányosságait a betegek, olykor saját bőrükön kell, hogy megtapasztalják. Az emberek többsége a beutaló elérhetetlensége, az előjegyzési idők hosszúsága, a kezelések hiánya miatt rengeteg gyógyszert szed. Ez nem csak anyagilag jelentős teher a betegeknek, de sokszor a várt eredmény is elmarad. A technika legújabb vívmánya, egy magyar fejlesztésű műszer, mely a kezeléseket teszi elérhetővé a beteg otthonában. Erről kérdeztük Kovács Lászlót, a ReMagnet cég kommunikációs igazgatóját.- Közel 10 éve foglalkozunk orvostechnikai műszerekkel, gyógyászati eszközökkel, de a legtöbb műszer csak intézeti alkalmazásra volt alkalmas. Az elmúlt években folyamatosan nőtt az igény a betegek részéről hogy a betegellátás, a kezelés a beteg otthonában legyen elérhető. Az új generációs ReMagnet Solo készülék, neves magyar szakorvosok segítséggel beállított, és tesztelt kezelésekre ad lehetőséget. Ha a beteg igényli, közel 40 féle egészségügyi probléma esetén tudunk szakszerű ellátást biztosítani. Mivel a műszerek előre programozónak, és magyar nyelven működnek, még a 70 éves betegeink is meglepődnek hogy milyen egyszerű a használatuk. Miért van szükség ilyen készülékre Magyarországon? A készülék egy olyan államilag elismert, eddig csak beutalóval elérhető kezelést ad, melyről kijelenthetjük, hogy napjainkban Magyar- országon, minden jobb színvonalú egészségügyi intézményben elérhető. Elméletileg. Merthogy a betegek, nap mint nap tapasztalják, micsoda procedúra bejutni. Időpontok, előjegyzési idők, hetekig, hónapokig tartó várakozás előzi meg a kezelést. Ráadásul sok esetben, az államilag finanszírozott 10-15 kezelés nem is elegendő a gyógyuláshoz. Miben segítenek a ReMagnet készülékek? Ezeket a műszereket, igény szerint bárhol, a nap bármely szakában használhatja a beteg és családja. Ha az orvosi vizsgálat adott esetben pl. egy reumás betegséget állapít meg, a 20 perces kezeléseket a beteg a saját otthonában, akár pihenés, tévénézés közben végezheti el. Nincs többé előjegyzés, hetekig tartó várakozás, nem kell betegen oda-vissza utazni, órákat az SZTK folyosókon üldögélni! Ráadásul a kezeléseknek köszönhetően a betegek állapota hétről hétre javulhat, így az orvos a bizonyos gyógyszerek mennyiségét csökkentheti, ez pedig családonként több ezer forintos megtakarítást jelent! Milyen betegségek esetén jelent segítséget? Elsősorban gerinc, és ízületi fájdalmak, reuma, köszvény, érszűkületek, vérnyomás és cukorbetegség okozta szövődmények kezelésére ajánlott, de kitűnő eredményeket lehet elérni például a prosztata kezelésében. Hogy lehet hozzájutni? Új, ingyenes szolgáltatásunk ebben is segít a nehezen mozgó betegeknek, és családtagjaiknak. Nem kell befáradni a rendelőkbe, és nem kell beutaló sem. Az érdeklődők az ország bármely településéről telefonon kérhetnek egy időpontot, mikor egy szakember kollégánk a készüléket elviszi a beteg otthonába, ahol egy kb. félóra alatt, a beteg és családja megismerheti, és kívánság szerint teljesen ingyen ki is próbálhatják a kezelést. Beletekinthetnek a szakorvosi ajánlatokba, megismerhetik a készülék működését. Ha a beteg és családja ezen ismeretek birtokában úgy dönt, hogy szeretne egy készüléket igényelni, akkor kollégánk személyre szabott ajánlattal segíti őket. Fontos tudnivaló, hogy akár 0 ft. önerővel is hozzá lehet jutni a műszerekhez, és részletre is igényelhető. A ReMagnet készülék megismeréséhez, kipróbálásához, kérjenek Időpontot a 06-70-402-3959 es telefonszámon. HIRDETÉS www.opticnet.hu Szemüvege már múzeumi darab? Ideje lecserélni! ÖT N (D Hozza be törött, ódivatú szemüvegét, mert régi szemüvege most 50% kedvezményt jelent új szemüvegkerete árá Tolna megye: Bonyhád - Szempátia Optika Szabadság tér 8/24. tel: 74/453-347 Dombóvár - Gerber Optika Hunyadi tér 22/B. tel: 74/565-235 Dunaföldvár - Ildi Optika Kossuth L. u. 1. tel: 75/541-151 Szekszárd - Lens Optika Széchenyi u. 21. tel: 74/311-262