Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-02-27 / 9. szám
2 KÖZÉLET 2011. FEBRUÁR 27., VASÁRNAP Támadják az új hírcentrumot A NÉGY KÖZSZOLGÁLATI médium tíz szakszervezete bíróságon támadta meg az intézmények közös hírcentrumának megalakítását. Álláspontjuk szerint a médiaszolgáltatási alap a Munka törvénykönyvével ellentétben nem egyeztette a szakszervezetekkel a dolgozók nagyobb csoportját érintő intézkedést. Az alap és az MTI szerint semmi nem történt, ami egyeztetést igényelne. Fizetés nélkül maradt több pedagógus szeptember óta nem kapnak fizetést azok a pedagógusok, akik megbízási szerződéssel dolgoznak Pest megyének. Többek között hónapok óta ingyen foglalkoznak fogyatékos gyerekekkel gyógypedagógusok, logopédusok és pszichológusok. A Pest Megyei Ön- kormányzatnak nincs pénze, kormányzati segítségben bíznak, ám legjobb esetben is csak 5-6 hónap múlva tudnak fizetni. Fellegi nem utasított létszámleépítésre NEM ADOTT utasítást létszámleépítésre a többségi állami tulajdonú vállalatoknál Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a bérgazdálkodási irányelveket tartalmazó levelében - kö-j,i zölte a tárca. A szakminisztérium,ugyanakkor utal ar*.i ra, hogy az új adórendszer miatt rosszabbul járt munkavállalók kompenzálására egyebek között átszervezésekkel és a személyzeti politika ésszerűsítésével lehet forrásokat találni. Nincs váltás MSZP nélkül választmány Mesterházy Attila demokratikus többséget szervez Már 12 évesen sem lehetne megúszni a bűntetteket A párton belüli viszálykodás felfüggesztésére szólította fel a tagságot Mesterházy Attlia a választmány gyűlésén Megkapta az országos minősítést Gyurcsány Ferenc demokratikus koalíciója az MSZP szombati választmányi ülésén. A párt hét platformja rövidesen egyeztetni kezd az MSZP jövőképéről. balközép demokrata pártot kell létrehozni. Mint mondta: rendszerváltozás szükséges a szocialista pártban, hogy az MSZP részt vehessen az 1989-es alkotmány értékeire épülő új köztársaság megteremtésében. A Gyurcsány-féle koalíció országossá nyilvánításával továbbra is hét a szocialista pártban működő platformok száma, mert a Ficsor Ádám korábbi titokminiszter és Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter fémjelezte Magyar Progresszív Társaság Platform nem kérte országos minősítését, tagjainak nagy része a Gyurcsány-tömörülésben folyÁrvay N. Tivadar Egyhangú döntéssel fogadta el az MSZP országos választmánya szombaton a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció Platformot. Az új platform elnöke a volt miniszter- elnök, alelnökei Molnár Csaba és Vitányi Iván. A volt szocialista kormányfő tavaly októberben jelentette be a '89-es demokraták politikai közösségének megszervezését célul tűző demokratikus koalíció életre hívását, mintegy előre jelezve, hogy visz- szatér az aktív politizáláshoz. Február 18-i évértékelő beszédében pedig már arról beszélt, hogy az MSZP átalakításával a párt jövő évi kongresszusán új Gyurcsányt nem lehet megkerülni: platformja máris 1200 tagot számlál A pártelnök szerint szakadék szélére került az ország mesterházy Attila arra kérte a párttagokat, fejezzék be a terméketlen belső vitákat, hogy a szocialista párt ne a belviszályái miatt kerüljön az érdeklődés középpontjába. A kormányról szólva kijelentette: a sodródás és a döntés- képtelenség a szakadék szélére tolta az országot, „amit az MSZP-kormány helyrehozott, a Fidesz eljátszotta”. Vélemé- nye szerint a kormány az elhibázott adóreform árát a legszegényebbekkel akarja megfizettetni. Szólt arról is, hogy Orbán Viktor a saját képére formálná az országot, és arra számít, hogy Magyarország néma marad, az emberek nem emelnek szót érdekeik védelmében. „Ha neki lesz igaza, Magyarország sorsa hosszú évekre eldőlt. Ha nekünk, akkor politikai rendszerváltásának romjain fel fog épülni egy új Magyarország” - mondta Mesterházy. tatja a politizálást. Az MTI információja szerint az új platformhoz eddig mintegy ezerkétszáz párttag csatlakozott. A kormány 600-800 milliárdos kiadáscsökkentésre készül, amelynek részleteit azonban halogatnak bejelenteni - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke a gyűlés után. Simon úgy fogalmazott: az MSZP megítélése szerint az „Orbán- csomag” várhatóan súlyos megszorításokat hoz majd, amelyeket az igazságtalan adórendszer bevezetése tett szükségessé. ■ A szocialisták szerint az igazságtalan adórendszer miatt lesz szükség súlyos megszorításokra. Mesterházy Attila szerint egy erős és egységes MSZP létrehozására van szükség, amely képes megszervezni az új, demokratikus többséget. A párt elnöke szerint az MSZP nélkül nem lehet leváltani a kormányt, de ehhez a mai párt önmagában kevés. „Napirenden van a büntethető- ségi korhatár leszállításának lehetősége is - írta szombaton egy közösségi portálon Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ebben a kérdésben kikérik szociológusok, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek véle- | ményét, valamint a hazai és nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe fogják venni. „Olyan állapotok uralkodtak el hazánkban, amelyek miatt jogos és megalapozott a sokak által meg- | fogalmazott igény a további szigorításra” - fogalmazott a kormányfő, aki szerint annak az elvnek az érvényesítése, hogy a kis bűn is bűn, elérte hatását, mert az áruházak vezetői szerint 40 százalékkal csökkent a bolti tolvajlások száma. A tervek szerint a jelenlegi 14 évről 12 évre vinnék le a büntet- hetőségi korhatárt, amire Európa egy-két országában van már példa. Orbán egyébként más, a köz- biztonság érdekében tett intézkedéseket is felsorolt, így a „három csapás" törvény bevezetését a veszélyes bűnözők elleni szigorúbb fellépés érdekében. Hozzátette: „anyagi és szakmai értelemben is” megerősítették a rendőrséget, hamarosan például 1960 újonnan kinevezett rendőrtiszthelyettes áll munkába. ■ A közösségi közlekedés nyeli a pénzt A magyarországi közösségi közlekedés finanszírozása leginkább egy feneketlen kúthoz hasonlít, rossz hatásfokkal működik. Holott ez kulcsfontosságú eleme az életminőség alakulásának - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzésében. A szolgáltatás a magyar GDP 7-9 százalékát adja, a 2011-es költségvetés 240,2 milli- árdot költ erre a területre. Az elemzés szerint Magyarországé Európa egyik legsűrűbb, de egyben legelavultabb vasúti hálózata. Öreg a járműpark, a vasúti jegyrendszer nem teszi lehetővé a konkrét utazási információk gyűjtését. Hiányoznak a P+R parkolók és közlekedési csomópontok, ahol a Volán és a vasút „átadná” egymásnak az utasokat. ■ Tripoli lesz Moammer Kadhafi sírja? Líbia A Terrorelhárítási Központ menti ki a magyarokat az országból Beszóltak a Fidesznek az RMDSZ kongresszusán Szombatra elveszették Tripoli egy része fölött az ellenőrzést a Kadhafihoz hű erők. A hadsereg - Kadhafi előző napi bejelentéséhez híven - civileket fegyverez fel, hogy járőrözzenek a fővárosban. Az egyre jobban elszigetelődő diktátor arra szólította fel híveit, hogy álljanak készen, s harcoljanak „Líbiáért, a méltóságért és az olajért”. Az amerikai The New York Times értesülései szerint mesterlövészeket és légvédelmi fegyvereket vetettek be a tüntetők ellen Tripoliban. A lap információi szerint Kadhafi katonái ösz- szegyűjtik a sebesülteket és a halottakat, hogy megpróbálják eltüntetni a mészárlás nyomait. Az ország keleti felén közben normalizálódik a helyzet. A napok óta a felkelők által ellenőrzött Bengáziban szombaton már nemcsak a boltok, hanem több bank is kinyitott. A Líbiában rekedt magyarok kimentését célzó mentőakció irányítását a Terrorelhárítási Központ vette át - jelentette be tegnap Szijjártó Péter. Az 50-60 magyarért induló repülőgép tegnap megkapta a líbiai hatóságoktól a légtérhasználati engedélyt, s ma hazahozza a kint rekedt honfitársainkat. Amint az ügyben lesz újabb információ, a Miniszterelnökség tájékoztatja a nyilvánosságot - tette hozzá a miniszterelnök szóvivője. ■ I A hadseregből dezertált katonák is ünnepük Kadhafi várható bukását Tisztújító kongresszust tart a Romániai Magyar Demokraták Szövetsége (RMDSZ) Nagyváradon. Kelemen Hunor személyében megválasztották a szervezet éléről 18 év után leköszönő Markó Béla szövetségi elnök utódját, módosították az RMDSZ alap- ■ Az Aj RMDSZ- szabályzatát és prog- elnöknek nehéz ramját. dolga lesz. Megfigyelők szerint az Orbán-kormány, illetve a Fidesz és az RMDSZ viszonya feszült, így Markó utódjának vagy javulást kell hoznia, vagy fel kell vállalnia a kétfrontos harcot. Azt, . hogy már nem csak a román pártokkal, az Orbán-kormány által támogatott Tőkés Lászlóval és szerveződő pártjával, hanem a nemzet miniszterelnökével is fel kell vállalnia a nyílt harcot. A Fidesz képviseletében Pelczné Gáli Ildikó „egy győztes párt, egy kétharmadot kapott párt” alelnökeként köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Kifejtette, hogy az RMDSZ-nek rögzítenie kell a Fidesz- hez való viszonyát, mert az összmagyarság ügyét nem lehet szövetségesek nélkül továbbvinni. Szavait sokan megrökönyödéssel fogadták. Schiffer András, az LMP elnöke erre reagálva azt mondta, nem Budapestről kellene osztani az észt. Szavait vastaps fogadta. ■ \ i I í I 4