Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-21 / 43. szám

2 HÍRSÁV Elűzték a telet a gimnazisták bátaszék A több évtizedes hagyományokhoz híven idén is elmulatták a telet a II. Géza Gimnázium növendékei. A di­ákönkormányzat által szerve­zett pénteki farsangot ezúttal az iskola új multifunkcionális aulájában tartották - árulta el Sümegi József igazgató. És mint kiderült jelmezt ölteni nemcsak a kicsik szeretnek, a középiskolások közül is so­kan maskarát húztak az alka­lomból. (he) Városi tanyát hoznak létre Szekszárdon szekszárd Városi tanya cím­mel indít közösségépítő és környezetvédelmi program- sorozatot az Ifjúsági Unió Szekszárd környezetvédelmi szakosztálya a Ne légy birka! (NLB) program keretében. Minden hónapban szervez­nek egy találkozót az NLB klubhelyiségében, ahol töb­bek között a környezetbarát módszerekről, háziprakti­kákról tájékozódhatnak a résztvevők, szó lesz az aktuá­lis és a lezajlott túrákról, és tartanak egy kis zsúrt is. (hé) A héten is számítanak a véradók megjelenésére tolna megye A héten is szá­mít a véradók megjelenésére a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete. Szekszár­don a véradó állomáson hét­főn 8 és 17, csütörtökön 8 és 12, pénteken 13 és 17 óra kö­zött jelentkezhetnek. Gyön- kön kedden a művelődési házban 9-től 15 óráig, Tolnán szerdán a lovardában 9 és 15 óra között, Dombóváron az Apáczai szakközépiskolá­ban hétfőn 9-től 13-ig, a vér­adó állomáson kedden és csütörtökön 7.30-tól 14 óráig adhatják a vérüket, (hé) Több városban is várnak donort Önkormányzati küldöttség utazott a testvérvárosba siMONTORNYA Csőszné Kacz Edit polgármester vezetésé­vel négytagú delegáció uta­zott el Simontornya erdélyi testvérvárosába, Nyárádsze- redára. A Bocskai-napok ün­nepségen vesznek részt. Egyúttal megbeszélik a part­nerkapcsolat további erősíté­si lehetőségeit, (vl) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szek­szárd, Tolna és Bátaszék ügynök­ségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva __________20/561-03-09 To lna: Stephaich Tamás __________20/460-63-55 Bátaszék: Fazekasné Figler Erika 06-30/503-6806 Továbbiak a TEOLhu hírportálon SZEKSZÁRD ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. FEBRUÁR 21., HÉTFŐ A bátaszéki tájház gazdagon berendezett szobái joggal tartanak számot érdeklődésre. Itt már nem felújításra, hanem állagmegóvásra van szükség Zarándokokra vár a város idegenforgalom Tavasztól Bátaszék a szállásadó állomások egyike Tavasztól várja a zarándo­kokat a Magyar Zarán­dokút, amelynek két szál­lásként is feltüntetett Tol­na megyei állomása van: Szekszárd és Bátaszék. Hanoi Erzsébet bátaszék A Magyar Zarándokút Egyesület Bátaszéket is bevette az általuk szervezett zarándok­latban érintett települések közé. Az útvonal nemcsak érinti a vá­rost, hanem zarándokszállássá is kijelölték a települést. Bognár Jenő polgármester szerint ko­moly lehetőség ez Bátaszék előtt a bemutatkozásra. Terveiket mi sem bizonyítja jobban, minthogy az önkor­mányzat cselekvési tervében ki­tértek a zarándokúiban rejlő ide­genforgalmi lehetőségekre. Az új ciklusra vonatkozó programot a legutóbbi ülésén fogadta el a képviselő-testület. A Magyar Zarándokút tavasz­tól várja a zarándokokat. Az út­vonal Esztergomból indul, a vég­állomás pedig Máriagyűd, a tel­jes táv 420 kilométer. Bátaszék az úgynevezett alternatív útvo­nal egyik állomása. Ez azt jelen­ti, hogy azok számára jelent majd lehetőséget, akik nem a Mecsek lankáin keresztül sze­retnének eljutni a végcélhoz, ha­nem kevésbé meredek terepen. Két irányból lehet a várost meg­közelíteni, Szekszárdról, illetve Baja irányából. A megyeszék­hely egyébként a főútvonal egyik állomása, Bátaszéken kí­vül a másik szállást adó telepü­lés Szekszárd Tolna megyében. A városban a parókia mögötti úgynevezett Ferenc-ház akár már tavasztól tudja fogadni a vá­rosba érkezőket, de Bognár Jenő szeretné, ha idővel a magán szál­lásadók is bekapcsolódnának, valamint a megüresedett Kos­a magyar Zarándokút Egyesü­let azzal a céllal hívta életre a kezdeményezést, hogy a spa­nyolországi El Caminóhoz ha­sonlóan, hálózati jellegű, fo­lyamatosan működő és a ha­zai kulturális hagyományokon alapuló zarándokutat biztosít­sanak. Az útvonalba olyan kü­suth utcai óvoda épületében ala­kítanának ki egy vendégházat. A polgármester úgy véli, hosz- szú folyamat, amíg igazán köztu­datba kerül a Magyar Zarándok­út, de bizakodó a jövőt illetően. Akárcsak a szervezők, akik azt remélik, öt év alatt elérik, hogy 10 ezer ember menjen végig az útvonalon. Bátaszék ugyanakkor nem­csak szállást és étkezést biztosí­tó állomásként szeretne jeles­kedni, hanem az értékeit is sze­retné megmutatni. Ilyen például a város szimbólumának tekint­hető Cikádori templom, amely messziről jelzi már a település közelségéi. A műemléket a nyolcvanas években felújították, lönleges erővel bíró helyszínek kerültek be, amelyek jótékony hatása már régóta ismert. például a Pilis, a Kiskunsági Nemzeti Park és a Mecsek is azon helyek közé tartozik, amelyek megnyugvást jelent­hetnek a folyamatos stressz­ben élő ember számára. tavaly az értékes Angster orgo­náját tették rendbe, a jövőben pedig a templomkertet körbeve­vő kerítésen a sor. Bátaszék másik bemutatásra szánt műemléke a Tájház. Ezt az elmúlt évtizedben hozták létre, itt ismerhető meg a város három népcsoportja, a svábok, a felvi­dékiek és a székelyek életmódja. A gyűjtemény megóvása és bőví­tése az önkormányzat folyama­tos célja. A kulturális sokszínűséget újabb beruházásokkal erősítené tovább az önkormányzat. A mű­velődési ház bővítése csupán egy megfelelő pályázatra vár, amely az anyagi fedezetet jelen­tené a munkálatok elvégezésé­hez. A kivitelezési terv már ko­rábban elkészült. Eszerint egy 300 személy befogadására alkal­mas szárnyat húznak föl a jelen­leg használt épület mögött, a ré­gi részbe aztán a könyvtár köl­tözhetne. A most könyvtárnak használt épület pedig kiállítótér lehetne. De ahogy a zarándokút is­mertté válása, úgy ezek az el­képzelések is egy többéves fo­lyamat részei - tette hozzá Bog­nár Jenő. Különleges erővel bíró helyeket lehet bejárni Dupla összeget kell fizetni a határidő után fácánkert Azoknak is hozzá kell járulniuk a fácánkerti szennyvízhálózat kiépítéséhez, akik annak idején nem csatla­koztak a beruházás érdekében létrehozott víziközmű társulás­hoz - döntött a képviselő-testü­let. Orbán Zsolt polgármester el­mondta, hogy a társulásnak 241 tagja volt, ők 120 ezer forintot fi­zettek érdekeltségi egységen­ként. A tényleges bekötések i (szennyvízcsonkok) száma vi­szont 291, ebben benne vannak azok az ingaüanok is, amelyek­nek tulajdonosai nem csatlakoz­tak, és a szervezet, bár megte­hette volna, nem kötelezte őket a hozzájárulás megfizetésére. Ezt most az önkormányzat fog­ja megtenni, közcélú érdekeltsé­gi hozzájárulás formájában. A polgármester elmondta, hogy aki június 30-ig befizeti a hozzájárulást, vagy megállapo­dást köt annak befizetéséről, az az eredeti, 120 ezer forintos ősz- szeggel teheti meg. Július elsejé­től viszont a hozzájárulás 250 ezer forint. ■ K. S. Tárgyalnának a kábeltévé-díj mérsékléséről sióagárd Első körben 300 ezer forintot szavazott meg a sió­agárdi képviselő-testület a he­lyi kábeltévé működtetésére - tudtuk meg Háry János polgár- mestertől. Az eredeti előterjesz­tés szerint erre az évre több mint egymillió forint lett volna a támogatás, amelyből szer­kesztői díjra 762 ezer forintot, nyilvántartásba vételi díjra és egyéb kiadásokra 75 ezer forin­tot, műsorterjesztési díjra 225 ezer forintot szántak. Ez utóbbi tétel új költség, miután a kábel- szolgáltató Tarr Kft. áprilistól havi 25 ezer forint rendszer­használati díjat számol fel. A megszavazott 300 ezer forint te­hát ezen tétel, illetve a nyilván­tartásba vételi díj kifizetésére elegendő. Szerkesztői díjra nem nyújt fedezetet. A témára ké­sőbb, a község elfogadott költ­ségvetésének ismeretében visz- szatérnek. A testület felkérte a polgármestert, hogy tárgyaljon a kábelszolgáltató céggel a rendszerhasználaü díj mértéké­nek csökkentéséről. ■ S. Zs. Boroshordót ajándékoztak a jubileumra kapcsolat Húsz éve írták alá a Tolna és Stutensee közötti partnerszerződést Disznóvágás a köbön, későbbre is hagynak húst tolna Húszliteres, vörösborral megtöltött hordót küldtek aján­dékba Tolnáról a németországi Stutensee-be a múlt héten. Az apropó: február 15-én volt húsz éve, hogy aláírták a Tolna és a németországi Stutensee közötti partnertelepülési szerződést. 1991-ben az okmány stutensee- i aláírásán egy hatfős tolnai kül­döttség vett részt: Keszthelyi Márton polgármester, dr. Pilisi Istvánná, Tóth Jánosné, Bérezés László, Molnár Vilmos és Takács János képviselők. Utóbbi ötlete volt ez a fajta ajándék, többek között azért, mert a stutensee- iek Is szeretik a jó magyar bort. A hordót Kárpátalján csináltat­ták, a kiégetést és a feliratozást Borban az Igazság - még a nemzetközi kapcsolatokban is Sipőcz György, a tolnai polgár­őrség szakmai vezetője végezte el, ahogy a hordóba töltött szek­szárdi bikavért is ő készítette. Volt egy olyan terv, hogy a húsz évvel ezelőtti küldöttség tagjai, az azóta elhunyt Molnár Vilmost is képviselve, szemé­lyesen adják át a jubileumi hor­dót Stutensee-ben. Ez azonban különféle okok miatt meghiúsult. így a part­nertelepülés közelében találha­tó céggel üzleti kapcsolatban álló Fastron Kft. segítségével vitték ki az ajándékot, amit az ottaniak nevében Ludwig- Wilhelm Heidt vett át. Ő húsz éve is képviselő volt Stutensee- ben, és ma is az. ■ S. K. bogyiszló Idén is megrendezik a civil disznóvágást Bogyiszlón - tájékoztatott Tóth István polgár- mester. A február 26-i esemé­nyen a tavalyihoz hasonlóan több helyi szervezet, az önkor­mányzat illetve a székesfehérvá­ri Széchenyi István Sportegye­sület is vág egy-egy hízót, de nem fogyasztanak el mindent, a hús és a töltelék egy részét ké­sőbbi rendezvényekre tartalé­kolják. Egy disznóvágás már feb­ruár közepén is volt, akkor a nyugdíjasok ültek tort. Bogyiszló képviselteti magát egy nemzet­közi disznóvágáson is, amelyet a község testvértelepülései közül ezúttal a vajdasági Törökfaluban rendeznek. ■ S. T. >

Next

/
Thumbnails
Contents