Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-03 / 28. szám
2 HIESAV Sikerekkel tértek haza a mustráról a bonyhádiak BONYHÁD, temerin Eredményesen szerepeltek a bonyhádi borászok a szerbiai Temerinben rendezett nemzetközi borversenyen. A megmérettetésen a bírálóbizottság összesen 552 mintát értékelt, melyből Alföldi Zoltán traminije, Kovácsi Ferenc roséja és Sebestyén József kékffankos-roséja egyaránt arany minősítést ért el. Ezenkívül ó-ó nedű ezüst, illetve bronz fokozatot kapott, (hi) Ezt az évet meghatározzák a helyreállítási munkák hőgyész Amint az idő jobbra fordul, elkezdődhet a hőgyészi kettes horgásztó gátjának a felújítása. Nagyobb részt önerőből, részben pedig támogatók segítségével tudja megvalósítani a helyi sporthorgász-egyesület. A szervezet idei terveit nagyban meghatározta a gátakban tavaly keletkezett komoly kár, így a programok szervezése háttérbe szorult, (hé) Szatirikus írásokat adott közre Boros János Tamás simontornya Megjelent Boros János Tamás 11. könyve. A simontornyai szerző szatirikus írásait adja közre ebben a kötetben. A közel 130 oldalas kiadvány illusztrációit is maga készítette. Ha a Beatlesek kasszafúrók lettek volna. Ez a könyv címe, melyhez Bodrogi Gyula, a nemzet színésze írt ajánlást. Bemutatója márciusban lesz, Simontornyán. (wg) Boros Jíkios TaÄ Az új kötet borítója Pécsi szakember lett az új vezető tolna Varga Zoltánt választotta meg a Bezerédj Pál Szabadidőközpont és Könyvtár új intézményvezetőjévé a képviselő-testület. Pámerné Bükky Klára egészségügyi okok miatt mondott le a posztjáról tavaly nyáron. Az első pályázatra két alkalmas jelölt volt, de az előző testület nem akart döntést hozni a kérdésben, így a választások után új pályázatot írtak ki. Erre egy jelentkező volt, a pécsi Varga Zoltán, akit a bírálóbizottság és a testület is alkalmasnak talált. Ez év december 31-ig bízták meg az intézmény vezetésével, (sk) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, __________________ 30 /252-0700, koveksz@gmail.com Továbbiak a TEOLhu hírportálon PAKS , DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. FEBRUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Képünkön dr. Sűrű János mondja el a véleményét a lakossági fórumon. Szerinte el kellene kezdeni idén a kukoricafelvásárlást Jövőre indul a termelés BiOETANOL Számítanak a helyiekre alkalmazottként, beszállítóként Jövő év elején kezdheti meg a termelést az épülő bioetanol-üzem. Évente 575 ezer tonna kukoricát vásárolnak fel. A cég vezető munkatársai tegnap este lakossági fórumon beszéltek elképzeléseikről. Vida Tünde A művelődési központ zsúfolásig telt nézőtere jelezte a tegnapi lakossági fórumon: a dunaföldvári és környékbeli gazdákat érdekli az épülő bioetanol- gyár és minden általa nyújtott lehetőség. Steven Moore, a Pannónia Ethanol Zrt. kereskedelmi, marketing- és logisztikai ügyekért felelős munkatársa mutatta be a céget és annak hátterét, kiemelve, hogy a gyárat a Fagen Inc. építi, amely a világ legsikeresebb bioetanol-üzem építője. Kiemelte, minden engedéllyel rendelkeznek, s a tervek szerint 2012 első negyedévében megkezdik a termelést. A gyár évente 575 ezer tonna kukoricát dolgoz fel, ezt az előzetes tervekkel ellentétben nem kizárólag a telephely mellett működő Cargillen keresztül szeretnék majd felvásárolni, hanem közvetlenül a termelőktől. Erről már Eric Sievers, a cég jogi és pénzügyi igazgatója beszélt. Mint mondta, Dunafóldvárral két éve kezdték meg a közös munkát, rendkívül jó tapasztalatokra tettek szert. „Szívükbe zárták a földváriakat”, ezért dolgozták át kukoricabeszerzési stratégiájukat. A lakossági fórum első hozzászólója, dr. Sűrű János azt mondta, hogy amennyiben valóban egy év múlva, 2012 január- jában-februárjában akarnak vásárolni, nem kapnak kukoricát, a termést már az idén meg kell venniük. A Pannónia Ethanol képviselői azt mondták, hogy nem tervezik, hogy már idén megkezdik a felvásárlást, mert még nem tudják megmondani, mikor indul a termelés. Sok szó esett a melléktermékként készülő száraz állati eledelről, a DDGS-ről. Ez magas proteintartalmú, a kukoricánál nagyobb energiatartalmú, kiváló állati takarmány, amely alkalmas arra, hogy az importot helyettesítse. Miután tiszta, természetes, nem génkezelt eledel, az ezzel etetett állatok iránti kereslet növekedését vonja maga után - húzták alá az előadók. Reng Zoltán projektmenedzser szavaiból az is kiderült a tegnapi fórumon, hogy a bio- etanolgyár környezetbarát. Folyékony hulladék, azaz szennyvíz a gyártásnál nem keletkezik. A kéményeken keresztül távozó emisszió egyetlen összetevője sem közelíti a határértékeket. Példaként említette a szén-mo- noxidot, amelynél a megengedett határ 10 ezer mg/m3, a tényleges 648 mg/m3. Ugyanez igaz a többi összetevőre is - hangsúlyozta. Az új gyár szakemberigényéről is szó esett. Eric Sievert azt mondta, hogy először a menedzsmenthez keresik a megfelelő embereket. Itt feltétel az angolnyelvtudás. A leendő vezetők mellett körülbelül még tíz olyan munkatársra lesz szükségük, akiknek az Egyesült Államokba kell majd utazniuk a dunafóldvárihoz hasonló bioetanol-üzembe, tréningre. Összesen 77 ember foglalkoztatnak majd, az irodai és vezető munkatársakon kívül például gépkezelőket, biztonsági őröket. EgyeÜen külföldit sem kívánnak alkalmazni, sőt lehetőleg minden állást helybelivel töltenének be. Ennek kapcsán Keresztes Lajos polgármester beszámolt arról, hogy a cég vezetésével egyeztetve felkutatják azokat a diplomás, idegen nyelvet beszélő duna- földváriakat, akik vidéken, netán külföldön kénytelenek dolgozni, de egy konkrét munkahelyért hajlandóak lennének visszatérni. Sokféle téma terítékre kerül a népfőiskolán pusztahencse Rendkívül gazdag programot ígér idén a népfőiskola, melynek küencedik évfolyamát tartják. A nyitóelőadást január közepén a szervező, Gazdag Ferenc pedagógus tartotta Volt egyszer egy család címmel. Latinovits Zoltán, Bujtor István és Frenreisz Károly életével ismerkedhettek meg a hallgatók. A következő alkalommal a gyimesi pásztoréletbe nyerhettek betekintést, majd Neumann János életéről és munkásságáról hallhattak. A negyedik előadást tegnap a zsenik elismerésének, azaz a Nobel-díjnak szentelték. Ebben az évadban összesen 14 előadás szerepel. Lesz még szó Európa Kulturális Fővárosáról, a cukorbajról, az atomerőmű bővítéséről is. A záróalkalmon Renkecz József, a megye legrégebben futó népfőiskolájának vezetője, a Tolna Megyei Szabadművelési és Népfőiskolái Társaság örökös díszelnöke mesél majd Lázár Ervinhez fűződő emlékeiről. Az előadás-sorozat a Tolna Megyei Kulturális Intézet, a Pusztahencse Jövőjéért Egyesület és a művelődési ház közös rendezvénye. ■ V. T. Megálmodhatják a diákok a jövő kertjét, udvarát PAKS Szokatlan, Kertudvar pályázatot hirdet a fennállásának tizedik évfordulóját idén ünneplő ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány. Miként az ügyvivő szervezet vezetője, Horváthné Szűcs Marianna elmondta, Mittler István kuratóriumi elnökké választásakor célul tűzte, hogy élhetőbbé, otthonosabbá teszi az iskola udvarát, kertjét. Miután a 25 éves épületek felújítása élvez prioritást, a kertfelújítás még nincs napirenden. Amíg erre sor kerül, addig is az ESZI, illetve a szomszédos Vak Bottyán Gimnázium diákjainak ötleteit várják. Lehet kézzel vagy internetről ingyenesen letölthető tervezőprogrammal, egyénileg vagy kisebb csoportban dolgozni. Az arra érdemes ötleteket díjazzák, és a majdani felújításnál felhasználják. Az ESZI-ECSET névre keresztelt pályázatra április közepéig várják a diákmunkákat. ■ T. V. Adóbevételt, állásokat jelent az üzem A bioetanol-üzem alapkövét 2010. augusztus 23-án tették le Dunaföldvár határában. A gyár 575 ezer tonna kukoricát vásárol majd fel évente, ez nagyjából a megye egész éves termésmennyisége - húzta alá Keresztes Lajos. A város polgármestere hozzátette, hogy arra számítanak, hogy az üzem felpezsdíti a város gazdasági életét, további beruházásokat generál, ami újabb munkahelyeket és adóbevételt jelent Az első becslések szerint a Pannónia Ethanol Zrt.-nek köszönhet& en megduplázódhat a város iparűzési adóbevétele - évi 200 millió forintra számítanak -, és enyhíti a munkanélküliséget is. Kecskeméti környezetvédők az erőműben civilek Megbizonyosodhattak a kimagasló biztonsági és műszaki háttérről Valentin-napon ingyenes buli csábít korizni PAKS Rendhagyó módon Süli János vezérigazgató-helyettes kalauzolta a Porta Egyesület tagjait tegnap a paksi atomerőműben tett látogatásuk során. A kecskeméti természetjáró, környezetvédő, kulturális közhasznú egyesület tagságának Süli János tavaly nyáron tartott előadást, egyben meg is hívta őket egy üzem- látogatásra. A vendéglátó tegnap elsőként arról beszélt, hogy az atomerőmű a legjobb évét tudhatja maga mögött. Ennek hátterében a kimagasló műszaki háttér, a biztonság és a dolgozók elkötelezettsége áll. Beszélt a jövőbeni tervekről, így az új blokkokról is. Kérdésekre válaszolva vázolta, hogy milyen blokktípusok Süli János (jobbról) a kecskeméti vendégekkel az atomerőműben vannak ma a piacon, mi alapján döntenek majd. Miután a látogatás napja egybeesett a vizes élőhelyek világnapjával, az erőmű vízfelhasználásával kapcsolatban is élénk volt az érdeklődés. Az atomerőmű működéséhez óriási mennyiségű vízre van szükség, amit a Dunából nyernek. A felhasznált víz másodpercenként több mint 100 köbméter. Ez a használat során 8-10 Celsius-fokkal felmelegszik, később ellenőrzött körülmények között juttatják vissza a folyóba. Süli János előadása után a megszokott mederben zajlott a vizit, előbb a látogatóközpontot nézték meg, majd üzemi területre is bementek a vendégek. ■ Vida T. PAKS Valentin-napi jégparti csábítja a korcsolyázni vágyókat a jégpályára február 12-én, szombaton 16 órától. Ismét előkerülhetnek a jelmezek, maskarák. A lányoknak angyali, a fiúknak ördögi jelmezt javasokiak a szervezők, mert több korosztályban is megválasztják a jégpálya angyalát és ördögét. Lesznek még ügyességi játékok, színeslég- gömb-kavalkád. Ez alkalommal - a program főtámogatójának, a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek köszönhetően - nem kell belépőt fizetni. A programok, amelyek megrendezésében a PSE és az ASE Szabadidő Szakosztályai a szervezők partnerei, szintén ingyenesek. ■ V. E.