Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-08 / 32. szám

JEGYZET HIRSAV Most nem érne aranyat az „átkosban” egy gyakorta idézett szellemesség szerint az akkori mezőgazdaságot négy nagy természeti ka­tasztrófa sújtotta: a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Az átkos már a múlté, ám ez a bizo­nyos négy katasztrófa csak nem akar vele együtt eltűn­ni. Sőt, ha a kenyér egyre növekvő árát tekintjük, az évszakok mintha sokkal ha­tékonyabban támadnának, mint bármikor korábban. de nem is kell a kenyér - vi­lágpiac által is befolyásolha­tó - árával példálózni. Tolna megyében elég végigtekinte­ni a határban, azaz a mező- gazdasági művelés alá vont területeken. Súlyos gondot okoz a belvíz, mely akár minden napra adna témát az újságírónak - de ami sokkal súlyosabb gond, ad is az érintett termelőnek. Sőt, ne legyenek kétségeink és illú­zióink: ad majd valamennyi­ünknek, amint - egyre drá­gább - mezőgazdasági ter­ményeket vásárolunk a bol­tokban. Azaz nagyon is elő­fordulhat, hogy a jelentős te­rületeket elárasztó belvíz mindannyiunkat megkáro­sít: ennek a bajnak sajnos - némiképp meghökkentő képpel élve - együtt isszuk meg a levét. Mindenesetre reménykedhetünk abban, hogy a kellő intézkedések­nek köszönhetően jövőre nem kerülünk a mostanihoz hasonló helyzetbe. Mint ol­vasom, már az elhanyagolt árkok kitisztítása is jelente­ne valamit... ám idén még hátra van az a hónap, melynek esője - tart­ja a mondás - aranyat ér. Legalább is ért az évszakok hagyományos rendjében. A megváltozott viszonyokat jól jelzi az is, hogy nemrég ép­pen a megyében hangzott el sajtótájékoztatón egy amúgy helyénvaló megállapítás: melynek lényege szerint már más nem is hiányozna, mint az, hogy májusban is csapadék hulljon a földekre. SZERI ÁRPÁD 2011. FEBRUÁR 8., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR Csőszné Kacz Edit polgármester Továbbiak a TEOLhu hírportálon Szorosabbá válhat a baráti viszony kész Immár nemcsak egy nemzethez, hanem egy egyesülethez is tartozhatnak Paks Régről datálódó személyes ismeretség eredményeként együttműködési megállapodást kötött a Keresztény Értelmiségiek Paksi Szervezete és a Kézdi- vásárhelyi Nők Egyesülete. A kézdivásárhelyi civil élet most kezd megerősödni, a Kézdivá­sárhelyi Nők Egyesülete, amelyet 2009-ben jegyeztek be, maga is egyre szerteágazóbb tevékenysé­get folytat, s különféle tagozatai, csoportjai vannak. Ilyesféle lehet a paksi KÉSZ kézdivásárhelyi tag- szervezete. Hogy később müyen tartalmat nyer ez az együttműkö­dés, azt a tagság dönti el, de mind­két fél reméli, hogy az eredmény az lesz, hogy létrejön egy önálló KÉSZ-csoport ott, Erdélyben. Gu­tái Istvánná, a paksi KÉSZ tagja, aki a megállapodás létrejötténél bábáskodott, azt mondta, ő példá­ul azt szeretné, ha a kézdi­vásárhelyi társaik „előretolt hely­őrségként” segítségükre volnának abban, hogy szorosabbra fonják a kapcsolatot a csángó gyerekekkel, akiket a keresztszülőprogramban támogatnak. Ambrus Ágnes, az erdélyi egyesület tagja jelképes­nek érzi, hogy éppen most alakul ki ez a kapcsolat, amikor már egy nemzet tagjai lehetnek. Ágnes 11 éven át kísért gyerekeket a pak­si Határon túli magyar középis­kolások táborába, most azért ér­kezett családjával, hogy Pakson nyújtsák be honosítási kérelmü­ket. ■ T. V. Ambrus Ágnes (balról), Gutái Istvánné és a KÉSZ paksi elnöke, Gangéi Margit Sporttal többre megyünk A háborúk koráról szólt az előadást bátaszék Az Ezeréves a Pé­csi Püspökség címet viselő ismeretterjesztő sorozat harmadik előadását tartotta hétfőn Sümegi József egy­háztörténész a II. Géza Gim­názium auditóriumában. A téma ezúttal a világháborúk kora volt. A február 21-i, zá­ró összejövetelen pedig a kommunista diktatúra alatti időkről hallhatnak egyház­történeti előadást az érdek­lődők. (he) Színes jelmezekbe bújtak a pitypangosok BONYHÁD Királylány, sár­kány, kalóz és matróz - ezek a jelmezek voltak a leg­népszerűbbek a Pitypang óvoda farsangi mulatságán. A karneválra közel 40 kis­gyermek öltött magára szí­nes maskarát, hogy elkáp­ráztassa szüleit, nagyszüleit. Sőt, még az óvónők is csatla­koztak, ők mindnyájan ka­lóznak öltöztek, (vb) Folytatódik a volt bőrgyár kármentesítése SIMONTORNYA Az idén foly­tatják a több hónapra szü­neteltetett kármentesítést az egykori simontornyai bőrgyár területén - adott tá­jékoztatást a képviselő-tes­tületi ülésen Csőszné Kacz Edit polgármester. Bővebb információt a február 23-án tartandó városgyűlésre ígér­tek a lakosságnak. Egy na­pirendi pont keretében Udvardi Péter, a Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója ad tájé­koztatást a további munkák­ról. (vl) konzultáció A tanácsadó szerint ideje mozgásba hozni az embereket A tanácskozás utáni sajtótájékoztatón dr. Puskás Imre (jobbról) és mellette Balogh Gábor Balogh Gábor, a miniszter- elnök sportügyekért fele­lős tanácsadója megyei konzultációsorozatot indí­tott a hazai sportélet sze­replőinek részvételével. Szeri Árpád szekszárd Mozgásba kell hozni az embereket! Ezt vallja a koráb­bi világ- és Európa-bajnok öttusá­zó, aki tegnap Szekszárdon, a me­gyei önkormányzat hivatalában tájékozódott a helyi sportéletről. Balogh Gábor a tanácskozás utá­ni sajtótájékoztatón egy jellemző ellentmondásra is rámutatott: mi­közben Magyarország még min­dig nagyhatalmi státussal ren­delkezik az olimpiákon, azaz a versenysportban, addig jelenleg az ország lakosságának alig 7-9 százaléka sportol.- Ha a sportoló lakosság arányszáma elérné a 25 százalé­kot, az éves szinten több mint hatmilliárd forint megtakarítást jelentene - állította a sportta­nácsadó, kifejtve azt, hogy az edzettség a legjobb „gyógyszer” a betegségek megelőzésében. Balogh Gábor úgy látta, hogy a sport megítélése sajnos nem olyan, mint volt az akár húsz éve. A sportot vissza kellene hoz­ni a figyelem homlokterébe, illet­ve újra be kellene építeni az em­berek tudatába, akár átfogó mé­diahadjárattal, például közszol­gálati televíziós sportmagazi­nokkal. Ami a fiatalabb korosz­tályt, a diákságot illeti, a kor­mány feltétlenül meg akarja va­lósítani szeptembertől a min­dennapos iskolai testnevelést. Emellé megszervezik a tanárok képzését, és beindítják a hozzá tartozó tornatermi programot is.- A testmozgás, a sport meg­szerettetésében sok múlik a szü­lőkön is - mutatott rá Balogh Gá­bor. - A sportoló szülők jól tudják, hogy milyen többletet jelent az a szocializáció, amit a sport adhat. A vendéglátók nevében dr. Puskás Imre arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a sport terén is szemléletváltás, il­letve tartalmi megújhodás várha­tó: - Ez nem utolsó­sorban összefüggés­be hozható úgy a kormányfő, mint az államfő sport iránti elkö­telezettségével - mutatott rá a megyei közgyűlés elnöke. Balogh Gábor a meghívott sportvezetőktől szerzett informá­ciói, illetve tapasztalatai alapján elmondta: néhány általános gond Tolna megyében is létezik. Min­denütt hiányoznak a sportigaz­A sport terén is szemléletváltás várható. Párbeszéd élesíti a körvonalakat a térképen A tanácsadó által útjára indí­tott párbeszéd végső célja, hogy egy átfogó, települési szintre lebontott sportügyi tér­kép készüljön. csak az így elkészített, alapo­san megvitatott, részletes do­kumentumra épülhet a me­gyei és helyi sportélet gondjait orvosló fejlesztési stratégia. Az egyeztetéseken megvitatják a sportlétesítmények fenntar­tásának kérdéseit, csakúgy mint a versenysport, a szabad­idősport, a diáksport és az utánpótlás-nevelés előtt álló kihívásokat is. A sorozat ápri­lisban zárul. gatóságok, a sportirányítás rend­szere orvoslásra szorul, a megol­dás megvalósulhat akár megyei, akár régiós szinten. Gyakran nem láthatóak és nem értelmez­hetőek megyei szin­ten az amúgy a sport terén komoly haszonnal kecseg­tető pályázatok. Rá­adásul ezek a tenderek mindin­kább szűkülnek is. Ezért is, en­nek a kérdésnek a kezelésében is jelentős szerep várna a sport- igazgatóságra, illetve a melléjük rendelt szerveződésekre. Balogh Gábor kiemelte Szek­szárd példáját, meglátása sze­rint a megyeszékhelyen zajló, illetve tervezett fejlesztések az utánpótlás segítésében is érde­miek. Ugyancsak elismeréssel szólt Paksról, ahol nagyon jól működik a sportélet. Dom­bóvári említve megjegyezte, hogy egy átfogó rendszer kiépí­tésével minden bizonnyal újabb erőre kapna a nagy hagyomá­nyokra visszatekintő vasutas sportélet. Tolna megye számára az is kedvező, hogy a sportléte­sítmények viszonylag jó állapot­ban vannak - ez nem mondha­tó el mindenütt. Képgaléria a TEOLhu-n Tájékoztató füzet taglalja az iskolák programjait PAKS Megjelent az „Óvodába - iskolába beíratás 2011” tájékoz­tató füzet a paksi önkormányzat kiadásában. Hagyomány már, hogy az önkormányzati óvodák és iskolák ilyen formában is be­mutatkoznak a szülőknek, gye­rekeknek. A kiadvány a 2 óvodá­ról, a 3 általános iskoláról, vala­mint a szintén a város által fenn­tartott művészeti iskoláról tartal­mazza a legfontosabb tudnivaló­kat, köztük az intézmények prog­ramjait, hagyományait, és olvas­hatnak benne a 2011-ben induló csoportokról, osztályokról. A bro­súra részletesen taglalja a beíra­tás rendjét: az időpontokat és az iskolákhoz tartozó körzeteket, amelyekben - mint Péterné Iker Ivett oktatási csoportvezető el­mondta - nincs változás. Hozzá­tette, az érdeklődők a nyílt na­pok időpontjait is megtalálják a tájékoztatóban, amelyhez a pol­gármesteri hivatalokban, oktatá­si és kulturális intézményekben lehet hozzájutni. Azt is elmond­ta, hogy a gyermeklétszám tekin­tetében nincs jelentős változás a városban. Várhatón 214 első osz­tályos kezdi meg tanulmányait szeptemberben, két első osztályt indítanak a Bezerédj-, illetve a II. Rákóczi iskolákban, egyet a De­ákban. Hogy hány óvodás lesz, azt nem tudni, mert óvodába nem kötelező beíratni a gyereke­ket, így ilyen nyilvántartást nem vezetnek. ■ V. T. t

Next

/
Thumbnails
Contents