Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-07 / 31. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. FEBRUÁR 7„ HÉTFŐ GYERMEKVILÁG PROMÓCIÓ Jó ülésben nyugodt az út kötelező tartozék A tanúsított termék jelent igazi védelmet HIRDETÉS A török basa Akkor történt, amit most elmon­dok, amikor a török volt az úr Magyarországon. Valamelyik nagy háború után volt: a törökök mentek vissza a hazájukba, s amerre áthaladtak, falukat, váro­sokat felgyújtottak, asszonyokat, férfiakat, de még gyermekeket is elvittek Törökországba, szomorú rabságba. A többi közt Törökországba ke­rült egy kisfiú is. Ezt a török csá­szár udvarába vitték, ottan neve­lődött fel. A török császár meg­szerette az ügyes fiút, katoná­nak nevelte, s az Isten úgy felvit te a dolgát, hogy basa lett belőle. Telik-múlik az idő, megházaso­dik az egyszeri magyar fiú, s Is ten megáldja gyermekkel. Mikor éppen dajkát kerestek, arra vető­dött egy öreg magyar asszony, azt a basa mindjárt felfogadta dajkának, hadd legyen az ő gyermekének magyar dajkája. De ugyancsak meghagyta az asszonynak, hogy jól vigyázzon a gyermekre, mert különben ke­rékbe töreti. Hiszen dajkálta az öregasszony, ahogy tőle kitelt. De egyszer a gyermek megbete­gedett, s sírt éjjel-nappal, nem tudta elcsitítani. „Istenem, Istenem - tűnődött magában az öregasszony -, mi­vel tudjam elcsitítani ezt a gyer­meket! Ha meghallja az apja a sírását, vége az életemnek!” Mit gondolt, mit nem, elkezdett énekelni a gyermeknek: HIRDETÉS » * tt i tt « i* 1 * * tt tt ■ tt 'tt * tt * tt » *S tt m ü • NEOBABY Babafelszerelési szakáruház és gyermekülés centrum Üzleteikben közel ÍOO biztonsági gyermekülés közül választhatnak több méretben és árkategóriában. Címük: Szekszárd, Szent István tér 15-17. (A régi CORAL bababolt helyén.) Dombóvár, Dombó Pál utca 18. Nyitva tartás: hétfőtől * péntekig 9-től 18 óráig, szombaton: 9-től 12 óráig. Telefon: 06-30-3404547, honlap: www.neobaby.hu » Csicsija, babája, szép törökfiúcska! « Nekem is volt egyszer szép kicsi # fiacskám, elvitte a török, szép piros hajnalban, » hajnal hasadásban. # Most is megismerném, ha elémbe jönne, karja fehérjéről, * fehér szemölcséről * Hallotta ezt a nótát a basa felesé- * ge, aki értett magyarul. Szalad & az urához, s mondja, hogy mit énekel az öregasszony.- Ez az én édesanyám! - kiáltott » a basa, s szaladott ki az öregasz- szonyhoz.- Anyám, édesanyám, lelkem, » édesanyám, nézzen a szemem- m be, megismer-e engem? Mondotta az öregasszony: •- Megismerlek karod fehérjéről, „ fehér szemölcsödről. Ott mindjárt felgyűrte az inge uj- * ját a basa, és ím, rajta volt a kar- » ján a fehér szemölcs. Ott mind­járt egymás nyakába borultak, ® vége-hossza nem volt ölelésnek, • csóknak. így volt, igaz volt, vége volt ■ Benedek Elek A fekete kisasszony * Az autók biztonsági övét átlagos testmagasságét emberekre méretezik. Ezért a gyermekek és a csecsemők számára nem nyújt megfelelő vé­delmet. A szülők felelős­sége a biztonságos gyer­mekülés beszerzése. Vízin Balázs A felnőttek számára természe­tes - legalábbis az kellene le­gyen -, hogy mielőtt beindítják az autó motorját, bekapcsolják a biztonsági övét. A gyermekek kiszolgáltatottak e téren, hiszen ők ezt a manővert még nem ké­pesek végrehajtani, ezért a szü­lők felelőssége óriási. Kezdve az­zal, hogy egy megfelelő minősé­gű, és biztonsági szempontból megbízható gyermekülést vásá­roljanak csemetéiknek. Bár a legtöbben azt hangoztatják: gyermekeikért bármit megten­nének, gyakran mégsem fordí­tanak kellő figyelmet a valóban életet mentő - egyébként pedig kötelező - autós gyermekülés kiválasztására. Célszerű az eu­rópai jóváhagyás jelével (na­rancssárga címke) ellátott ülé­seket keresni a szakboltokban.- A szekszárdi és dombóvári Neobaby áruházakban kizáró­lag ilyen termékek közül vá­laszthatnak az érdeklődők - mondta lapunknak Pfeiffer Zol­tán üzletvezető. Hozzátette, az utazás biztonságát csak a szab­ványos gyermeküléssel adhat­juk meg, amit a súly és a testma­gasság figyelembevételével kell kiválasztani. A döntésben érde­mes segítséget kérni az eladók­tól. Egyébként az üléseket álta­lában a gyermek súlyának és méretének megfelelően csopor­tosítják. Ám ez nem jelenti azt, hogy egyéb tényezőket nem kell a kiválasztásánál figyelembe venni. Nagyon fontosak a súly­tól és mérettől füg­getlenül a gyermek életkori sajátossá­gai, valamint a kocsi kialakítása, felsze­reltsége is. Korántsem biztos, hogy az általunk elsőre kivá­lasztott ülés automatikusan passzolni fog az autónkba. Elő­fordulhat ugyanis, hogy annak biztonsági öve egyszerűen nem elég hosszú az adott ülés rögzí­téséhez, de kisebb autókban az sem kizárt, hogy a hátsó ülőlap mérete teszi lehetetlenné a biz­tonságos beszerelést. Olyan gyermekeknél, akiknek a test- magassága kevés a felnőtt há­rom pontos övhöz, ám a gyer­mekülést már ki­nőtték, a stabilan rögzített ülésmaga­sítókat célszerű használni. Ez lehe­tővé teszi, hogy a hátsó ülések­hez beszerelt biztonsági öveket 12 évesnél fiatalabb gyermekek is igénybe vehessék. Szűcs Renáta mesélte lapunk­nak, hogy ők egy percet sem ha­boztak a férjével a megfelelő biz­tonsági gyermekülés vásárlásán. Az átlagkeresetből még megfizet­hető, de jó paraméterekkel ren­delkező üléseket keresték. Mint­egy 90 ezer forintot költöttek a kettőre, de előtte kikérték a szak­emberek véleményét is.- Több éve használják már az üléseket a csemetéink, ezidáig problémamentesen, elégedettek vagyunk. Örömmel tölt el ben­nünket, hogy a 12 éves fiunk és a 3,5 éves kislányunk is bizton­ságos ülésből pillanthat kifelé az autóból - tette hozzá a kétgyer­mekes fiatal bonyhádi anyuka. Indulás előtt ellenőrizni kell a gyermekülést fontos, hogy a biztonsági ülés mindig megfelelően legyen be­kötve, a gyermek pedig legyen a biztonsági övvel bekapcsol­va. Az ülések általában ötpon­tos biztonsági övvel vannak felszerelve. A biztonsági öv mindig közvetlenül a váll fe­lett kell, hogy áthaladjon. Lé­nyeges szempont, hogy a gyer­mek mozgástere minél kisebb legyen, hogy ütközés esetén ne tudjon kicsúszni az öv alól Az övrész szabályozható, és ezt mindig a baba méretének megfelelően kell beállítani - nem túl szorosan, nem túl la­zán, csavarodás-mentesen. ■ Nem árt kikér­ni szakember tanácsát. » » » % tt tt tt tt » * tt » » i » tt » tt » Felbecsülhetetlen kincseket rejtett a fáraó sírja még kifosztva is A XX. század egyik legnagyobb régészeti felfedezése Tutanha- mon Királyok völgye beli sírja. A történelmi emlékekben rendkí­vül gazdag lelet feltárása Ho­ward Carter brit régész nevéhez fűződik, a munkák finanszírozá­sát azonban Lord Carnavon vál­lalta magára. Vélhetően mind­kettőjük várakozásait felülmúlta az a felbecsülhetetlen értékű kincs, amelyre a sír felfedezése­kor bukkantak, több évnyi kuta­tás után 1922-ben, nem sokkal a régészeti engedély lejárta előtt. Bár az első eredményeknél még jelen volt, Carnavon már nem ér­hette meg a koporsó felnyitását, hiszen ő volt az egyik, akire le­sújtott „a fáraó átka”. A sír külső részeit vélhetően ókori sírrablók kifosztották, de nem jutottak el a sírkamráig. Az újkori feltárók még a feldúlt kamrákban is felbecsülhetetlen értékű kincsekre, használati tár­gyakra, szobrokra bukkantak. A sírkamrát csak egy évvel a felfe­dezés után nyitották ki, addig tartott a külső helyiségekben fel­lelt tárgyak dokumentálása, és a szarkofág felnyitásához szüksé­ges szakszerű feltételek biztosí­tása. A múmiát gránitfedelű ho­mokkőszarkofágban, azon belül három egymásba helyezett mú­Tutanhamon egyiptomi fáraó miát formázó koporsóban talál­ták, ezek közül a két külső ara­nyozott fából, a középső szín­aranyból készült, és több mint egy tonnát nyomott. A koporsók kimunkálásánál olyan pontosan jártak el, hogy azok tökéletesen illeszkedtek egymásba. A lelet leghíresebb darabja, az aranyból készült, drágakő berakásokkal ékesített halotti maszk, amely a múmia arcát fedte. A sírkamrá­ból nyílt még egy helyiség, a kin­cseskamra, ahol többek között négy alabástrom urnát találtak, amelyek a fáraó belső szerveit rejtették. ■ H. É. Henni tizenegy éves, minden­kinél magasabb az iskolában, és máris regényírói álmokat szövöget. Az élet pompás és iz­galmas témával látja el, ami­kor a Stella utca csendes min­dennapjai felbolydulnak, „há­la” Kamu úr és neje beköltözé­sének. Henni és barátai azon­ban vállalják az új helyzet ki­hívásait, és - sarkukban az el­maradhatatlan Lurkó kutyá­val - kitartó nyomozással le­J DVD-ajánló A szomszéd ház titka leplezik Kamuék igazi arcát, és lélegzetelállító hajsza során legyőzik a semmilyen aljasság­tól vissza nem riadó ellenfelet. A fordulatokban bővelkedő re­gény az Emil és a detektívek bátor és ötletes hadjáratához fogható - mai körülmények között. Elizabeth Honey auszt­rál írónő izgalmas, humoros, a gyerekek kalandvágyát ki­elégítő regényét a szerző nem kevésbé vicces illusztrációi dí­szítik. Elisabeth Honey: A szomszéd ház titka, Könyv­molyképző Kiadó Kft., 2008., 180. oldal. Forrás: www.libri.hu Egy ropi naplója Greg Heffley nagy dolgok előtt áll, egy napon biztosan na­gyon híres lesz, ám előtte túl kell élnie minden gyerek életé­nek legrémesebb, legmegrá­zóbb élményét, az általános is­kolát. És ez nem egyszerű, te­kintettel az őt körülvevő kócos­szeplős idiótákra, szandálimá­dó szájhősökre és egy hatal­mas szelet nukleáris tetvektől hemzsegő sajtra! feff Kinney észvesztőén mulatságos siker­könyve - mely majdnem há­rom évet töltött a New York Ti­mes gyerekkönyves bestseller­listáján - kel életre ebben az elsöprő családi vígjátékban! Egy ropi naplója, amerikai vígjáték, 2010. Rendező: Thor Freudenthal, szereplők: Zachary Gordon (Greg Heffley), Robert Capron (Rowley Jefferson), Rachael Harris (Susan Heffley). For­rás: www.port.hu Érdemes egy kicsit megdol­goztatnod az agytekervényei- det, hiszen könyvet nyerhetsz a Tolnai Népújság fejtörőjével. Ehhez csak meg kell keresned a választ az alábbi kérdésünk­re, majd beküldeni a Tolnai Népújság címére. MIKOR ÉS KI TÁRTA FEL TUTANHAMON SÍRJÁT? CÍM: Tolnai Népújság Szerkesz­tősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A BORÍTÉKRA ÍRJÁTOK RÁ: Fejtörő. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: február 11. Múlt heti nyertesünk: Boros Zsuzsanna (Bátaszék). Gratu­lálunk!

Next

/
Thumbnails
Contents