Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-01-02 / 1. szám

6 2011. JANUÁR 2., VASÁRNAP A pihentető alvás vonzóbbá tesz BIZONYÍTÁST NYERT a Szépítő alvás mítosza: egy kísérlet­ben a tesztalanyokat 8 óra alvás után lefényképezték, majd 31 órán keresztül ébe­ren tartották őket, s ismét fényképet készítettek róluk. A kiértékelők egyértelműen úgy tartották, hogy kevésbé vonzóak a fáradt arcok. Biológiailag is fiatalít a sport növelik az őssejtek számát az izomzatban az erőnléti edzések, ezért a test fiatalo­sabb marad. Az idő múlásá­val az izomban előforduló őssejtek száma egyre csök­ken. Patkányokon végzett kísérletek azonban bizonyí­tották, hogy napi 20 perc futás jelentős változást eredményezhet az őssejt­szintre nézve, amely az izomzat regenerálódását segíti elő. Nem veszélyes a szauna a szívbetegekre a KOSZORúÉR-betegségben szenvedőknek és a magas vérnyomásos betegeknek sem kell tartaniuk a szau­názástól. A vizsgálatok nem igazolták, hogy a szauna hatása káros lenne. A ko­szorúérbetegek, ha kerülik a hideg zuhanyt, és csak langyos vízzel hűtik a szer­vezetüket, nem sokkolva ezzel az idegrendszert, szaunázhatnak. A kíméletes szauna még segít is A szex jó a szívnek, olyan, mint egy edzés alacsonyabb a kardio- vaszkuláris betegségben szenvedők száma azoknál, akik rendszeresen élnek szexuális életet. A szexuális tevékenység során fokozó­dik a szív munkája, és egy könnyű kardioedzéshez ha­sonló a hatása a szervezet­re, épp ezért nemcsak a szív- és érrendszeri beteg­ségekre van jó hatással, ha­nem a testsúlyra és az erőnlétre is. Téli vitaminraktár a narancs A narancs kiváló a bőr­rendellenességek, emészté­si zavarok, ínysorvadás, köszvény, láz, magas vér­nyomás, meghűlés, hurutos megbetegedések, reuma és szívpanaszok, valamint a tüdőgyulladás kezelésére. Nagy mennyiségben tartal­maz A-, C-, kisebb mennyi­ségben pedig K- és B-vita- mint, folsavat, magnéziu­mot, káliumot és antioxidánsokat, ezért fo­gyasztása a téli időszakban kifejezetten ajánlott. ELETMOD Jön a zsírégető üzemmód fogyókúra A metabolikus szindrómának van ellenszere Az ómega-3 hiánya okozza a depressziók jelentős részét? Van egy rossz és egy jó hírünk. A rossz, hogy lé­tezik egy kód, amely gén­jeinket hízásra progra­mozza. A jó hír viszont az, hogy a legújabb kuta­tások szerint ez a hizlaló üzemmód kikapcsolható. Egyszerűbben, mint gondolnánk. VR-összállítás Az elmúlt évtizedekben a roha­nó tempó, a finomított élelmisze­rek bő választéka és a fogyasztói társadalom csábítása drámaian hatottak életmódunkra. Az elhí­zás ma már sajnos a civilizáci­ónk része. A nyolcvanas évek vé­ge óta pedig a túlsúlyt betegség­ként tartjuk számon. Az elhízás modern kori válto­zatát 1988-ban dr. Gerald Rea- ven, a Stanford Egyetem kuta­tója fedezte fel. Ekkoriban még csak X-szindrómának nevez­ték, ám a kutatások során rájöt­tek a hatásmechanizmusára, így kapta a metabolikus szind­róma nevet. Hiába figyelmeztetnek a diete­tikusok, hogy mozgásszegény életet élünk, túl sok szénhidrátot és kevés rostot fogyasztunk. A rohanó hétköznapokban egyre több területen kell megfelel­nünk, ez pedig frusztrációval jár. Ezek a tényezők hosszú távon mind a metabolikus szindrómá­hoz vezethetnek. Tény, hogy az egészségtelen életmód átkódol­ja génjeink működését: egyik gé­nünk a helytelen táplálkozás kö­vetkeztében aktivizálódik, és át­kapcsolja a szervezetet „tárolási” mechanizmusra. Ezek a zsírok nem vesznek részt az anyagcse­re-folyamatokban, hanem felhal­mozódnak a szervekben, szöve­tekben. Ezt a zsírszövetet zsige­ri zsírnak is nevezik. A szervezetben két fő típusú zsír raktározódhat el: az egyik a bőrünk alatt található, amelynek jótékony, védő hatása is lehetsé­ges. A másik - az előbb említett zsigeri zsír - az izmok alatt hal­mozódik fel, és a has tájékán ta­lálható fontosabb szerveket, a májat, a vesét és a beleket veszi körül. A két típusú zsír között az a különbség, hogy a zsigeri zsír befolyásolja a hormonok terme­lődését a testben, ez negatívan hat az inzulinszabályozásra, a vércukorszintre, a trigliceri- dekre, sőt még a vérkeringésre is. Tehát az elhízás cukorbeteg­séget, magas vérnyomást és Édesgyökér az ájurvédában tüdő: Jótékonyan hat az aszt­mára, a bronchitisre (hörghu­rutra). Az ájurvéda száraz kö­högés esetén ajánlja. emésztés: Specifikus gyógynö­vénynek számít a fekélyek ke­zelésében. Hasznos szer béllel kapcsolatos gyulladás, vala­mint fájdalmas görcs esetén. A túlzott savasság kezelésére is alkalmas. máj: Kitűnő májvédő. Máj- gyulladás és krónikus májbe­tegség esetén ajánlják az ájurvédikus könyvek. Csilla­pítja a májon keresztül a vér­be kerülő testhőt. idegrendszer: Idegkimerült- ség esetén is hasznos. vizelet: Hűsítő és olajos sajá­tossága miatt jótékony hatású a húgyúti gyulladások leküz­désében. BŐR: Hasznos lágyítö és puhí­tószer, segít megelőzni a szá­raz bőrrel járó viszketést megnövekedett koleszterinszin­tet okozhat. Könnyen felismerhető a me­tabolikus szindróma. Nagyon so­kan zsigeri szinten híznak el, ami azt jelenti, hogy a szervezet­ben a túlsúlyt okozó zsírmole­kulák a vértől kezdve a szerve­kig mindenben megtalálhatók. A metabolikus szindróma okoz­ta elhízás könnyen azonosítható: mivel a has tájéki szervek zsíro­sodnak el, a hasi zsírpárnák vizsgálatával egyszerűen megál­lapítható a betegség. A testsúly és a BMI, azaz a testtömegindex mellett tehát mérvadó a köldök magasságában mért haskörfogat is. Ha ez a szám férfiak esetében 94, nők esetében 80 cm fölé esik, fokozott kockázatról beszélhe­tünk, 104 és 88 cm fölött pedig már jelentős elhízás áll fenn. Japán és amerikai kutatók fel­fedezték, hogy az egyik világ­szerte honos, ősi gyógynövény­ben létezik egy hatóanyag, amely kikapcsolja a hízásra haj­lamosító gén működését. Ez a növény az egyik legnépszerűbb „örökzöldünk”, az ánizsízű édes­gyökér, tudományos nevén Glycyrrhiza glabra. Az édesgyö­keret több mint 4000 éve ismeri az emberiség, már az ókori Egyiptomban is fogyasztották. A depresszió, a szív- és érrend­szeri, az immunrendszeri meg­betegedések gyakrabban jelen vannak mindennapjainkban, mint eddig bármikor a történe­lem folyamán. Kutatók állítása szerint mindez a táplálkozással függ össze. Ugyanis túl kevés ómega-3-ban gazdag ételt fo­gyasztunk. Már egy korábbi kutatás bi- I zonyította, hogy minél súlyo­sabb a depresszió, annál alacso- | nyabb a beteg ómega-3-szintje. Hasonló következtetésre jutott egy másik vizsgálat, amely so­rán összehasonlították egészsé­ges és depressziósnak diagnosz­tizált emberek ómega-3-szintjét. Átlagban 40 százalékkal keve­sebb ómega-3-at találtak a de­pressziós betegekben, mint az egészségesekben. Még nem le­het tudni, hogy a depresszió kö- vetkezménye-e az alacsonyabb ómega-3-szint vagy fordítva. De az elfogadott elmélet alapján, ef­féle zsírban szegény diéták sok­kal kiszolgáltatottabbá teszik az embert, mindenesetre élettani hatása döbbenetes. Javítják az oxigén- és anyagcsere-műkö­dést, emelik az energiaszintet, javítják az állóképességet. Belső szerveink, a máj, a vese, a has­nyálmirigy szintén igénylik az esszenciális zsírsavakat normál működésükhöz, csakúgy, mint a mirigyek. Segítségével szerve­zetünk könnyebben állítja elő a hormonjellegű prosztagladint is, amely elhárítja az összecso- mósodás veszélyét az artériák­ban. Az ómega-3 az immunrend­szerre is lenyűgöző hatással van. Megvédi genetikai anya­gunkat a károsodástól, és olyan antioxidánshoz hasonla­tos tulajdonsággal bír a zsír­ban oldódó anyagokkal szem­ben, mint a C-vitamin a vízben oldódóakkal. ■ Nem csak a lazacban van az ómega-3 természetes formá­ban leginkább halakban talál­ható meg. Legjobb a lazac, de hát ki engedheti meg magá­nak, hogy hetente kétszer-há- romszor lazacot vacsorázzon? Ne csüggedjen senki, a tonhal, a szardella vagy a szardínia is megteszik a magukét - már ami az ómega-3-at illeti! A ráncfeltöltéssel megállítható az idő Teljes kiőrléssel előre! anyagcsere A rostok megkötik a méreganyagokat Ha még nem jött el az arcplasz­tika ideje, de néhány kósza ránc már feltűnik az arcon, számos eszköz áll rendelkezésünkre az idő kerekének megállítására. Például a kollagénindukciós te­rápia, mely fokozza a bőr kolla­géntermelését, a ráncok kisi­mulnak, a pórusok összehúzód­nak, a hegek finomodnak. Az eredeti arcvonások megtar­tása mellett gyors és látványos ránctalanító, bőrfeszesítő hatás érhető el a rádiófrekvenciás bőr­fiatalító készülékkel, amely szin­tén a kötőszövet kollagénépítő fo­lyamatát serkenti. Az arc, a nyak már a kezelést követően szabad szemmel észlelhető mértékben feszesebbé válik. Alternatíva még a szálbehúzá- sos arcfiatalítás is. A ráncfeltöl- téshez hasonlóan hosszú ideig érezhető a hatása. Ez egyszerű, ambuláns beavatkozás. A szál a megfelelő mélységbe helyezve meghúzza a szöveteket, az ered­ményt tartósan konzerválja. A fájdalommentes eljárások közé tartozik a ráncfeltöltés is. Gyors és nem műtéti eljárás, amellyel korrigálhatok a ráncok, megváltoztatható az arckontúr. Ránctalanítást lehet végezni a homlok ráncain, a szemöldök közti és az alsó vagy felső ajkak körül megjelenő apró redőkön, de sok más helyen is. A töltő­anyagok alkalmasak az arcka­rakter formázására. ■ Nem mindegy, milyen formában állítjuk be étrendünkbe a gabo­nát. Évszázadok óta felhasználta az ember az egész magot, a fino­mított termékek csak a közel­múltban terjedtek el. A teljes magvak legfőbb értéke, hogy az egész, érintetlen szemet fo­gyasztjuk el, amely magában rej­ti a fejlődéshez, növekedéshez szükséges erőt. Az egész gabo­naszemben, amely a csírát és a héjat is magába foglalja, magas koncentrációban fordulnak elő az élet építőkövei, vitaminok, ás­ványi anyagok, ballasztanyagok. A mostanában szokásos kiőr­lés és finomítás során ezen érté­kes anyagok 70-80 százaléka megsemmisül. A káros anyagokra szerveze­tünk úgy reagál, hogy a méreg­telenítő szerveket fokozott mű­ködésre ösztönzi. A teljes gabo­na rosttartalmánál fogva képes arra, hogy duzzadóképességével a méreganyagokat megkösse, il­letve meggyorsítsa a táplálék to­vábbítását, ezzel csökkentse a mérgek felszívódását. ■ Gabonafélék és hatásuk a szervezetre búza: Könnyen emészthető, ma­gas a vitamin- és ásványianyag­tartalma. A búzának egy régi változata a tönkölybúza, mely­nek magas a sikértartalma. ÁRPA: Magas ásványianyag­tartalma miatt jó hatással van az ideg- rendszerre, a bélrend­szerre, a tüdőre és a kötőszövetekre is. ■''' rozs: Erőt ad a fizikai megter­helés alatt, ezért növésben lé­vőknek kifejezetten ajánlott. zab: A többi gabonánál is több fehérjét, káliumot, kalciumot, vasat és foszfort, ezenkívül B-, E-vitamint és biotint tartalmaz. köles: hatással van a bőr, a csont állapotára. I t t 4

Next

/
Thumbnails
Contents