Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-29 / 24. szám

MOZAIK elsőszülött fia magyar nevet kapott. Az anyai ágon magyar származású kanadai popénekesnő karácsonykor hozta világra a kisbabáját. Nem a fiúcska az első Imre a családban, hanem Alanis ikertestvére, aki szintén zenész, csak kevésbé ismert. OLVASTAM Játszva tanulnak közlekedni óvodások Tavasszal gyakorlati tudnivalókra is szert tesznek f*s 4, Á k VÍZIN BALÁZS Bátorító szavak a kocsmából A boldogító igen kimondá­sát követően már nincs mód a visszakozásra. El kell fo­gadni a másik jó és rossz tu­lajdonságait egyaránt. S nem árt teljesíteni a házas­társi kötelességeket sem: egy új polc felfúrását a falra, levinni a szemetet, vacsorát főzni, vagy éppen a hálószo­bában apait-anyait beleadni. A minap olvastam, hogy ez utóbbi egy svéd férfi számá­ra igencsak megterhelővé vált. Végső elkeseredésében a szexre éhes felesége elől egyenesen az ottani rendőr- kapitányságra menekült. A rend őrei csodálkozva hall­gatták a panaszát, hogy két éve nem tud aludni a felesé­gétől. Állítólag a túlfűtött ara egy perc nyugtot sem hagy neki, már a nappaliba is ki­költözött éjszakánként, de oda is követte. Sőt, elmondá­sa szerint kénytelen volt a házuk melletti bárba is ellá­togatni alkalmanként, ahol a pincérnő lelket öntött belé. Igaz, mindezt akkor tette a fiatal, dúskeblű hölgy, ami­kor a feleség dolgozott. A férj tagadta, hogy ennek bármi köze lenne az otthoni hanyatláshoz. Amikor már menthetetlenné vált a hely­zet, azért kibökte: előfordult, hogy a pincérnő közeledni akart hozzá, de ő tartotta magát. Bár az utóbbi két év­ben nem is annyira... GAZDIT KERESüHK Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, il­letve a TE0L.hu hírportálon ke­resztül új otthont találni. Közöl­jük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelős­séget tud vállalni egy gondosko­dásra szoruló jószágért, segí­tünk, hogy egymásra találjanak. BONYHÁDI GYEPMESTERI TELEP BONYHÁD, MIKES UTCA 3. TEL: 06/30/609-8719. WWW.ALLATOK.INFO/KIRA www.bonyhadikutyusok.blog spot.com. TELT HÁZ van a bonyhádi sintértelepen. A ku- tyusok élete veszélyben van. Várjuk szerető, felelősségtel­jes gazdik jelentkezését! KUTYACSALÁD Három hónapos kiskutyák vagyunk öten, fiúk és lá­nyok vegyesen fekete és fekete­barna színben. Közepes termetűek leszünk. Vidámak vagyunk és játé­kosak. Már három oltást kaptunk. Mind az öten gazdit keresünk. Komlósiné Kiss Anett rendőr százados magyaráz a gyerekeknek. A Hétszínvirág Óvodában rendszeresek a közlekedésbiztonsági foglalkozások PAKS A közlekedési eszközök­kel ismerkedtek a Hétszínvirág Óvoda nagycsoportoskorú óvo­dásai tegnap. Komlósiné Kiss Anett rendőr százados idén el­ső alkalommal látogatott el hoz­zájuk, ezután viszont minden pénteken találkozhatnak vele a gyerekek, s megtanulhatják tő­le a helyes és biztonságos köz­lekedés szabályait. Az óvoda ve­zetője, Jantnerné Oláh Ilona el­mondta, hogy minden évben beiktatják a gyerekek hétköz­napjaiba a közlekedésre neve­lést az iskolára való felkészítés részeként. A találkozás a rend­őrökkel nem csak ezt szolgálja, arra is kiváló alkalom, hogy a gyerekek megbarátkozzanak az egyenruhásokkal, és tudatosul­jon bennük,hogy a rendőr nem mumus, hanem segíti és meg­védi őket, ha kell - mondta az óvónő. Az első találkozás na­gyon jól sikerült, sok játékkal, mozgással ötvözték. A követke­ző alkalmakon gyakorlati tud­nivalókra is szert tesznek a gye­rekek, hiszen az udvaron kiala­kított akadálypályán gyakorol­hatják majd a kerékpáros közle­kedést. Erre szükségük is lesz, hiszen májusban Budapestre utaznak, ahol közlekedési ver­senyen vesznek részt. ■ Vida T. vízöntő (1.21-11.20.). Derűs hétvé­gére számíthat, végre egy kis lélegzethez jut. Ha az olvasás­hoz támad kedve, olvasson, ha emberek közé vágyik, menjen barátaihoz. Szívesen látják. halak (II. 21-111.20.). Hívja meg ba­rátait egy kellemes összejöve­telre. Mindnyájan elmondhat­ják, hogyan látják a jövőt, s benne saját helyzetüket. Meg­látja, másoknak is vannak gondjaik. kos (III. 21-IV. 20.). Szakítson időt a kikapcsolódásra. Menjen el a hegyekbe, de ha ez nem tet­szik, nyugodt szívvel azt tehet, amihez kedvet érez. Fontos, hogy felejtse el gondjait. HOROSZKÓP bika (IV. 21-V. 20.). Az élet most nem tartogat meglepetéseket. Apró örömeit ossza meg má­sokkal, vidítsa fel a környezeté­ben élőket. Egy kellemes ebéd, jó beszélgetés varázslatossá te­szi napját. ikrek (V.21—VI.21.). A hétvégi na­pokat vétek lenne a négy fal között tölteni. Testi és lelki egészségét helyezze most a kö­telességek elé, hiszen ezekre van a legnagyobb szükség. rák (VI. 22—VII. 22.). Baráti részről csalódás éri. Ha már nincs mit mondaniuk egymásnak, akkor HIRDETÉS a legjobb békével és szeretettel elengedni őt. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Úgy érzi, párja túl sokat bírálja. Önvizs­gálattal válaszoljon, ne sértő­déssel. Talán mégis igaza van. szűz (Vili. 24—IX. 23.). A túlfokozott iram, ami eddigi tevékenységé­nek jellemzője volt, mérséklőd­ni látszik. Végre visszatér az életvidámsága. mérleg (IX. 24—X. 23.). Váratlan be­vétel emeli kedélyét. Egy ki­sebb bevásárlás jót tesz a lelké­nek, mert végre kiszakadhat a mókuskerékből. Szolgáltatasa a végzős dteHoKat szeretné 4>1 | § *! Nem reménytelen, csa j MmDEN végzős részt kell venni eletuk l ^ oszTálYFONOK legfontosabb pillanataiban.| Dl |Sko1A Köszöntsük együtt INGYEN ÜSSíSSSi '! KAP1A«. QUvDMfc''----­mi ■ ■^•TSSSSSm Kiadványunkban, az Bővebb információért hívja a 74/511-534-es telefonszámot! E-mail: hird.tolna@axels.hu a hír velünk járt ' havi előfizetőinek: 1250 Ft negyedéves előfizetőinek: 1000 Ft éves előfizetőinek: 750 Ft .. x.—, Nem előfizetőknek: Megrendelheti:- személyesen a Tolnai Népújság kézbesítőinél 4990 Ft- a Tolnai Népújság szerkesztőségében, Szekszárdon a Liszt Ferenc tér 3.-ban-telefonon: 06-74/511-538- faxon: 06-74/511-501- e-mailben: zita.szegedi@axelspringer.hu + 1 hónapon keresztül ajándékba adjuk a Tolnai Népújságot. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.). A lendület a mai nap alapvető jellemzője. Váratlanul kínálkozik egy elő­nyös ingatlanlehetőség, de sajnos nem lesz hozzá elég pénze. nyilas (XI.23-XII.21.). Szerelmi kapcsolatában elveszítheti tü­relmét, már csak a megszo­kás tartja össze a viszonyt. Új kalandra vágyik, s meg is kapja. bak (Xll.22-I.20.). Éppen eleget dolgozott egész héten, most nyugodt lelkiismerettel lazít­hat. Keressen menedéket he­gyek között, vagy egy közeli uszodában-szaunában töltőd­jön fel. HIRDETÉS HUMOR Maga kereste a bajt Egy vadász szafarin van ,a dzsungelben a feleségével és az anyósával. Egyik éjjel a feleség kétségbeesetten kel- tegeti a férjét:- Drágám, eltűnt a mama, gyere keressük meg! A vadász megragadja a pus­kát, és elindulnak a sötét éj­szakában. Nem messze a sátruktól, egy tisztáson ré­misztő látvány tárul eléjük: a mama egy bokor előtt áll, és egy hatalmas hímorosz­lánnal néz farkasszemet. A fiatalasszony rémülten suttogja a férjének:- Uramisten, most mit te­szünk?- Semmit. Az oroszlán ke­reste magának a bajt, mász- szon ki belőle egyedül! Névadás Egy fiatal házaspár gyereket vár, s a nevén gondolkod­nak. Megszólal a férj:- Nevezzük úgy, mint a nagyapámat!- Hülye vagy? Hát milyen név az, hogy Tata? Szabó honvéd levele Szabó honvéd levelet ír ha­za, a szüleinek. Sokáig gon­dolkodik, mit is írjon; sok mindent szeretne kérni, ám mégsem akar követelőzőnek látszani. Végül megszületik a levél: „Kedves szüleim! Küldje­nek csomagot, de jól kössék össze a sült csirke lábát, nehogy felrúgja a pálinkás­üveget, és elázzon a húsz­ezres.” Három kívánság A jó tündér azt mondja a nyuszikának:- Teljesítem két kívánságodat.- Legyen inkább három! Hi­szen mindig három kíván­ság szokott lenni!- Rendben, legyen három. És mi a második kívánságod? Továbbiak a TEOLhu hírportálon i ”< "• JzúÉjm TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke január 28-án: © Nem áldja a kis Márkot hazavinni az édesapja © Új vezetőket neveztek ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élére © Az egész városban nem volt jutés a tél kellős közepén Ú Ancika „Az év civil hőse” díj egyik jelöltje © Mintha csak szabadságon lenne az expolgármester TE0L.hu < 1

Next

/
Thumbnails
Contents