Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-29 / 24. szám

2011. JANUÁR 29., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG mmm. SZOLGÁLTATÁS Száz lélek Kicsi a dunaföldvári református gyülekezet. A lelkipásztor, Simon István szerint mindig is ekkora volt: százlelkes. Az első kálvinista prédiká­tor az 1570-es években jelent meg a településen, aztán lassan kibontakozott a református hitélet. Az 1800-as évek elején még Bölcske filiája volt Dunaföldvár, aztán önállósodtak, templomuk 1863-ban készült el. Most gyülekezettörténeti kiállítást szerveztek a városi könyvtárban. A fotókat és tár­gyi emlékeket bemutató tárlat tegnap nyílt és két hétig tekinthető meg. A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon. SMS - ROVAT: 30/303-0272 MA NAPKELTE 7.14 - NYUGTA 16.40 HOLDKELTE 3.44 - NYUGTA 12.09 ADÉL napja adél. A német Adel- kezdetű nevek rövidülésével keletke­zett, többek között az Adelai- dából. Jelentése: nemes. Védő­szentje: Szent Adele frank öz­vegy, aki a maga alapította ko­lostorban élte le életét. Virága: a fehér jácint babérággal. Egyes történetírók szerint Szent István királyunk apjá­nak, Géza fejedelemnek az el­ső felesége, majd Szent Lász­lónak a neje volt Adelhaid. A nagyváradi Brüll Adél volt Ady Endre egyik nagy szerel­me, neki köszönhette, hogy el­jutott Párizsba, és akihez ke­gyetlen szépségű verseket írt érzelmei kihűlése után. Őt a költő - nevének megfordításá­val - Lédaként említi. EGYÉB NÉVNAPOK: Adelaida, Eta, Etelka, Ferenc, Jácinta, Jónás, Juliánusz, Szaléz. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Adél, Szent Valér emlékezete. A református és az evangélikus­ban Adél napja. A zsidó naptár­ban Svát hónap 24. napja. PROGRAMOK Szombat MOZI: DUNAFÖLDVÁR Városi Mű­velődési Központ: Aranyhaj és a na^ gubanc (amerikai animációs film) 19. BÖLCSKE Rákóczi mozi: Ilyen az élet (amerikai vígjáték) 20. Vasárnap MOZI: PAKS Városi mozi: Ilyen az élet (amerikai vígjáték) 19. BÖLCSKE Rákóczi mozi: Red (amerikai akcióvígjáték) 20. KONCERT: DOMBÓVÁR Helytörté­neti Múzeum: Romantikus Ka­kaókoncert a múzeumban, Schu­bert, Brahms, Bizet, Chopin mű­veivel 16. ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Árki Attila. ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon Wessely Gábor 74/511-513; Fax: 74/511-500, Pakson Vida Tünde 06-20/398-4504, Simontornyán Varga László 06-30/418-6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440- 660, 06-30/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06- 30/650-3004. (Az SMS-rovatban születésnapi, névnapi, évfordulós, vagy más ünnepi jókívánságokat, hirdeté­seket, verseket, idézeteket, vie ceket nem közlünk. Nem jelen­tetjük meg azokat az üzenete két sem, melyek szövegében a telefonszám nem egyezik meg a beküldőével. Az elérhetőséget betűkóddal nem, csak szám­mal közöljük.) * 50/165/70 barna nő keresi barátját 60 éves korig. Ezen a számon hívhat: 06-20-591- 0340. KORONA HOTEL ÉTTEREM Szekszárd, Fáy A. u. 2. Tel.: 74/529-160; Fax: 74/529-166. MENÜ: Házias húsleves. Tejszínes­sajtos csirkecomb, rizibizi. A MENÜ ÁRA: 740 forint. ÉTKEZÉS: 11.30 órától. Meleg étkezési utalványokat elfoga­dunk. SZILFA VENDÉGLŐ Szekszárd, Bátaszéki úti Shell- benzinkúttal szemben. Tel.: 74/674- 316; 06-20/449-5119. NAPI AJÁNLAT: Orjaleves. Bolognai sertésborda. A dunán tegnap reggel 7 óra­kor: Dunaföldvár 116 cm, Paks 296 cm, Dombori 371 * 50/165/70, barna hajú hölgy­nek, aki az SMS-rovatban férfi barátot keresett! Várja rövid bemutatkozását egy 50-es fér­fi. Üdv. 06-30-964-2777. * várom a párom vékony, na­gyon csini, igényes, Szekszárd vagy környéki hölgy szemé­lyében. 37 éves férfi. 06-70- 595-0852. * 42/175/85, elvált, káros szenvedélyektől mentes férfi keresi 31 -41 év közötti hölgy A NAPI AJÁNLAT ÁRA: 690 forint Mindenfajta étkezési utalványt elfo­gadunk. NYITVA TARTÁS: 10-15 óráig. Kiszállítási (11-13 óráig) igé­nyét (H-Szo) kérjük 10.30 óráig je­lezni a fenti telefonokon. DÍJA: 50 forint/adag. Ha mindennel meg volt elégedve, mondja el mindenkinek, ha nem, azt csak nekem, hogy legközelebb elégedett legyen! (Sanyi bácsi) (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Vár­juk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig) cm, Baja 502 cm, Árvízkapu 757 cm. A sió Palánknál 334 cm. társaságát komoly kapcsolat­ra, Tolnáról és 25 km-cs kör­nyékéről. 06-70-772-2398. * 177/65/41 nő vagyok. Ko­moly kapcsolat céljából kere­sem társam. Tolna megye. Csak SMS-t: 06-70-236-5552. * VAN REMÉNY? Független, 42 éves férfi megismerkedne, max. 45 éves korig, vékony al­katú, szerény körülmények között élő, gyermektelen, al­bérletes hölggyel élettársi kap­csolat céljából. (Aki társat és nem anyagi megváltót keres!) Szimpátia esetén szerény ott­honomba költözne. Csak SMS-t a 06-20-375-4577-re. * csinos, igényes csajszi is­merkedne bonyhádi, 30-36 év közötti, jóképű, sportos pasi­val. Legyél 178 cm magas, barna hajú, barna szemű. 06- 70-270-0912. Csak SMS-t. * IMI vagyok, kék szemű, bar­na hajú, 32 éves férfi. Hűség, megértés, remény. A választ SMS-ben várom: 06-20-211- 5135. r PIACI ÁRAK ill! Paks Szekszárd Tolna Burgonya 160-220 170-220 160-220 Vöröshagyma 170-200 180-220 150-180 Fokhagyma 1600-1800 1600-2000 900-1000 Fehérrépa 450-650 450-650 500-600 Sárgarépa 150-180 150-250 160-200 Zeller 200-250 200 180-200 Fejes káposzta 150-160 120 140-160 Kelkáposzta 220-230 250 200-240 Karfiol 380-450 500 200-350 Karalábé 100-200 150-160 130-140 Gomba 490-700 480-650 540-620 Szárazbab 800-900 500-900 550-600 Paradicsom 680-710 650 520-560 T. v. paprika 100-120 700-1200 550-650 Zöldpaprika 80-100 120 70-90 Uborka 600 600 500-560 Sütőtök 200-310 360 130-150 Cékla 180-200 200-250 180-200 Tojás 28-30 30-32 28-30 Dió o o 00 16 00-2800 1000-1400 Mák 1000-1200 1000-1600 800 Alma 170-350 150-350 180-320 Körte 350 450-650 400-500 NAPI MENÜ VÍZÁLLÁSOK NAPKELTE 7.13 - NYUGTA 16.42 HOLDKELTE 4.40 - NYUGTA 13.06 MARTINA, GERDA napja martina. A latin eredetű Márton női párja. Jelentése: merész, bátor, Mars istenhez hasonló. Védőszentje: Szent Martina vértanú szűz. Virá­ga: a kardvirág. Érdekes mó­don inkább a cseh nyelvterü­leten kedvelt név. Két teni­szező, Martina Hinngis és Martina Navratilova a név is­mert viselői. Gerda. Germán név, jelenté­se: karcsú, mint a vessző, vagy önállósult becenév, amely bekerített helyet, va­rázsvesszőt jelölt. Andersen, a nagy dán mesemondó sze­repelteti Hókirálynő című meséjében Gerdát, a kis­lányt, aki szeretetével megol­vasztja a címszereplő fagyos szívét. EGYÉB NÉVNAPOK: Adelgun- da, Gellért, Jácinta. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban évkö­zi 4. vasárnap, Martina, Já­cinta, Gerda napja. A refor­mátus naptárban Martina, Gerda napja. Az evangélikus naptárban vízkereszt ünne­pe után 4. vasárnap, Mart­ina, Gerda napja. A zsidó naptárban Svát hónap 25. napja. R, E C E P X Legcsokisabb brownie HOZZÁVALÓK: 26 dkg étcso- koládé, 10 dkg vaj, 4 tojás, 30 dkg cukor, 2 csomag va­níliás cukor, 14 dkg liszt, 10 dkg darabolt dió. elkészítés: A sütőt 180 fok­ra előmelegítjük. Felolvaszt­juk az étcsokit a vajjal. Köz­ben összekeverjük a tojáso­kat a cukorral és a vaníliás cukorral, majd a csokoládé­hoz adjuk. Beleszitáljuk a lisztet, végül belekeverjük a darabolt diót. Ez a mennyi­ség egy kisebb tepsihez elég (legalábbis ha magasra sze­retnénk). Körülbelül 20 perc alatt készre sütjük. Ennél a sütinél az a lényeg, hogy még tapadjon a fog- piszkálóhoz! Hűlés közben kicsit úgyis szilárdul. Mi­kor még langyos, vaníliafa­gyival és csokiöntettel tálal­juk (de anélkül is percek alatt elfogy). Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Felelős szerkesztő: Finta Viktor Szerkesztők: Árki Attila, Mácz Katalin Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-539 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 2295 Ft, negyed évre 6885 Ft, fél évre 13 770 Ft, egy évre 27 540 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. résztvevők által szemé­lyesen, írásban, telefonon, SMSüen, interneten, e-mailben megadott sze­mélyes adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatokat megadva hozzájá­rulnak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok fel­dolgozását is végzik, (Axel Springer- Budapest Kiadói Kft, Axel Springer- Magyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfi­zetéses megrendelését teljesítsük, ak­cióira, kiadványaira és egyéb szolgál­tatásaira felhívjuk a figyelmet Az érin­tettek felvilágosítást kérhetnek az álta­lunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbíté­sét felhasználásuk korlátozását illet­ve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. KOLBÁSZ­FÉLE PETŐFI SÁNDOR KÖLTE­MÉNYE MINŐ HOSSZÚ, ANGOLUL BEÁTA, BECÉZVE CSENE­VÉSZ HOROGRA TESZIK A-TLAN PÁRJA c ▼ f TUSI ► ▼ AMERRE FOGAT­HAJTÓ ► NŐI ÉNEKHANG TEMPLOM ► L ▼ ... GROS, NAGYBAN NEMEZ ELÉ ► ANGOL, RÖVIDEN ► FIUNK FELESÉGE ► T ANGOL FIÚNÉV ELVISEL L DUPLÁN: DOBFÉLE TÉVÉ­CSATORNA BLOKÁD MAGUNK HA, ANGOLUL _E ▼ f JELET VÉS l ▼ DURVA ► ▼ AGGÓDIK ► NULLA, SEMMI ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. VÉKONYAN FELHŐS HÉTVÉGE wjj hőmérséklet ♦ déli í«!hőz«t .. Jf| x Tamási -6 °c-i°c* Paks* *6 “C \ \ Dombóvár »EMS EWS^ Tolna megyében ma és vasárnap említést érdemlő hó nem hullik, de reggelenként sűrű Mohokra kell számítani. Napközben viszont száraz, vékony felhőréteg alatti derengő, nagy területen szép napos idő lesz. Gyenge változó irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet reg­gel -5, kora délután -f. vasárnap reggel -8 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: legalább február 10-lg téli hideg idő, reggelenként erős fagy való­színű, jelentősebb hóesés nélkül Orvosmeteorolégía: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali ós reggeli órákban közlekedők váratlan ködfottokkal találkozhatnak, lyenkor néhány másodperc alatt jelentősen csökken a látástávolság. ami óvatlan vezetés ese­tén balesethez vezethet! Bonyhád Szekszárd o°c-6 °C Az előrejelzés brzonytalansaga: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés wwnveumet.hu Vízhőmérséklet Duna 2-3 “C Tisza 0-1 X Balaton 2 C Veleneel-té 1 ”C Fertő O'C Tisza-tó 1 “C Hójelentés Dachstein 70-120 cm Semmériop 50-60 cm Lívigno 75-180 cm

Next

/
Thumbnails
Contents