Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-21 / 17. szám

2011. JANUÁR 21., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG EGYHÁZI TÜKÖR 11 Az egységért imádkoznak ökumenizmus Megvalósul a Krisztusban hívők szeretetközössége Óvári Péter evangélikus (balról) és Szalai Géza református lelkipásztor közös igehirdetése a tamási evangélikus templomban A klub közösség, szükség esetén segítséget is ad a kismamáknak Fiatalok, idősek, sőt egy ideje már a kisgyermekes édesanyák szá­mára is kínál alkalmat keresztyén szellemben történő együttlétre a paksi református gyülekezet. Lenkeyné Teleki Mária lelkész el­mondta, hogy baba-mama klubju­kat 2009 októberében indították el. A gyülekezetben keresztelt gyermekeket, pontosabban az édesanyákat keresték meg. A hívó szó - mint a lelkészasszony mond­ta - kisebb-nagyobb sikerrel ért csak célba, ám végül személyes is­meretség alapján mégis összejött egy csoport, amely hetente találko­zik egy, a gyülekezet tulajdonában lévő lakótelepi lakásban. ■ Házasság, nevelés: ke­resztyén szempontból közelítik meg a témákat. Az időt a családról, a házas­ságról és gyermeknevelésről szóló beszélgetéssel töltik, de mindig terítékre kerül valami­lyen aktuális téma is, mint pél­dául az ünnepi készülődés. Gye­rekeknek megtanítható rövid imádságokkal, gyermekénekek­kel is ismerkednek, hogy a kis­mamák továbbadhassák azokat csemetéiknek. Lenkeyné Teleki Mária beszámolt róla, hogy vál­tozó a létszám, mint ahogyan a kicsi gyerekek életritmusa is változó. Jó néhány olyan anyuka van, aki egyébként is jár a gyü­lekezetbe, de ez egyébként nem feltétel, mint ahogyan az sem, hogy hitben járó legyen. Ez a Baba-mama klub annyi­ban más, mint a többi, hogy itt keresztyén szempontból közelí­tik meg a témákat, legyen szó akár a házasságról, akár a gyer­meknevelésről. A klub életre hí­vásával az volt a cél, hogy a gyü­lekezetbe járó kisgyermekes anyukáknak legyen módjuk ki­mozdulni, hitben élő emberek­kel együtt lenni, a gyerekek kö­zösségbe kerüljenek, ismerjék, szokják meg a közösségi életet. Nem titkolt cél persze az sem, hogy ebben a sokféle értéket és gya­korta sajnos értéktelenséget kíná­ló világban segítsenek megtalálni az édesanyáknak a helyes érték­rendet, mondta a lelkésznő. Mint mondta, ma a kapcsolatok, köztük a házassági kapcsolatok is válsá­gos időket élnek, ezért kínálnak te­ret, ahol a fiatal édesanyák elmond­hatják a problémáikat, s tanácsot is kaphatnak. ■ Vida T. Sok városban tartanak ökumenikus imahetet. Mi Tamásiban jártunk, ahol az evangélikus templom­ban együtt imádkoztak a katolikus, református és evangélikus hívek. Wessely Gábor A Krisztusban hívők egységéért imádkoznak ezen a héten a kü­lönböző felekezetek hívei, együtt, naponta más-más temp­lomban, imaházban. Az egyház- szakadások teológiai nézetkü­lönbségek miatt következtek be a történelmi idők során. Külön­váltak a római katolikusoktól a görög katolikusok, az evangéli­kusok, a reformátusok és az ang­likánok is. Az ökumenikus ima­héten - pontosabban a vasár­naptól vasárnapig tartó ima­nyolcad idején - minden január­ban azért fohászkodnak a lelki- pásztorok és a hitgyakorió civi­lek, hogy a szeretetközösség helyreálljon. Tolna megye több városa is be­kapcsolódott az ökumenikus is­tentiszteletek szervezésébe. Ta­másiban Hegedűs János katoli­kus, Óvári Péter evangélikus és Szalai Géza református lelki- pásztor hirdetett és hirdet igét ezen a héten, naponta más-más helyszínen, katolikus, reformá­tus és evangélikus hívek jelen­létében. Ottjártunkkor az evan­gélikus templom adott otthont az ökumenikus programnak. Újságírói kérdésekre Szalai Géza elmondta: Tamásiban kicsi a református gyülekezet, temp­lomuk nincs, csak imaházuk. Ökumenikus istentiszteleteket már több mint húsz éve tartanak. A békességen munkálkodnak, akkor is, ha vannak tisztázatlan, dogmatikus nézetkülönbségek a felekezetek között, és akkor is, ha Luthert és Kálvint kiközösí­tették annak ide­jén az egyetemes egyházból. Egy­ség, a szeretet je­gyében. Ezen van a hangsúly a református lelkész szerint, s úgy véli, ezzel Tamási­ban nincs is semmi gond. Óvári Péter az ökumenízmus kapcsán János evangéliumát idézte. Eszerint Jézus mondta ta­nítványainak: Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek ti­teket! Arról fogja megtudni a világ, hogy az én tanítvá­nyaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Tény, hogy vannak különbö­zőségek - tette hozzá az evangé­likus lelkipásztor -, de össze kell tartaniuk a keresztyének­nek. Ne csak mutassák, hogy tudnak együtt élni, de valóban tartsanak össze! Ne csak ezen az imahéten, hanem minden nap. Ha ez működik, akkor az ökumenikus imahét csak a hab a tortán. Ha nem működik, ak­kor csak a habot próbáljuk tupí- rozni. A katolikus plébános, Hege­dűs János is az összetartás fon­tosságát hangsúlyozta. Az együttműködés a felekezetek kö­zött példaértékű Tamásiban. Együtt vesznek részt a városi nagyrendezvényeken a lelki- pásztorok, együtt tartják az ad­venti gyertyagyújtást és a húsvét hajnali istentiszteletet. Az volna a jó a plébános szerint, ha nagy­ban is ugyanígy működnének a dolgok, vagyis a világegyház szintjén is megkezdődne az iga­zi közeledés, az egységre való tö­rekvés. HIRSAV Görög katolikus szentmise lesz Szekszárdon szekszárd Görög katolikus szentmisét tart Bogdán László pécsi parókus Szek­szárdon a belvárosi temp­lomban január 22-én, szom­baton este. Az áldozás is a görög katolikusoknál szoká­sos módon, két szín alatt történik, (gy) A tavasz beköszöntéig a misén találkoznak pincehely Tavaly minden tervezett programot sikere­sen teljesítettek a pincehelyi cserkészek - tudtuk meg Kari Andortól, a mintegy húsz tagot számláló csapat vezetőjétől. A karácsonyi ün­nepségek alkalmával több cserkész szerepelt a betlehe­mi játékokon is. Fűtött terem hiányában most szünetelnek a foglalkozások, tavaszig a heti együttlétet a katolikus szentmisén való közös rész­vétel biztosítja, (vl) Az új püspök kinevezése hosszadalmas folyamat Pécs A megyés püspök, Ma­yer Mihály lemondása miatt megüresedett főpásztori szé­ket várhatóan csak hónapok múlva foglalja el az új püs­pök. Addig az ügyeket a pápa által kinevezett kormányzó, Veres András püspök viszi. A szekszárdi plébánostól, Bacsmai Lászlótól kapott tá­jékoztatás szerint a kinevezé­si procedúra hosszadalmas. Ha már felszentelt püspök vagy segédpüspök kerül Pécsre, ahhoz is kell idő, s még hosszabb a folyamat, ha papot kíván kinevezni a pápa a szolgálatra, mert akkor azt először még püspökké kell szentelni, (wg) Veres András püspök Továbbiak a TEOLhu hírportálon Régóta törekednek a lelki egység visszaállítására Skóciában már 1740 körül működött egy olyan pünkös­dista mozgalom, amely Észak-Amerikából indult, és célul tűzte ki az imádkozást minden egyházért, minden egyházzal együtt. Később, 1846-ban megalakult az Evangéliumi Aliánsz. A fennmaradt adatok szerint ennek égisze alatt, ötven fele- kezetből 921 résztvevő gyűlt össze Londonban. Bevezették a minden év első teljes heté­ben rendezendő imahetet a Krisztusban hívők egységé­ért. Magyarországon 1866- ban hirdették meg először az Aliánsz imahetet. A Kál­vin téri református gyülekezet Baldácsi-termébe hívják a résztvevőket. XIII. LEÓ PÁPA 1894-től szorgal­mazta az egységért imanyol­cad gyakorlását, majd Paul Wattson és Paul Couturier is szót emelt a Krisztus-hívők egységének megtartásáért. A ii. vatikáni zsinat ökumeniz- musról szóló dekrétuma 1964- ben kimondta, hogy az öku­menikus mozgalom lelke az imádság, és egyúttal szor­galmazta az imahét rendsze­res megtartását. Magyarországon 1968-ban szervezték az első ökumenikus imahetet, de igazán csak a rend­szerváltás után kezdett terjedni a januári közös imádkozás. ■ Jó volna, ha a vi­lág-egyház szintjén közelednének. Segítő kezüket nyújtották a helybeliek helyreállítás Pályázat mentheti meg a több éve vízben fuldokló templomot Szeretetvendégség várja Pécsen a zarándokokat bonyhád - Egyre aggasztóbb ál­lapotban van a katolikus temp­lom, a talajvíz már összefüggő ké­pet alkot alatta - mondta elkese­redett hangon Erb József bonyhádi katolikus plébá­nos. Ennek követ­keztében a falak repedeznek, a templom tornya pedig süllyed és dőlésnek indult. A plébános hozzátette, a problé­ma gyökere abból ered, hogy az épület és a körülötte lévő utak alatt pincék, üregek húzódnak. De a sétálóutcából és a magasab­ban fekvő területekről lezúduló csapadékvíz sem kedvez neki, mert az mind a templomhoz csor­dogál, amelynek állapota 2007 óta folyamatosan romlik. Erb Jó­zseftől azt is megtudtuk, hogy a szakvéleményekből háromféle megoldás olvasható ki, ám mind­egyik 100-120 mil­lió forint feletti összegbe kerülne. Erre az egyház­nak és az önkor­mányzatnak sincs fedezete. Két éve megcsillant a remény egy városrehabilitációs pályázat ré­vén, de azon végül nem nyertek. A helyiek igyekeznek segítő ke­zet nyújtani a templom megmen­téséhez: a művelődési központ ka­rácsonyi jótékonysági koncertet rendezett, amelynek teljes bevétel­ét a helyreállítási munkákhoz ajánlották fel. Ugyancsak szolida­■ Az atomerőmű közel tízmillióval segíti a helyreállítást. Erb József katolikus plébános ritást vállalt a közösséggel a paksi atomerőmű, amely a napokban 9,5 millió forinttal támogatta a beruhá­zást Erb József bizakodó a jövőt te­kintve. Reméli, hogy olyan pályá­zatot írnak ki a döntéshozók, amelynek köszönhetően meg­menthető lesz az 1781-ben épült templom. Arra emlékeztetett, hogy 2007-ben lettek figyelmesek a re­pedésekre, akkor, amikor az épü­let belső restaurálása elkészült Az­óta több szakvéleményt kértek, mostpedig várják, hogy melyik le­het a legmegfelelőbb. - Szívből re­mélem, hogy találunk megoldást a probléma orvoslására, az eddigi tá­mogatóknak pedig köszönöm pél­daértékű segítségüket - mondta a plébános. ■ Vízin B. Pécs Az Egyházmegyei Rendez­vényszervező és Programiroda volt és leendő zarándokok szá­mára már nyolcadik alkalom­mal rendezi meg zarándoktalál­kozóját, hálaadó szentmisével és szeretetvendégséggel. A február 5-én, szombaton megtartandó találkozóra a City- liner Kft. ingyenes különjáratot indít Bonyhádról, a Völgységi Múzeumtól, 8:30-kor. Mecsek- nádasdon 8.45-kor, a pécsvára- di MÓL benzinkútnál pedig 9.00-kor lehet felszállni az autó­buszra. A hálaadó szentmise a pécsi Szent Péter és Szent Pál Bazili­kában 10:00 órakor kezdődik. A főcelebráns Garadnay Balázs ál­talános helynök lesz, és a koráb­bi zarándokutak vezetői konce- lebrálnak. A szentmise után a Dómmúzeumban az iroda mun­katársai szeretetvendégségen és baráti beszélgetésen mutatják be a 2011-re tervezett utakat, s nyereménysorsoláson is részt vehetnek a jelenlévők. Az iroda most hagyományos útjai mellett (Róma, Lourdes-Fa- tima, Párizs, Szentföld) újabb, eddig még nem látogatott úti célokat, programokat is ismer­tet. Ezeken kívül fontosnak tart­ják, hogy a külföldi utaztatások mellett Magyarország kegyhe­lyeire is segítsék eljutni az ér­deklődőket, egy-két napos prog­ramok keretében. ■ Gy. M. I >

Next

/
Thumbnails
Contents