Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-20 / 16. szám
3 2011. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Új elnököt választottak alakuló ülés Megkezdte működését a megyei cigány önkormányzat Sárközi János József nem mondta ki személyes érintettségét, viszont a testület sem zárta ki a szavazásból, így ő is leadhatta voksát az elnökválasztáson Kiveszőben az udvariasság előbb-utóbb megszokja az ember lánya, hogy üzletben, utcán, akárhol letegezik hovatovább unokája korú lányok. Állítólag ez éppen a nyelvtudás jele, hiszen mint köztudott, az egyre elterjedtebb angolban nincs a miénkhez hasonló tegeződés, magázódás. Ráadásul a fiatalok nem is tehetnek róla, hiszen ezt látják mindenütt. Például a tévében, percről percre. És nem csak a nekik szánt zenei csatornákon. Az ismert és elismert, köztük korosabb művészek is tegeződtek a tehetségkutató műsorokban a még névtelen és sokkal fiatalabb versenyzőkkel. megszámoltam, tegnap nyolcszor ment be előttem az ajtón férfiember, köztük nálam fiatalabbak is. Úton- útfélen, postán, lottózóban, hivatalokban tapasztalható, hogy a nőket, idősebbeket lassan már senki sem tiszteli meg semmiféle udvarias- sági gesztussal. Talán az a szokás még dívik, hogy az emberiség hímneműnek született egyedei le- meg felsegítik a nőneműek kabátját. Bár már ez is veszélyben lehet, mert azt is láttam, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból nő állt sorban a ruhatárban a kabátokért, sőt azt is, hogy egy másik meg rásegítette egy férfira, mégha a férjére is, a felöltőt. Az interneten is tegeződve társalognak az emberek sosem látott „ismerőseikkel”. Úgy látszik, a jó modor, az udvariasság kiveszőben van. A minap kaptam egy hivatalos elektronikus levelet, amelyben tegeződve szólítottak meg. Pedig az aláírók között akadt, aki doktori címét is fontosnak látta odaírni. Úgy látszik a (vélhetően) jogi egyetemen már késő lenne elkezdeni a mindennapi emberi érintkezést könnyebbé tevő jó udvariassági szabályokat. talán ELŐBB és a családban kellene elkezdeni. Sárközi János Józsefet választották a tagok a megyei cigány önkormányzat elnökének a tegnapi alakuló ülésen. A hangulat nem volt éppen feszültség- mentes, de a jövőben együttműködést akarnak a felek. Hanoi Erzsébet szekszárd Megtartotta alakuló ülését a Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A január 9-i kisebbségi választások eredményeit dr. Fusz György, a Területi Választási Bizottság elnöke ismertette, majd a tagok eskütétele után átadta nekik a megbízó okleveleket. Ez volt az ülés utolsó nyugodt pillanata, a testület elnökének megválasztása már nem volt éppen problémamentes. Előbb a körülmények okoztak némi értetlenséget, az eredmény pedig kisebb feszültséget. A zavar oka az volt, hogy Pongó Ignác javasolta, titkos szavazáson döntsenek az általa jelölt Sárközi János József és a Sárközi Károly által ajánlott Kalányos János között. Ez azonban a vártnál több adminisztrációs kötelezettséggel járt. Számlálóbizottság felállítására (a tagokról való döntés volt az egyetlen, amit egyhangúlag hozott meg a testület), szavazólapok elkészítésére, lepecsé- telésére, hivatalos átvételére volt szükség. De legalább első körben eldőlt a kérdés, mivel mind a hét tag érvényes szavazólapot dobott be a gondosan lezárt és ellenőrzött urnába. Sárközi János József négy szavazatot kapott az előző elnök, Kalányos János három voksával szemben. így változás történt a megyei cigány ön- kormányzat élén. Ezt követően nem meglepő, hogy az elnökhelyettesről való döntés is hasonló körülmények között zajlott. Ahogy az újonnan megválasztott elnök fogalmazott, meg kellett ismételni az előző „ceremóniát”. Ugyanis a helyettesi posztra szintén két tagot jelöltek. Sárközi János József Kalányos Jánost javasolta, Pongó Ignác pedig Bihari Lászlót Ez a titkos szavazás azonban nem vezetett eredményre, mivel mindkét jelöltnek 3-3 támogatója akadt, és az urnába egy érvénytelenül kitöltött lapot is bedobtak. A sikertelenség kihirdetése után érkezett egy javaslat arra, hogy mégiscsak most nyíltan döntsenek az elnökhelyettes személyéről. Ezt azonban nem támogatták kellő számban a tagok, így szabályszerűen a következő ülésen döntenek az ügyben. Várhatóan a jövő héten. A szervezeti és működési szabályzat felülvizsgálata is átcsúszott későbbi időpontra, ugyanis az újonnan megválasztott tagoknak még nem volt alkalmuk azt tanulmányozni. Jövőbeni terveiről Sárközi János József elmondta, hogy az eddigiekhez képest teljesen más struktúrát képzel el. Nincs Lungo Drom, nincs MCF, csak közös munka van. Nem egy személyben szeretne sikereket elérni, hanem csapatmunkát vár az integráció elősegítésében. Az, hogy szavai egyetértő tapsot váltottak ki, talán jele annak, hogy a testület többi tagjában is megvan erre a hajlandóság. Sárközi Károly azonban jelezte, ha nem lesz meg a kellő együttműködés, hanem a tegnapihoz hasonló hangulatban telnek majd az ülések, visszaadja a mandátumát. Zárszóként a leköszönő elnök, Kalányos János a sajátjánál eredményesebb ciklust kívánt utódjának, hozzátéve, hogy azonos költségvetéssel ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat. Szépen szavaltak a bonyhádi gimisek bonyhád Kimagasló sikereket értek el a bonyhádi Petőfi Sándor evangélikus gimnázium tanulói a Mészöly Mik- lós-emléknapon rendezett vers- és prózamondó versenyen Szekszárdon. A 12. évfolyamos Szabó Zoltán első, míg a két 11. osztályos: Táibl Eszter második, Kató Hajnalka pedig különdíjas lett. A diákokat Franyó Róbert, a XXI. Művészeti Műhely vezetője készítette fel. (vb) Feltöltődést nyújtott a múzeum a diákoknak dombóvár Elkezdődött az idei múzeumpedagógiai program a városban. Az első vendégek a Tolna Megyei Önkormányzat Móra Ferenc Kisegítő Iskolájának 7. és 8. osztályosai voltak tegnap a Dombóvári Helytörténeti Múzeumban. A Töltődj fel! című időszakos kiállítást Müller Ádám programvezető és Pál Roxána mutatta meg a diákoknak, (he) Közmunkások szépítgetik a kis települést fürgéd Tizenhét emberrel indult el az új közfoglalkoztatási program a településen. Az alkalmazott személyek közül négyen 8 órában, míg a többiek 4 órában látják el a kiszabott feladatokat. A közmunkások március végéig dolgozhatnak. Ahogy lejár a foglalkoztatási idejük, az önkormányzat új pályázatot nyújt be a program folytatása érdekében, (má) Szekszárdi és villányi borokat kóstoltak szekszárd A Szekszárdi borvidék helye, lehetőségei, korlátái, feladatai - borpárokon keresztül bemutatva. Ezzel a rímmel tartott szerdán előadást Gál József, a villányi Csányi Pincészet vezérigazgató-helyettese, a szekszárdi Liszt Pincészet korábbi főborásza a boregyetem legutóbbi rendezvényén. A résztvevők 5-5 szekszárdi és villányi bor kóstolásával hasonlíthatták össze a két borvidék adottságait, (he) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Az országos tendencia érvényesült a megyében is a megyei cigány kisebbségi ön- kormányzat összetételénél is az országos tendencia érvényesült, vagyis a Fideszhez közeli Lungo Drom színeiben politizáló képviselők kerültek többségben a testületbe. A héttagú grémiumban öten, Brandt Róbert, Hevesi György, Kalányos János, Sárközi János József és Sárközi Károly képviselik a pártot Az MCF Roma Összefogás Párt jelöltjeként Bihari László és Pongó Ignác került be a testületbe. Kalányos János és Sárközi Károly az Országos Cigány Önkormányzatnak is tagjai lettek. ■ Eredményesebb ciklust kívánt utódjának. Gyűjtenek a Gyöngy születik talapzatára műalkotás Nem támogatták a polgármester javaslatát, bíznak az akcióban Petíciót adnak át ma a három harci képviselőnek dombóvár Adománygyűjtő akciót indított Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, hogy Párkányi Raab Péter szobra, a Gyöngy születik az átadás előtt álló, felújított művelődési ház aulájában kaphasson helyet. A képzőművészeti alkotás 2,5 éve a polgármesteri irodában volt. A január 13-i képviselő-testületi ülésen Szabó Loránd azt javasolta, hogy a megújult művelődési ház aulájában helyezzék el a szobrot. A javaslatot az alkotás tulajdonosa, a Hamulyák Köz- alapítvány is támogatta. - A szobrot egy gránittömbre helyeztük volna, aminek költsége mintegy 400 ezer forint - mondta a polgármester. - Ugyanakkor a testület jobboldali csoportja egy tartózkodás mellett ellene szavazott az elképzelésnek, így a szobor most a hivatal előtt áll, hirdetve a gyűjtési akciót - tette hozzá Szabó Loránd.- A Fidesz képviselőcsoportja a megoldás költségeit sokallta, ezért szavazott nemmel a napirendi pont tárgyalásakor - mondta kérdésünkre Nagy Roland, a frakció szóvivője. Hozzátette, a jelenlegi költségvetési helyzetben csak egy olcsóbb megoldásba egyeznének bele. Mindamellett úgy gondolja, az alkotás érdemes arra, hogy a felújított művelődési ház auláját díszítse, s bízik abban, hogy az adománygyűjtő akció sikerrel jár. ■ R. T. A szobor a polgármesteri hivatal előtt állva hirdeti az akciót harc - Véget kell vetni a képviselők hatalmaskodásának - ez a mondat is szerepel abban a petícióban, amit tegnap olvasott fel Bóni Zoltán az általa összehívott szabadtéri lakossági tájékoztatón. Bóni Zoltán polgármesteri jogviszonya kedden szűnt meg, a vele szemben álló három képviselő által jegyzett és elfogadott előterjesztés alapján. A nyolcpontos szövegben olvasható még, hogy a legfontosabb célkitűzés a művelődési ház átépítésének mielőbbi befejezése. Szerepel benne, hogy mielőbb lakossági fórumot kellene összehívni, az ottani párbeszéd előmozdíthatná a közös gondolkodást. A szöveg több ponton is foglalkozik a képviselőkkel, például, hogy korrekten tájékoztassák a lakosságot, demokratikusan tevékenykedjenek, és „váljanak alkalmassá a képviselői munkavégzésre”. Bóni Zoltán a kvázi falugyűlésen megállapította, hogy jelenleg nem az összefogás jegyében mennek a dolgok Harcon. Szerinte a három képviselő mindent megtesz azért, hogy ne ő legyen a polgármester. Ám biztosította a hallgatóságot, hogy mindvégig ki fog tartani, amit a résztvevők helyeselve fogadtak. A petíciót átadták Séféi Gyula alpolgármesternek, aki ígérete szerint ma nyújtja át azt a képviselőknek. ■ S. K. 4 A