Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-19 / 15. szám
2011. JANUÁR 19., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 Sok a bedőlt lakáshitel baj A szociális problémák megoldása az önkormányzatok gondja Nem mindenki tudja kézben tartani az erős devizák miatt, vagy más okból megemelkedett lakáshitelét JEGYZET Babramunka kíbabrálás. Ennek a szónak az egyik, a nyomdafestéket kevésbé tűrő változatát használta egy polgár- mester az új közfoglalkoztatási programmal összefüggésben. Ha más településvezetők újságírók füle hallatára talán nem is fogalmaznak ilyen nyersen, de sokan panaszkodnak az új rendszerre, pártszimpátiától függetlenül. Van, aki beláthatatlan következményekről, más a közfoglalkoztatottak megalázásáról beszél. Akad, aki szerint az új szabályok éppen a feketemunkára ösztönöznek, és van, aki szerint a közeljövőben egymás szemét is ki fogják lopni az emberek. A legfőbb kifogás ugyanis az, hogy az önkormányzatok ez évtől kezdve zömmel négy órában, kettő-négy hónapon át tudnak csak foglalkoztatni, a korábbi hat-, illetve nyolcórás munkák helyett. A közfoglalkoztatottak pedig ezért a melóért a minimálbér felét kapják, ami csak egy-kétezer forinttal több, mint a 28 500 forintos bér pótló támogatás. Azaz érdemi, értékteremtő munkavégzésre nem ösztönző, másrészt meg nem is igazán versenyképes jövedelemről van szó, hogy finoman fogalmazzunk. A kormány álláspontja szerint viszont a közfoglalkoz- tatásra csak egy átmeneti időszakban van szükség, amíg az elsődleges munkaerőpiac képes lesz felszívni a munkaerőt. Ez természetesen egy szimpatikus vízió, legalábbis olyan helyeken, ahol nem harmincszázalékos a munkanélküliség és nem (szinte) lehetetlen állást találni a környéken. Emiatt lenne célszerű néha például egy-két eldugott Tolna megyei faluba is ellátogatniuk az ország vezetőinek, mielőtt meghozzák még oly jószándékú döntéseiket. Igaz, babramunka, de nem babra megy. És nyilván kibabra sem. Veszélyben van banki és közüzemi tartozás miatt a megye lakosságának 15 százaléka, állítja a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája. A szociális problémák az önkormányzatok nyakába szakadhatnak. Ihárosi Ibolya dombóvár lakosságánál több embert érint Tolna megyében a hiteleiket és közüzemi számláikat fizetni már nem tudó, illetve közvetlenül veszélyeztetett családok problémája, hozta nyilvánosságra elemzését a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája. Adataik szerint a megye mintegy 233 ezer lakosa közül a banki hiteleket 90 napnál régebben nem fizetők száma megközelíti a 2900-at. Nagyjából ennyi a már felmondott hitelszerződések száma. Ez egy átlagos négyfős családot figyelembe véve 11 600 embert érinthet. Ennek mintegy a kétszerese azok száma, akik más hitelek és közüzemi tartozások miatt nehéz helyzetbe kerültek, vagy már végrehajtás alatt állnak. A közvetlen veszélyben levők száma megyei szinten a lakosság körülbelül 15 százalékát érinti. Az adatok tájékoztató jel- f legűek, részben azért, mert fo- £ lyamatosan változnak, így egyes elemeiben becsléseken alapulnak. A becsléseknél az alsó értékeket vették figyelembe, ezért az eltérés plusz 10 százalék lehet, állítják a tájékoztatóban. Az irigatlankölcsönök terén nem túl rózsás a helyzet, mert az deviza árfolyamváltozások, a növekvő munkanélküliség miatt a megyében a bedőlt hitelek száma a közeljövőben vélhetően tovább emelkedik. Az önkormányzatokat valószínűleg meglepetésként fogja érni az árverések és kilakoltatások magas száma.- Nem várható meglepetés és a kilakoltatások megugrása áprilisban, amikor lejár a kilakoltatá- si tilalom - válaszolta kérdésünkre Farkas József, önálló bírósági végrehajtó. A végrehajtás folyamatos, kilakoltatás viszont nincs, mert a lakásokat fizetőképes kereslet híján nem lehet értékesíteni. Kedvezményes hitel sincs, leállt a hitelpiac. Ennek egyik oka nyilván a lakosság óvatossága. Rákérdeztünk az úgynevezett lakásmaffiára, amellyel kapcsolatban a végrehajtó azt mondta, hogy ilyen a megyében nem is volt. Bizonyos csoport abból élt, hogy elárverezett lakások vásárlásába fektetett, de ma már ők sem vásárolnak, mert nemhogy haszonnal, de kis veszteséggel sem lehet továbbértékesíteni az ingatlanokat. Úgy látja, hogy azok egy része, akiknek a vagyona, többnyire lakása, banki adósság miatt kerül végrehajtásra, nem eléggé tájékozott a lehetőségeit és a jogait illetően, pedig a szerződésben minden benne van. Legfeljebb nem érthetően. Nekik is megvan a tájékoztatási kötelezettségük, de akkor már rendszerint csak a kármentés marad. Van már viszont egy másik csoport, amely az internet nyújtotta lehetőségekkel élve levelezését, fellebbezéseit már jogszabályi hivatkozásokkal együtt írja. A megyének valószínűleg helyi szinten kell megbirkózni a problémával, ezért a helyi önkormányzatoknál áprilisban megnövekednek a tennivalók, s gondoskodni kell a lakás nélkül maradt adósok elhelyezéséről, írja a tájékoztató. Az önkormányzatoknak ugyan a szóban forgó esetben nincs elhelyezési kötelezettségük, de ettől fiigget- lenül a szociális problémákkal szembe kell nézniük. Nem köny- nyíti meg a helyzetet, hogy a képviselő-testületek eladták a rendszerváltást követően az önkormányzati bérlakások döntő többségét, hogy megszabaduljanak a fenntartási kötelezettségtől. A rockzene jótékonyan hatott a völgységiekre bonyhád Három bonyhádi rockegyüttes közös koncertet szervezett a Dózsa György utcai Együtt Egymásért fogyatékkal élők ellátását végző nappali intézmény megsegítésére. Az Arkisz, az ABS és a Bunker zenekar gondolatával többen azonosultak a Völgységből, így közel 60 ezer forinttal támogathatták az intézmény működését (vb) Házon belül költözik a polgármesteri hivatal decs Takarékossági okokból egy szintre költözik a polgár- mesteri hivatal. A második emelet megüresedik, az alsó szinten viszont két fal húzásával három irodát alakítottak ki. Biczó Ernő polgár- mester elmondta, hogy az átalakítás az épület 1 éves közüzemi költségébe kerül, de hosszú távon spórolni tudnak, így reméli, a többi intézményben is hasonló lépésre szánják el magukat, (he) Több mint negyvenen adták a vérüket tegnap fadd Bár a vártnál kicsit kevesebben jelentek meg, ösz- szességében jól sikerült a tegnapi véradás Faddon. A helyszínen 49 személy nyújtotta a kezét, hogy vérével segítsen másokon, közülük csak 44-en bizonyultak alkalmasnak. A szervezők nagy örömére szolgált, hogy a véradók között volt két olyan személy is, akik először segítettek, (má) Egy pályázó volt a vezetői posztra tolna Egy jelentkező volt a tolnai Bezerédj Pál Szabadidőközpont megüresedett vezetői posztjára kiírt pályázatra, akit már meg is hallgatott a bírálóbizottság. A döntés a jövő heti képviselő-testületi ülésen várható. A tisztségre tavaly augusztusban már hirdettek pályázatot. Akkor két jelentkező volt, de a korábbi testület utolsó ülésén egyiküket sem választotta meg, mondván, döntsön az újonnan felálló városvezetés, (sk) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Mit tesznek és mit tanácsolnak? a banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája április végéig adósmentő tavasz néven akciót szervez, amely ingyenes tanácsadást biztosít mindazok számára, akik interneten vagy telefonon jelzik problémájukat Az ön- kormányzatoknak pedig azt mondják, már most számba kellene venni az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, szociális bérlakásokat, hogy a bajba jutottak elhelyezéséről gondoskodjanak. További információk a www. bankikarosultak. hu honlapon érhetőek el Hajtogatással segítik az írás tanulását oRiGAMis abc A két paksi tanító a kifejlesztett új módszeréhez könyvet is írt A magán-nyugdíjpénztári megtakarítás örökölhető paks Saját módszert fejlesztett ki és alkalmaz az írás-olvasás tanításában a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola két tanítója. Boros- né Ring Mária és Lisztmajerné Fritz Mariann szerint az origami, azaz papírhajtogatás sokban segíti a betűvetés elsajátítását. Megmozgatja a fantáziát, segíti az óvoda és iskola közötti átmenetet, az irányok megismerését, a finom motorika fejlesztését. Gyorsan hoz sikerélményt, az elkészült alkotást bábozásra és annak segítségével szövegalkotásra is fel lehet használni. A két pedagógus elmondta, arról van tudomásuk, hogy a matematika-oktatásban használják, arról viszont nincs, hogy alkalmaznák magyarórákon. Miután saját tapasztalataik szerint hasznos a módszer, elkészítettek egy tanári kézikönyvet, illetve a gyerekek számára egy munkafüzetet. Minden betűhöz egy-egy saját ötlet alapján egyszerűen, gyorsan meghajtogatható modell tartozik. Ezek leírását is tartalmazza a könyv, ami az Origamis ABC címet kapta. Hogy kiadják-e a könyvet és munkafüzetet, még nem tudni, a tárgyalást egy kiadóval már megkezdték. A módszer elterjedését segítheti, hogy a II. Rákóczi iskola többek között ezzel csatlakozott az oktatási intézmények közötti egymástól tanulást segítő referenciaintézmény programba. ■ Vida T. Ring Mária (balról) és Fritz Mariann tanítványaival gombát hajtogat papírból szekszárd Fenntartja magán- nyugdíjpánztári tagságát dr. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, jelentette be tegnap a megyei nyugdjíbiztosítási igazgatóság előtt tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, a Magyar Szocialista Párt képviselőjeként és az országos elnökség tagjaként nem hagyja magát a kormánytól megzsarolni. Megerősítette, amint erre lehetőségük lesz, a volt pénztári tagokat kárpótolják. A másik ok személyes. Édesapja, aki magánvállalkozóként tisztességgel adózott, hogy nyugdíja legyen, 56 éves korában meghalt, s ezzel az összes addigi befizetését elveszítette. A magán-nyugdíjpénztári számlán összegyűjtött pénz viszont örökölhető. Egy fiatal ember esetében az évtizedek alatt összegyűjtött összeg akár több tízmillió forint is lehet, amely egy család megélhetését hosszabb ideig biztosíthatja.- A módszer, amellyel a kormány a megtakarításokat elveszi, elfogadhatatlan és alkotmányellenes - mondta a képviselő. Még egy példát hozott ismerősei köréből. Az elhunyt egyedül nevelte két egyetemista gyermekét, és volt 3,5 millió forint lakáshitelük. A fiataloknak a fedelet jelenti a fejük felett, hogy a szülő egy ösz- szegben kifizetett magán-nyugdíjpénztári megtakarítása fedezi a hitel összegét. ■ 1.1.