Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-01-16 / 3. szám

2011. JANUÁR 16., VASÁRNAP 3 JEGYZET Gondoljon szeretteire! Ha Ön a Tolnai Népújság előfizetője, akkor 50%-OS kedvezménnyel vásárolhatja meg a Tolnai Népújság 2010-es Almanachját. Minden, ami Tolna megye 109 településén, Alsőnánától Zombáig történt 2010-ben. Rendelje meg akár már ma y 4990 Ft helyett 2495 Ft -ért! Az Almanach 2010 megrendelhető személyesen, a Tolnai Népújság szerkesztőségében, a Liszt Ferenc tér 3.-ban vagy telefonon, Szegedi Zitánál a 06-74/511-538-as számon vagy e-mailben, a zita.szegedi@axelspringer.hu címen. A hír velünk jár! _ Tolnai Népivé! 0, STEINBACH ZSOLT Menni, vagy maradni? hozott a postás a magánnyugdíjpénztáram­tól. Leírták, hogy mennyi az annyi. Nem volt nehéz kiszá­molnom, hogy nagyjából tíz- százalékos reál-, azaz inflá­ció feletti hozamot produkál­tak. Nem tudom megítélni, ez tizenkét év alatt mekkora kunszt. Ahhoz képest vi­szont, hogy a magánnyugdíj­pénztárak „eltőzsdézték” a tagok pénzét, nem is olyan rossz. Persze ettől még nem könnyebb eldönteni, hogy az ember maradjon a ma­gánnyugdíjpénztárban, vagy lépjen vissza az államiba, mindenesetre igyekezett segíteni a döntés­ben. Nyugdíjmentés címszó alatt (pedig elég lett volna őszintén elmagyarázni, hogy nagyon kell a pénz a költség- vetésnek) mellbevágó szabá­lyokat alkottak, amelyek el­vileg akkora hátrányt jelen­tenek az esetleg maradni szándékozóknak, hogy a leg­több emberben az már eleve fel sem merül. Igaz, többek szerint az ilyen módszert zsarolásnak hívják, és pont emiatt, csakazértis marad­nak a magánpénztárnái. persze ebben a kérdésben sem célszerű dön­teni, és a hónap végéig, még van is lehetőség a mérlege­lésre. Kérdés például, hogy megérjük-e egyáltalán a jövő­ben ki tudja hány évre emel­kedő nyugdíjkorhatárt? Le­het-e később olyan kormány, amely esetleg visszacsinálná a mostani intézkedéseket? Mit ér majd az állami nyug­díj húsz év múlva, ha egyre több lesz a nyugdíjas és egy­re kevesebb a járulékfizető? Lesz-e elég maradó tag ah­hoz, hogy egyáltalán működ­ni tudjanak a magánpénztá­rak? És mit mond majd az Alkotmánybíróság? Senki se tudja. Attól még persze lehet ezeken is tűnődni. De ha az ember biztosra akar menni, akkor érdemesebb a jövő he- tí lottószámokon morfondí­roznia. TOLNÁBAN, KÖZELRŐL HIRDETÉS A társaiért is küzd a magasban Már fiatalon a hófödte tájak meghódítását tűzte ki célul mászásban az a tiszteletre mél­tó, hogy olykor szembe kell néz­ni a legrosszabbal is. Ezért fon­tos a körültekintő döntés, mert nem csak a véletlenek idézhet­nek elő szerencsétlenségeket.- Egy éve ezek a célok szerte­foszlani látszottak, amikor balesetet szenvedett a Magas- Tátrában. A jobb lábát térd alatt amputálták, felmerült önben a befejezés?- Harminc éve hegyet má- szok, tudtam, hogy veszélyes. Ebben a helyzetben aktuális le­het egy efféle döntés. Amikor az ember egy testrészét elveszí­ti, általában nem akörüljárnak a gondolatai, hogy folytassa, sokkal inkább azon morfondí­rozik, hogy képes lesz-e teljes életet élni. Abból merítettem erőt, hogy a baráti társaságom­ban van egy olyan ember, aki gyermekkorában veszítette el a lábát, mégis folytatta a hegymá­szást. Sőt, nem is akármilyen eredményekkel.- A barátok segítségét több­ször említette. A családjától is bátorító szavakra lelt?- Édesanyám megértette, és nem tekintette őrültségnek. S úgy gondolom - mint minden szülő - ő is örült annak, hogy sporttal kötöttem le a szabad­időmet. Aztán amikor a Csomo- lungmára feljutottam, és történt , néhány baleset a környezetem­ben, akkor természetesen már nem pártolta annyira a dolgot. De mivel a feleségem is hegy­mászó, a mai napig bátorít. Sőt, szeretnék a jövőben egy csalá­di expedíciót is.- Az előadásai során mit ta­pasztal, mennyire népszerű az ön által képviselt sportág hazánkban?- Szerencsére egyre inkább. A közvetlen környezetemben is többen e mellé tették le a voksu- kat az utóbbi időben. A távoli országokban azt tapasztaltam, hogy arra az emberre, aki vala­milyen természetközeli sportot űz, felnéznek a társaik. Ezzel szemben a magyar- mentalitás még mindig az, hogy „minek akar oda felmászni”. Ha ezen a szemléleten képesek vagyunk változtatni, az gyökeresen át­alakíthatja a sportágat. Erőss Zsolt Magyaror­szág legeredményesebb hegymászója. A napok­ban a bonyhádi Solymár Imre Városi könyvtárban osztotta meg élményeit a hallgatósággal és la­punkkal. ■ Vízin Balázs- Milyen emlékeket idéz fel önben 1981 nyara, és a Bé­kás-szoros sziklái?- Szívesen gondolok vissza a kezdetekre. 13 éves lázadó tiné­dzser voltam, amikor megcsa­pott a sziklamászás szele. Igaz, már kisgyermekként is baráti viszonyban kerültem minden­féle sporttal, de mégis e mellé tettem le a voksom. Talán azért, mert roppant nagy kitartást és akaraterőt igényel, ami bennem is megvan. De az is közrejátsz­hatott, mikor tanulóként a hegymászók autójában zötykö- lődve megpillantottam egy-egy kiadványt a távoli országokról. Megragadtak bennem a képek, hajtott a kíváncsiság, vágytam a világba. Persze, akkoriban an­nak a lehetősége, hogy kijussak egy másik országba annyi volt, mint ma a Marsra utazni.- Azóta bejárta a világot. 1990-ben volt az első expedí- ciós mászása. Mára Magyar- ország legeredményesebb hegymászója: nyolc 8000 mé­ter feletti csúcsot hódított meg. Mi ösztönözte az újabb célok elérésében?- Az évek során úgymond rá- éreztem az ízére. Ha nem értem volna el különösebb eredménye­ket, akkor sem tekintenék ku­darcként a múltra. Mindvégig azt éreztem egy nagyobb szikla meghódításakor, hogy képes va­gyok az átlagnál jobban teljesíte­ni, ami láncreakciószerűen hoz­ta ki belőlem az új gondolatokat. Igyekeztem kikaparni a lehető­ségeket, hogy eljussak a legkü­lönfélébb expedíciókra. Örülök, hogy én lehettem az első magyar hópárduc, ami azt jelenti, hogy a volt Szovjetunió minden maga­sabb csúcsát megmásztam. Ez­zel az eredménnyel már a ma­gyar élvonalhoz tartoztam, mindössze 25 évesen. Utána már időszerű volt, hogy a Hima­Erőss Zsolt: a hegymászásban olykor szembe kell nézni a legrosszabbal is Iája felé tekintgessek. Azóta fo­lyamatosan küzdők, hogy éven­te legalább egyszer eljussak egy jelentősebb expedícióra.- Ön volt az első magyar hegymászó, aki feljutott a Mount Everestre. Mi járt a fejében mielőtt kitűzte a magyar zászlót?- Mindig fantasztikus érzés­sel tölt el a cél előtti néhány mé­ter, mert akkor már tudja az em­ber, hogy ő kerül ki győztesen a hegy, és a közötte vívott taktikai játékból. Mert a hegymászás er­ről is szól: a körültekintő dönté­sekről. Tudni kell nemet mon­dani az álmoknak, ha az nem a realitás talaján mozog. A Mo­unt Everest azért is emlékeze­tes számomra, mert itt volt az első balesetem. Jóllehet, tisztá­ban voltam azzal, hogy bármi­kor megeshet velem is.- Említette a baleseteket. Több barátját is elveszítette mászás közben. Hogyan lehet ezeket a gondolatokat kikap­Névjegy: 1968. március hetedikén született az erdélyi Csíkszeredán. A Gyergyói- medencében nőtt fel, Orotván. Gyergyószentmiklóson érettsé­gizett. A hegymászással 1981 nyarán ismerkedett meg a Bé­kás-szoros szikláin. 1988-ban csolni, miközben egy új csú­csot próbál meghódítani?- Sehogy, nekem mindig eszembe jutnak a történtek. A balesetek után kötelességem­nek éreztem, hogy az elveszített társaim kitűzött céljait megvaló­sítsam. Fura küldetés, de szív­melengető számomra. A hegy­édesanyjával és bátyjával Ma­gyarországon telepedett le. 1990-ben volt az első expedí- ciós mászása. 2002-ben a Csomolungma megmászá­sáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. í I 1 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents