Tolnai Népújság, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-01-02 / 1. szám

2011. JANUÁR 2., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 Csúcsokat hódít meg Amerikában úszás Gyurkó László száz és kétszáz háton is vezeti a konferencia ranglistáját A sportújságírók szerint Nadal és Vlasic volt 2010 legjobb sportolója Négy versenyen is kivá­lóan teljesített az Ameri­kában tanuló és sportoló szekszárdi úszó, Gyurkó László, aki tengerentúli tartózkodásának legsike­resebb félévén van túl. Balázs László Az amerikai egyetemi bajnok­ságban (NCAA) szerepló' Forth Worth-i Texas Christian Univer­sity (TCU) csapata a Délnyuga­ti konferencia (MWC) egyik meghatározó alakulata. Nem­csak úszásban, hanem baseball- ban és amerikai fociban is ki­emelkedő eredményeket érnek el a campus tanulói. Gyürkét kétszer választották meg a diví­zió legjobbjának, egy alkalom­mal pedig az egyetem Atlétikai Tanszéke a hét úszója címet adományozta neki.- Nagyon jól sikerült a negye­dik félévem. A sport mellett a ta­nulással sincs problémám - mondta a volt vízműs verseny­ző. - A jó szereplés egyik fő oka, hogy most ideális a testsúlyom. Tavaly sokat kondiztunk, több volt a súlyom. Idén szeptember végéig tartott az alapozó időszak - erre a szezonra „kiszálkásod- tam.” Egy hónap után ment min­denki a saját csoportjába, jóma­gam a középtávos teamben ké­szültem a versenyekre. Gyurkó László a Mountain West Konferencia tavalyi bajnoki trófeájával. A TCU idén esélyes a címvédésre A Légierő (Air Force) elleni nyitóversenyen a vegyes váltó tagjaként úszott 100 hátas rész­idő már előrevetítette, hogy a sok munka nem volt hiábavaló - az amerikai edzők nem csak a mentális felkészítéshez értenek. - Az edzéseken is jól mentem. A mansfieldi (Texas) meghívá­sos viadalon 100 háton a máso­dik helyet szereztem meg, egy­ben az egyéni legjobbamat úsz­tam (49.22). A verseny utáni hé­ten szavaztak meg a konferen­cia legjobbjának. Ez óriási lö­kést adott nekem a hátralévő két eseményre - nyilatkozta a 21 éves versenyző. A Békák csapatának követ­kező állomása Wyoming volt. Magaslaton sokkal nehezebb jól úszni, jobban megviseli a szervezetet. Ennek ellenére a TCU valósággal kisöpörte az uszodából vendéglátóját: 16 számból 14 a texasi egyetem úszói nyertek.- Columbusban (Ohió) ren- . dezték meg a rövidpályás egye­temi bajnokságot - idézte fel a legutolsó megmérettetést Gyur­kó László. - Az egész csapat nem indulhatott, hiszen szint­idők alapján lehetett bekerülni. Száz és kétszáz háton volt meg­felelő időeredményem. A rövi- debb szám fináléját megnyer­tem (48.25), majdnem egy má­sodpercet javítottam a legjobb időmön. Ezzel az eredménnyel vezetem az MWC-ranglistáját, a csúcs 48.01 - bízom benne, hogy sikerül majd túlszárnyal­nom ezt is. A szekszárdi fiú hosszabb tá­von is rangsorelső, így téli pihe­nője nem a láblógatásról szól. A szinten tartás érdekében az ün­nepek alatt visszatért a gyöke­reihez: az ódon, sátorponyvás szekszárdi uszodában mutat példát a Vízmű SE fiataljainak kitartásból és a testet kizsigere­lő, fárasztó edzésmunkából. A 2011-es esztendő első napján pedig már irány az Egyesült Ál­lamok, ahol új szemeszter és új kihívások várnak rá. A Nemzetközi Sportújságíró Szö­vetség (AIPS) szerint Rafael Na­dal teniszsztár és a magasugró- királynő Blanka Vlasic az év sportolója, a sajtó számára leg­jobban megszervezett esemé­nyek rangsorában pedig a ma­gyarországi vizes Eb a kilence­dik helyen zárt. A szavazásban - amelyben 93 ország 515 média­munkása vett részt - az idén há­rom Grand Slam-tornát megnye­rő, világelső Nadal az FC Barce­lona argentin futballistáját, Lio­nel Messit és klubtársát, a spa­nyol válogatottal Dél-Afrikában világbajnok Andrés Iniestát előz­te meg. A horvát Vlasic 2010-ben megnyerte a fedett vb-t és a sza­badtéri Eb-t, és idei húsz verse­nyén csak kétszer kapott ki. Mö­götte a Vancouverben olimpiai bajnok síző, Lindsey Vonn és a belgák teniszcsillaga, Kim Clus­ters végzett a dobogón. ■ Nadal 9 GS-győzelemnél tart HIRDETÉS A

Next

/
Thumbnails
Contents