Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-06 / 283. szám
6 2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ GAZDASÁG Megtévesztő lehet a SzerenCSEKK? ajándéksorsolás Fogyasztóvédelmi kérdőjelek - A posta szerint az akció törvényesen zajlik Ha valaki nyer a Szeren- CSEKK-el, akkor számlát kell nyitnia, ott landol Fortuna kegyeltjének pénze. A költség nem terheli a nyertest a posta szerint. Munkatársunktól A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint a Magyar Posta nem tájékoztatja kellőképpen a fogyasztókat, amikor a SzerenCSEKK nevű játékban való részvételre hívja fel őket, ez pedig megtévesztő lehet. A szövetség szerint azt ígérik a sárga csekkek kitöltői számára, hogy a befizetett összeget visszanyerhetik, mindennap. A fogyasztók a kitöltendő formanyomtatványt automatikusan és ingyen kapják meg a befizetett utalványok után, emiatt joggal azt gondolhatják, maga a játékban való részvétel is ingyenes. Bármenynyire is így látszik azonban, mégsem az. Ugyanis a játékban a kitöltött szerencsecsekkek feladásával lehet részt venni, ehhez viszont bélyeget kell venni. Vagyis minden feladott szerencsecsekkért - hiába hirdetik a játékot díjmentesnek - valójában 80 forintos költséget kell fizetni - áll a FEOSZ közleményében. Emellett ha valaki olyan szerencsés, hogy visszanyerhetné az | adott összeget, a pénzhez csak bi- 1 zonyos feltételekkel juthat hozzá. § A játékszabályzat ugyanis egyér- J telműen kimondja, csak úgyne- £ vezett Posta Kártyán kapható Nyolcvanforintos bélyeggel adható fel a SzerenCSEKK a postán meg a nyeremény. Ha pedig ilyen nincs, akkor a sorsolást követő 30 napon belül postai folyószámlát kell nyitni, és ezzel egy időben Posta Kártyát kell igényelni. A Magyar Posta reagált a FEOSZ állításaira, ebben hangsúlyozzák, hogy a szerencsejátékok szervezéséről szóló törvényben (Szjt) Játékszabályzat A POSTA KÖZLEMÉNYE leszögezi, hogy a szervező a www.posta.hu oldalon megtalálható hivatalos játékszabályzatában, valamint a postákon elérhető szórólapokon, plakátokon is egyértelműen felhívja a játékosok figyelmét arra, mit kell tenniük a játékban való részvételhez. előírtak teljes körű betartása mellett hirdették meg az ajándéksorsolásos akciót. Kiemelik: a SzerenCSEKK, amely a játék részvételi kuponjaként szolgál, valóban díjmentesen kapható. De ahhoz, hogy a játékos a sorsolásban részt vehessen, a kupont postai úton be kell küldenie a megadott címre. A nyertes a nyereményét Posta Kártyán veheti át, mert pénznyereményt ajándék- sorsolás keretében kisorsolni nem lehet, hiszen ezt az Szjt kifejezetten tiltja. A postai folyószámla nyitásának és a Posta Kártya igénylésének díját a Magyar Posta azonban teljes egészében átvállalja, tehát a nyertest semmilyen további költség nem terheli, nyereményét nettó összegként teljes egészében kézhez kapja. Jövőre a fával és szénnel fűtőket is támogatják Nyitrai Imre helyettes szociális államtitkár bejelentette: 2011. szeptember 30-tól a lakásfenntartási támogatásban részesíthetők körét és az elérhető támogatás összegét a kormány jelentősen kibővíti. Aki a rászorultsági feltételeknek megfelel, annak jövő nyáron az adott önkormányzat jegyzőjéhez kell lakásfenntartási támogatási kérelemmel fordulnia, így szeptember elsejét követően a jegyző már a kibővített rendszer keretei között támogatásban tudja részesíteni azt is, aki fával tüzel, azt is, aki szénnel, és azt is, aki például cseppfolyós gázzal fűt. Igazságosabbá válik a rendszer, mely kimondottan az egyéni helyzeteket támogatja - jelentette ki. A helyettes államtitkár beszélt arról is: az elmúlt években megszaporodott a kisegyházak által, profitszerzési céllal működtetett szociális szolgáltatások száma. A szociális államtitkárság azt javasolja - elismerve azt, hogy az egyházaknak a kiegészítő támogatásra joguk van -, hogy csak azok kaphassanak ilyen támogatást, akik a kormánnyal kiegészítő szerződést kötöttek szociális feladataik ellátására. Nyitrai Imre szerint ez a szerződés lesz a feltétele az egyházi kiegészítő támogatás igény- bevételének. ■ Hadat üzennek az „üzletelő egyházak” támogatásának is. „A kormány hadat kíván üzenni az üzleti egyházak szociális tevékenységét automatikusan támogató rendszernek, ami a szocialista időkben kialakulhatott” - jelentette ki. Mindez mintegy hárommilli- árd forintos alaptalan kifizetés megtakarítását jelentheti. Hangsúlyozta: a tárca nem az egyházalapítást kívánja szigorítani, hiszen ez nem is a feladata, hanem rendet kíván tenni ebben a kérdésben. Elmondta, az egyházpolitikai államtitkárság a jövő évben ezzel a kérdéssel jogszabályi szinten is foglalkozik majd. ■ HIRDETÉS Frisch Fassl sör* ► 0,5 liter ► 160 Ft/liter ► az üveg ára: 25 Ft Friss. Olcsó. Jó Citrom* » I. osztály ► hálós ► 500 g ► 238 Ft/kg TV paprika* ► (.osztály ► lédig ► kg MdriU Mélyalmos tojás ► mérete: M, L ► 10 db ► 30 Ft/db Hajdúsági parenyica ► 190 g ► 1837 Ft/kg Karát kolozsvári szalonna* ► füstölt > 300 g . 1330 Ft/kg jV Tlf/TO? Magyar, termék! Forest Méz-mandula toalettpapír ► . •> • ■ t'• 2é tekercs ■ 'tekercs ► 15 méter/tekercs > 3 Ft/méter Rama margarin ► 500 g ► 558 Ft/kg Érvényes: 2010. december 6. és december 8. között, a késztet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 186 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! 2010. december 6. hétfő - december 8. szerda www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó Már kötelező a bioüzemanyag árusítása Vasárnaptól kötelező az üzemanyag-forgalmazóknak a forgalmazott mennyiség 6 százalékában bioüzemanyagot árulni. A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló - novemberben elfogadott - törvény szerint 2020-ig a megújuló energiaforrásból előállított energia-részaránynak el kell érnie a közlekedésben felhasznált teljes energiafogyasztás 10 százalékát. A 6 százalékos szén-dioxid-ki- bocsátás csökkentése 2020. december 31-ig szól. Az üzemanyag-forgalmazók dönthetnek úgy, hogy együttesen tesznek eleget ennek a követelménynek. A teljesítésről minden év március 31-ig adatot kell szolgáltatni a vámhatóságnak. Ha valamely egység nem teljesít, akkor január elsejétől büntetésre számíthat: az adott hónapban hiányzó bioüzemanyag energiamennyisége alapján megajoule-onként 35 forintot kell fizetnie. ■ Elszáll a benzinár? MEGINT EMELKEDHET a benzin és a gázolaj ára a héten, akár bruttó 5-8 forinttal is - állítják piaci elemzők. A benzin jegyzésára egy hét alatt ezer literenként 44 dollárral drágult, s meghaladta 807 dollárt. A gázolajé 24 dollárt nőtt, csaknem 760 dollár. Eközben a forint a dollárral szemben 9 forinttal gyengült A brent kőolaj hordónkénti jegyzésára pedig 88 dollár közelébe nőtt. A TŐZSDEI JEGYZÉSÁRAK emelkedését az európai kereslet bővülése, valamint az amerikai makrogazdasági adatok pozitív alakulása is befolyásolta. A forint árfolyamának a nemzetközi piacok gyengülő bizalma sem hasznát A MÓL érthetően előzetesen nem nyilatkozott A múlt héten bruttó 5-5 forinttal emelkedett a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. i f