Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-06 / 283. szám

2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TŰKOR JEGYZET IHAROSI IBOLYA Keseredő adományozás licitálnak, kérnek a rádió­ban, a tévében. Gyűjtenek külföldi műtétre, az iszapká­rosultaknak, éhező gyere­keknek, fogyatékkal élők­nek, hajléktalanoknak. Vagy csak általában a rászorulók karácsonyi ajándékára. idegenek állják el az embe­rek amúgy sietős útját a me­gyeszékhelyen is. Pénzt gyűjtenek ilyen-olyan célok­ra. Csakhogy az emberben óhatatlanul felmerül a gya­nú, a készpénz eljut-e teljes terjedelmében a rászorulók­hoz. Hallottunk már affélét, hogy az egymillió forintból kétszázezret kapott meg az a család, akiknek gyűjtöttek. A többi elment az alapítvány működésére. Persze mutat­ják a megbízólevelet, de aki látott már számítógépet, meg fénymásolót az tudja, hogy akár az ismert karitatív szer­vezetek vezetőinek valódi aláírása is odavarázsolható, akár kék színű tintával, bár­milyen papírra. Ez ellen a gyanú és lehetőség ellen úgy lehet védekezni, ha az ember azoknak ad, akiket ismer. Nem a postán kapott csekkre fizet be, hanem az ismert is­kola, óvoda, kórház alapítvá­nyának adományoz, a meg­bízható országos szervezetek helyi akcióihoz csatlakozik. ismerősöm mesélte, hogy egyszer adott tombolatár­gyat egy jótékonysági bálra. Mivel egyetértett a céllal, nem is olcsót. Azóta nincs nyugta. Nyilván szájhagyo­mány útján terjedt el koráb­bi nagyvonalúsága. Azóta úgyszólván elvárják, hogy adjon boldog-boldogtalan­nak. Abból az egyre keve­sebből amiért ő is nagyon keményen megdolgozott. Ad­na szívesen, mikor mennyi van, de azt azért nem szeret­né, hogy kötelező legyen. valahogy egyre keserűbb lesz az ember szája íze ettől a rengeteg kéregetéstől. És nem azért mert adni kell, hanem mert sajnos, van kiknek. iHPSlti:' Advent a inúzeufnban Legalább kétszázan vettek részt szombaton a Wosinsky Megyei Múzeum és a Négy Évszak Waldorf Pedagógiai Alapítvány családi programján. A gazdag és érdekes kínálatban szerepelt kézműves foglalkozás, játszóház, teázó süteményekkel, hangulatos lantmuzsika és hangszerbe­mutató. Két gyerekcsoport, simontornyai iskolások - képünkön - és egy szekszárdi óvodás csoport betlehemes játékot mutatott be a többieknek A konfliktus megbetegít munkahely A tolerancia sok esetben mindennél többet ér A munkahelyi konfliktu­sok mindenkit megvisel­nek. Sokan a stressz ha­tására alkoholhoz, vagy gyógyszerhez nyúlnak. Az időben kért segítség orvosolhatja a problémát. Vizin Balázs- Nagyon nehéz volt az első né­hány hónap a munkahelyemen, mert úgy éreztem, hogy a kolléga­nőim nem fogadnak el - mondta egy fiatal szekszárdi hölgy. A ne­vét nem, azt viszont elárulta, mi­lyen jelekből következtetett arra, hogy nem kívánatos személy. Be­tanuló volt, és többnyire nem se­gítették egy adott munkafázis el­sajátításában. - Egy másik tár­sammal ugyanazon a napon ke­rültünk a céghez. Szemlátomást nagyobb örömmel fogadták őt. Ráadásul engem negatív meg­jegyzésekkel illettek, gyakran összesúgtak a hátam mögött. Sőt, a közös programokból is - vásár­lás, kávézás, ebéd - rendszerint kihagytak. Néhány hónap eltel­tével nem bírtam tovább a zord légkört, és egy őszinte beszélge­téssel tisztáztam a problémát. A távolságtartást egyébként egy ap­ró félreértés okozta. Ezt tisztáz­tuk, és végre eljött a várva-várt fordulat - tette hozzá mosollyal az arcán a hölgy. Kitanics Márk pszichológus gyakorinak nevezte ezt az ese­tet. Meglátása szerint azon a munkahelyen, ahol döntő több­ségben hölgyek dolgoznak elég egy apró szikra a vita kirobbaná­sához. - A nők jobban számon tartják, hogy a másik milyen ru­hában jelenik meg, milyen gyak­ran jár fodrászhoz, mint a férfi­ak. Gyakori konfliktusforrás az irigység. A szakember úgy véli, általá­nosságban véve ketté kell válasz­tani a munkahelyi konfliktuso­kat. Más okból kerekedhet vita egy multinacionális magánvál­lalatnál, és egy állami cégnél. Utóbbinál az éppen aktuális po­litikai helyzet, vagy a közelgő vá­lasztások nyomasztják legin­kább a dolgozókat: megszűnik-e az állása, ha egy másik politikai nézetet képviselő párt kerül ha­talomra, vagy sem. Míg a ma­gántulajdonban lévő vállalatok­nál a bérezés körül alakul ki a leggyakrabban vita: ugyanazért a munkáért nem minden esetben egyenlő a munka- vállalók fizetése. Az okokat keresve alakulhat ki civakodás. Ugyancsak lelki problémával küzdhetnek azok a fiatalok is, akik nem találnak állást a vég­zettségüknek megfelelően. Vagy ha munkához jutnak, de nem a szakmájukban tudnak elhelyez­kedni. Ezt is roppant nehéz ke­zelniük. Akárcsak a védett kor előtt állóknak azt, hogy a nyug­díjazásukig meg tudják-e tartani a munkájukat. Ezek gyakran A konfliktus for­rását kell megta­lálni, orvosolni. Ajánlatos időben segítséget kérni idéznek elő vitákat a dolgozók között. Azonban nemcsak a be­osztottaknál, hanem a vezetők­nél is tapasztalható hasonló fe­szültség. Ilyenkor a konfliktus abból adódik, hogy a beosztottjai elvárják, hogy az ő érdekeiket képviselje a közép­vezető. De a vezető­ség is hasonló igé­nyeket támaszt fe­lé. Ekkor két külön­böző elvárásnak kell megfelel­nie, ami összeomláshoz vezet­het. A pszichológus tapasztalatai szerint ekkor többen fordulnak az alkoholhoz és a gyógyszerek­hez. Kitanics Márk azt is el­mondta, hogy az efféle sérelmek a család többi tagján is lecsapód­hatnak. A folyamatos stressz, hogy a szülők elő tudják-e terem­teni a havi megélhetéshez szük­séges feltételeket, be tudják-e fi­zetni a számlákat szintén vesze­kedéseket szülhet otthon. kitanics Márk azt javasolja, ha valaki tapasztalja magán a munkahelyi stressz tüneteit ma­gas vérnyomás, pánikroham, szociális fóbia azonnal fordul­jon szakemberhez A nagyváro­sokban sokkal elterjedtebb, hogy segítséget kémek az embe­rek Míg vidéken inkább a fiata­labb korosztály bizonytalanodik el, amikor több próbálkozás után sem üld elhelyezkedni Ilyen esetekben többször kérik a pszichológus tanácsait mmm ■ Önnek volt már komolyabb konfliktusa a munkahelyén? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: IE0L.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. HIRSAV Egész hétre kínáltak programot a Friedek siMONfORNYA Nosztalgiázás­sal, a Simontornyai Bőrgyár 200. évfordulójára készített film levetítésével is megfű­szerezték az egyhetes Fried- napokat a településen. A gyerekek a Szegedi Mini­színpad Mikulás mese c. előadását nézhették meg. Kiállítás is nyílt Friedek Simontornyán címmel, me­lyen Tóthné Unghy Ilona, a Vak Bottyán ÁMK igazgató­ja előadása hangzott el. A zenekedvelőknek pedig Sol­ti Árpád zongoraművész adott csemegét a vármúze­umban. (vl) Motorral megy a Mikulás a gyerekekhez kajdacs Meglepi és meg­ajándékozza a 63-as Kajdacsi Motoros Baráti Kör a helybeli és tengelici gyerekeket. Taba János, a társaság alapítója el­mondta, hogy Kajdacson az iskolába és óvodába, vala­mint Tengelicen az iskolába visznek apró ajándékot ma reggel tagjaik, azaz a moto­ros Mikulások, (vt) Német nyelvű játszóház várja a gyerekeket tolna Német nemzetiségi foglalkozó és játszóházba várják a gyerekeket Tolnán a lovardában. Az ingyenes foglalkozásokon német nyelvtanárok vezetésével, az adventi készülődés je­gyében naptárt, koszorút, ablakdíszeket készíthetnek a diákok. Legutóbb szomba­ton alkothattak az ifjak, a következő alkalom pedig december 11. lesz. (mk) Szólisták és kórusok ajkáról csendült a nóta szekszárd Sírdogál az őszi szél címmel magyarnóta est­re várták az érdeklődőket pénteken a Garay gimnázi­um dísztermébe. A helyi Magyarnóta Kedvelők Baráti körének szólistái és kórusa mellett a dél-magyarországi egyesület szólistái és kórusa is elkápráztatták a nagyér­deműt: A zenei kíséretről Báder Béla cigányzenekara gondoskodott, (ii) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Évforduló Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Pakson a Keresztény Értelmisé­giek helyi csoportja. Ez alkalomból ünnepi szentmisét és megemlékezést tartottak a Jézus Szíve templomban. Ma 42 többségében aktív tagot szám­lál a szervezet. Gangéi Margit elnök elmondta, elsődleges céljuk a keresz­tény hagyományok ápolása, intenzív közéleti szerepvállalás. A paksi csoport büszke arra, hogy csángó keresztszülős programban több gyermek tanítá­sát segítették és rendszeresen látogatják és támogatják Böjté Csaba árváit Tillai Aurél kísérte hétvégén az összkart hét kórus Kétszáz énekes lépett együtt színpadra a megyei találkozón paks Szakemberekből álló zsű­ri előtt léptek fel, de nem verse­nyeztek és nem is minősültek a megyében működő kórusok. A Liszt Ferenc Kórustalálkozó ugyanis nem a küzdelemről, a tudás összeméréséről szól, ha­nem a találkozásról és a tapasz­talatcseréről. Ezúttal a paksi vá­rosi művelődési központ szín­háztermében tartották a kóru­sok megyei randevúját. Ez volt a tizenegyedik alkalom, amelyen hét kar állt színpadra. A Tolna Megyei Általános Művelődési Központ munkatársa, Czink Ju­dit elmondta, az utóbbi évek egyik legjobb találkozója volt a mostani. A rendezvény szerve­zője hozzátette, egymás, a kö­A Dunaszentgyörgyi Női Kórus is részt vett a találkozón zönség és a szakértő zsűri előt­ti bemutatkozási lehetőséget és szakmai találkozási alkalmat kí­vánnak teremteni az énekka­roknak. A zsűri értékelése pedig a to­vábblépéshez nyújt lehetőséget. Idén az Annamatia Női Kar, a Cantemus Kamarakórus, a Du­naszentgyörgyi Női Kórus (ké­pünkön), a Blazsek Frigyes Női Kar, a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus, a Mözsi Bartók Béla Női Kar lépett fel, illetve az estet zá­ró Paksi Városi Vegyeskar. A ta­lálkozóra az tette fel a koronát, hogy a karok körülbelül kétszáz tagja közösen is énekelt. Zongo­rán a zsűri elnöke, Tillai Aurél kísérte őket. ■ V. T. ! \

Next

/
Thumbnails
Contents