Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-01 / 279. szám
— A Kerüljük a felesleges izgalmakat vendéglátás A gondos előkészületekben rejlik az alkalom sikere Az asztali dekoráció elemei utalhatnak a téli ünnepkörökre, a karácsony, a szilveszter jelképeire. Asztallábhoz tilos a vendéget ültetni Vendégeket fogadni - nagy próbatétele ez lakásnak, házigazdának. Azért ne vigyük túlzásba az aggodalmaskodást, s tartsuk szem előtt, hogy az ilyesmi nem feltétlenül anyagiak vagy lakásméret kérdése. Összeszedtünk néhány apróságot, amivel előrelátóbban szervezhetjük az előkészületeket. Lakáskultúra A téli hónapokban - és különösen így év vége táján - az átlagosnál gyakoribbak a családi, baráti összejövetelek és meghívások, amikor a vendéglátás fénypontját legtöbbször a közös étkezés jelenti: körbeüljük az asztalt, és hagyjuk magunkat a háziaktól kényeztetni. Házigazdaként természetesen nem csak § vendégeink kulináris élvezetének kielégítésére kell gondolnunk, legalább ennyire fontos, hogy lakásunk egésze az ünnephez méltó arcát mutassa. Az magától értetődő, hogy időben megterítünk, kikészítjük a féltve őrzött szerviz darabjait, a csiszolt poharakat, az elegánsabb evőeszközöket, a márkásabb porcelánokat, szalvétákat és egyéb kiegészítőket, gondoskodunk megfelelő számú, kényelmes ülőalkalmatosságról. De ne feledkezzünk el arról sem, hogy házunk és lakásunk közvetlen környezete Is az otthonunk tartozéka. Nem árt, ha a vendégek érkezése előtt „házunk táját” is rendbe tesszük, alaposan kitakarítjuk, esetleg virágokkal vagy mécsesekkel díszítjük. A bejárati ajtó közelében alakítsunk ki alkalmi ruhatárat, ahol az érkezők kényelmesen el tudják helyezni holmijukat. Esős, havas időben legyen kéznél a cipők letörléséhez megfelelő rongy, kis seprű, esernyőtartó. Készítsünk elő néhány vázát az ajándékba kapott virágoknak. A toalettben, fürdőszobában jól látható helyre tegyünk ki vendégtörülközőket. Már az érkezések idején is emeli a hangulatot a kellemesen visszafogott, „aláfestő” zene. Ha nagyobb és zajosabb társaságot hívunk, azt jelezzük előre a szomszédoknak. A vendéglátás általában akkor sikerül jól, ha tudomásul vesz- szük lehetőségeink határait, és nem akarunk nagyobb „felhajtást” csapni a kelleténél. A legfinomabb étel hatását is elrontja, ha nem megfelelő a tálalása, de A jó hangulat elengedhetetlen feltétele, hogy a háziak ne legyenek hajszoltak, fáradtak. Készítsünk mindent elő, amit csak lehet, akár napokkal korábban. Igyekezzünk olyan menüt összeválogatni, amelyaz is igaz, hogy a kevésbé ízletes fogáson is javíthat a szép körítés. A központi kérdés többnyire az asztal mérete: ha népesebb társaságot hívunk meg, nemegyszer problémát jelent vendégeink leültetése és a szükséges hely kigazdálkodása. A legtöbbször az a gond, hogy kisebb az asztalunk, mint ahány embert le szeretnénk köré ültetni, vagy túl szűk a szobánk, így a vendéglappal megnövelt felületű asztalt csak akrobatikus tornamutatványok árán lehet megközelítenek elkészítése nem túl bonyolult, ám lehetőleg ne a vendégeinken kísérletezzük ki kolléganőnk „biztos" receptjét. Ne feledjük, nemcsak vendéglátóként, de vendégként is vannak íratlan kötelességeink! ni. Az is gyakori hibaforrás, hogy a rosszul elhelyezett fények az asztalt körbeülök szemébe világítanak, ami zavarja a kellemes hangulat kialakulását. Ha nem elég hosszú az asztalunk, megtoldhatjuk a tetejére stabilan ráfektetett régi bútorvagy ajtólappal, de több kisebb bútort is összetolhatunk, s akár a kerti asztalt is igénybe vehetjük - egy szép abrosz mindent „ápol és eltakar”. A komfortosan megterített asztalon egy személy átlagos A meghívásról nem illik elkésni - viszont illik időben távozni. A legudvariatlanabb dolog az utolsó pillanatban lemondani a meghívást, éppen ezért kizárólag nyomós ok esetében tegyünk ilyet. helyigénye 40x60 centiméter, a közepén hagyjunk szabadon egy mintegy 20 centiméteres sávot a tálalóedényeknek. A bútor kényelmes magassága 70- 72 centi, vigyázzunk arra, hogy vendéget soha se ültessünk asztallábhoz. Ha kerek asztal áll rendelkezésünkre, könnyű dolgunk lesz az ültetéssel, mivel így mindenki egyenrangú, az evés is a legkényelmesebb, az emberek nem zavarják egymást a könyökükkel. Ugyanakkor a kerek asztalnak nagyobb a helyigénye, mint a téglalap formájúnak. Ez utóbbi esetében fontos eldönteni, ki kerül az asztalfőre. Ne feledjük: a szépen megterített asztal különleges hangulatot áraszthat akkor is, ha nem antik ezüstök és régi porcelánok díszítik. Elegáns gyertyákról viszont feltétlenül gondoskodjunk, mert ez az egyik leghálásabb és leghatásosabb hangulatkeltő elem. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR ► SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Holnap kezdődik az Antik Enteriőr ISMÉT MEGRENDEZIK az Antik Enteriőr régiségkiállítást és -vásárt a néprajzi múzeumban. Az érdeklődők december 2-től 5-ig látogathatják. „Kétéltű” párna masszír üzemmódban komfortosabbá tehető a wellnesskád egy 15x25x9 cm-es, speciálisan habosított műanyagból készült, puha, vízálló párnával, amely még masszíroz is. A Viral fejpárna két 1,5 voltos góliátelemmel működik, s a kád hát-, Illetve fejrészéhez három tapadókoronggal rögzíthetjük. Ezek el is távolíthatók, fürdőszobán kívül is használhatjuk derék-, kar- vagy lábmasszírozáshoz. További információk: www.aquakada.hu . 101 ötlet még időben az ünnepi készülődéshez A napelemmel működő, udvari karácsonyfától az ajtókoszorúkon át az ablakba való fényfüzérekig számos tipp található az ünnepi készülődéshez a LAKÁSKULTÚRA legújabb számának ingyenes mellékletében. Ésszerűség és illem szerint - vendégként is vannak kötelességeink Nyakunkon a lapátolás és a favágás is kerti munkák Praktikus szerszámokkal sokkal könnyebb ellátni teendőinket Akinek kertje van, minden évszakban gyönyörködhet annak változó szépségében. Persze mindig akad ott valami tennivaló is, szerencsére jó szerszámokkal a munka is könnyebben megy. Ezúttal a Fiskars készletére hívjuk fel a figyelmet, a cég ugyanis elég régóta ad ügyes eszközöket az emberek kezébe. Most például - az évszaknak 3 a •C r; Nem kell félnünk, hogy a fej leválik megfelelően - hótolókat és hólapátokat láttunk a cég kínálatában, amelyek leegyszerűsítik az egyébként fárasztó feladatot, mert könnyűek, a kialakításuk ergonomikus, így a munka velük hatékony, nem okoz hát- és izomfájdalmat Ami pedig a tűzrevaló béke szításét illeti: fejszék új gém rációja áll csatarendben. Nem kell félnünk, hogy faaprítás közben a fej leválik a nyélről, az egybeöntött szerszámokkal ilyesmi nem fordulhat elő. Nyelük elnyeli a rezgést, így kényelmes és biztonságos fogást nyújt munka közben. ■ A Fiskars hólapátok könnyűek, nem rokkan bele az ember a hóhányásba Újra magyar siker az Artzept pályázatán Az idén ismét magyar művészeket díjazott a nemzetközi zsűri az Artzept pályázatán. A Zepter International 2004-ben hirdette meg először formatervezői versenyét. A megmérettetésre a vüág valamennyi részéről érkeznek pályaművek, a téma pedig minden esetben valamilyen használati tárgy újraértelmezése. Az idén a „talpas gyümölcstál” témáját járták körbe a pályázók, de a korábbi években láthattunk már különleges süteményes dobozokat, teázáshoz szükséges kellékeket, vagy fedeles edényeket is a kiállításokon. A zsűri több száz pályamunka közül választotta ki Bársony István és Leits Miklós művét mint az idei legjobb alkotást. A díjjal együtt 10 000 eurót kaptak az alkotók, és munkájukat a Zepter legelegánsabb üzleteiben és kiállítótermekben állítják ki Európa-szerte. ■ * r > i 4