Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-12-05 / 48. szám
9 2010. DECEMBER 5., VASÁRNAP XIII. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM Az úszók és a kajakosok vitték a prímet magyar sport Tizenhét Európa-bajnoki vagy világbajnoki arany az olimpiai számokban Kereken 600 nappal a londoni olimpia előtt érdemes számvetést készíteni: hol tart most a magyar sport? Dénes Tamás Ezúttal önhatalmúan csak az olimpiai sportágakra, s azon belül is az olimpiai számokra redukálva a magyar sportot, a vártnál talán szebb képhez jutunk. Peking, némi túlzással, országos pánikot keltő csalódása után a legutóbbi két esztendőben javított a mutatóin a magyar sport. A kínai fővárosban 3 arany, 6 ezüst és 2 bronz jutott a magyar versenyzőknek. Ezt már tavaly is jócskán túlszárnyalták, hiszen a londoni számokban elért 8 arany-, 4 ezüst- és 9 bronzérem legalábbis azt ígérte, megvan a visszakapaszkodás lehetősége, legalább az ezredforduló környéki eredményességi szintre. Az idei mérleg sem rossz, 5 arany, 7 ezüst és 3 bronz jutott a világbajnokságokon. Nem feltétlenül jelent ez visszaesést, hiszen az egyik sikersportágban, Hosszú Katinka az úszásban, „csak” Európa-baj- nokságot rendeztek idén, azon ellenben az utóbbi ötven év legjobb szereplését produkálta a nem mellékesen házigazda magyar csapat. A MOB vesz egy lovat Berki Krisztiánnak A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének álláspontja szerint egyértelmű cél, hogy a sportolók a lehető legjobb körülmények között készüljenek fel a londoni ötkarikás játékokra, azaz a szövetségek és a műhelyek támogatása megfelelő mértékű legyen. Ezt a MOB vezető testületének a 2012-es olimpiára történő felkészüléssel foglalkozó ülésén szögezték le, amelyet megválasztását követően első ízben vezetett Borkai Zsolt. Az elnök tájékoztatta a tagokat a kormány képviselőivel zajló tárgyalásokról, melyek legfontosabb eleme, hogy a jövőben a finanszírozás a Magyar Ohmpiai Bizottság kezébe kerüljön, egycsatornás és teljes mértékben áüátható legyen. Borkai Zsolt arra kérte az elnökség tagjait, hogy a Gerevich- ösztöndíjrendszer átalakításában javaslataikkal, véleményükkel aktívan működjenek közre. A tagok döntöttek arról, hogy a Suzuki-támogatás keretében megüresedett egyik autót az atléták egyik új csillaga, az Ebbronzérmes gátfutó, Kiss Dániel kapja, végül pedig egyhangúlag megszavazták, hogy a Berki Krisztián zavartalan felkészüléséhez szükséges, a londoni olimpián használatos, 5500 euróba kerülő különleges lovat a MOB saját bevételeiből megvásárolja a világbajnok tornásznak. ■ A Pick Szeged nyert, a Veszprém kikapott Az eddig százszázalékos MKB Veszprém elszenvedte első vereségét a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában; Mocsai Lajos vezetőedző már biztos nyolcaddöntős csapata a 7. forduló szombati mérkőzésén a német Bundes- liga-éllovas Hamburg otthonában kapott ki 27-26-ra. A Veszprém eddig százszázalékos volt, és egy újabb győzelem szinte biztosan csoportelsőséget ért volna, ugyanakkor a Hamburg több meglepő pontvesztésen volt már túl. A BL jövőre folytatódik. Február 19-én a Veszprém fogadja a szlovák Tátrán Presovot, majd 26- án Koldingban, március 6-án pedig Montpellier-ben lép fel. A csoportból az első négy jut a nyol- caddöntőbe, a magyar bajnoknak ez már a hátralévő három fordulótól függetlenül sikerült. A C csoportban a Pick Szeged fontos két pontot begyűjtve 37- 34-re legyőzte a vendég Dinamo Minszket. A Tis'za-partiak szlovák légiósa, Frantisek Sulc 17- szer volt eredményes. ■ Janics Natasa és Kovács Katalin Az eredménylistákból néhány tény feltétlenül kiolvasható. Ilyen, hogy Londonban is elsősorban két, vagy ideszámítva az egyelőre még a csapatépítés fázisában lévő, de 2012-re (KeBerki Krisztián mény Dénes a garancia!) feltétlenül aranyesélyesnek tippelhető férfi vízipólócsapatot is, elsősorban három sportágtól várható az éremtermés. A kajak-kenu és az úszás, mint az összes olimpián az utóbbi húsz-huszonöt évben, 2012-ben is húzóágazat lesz. Kiválóan teljesített idén is a 2009-ben a világ legjobb sportlövőjének választott Sidi Péter, aki idei remeklésével már szerzett egy olimpiai kvótát Magyarországnak. A müncheni világbajnokságon, egyedüliként, mindhárom olimpiai puskás számban döntőbe jutott, arany- és ezüstérmet is nyert, valamint negyedik is lett. Ugyancsak nagyszerűen szerepelt Berki Krisztián, aki évek óta lólengésben a világ egyik legjobbja - de nem lesz egyszerű a kvalifikációt kivívnia. (Peking nagy hiányzója ilyen szempontból a magyar sport egyik legbal- szerencsésebb csillaga.) Vívásban szinte csak a párbajtőrözők állják a frontot - milyen kár, hogy a férfi csapatverseny nem olimpiai szám 2012-ben. Cselgáncsban sokat fejlődtek a hölgyek, ökölvívásban Kovács Mária szerencsére a három ohmpiai szám egyikében bokszol. Kajak-kenu? Még mindig a legjobb, elsősorban a soha ki nem akadó hölgy utánpótlásnak s az állócsillagoknak köszönhetően. HIRDETÉS 25% kedvezmény karácsonyi készülékkollekciónkra Nokia C5 beépített GPS-szel új, felső kategóriás lakossági számlás előfizetéssel 2 éves hűségnyilatkozattal 1 éves tarifamegtartással A fenti készülékajánlat 2010. 11. 30. és 12. 13. között, ill. a készlet erejéig érvényes. A karácsonyi akció 2010. 11. 16. és 2011. 01. 03. között érvényes meghatározott készülékekre. új előfizetéssel vagy a Bónusz Programban, Perc és Hívás tarifacsomagokkal. 2 éves hűségnyilatkozat aláírásával. Az akcióban nem használható fel a Bónusz Program készülékkedvezmény, és más kedvezményes ajánlattal nem vonható össze. A kollekció készülékeinek listája, valamint a további részletek megtalálhatók a Telenor üzleteiben és honlapján. Telefonos ügyfélszolgálat: 1220. telenor.hu telenor Egyszerűen, neked. 2010 legjobb magyar eredményei az olimpiai versenyszámokban Világbajnokok Berki Krisztián torna, lólengés Sidi Péter sportlövészet Janics Natasa kajak-kenu, / K-l 200 m Női K-4 500 m Szabó Gabriella, kajak-kenu, Kozák Danuta K-2 500 m Vb-2. Sidi Péter sportlövészet, légpuska Vajda Attila kajak-kenu, C-l 1000 m Janics Natasa kajak-kenu, K-l 500 m Kovács Mária ökölvívás, 75 kg Mészáros Anett cselgáncs, 70 kg Szász Emese vívás, párbajtőr Kämmerer Zoltán, kajak-kenu, Vereckei Ákos K-2 1000 m Vb-3. Boczkó Gábor vívás, párbajtőr Hatos Gábor birkózás, 74 kg Tóth Márton, kajak-kenu, Mike Róbert C-2 1000 m Hosszú Katinka duplázott Amerikában úszás Mindkét vegyesszámot megnyerte Hosszú Katinka az Egyesült Államok rövidpályás bajnokságán. A bajaiak kiválósága előbb a nyitónapon 200 yardon (1:53.47) végzett az élen, majd 400-on is a leggyorsabbnak bizonyult 4:00.03 perces idővel. Babos Tímea döntőbe jutott Bendigóban tenisz Babos Tímea bejutott a döntőbe a 25 ezer dollár összdíjazású ben- digói keménypályás női tenisztornán, miután három játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő, ausztrál Tammi Patter- sont. Babos pályafutása eddig legnagyobb sikerét érte el, a verseny eddigi szakaszában nyert, többek között az ausztrál Molik ellen is. Közönségsiker a Lovas Világkupa lovassport A II. Nemzeti Gyermek Lovasnap keretében 12 ezer gyerek ingyen csodálhatta meg a lovakat és a show-műsorokat a Papp László Sportarénában péntektől vasárnapig tartó Lovas Világkupa nyitónapján. Szombaton a díjugrató Világkupa és a fogathajtó bemelegítő versenyszám versenyei lapzárta után értek véget. * 1 t i