Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-12-05 / 48. szám

6 ELETMOD 2010. DECEMBER 5., VASARNAP HIRSAV Csokoládéból a minőségit kedveljük A VÁLSÁG SEM okozott vlSZ- szaesést a hazai csokoládé­fogyasztásban, legalábbis ami a minőséget illeti. Noha kevesebb fogyott az édes­ségből, mint 2009 előtt, a minőségre annál jobban fi­gyeltek a vásárlók. Értékü­ket tekintve a csokoládék győztek a bevonómasszás termékekkel szemben. Csupán fél óra mozgás kell naponta AZ IMMUNRENDSZERT már napi harminc perc közepes intenzitású mozgás is erősí­ti. Akik legalább ennyit mo­zognak, ritkán lesznek be­tegek és gyorsabban gyó­gyulnak. A túlzásba vitt edzés azonban gyengítheti a szervezetet. Aki túlterhelt vagy fáradt, ne erőltesse a testmozgást, inkább pihen­jen vagy tegyen egy sétát. A passzív dohányzás halláskárosodást okoz romolhat a hallása a pasz- szív dohányosoknak - de­rült ki egy kutatásból, amelyben 3307 felnőttet vizsgáltak. Megállapították, hogy akik korábban dohá­nyoztak, nagyobb eséllyel veszítettek hallásukból, s ez a kutatók szerint arra utal, hogy ebben a csoport­ban még a passzív dohány­zás is ronthatja a hallást. „Hittem, akartam és győztem!" fogyókúra A kényelmes élet és a nassolás hatása - 40 kiló súlyfelesleg Öt éve egy szálloda recepciósaként dolgozik Felbermayer Anita. Az ülőmunkának meglett a következménye: elkényel- mesedett, ráadásul ren­des étel helyett rendsze­resen nassolt. Fél év alatt hízott hét kilót, s mire megszülte első gyerme­két, mázsás terhet cipelt. M. Fazekas Erzsébet Felbermayer Anita szállodai re­cepciósként dolgozott, mielőtt kismama lett. Munkája kényel­messé tette, ráadásul megismer­kedett későbbi férjével is, aki olyannak fogadta el, amilyen volt. Ez sem késztette arra, hogy lefogyjon. „Esténként jókat vacsorázgat- tunk - mondja Anita. - Ennek az lett az eredménye, hogy más­fél év múlva már 84 kilót muta­tott a mérleg. Időnként diétáz­tam, s szép eredményeket értem el, de ha leadtam 5 kilogram­mot, 7 jött vissza. Amikor 2008 nyarán megtudtam, hogy babát várok, 73 kilónál tartottam a diétának köszönhetően, de a ki­lenc hónapot 100 kilogramm fe­lett fejeztem be. A kórházból 85 kilóval jöttem ki, de a szoptatás idején fogyókúrára nem is gon­doltam. Ráadásul az első hetek bizonytalanságát, kialvatlansá­gát édességgel kárpótoltam, volt, hogy még éjszaka is szén­hidrátot ettem.” Később mégis kiderült, tennie kell valamit az alakjáért. Felber­mayer Anita előbb a bécsi diétá­val próbálkozott, amit azóta is csak brutáldiétának hív. „A végé­re megutáltam a salátát, a főtt to­jást és a marhasteaket, noha sike­rült leadnom 10 kilót. Az ősz és a tél beköszöntével azonban újra evéssel vigasztaltam magam, ha rossz idő volt vagy kicsit többet hisztizett a fiam, esetleg egy kis boldogsághormonra vágytam. Karácsony előtt ismét 85 kiló kö­rül volt a súlyom, 44-46-os mére­tű ruhákat hordtam, elő kellett vennem a régi terhesnadrágjai­mat. Utáltam tükörbe nézni és fo­tókon látni magamat." ■ A harag és a düh óriási akaraterőbe csapott át. Megfogadtam: lefogyok! A végső lökést egy találkozó adta. Két régi barátnőjével futott össze, akik rengeteget fogytak. Csinosak, vékonyak voltak. „El­szégyelltem magam, hogy ennyi­re akaratgyenge vagyok, és zsák­ba bújtatom a testem. A harag és düh óriási akaraterőbe csa­pott át: újévkor megfogadtam, hogy lefogyok.” Az első pár nap nagyon nehéz volt, de elég volt a két csinos ba­rátnőre gondolni, hogy ne adja fel. Az elszánt anyuka a súly- csökkenést nem naponta, hanem hetente ellenőrizte. „Hétfőnként GYÖNGY v\ D A T 1 1/ \ 1/ * NV \ A Ki-ló i i\ rx i\ jjp 1 645 roiiiNi Espumisan Gyöngy Gyöngy Espumisan Gyöngy 40 mg lágy kapszula 50 db Iszimetikon) Gázképződés okozta panaszok pl. felfúvódás, puffadás kezelésére Mezym 9?®oc • Jovital C Duo-Activt retard kapszula 500 mg 60 db C-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő Mezym forte 10000 filmtabletta SOdb (pankreász-por) Három természetes emésztőenzime csökkenti a hasnyálmirigy eredetű emésztési zavar, stresszes életmód vagy rendszertelen étkezés miatt kialakuló hasi panaszokat pl. a kellemetlen hasfeszülést, teltségérzetet l&£S25ÍGPíN7W' «AMlATfRHW Pantoloc control 20 mg gyomornodv-tlltnállá tabletta 7 db (pantoprazol) A gyomorsav termelődésének csökkentésével a reflux tüneteinek (pl. gyomorégés) rövid távú kezelésére PS»® öíia Sperti Preparation H kenőcs 25 g Kenőcs aranyér kezelésére, enyhíti a fájdalmat és a viszketést Corega Friss Ízű müfogsorrögzitö krém 40g 25 termék kedvezményes áron 475 ­fount 30 Fl/db Propolki „ Torokbarát" C-vitamlnos szopogatós pasztilla 16 db Citrom ízű étrend-kiegészítő szopogatós pasztilla C-vitaminnal és propolisz-kivonattal A kék ponttal jelölt készítmények vény nélkül kapható gyógyszerek A zöld ponttal jelölt termékek gyógyszernek nem minősülő, egyéb készítmények A piros ponttal jelölt termék vény nélkül kapható, nem támogatott orvostechnikai eszköz Az akció időtartama: 2010. december 1-31., vagy a készlet erejéig. A feltüntetett összegek maximált akciós bruttó fogyasztói árak. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót (orvostechnikai eszköz esetén a használati útmutatót), vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! További részletek a Gyöngy Patikákban és a www.gyongypatikak.hu weboldalon. az eredmény újra és újra kitar­tást adott a folytatáshoz, mert lát­tam, hogy van értelme annak, amit csinálok. Nem éheztem, fi­nomakat ettem, mégis mentek le­felé a kilók. 70 kilósán, amikor már biztos voltam benne, hogy a Szoptatás mellett nem volt diéta térdem nem fog tönkremenni, hetente kétszer kocogtam 8-10 percet, majd sétáltam fél órát. Mindig van rajtam pulzusmérő, ami beállítja a zsírégető tartomá­nyomat. Manapság már hetente legalább 3-4-szer futok, naponta hasizom- és erősítő gyakorlato­kat végzek.” Anita már 61 kiló alatt jár, az álomhatár a 60 kilógramm. S van oka a büszkeségre: csaknem 25 kilót sikerült lefaragnia magáról január óta. „Kezd tetszeni a tü­körképem, már hagyom magam egész alakosan fényképezni, és újra nőiesen öltözködöm. Az ösz- szes régi ruhámat elajándékoz­tam, ha visszahíznék, nem is len­ne mit felvennem. Aminek külön örülök, hogy több ismerősöm és családtagom változtatott az élet­módján, és sikerült nekik is fogy­niuk. Megszerettem a sportolást: nincs jobb érzés, mint reggel 6- kor felkelni, 40-45 percet kocog­ni, és így kezdeni a napot.” Anita fogyókúrás receptje bevált • Száműzte étrendjéből a kenyeret, a lisztet, a cukrot, a krumplit, a rizst, az édességet, a cukros üdítőket. • Sok vizet ivott, néha light kólát, zöld teát. A saláták mellé kenyér helyett puffasztottrizs-táblát evett párizsival, virslivel, zöldségkrémekkel, sajttal. • Este 6 után már semmit nem evett. • Kezdetben napi fél óra ducitréning, később séta, majd kocogás. Sonoterápia: esély az életre érszűkület Jobb megelőzni, mint szembesülni a jelenlétével A szív- és érrendszeri betegsé­gek okozta halálozások statiszti­kai mutatói évről évre romlanak. Magyarországon az összhalálo- zás 50 százalékáért ezek a be­tegségek felelnek - 2008-ban 64.749,2007-ben 66.547 áldoza­tot követelt a betegségcsoport. A megelőzésben fontos tuda­tos életmód népszerűsítésének és gyakorlásának területén még­is megállt az idő: változatlanul minden második ember túlsú­lyos vagy elhízott, keveset mo­zog, dohányzik, tartós stressz alatt él, kiegyensúlyozatlanul táplálkozik - ennek köszönhe­tően átlagosan évi 31,7 doboz gyógyszert fogyaszt. Közben több mint 400 ezer érszűkületes beteget tartanak számon, éven­te 30 ezer műtétet végeznek ér­betegség miatt és 4000 esetben kerül sor alsó végtagi amputá- cióra. Mindez egy egyszerű bo­ka-kar index vizsgálattal és egy alternatív kezelési módszerrel megelőzhető, az érrendszer álla­pota bizonyítottan javítható. Tu­domásul kellene végre vennünk: egy betegséget megelőzni lénye­gesen egyszerűbb, mint később szembesülni annak jelenlétével. A sonoterápia klinikailag iga­zolt, bizonyítottan hatékony fáj­dalom- és mellékhatásmentes módszer az érszűkület, érelme­szesedés kezelésében. Nemzet­közi kutatások igazolták, hogy az alacsony frekvenciájú hangok képesek befolyásolni az élő szer­vezetben a sejtek aktivitását, fáj­dalomcsillapító és keringésjaví­tó hatásuk van. A speciális rez­Figyeljen a tünetekre! az alsó végtagban keletkező érszűkület a lábak hűvössé­gét, fehérségét, krónikus fáj­dalmát, helyi érzéketlensé gét, elszíneződését, elhalását okozza. Izomgörcs, nagyfokú izomfáradtság kíséri. A nya- ki vagy az agyi erek szűküle­te koncentrációzavarban, fe ledékenységben, szédülés­ben, fülzúgásban, látásza­varban, a test féloldali zsib­badásában, mozgászavar­ban jelentkeznek. A szívko­szorúereknél fáradtságérze­tet, fizikai megterhelésnél he vés szívtáji fájdalmat okoz­hat az érszűkület. A fájó láb már figyelmeztető jel gések úgy hozzák működésbe a test öngyógyító képességét, hogy közben nem keletkeznek, s nem válnak le rögök, apró részecs­kék. Az eljárás teljességgel ár­talmatlan, az általa generált ja­vulás az esetek 85 százalékában komoly előrelépést jelent a be­tegség megállításában vagy visszafordításában. A pulzáló hangok alkalmazásának köszön­hetően mára több ezer beteg élet­minősége normalizálódott. Egy kúra 30-60 kezelésből áll, a kezelések 15 percesek. A terá­pia megkezdése előtt alapos vizsgálattal mérik fel a betegek állapotát a sonoterápiás centru­mok szakorvosai. ■ Sonoterápiás centrumok Település Nyitás Betegszám Budapest* 1996-2010 7100 Baja 2009 200 Dorog 2008 400 Eger 2008 300 Győr 2007 800 Kaposvár 1999 1500 Kapuvár 2007 350 Kecskemét 2008 500 Keszthely 2009 150 Komárom 2009 93 Maglód 2007 300 Mátészalka 2008 68 Mezőkövesd 2008 58 Miskolc 2008 471 Mosonmagyaróvár 2007 295 Pécs 2010 100 Sopron 2008 280 Szeged 1996 1500 Székesfehérvár 2008 650 Tatabánya 2007 900 Veszprém 2008 650 •A 7 FŐVÁROSI KÖZPONT ÖSSZESÍTETT ADATAI r f í i

Next

/
Thumbnails
Contents