Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-29 / 302. szám
2010. DECEMBER 29., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 bevásárlás Az éves mennyiség felét néhány nap alatt fogyasztjuk el a két tipikus, év végi ünnepi termékből. A vásárlók a mennyiség helyett a minőségre helyezik a hangsúlyt, inkább többet fizetnek, de ragaszkodnak a bevált ízekhez SZILVESZTERKOR VIRSLI ROPPAN A NAP TEMAJA A pezsgő és a virsli any- nyira hozzátartozik az óévbúcsúztatóhoz, mint karácsonyhoz a fenyőfa. Szilveszter előtt egy két nappal az idén a közép- kategóriás termékekből fogy több, állítják az eladók. Mauthner I. - Venter M. Pezsgő, virsli, malachús, lencse, disznótoros és kocsonyahús, az év utolsó napjára ezekből a termékekből vásárolunk a legtöbbet, állítják a kisebb-na- gyobb élelmiszerboltok vezetői. A GFK Hungária piackutató intézet felmérése szerint leginkább a virsli- és pezsgőfogyasztás szezonális hazánkban. Évek óta jellemző, hogy az egy évben elfogyasztott pezsgőmennyiségnek valamivel több mint a felét decemberben vásárolják meg a háztartások, a virslifogyasztás pedig akár meg is duplázódhat az év utolsó hónapjában egy átlagos hónaphoz képest. Az alkoholtartalmú pezsgők, habzóborok forgalma tavaly mintegy két százalékkal mérséklődött, a kölyökpezsgőké viszont mintegy ötödével nőtt. Az otthoni fogyasztásra beszerzett pezsgőféleségek döntő része, több mint 80 százaléka édes pezsgő. Körülnézve a boltokban változatos áron, kiszerelésben és márkában található virsli. A nagyobb bevásárlóközpontokban már 249 forintért is kapható kilója. A szójás, baromfibőrből, szalonnából készült termékek a legolcsóbbak, az már más kérdés, hogy az ízük mennyire felel meg a fogyasztóknak. A minőségi frankfurti sertésvirslit már drágábban lehet vásárolni, kilóját 650 forintért láttuk az egyik szekszárdi, belvárosi üzletben. A sajtos, füstölt, vagy roppanós bécsi'változatok ára pedig elérheti a kilónkénti 1500 forintot. A debreceni, vagy roppanós kolbász kilónkénti ára ezer forintnál kezdődik. A pezsgők közül a legolcsóbbak az alkoholmentes gyermekpezsgők, áruk alig valamivel 350 forint fölötti, a magyar kö- zép-árkategóriás pezsgők pedig 780 forintos árnál kezdődnek, a külföldi gyártmányú, vagy az áruházlánc saját terméke azonban már kapható 590 forintért is. A legdrágább, neves külföldi márkát képviselő nedű palackonkénti ára 3800 forint. Nem csak virsli és pezsgő fogy az évvégén. A szilveszteri, illetve újévi fogások évezredes hagyományokon alapulnak. Az újév első napján lencsét, babot, esetleg rizst kell enni. Ezek az ételek a néphit szerint termékenységet, bőséget, egészséget jelentenek. Az újévi malac szerencsehozó tulajdonságát annak tulajdonították, hogy a disznó kitúrja a szerencsét. Ezzel szemben a baromfihús és a hal fogyasztása kerülendő, mert a tyúk hátrafelé kapar, ezért elkaparja a szerencsét, a hal pedig elúszik vele. Más vidékeken azonban éppenséggel szívesen látott újévi fogás a hal, mert a pikkelye sok pénzt jelent. Az újév beköszöntét hangosan, zajosan illik ünnepelni, nemcsak a jókedv miatt, hanem azért, mert a hangos zaj elijeszti az ártó szellemeket, démonokat, az egész következő esztendőre. Újév napjára általánosan elfogadott hiedelem, hogy tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt a jövő évi szerencsénket is. Továbbá tilos mosni, de főleg teregetni (a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal), és nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan, január elsején pedig lehetőleg férfit kell először a házba engedni, mert szerencsét hoz. Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben. Sokan ezért elsején le sem fekszenek napköz■ Hagyományok és hiedelmek ideje az újév. Az ókorban terjedt el a vidám mulatozás az olykor féktelen jókedv, evés- ivás, amely a világ minden részén szokássá vált az esztendő végén, a rómaiak Saturnalia nevű ünnepére vezethető visz- sza. A Saturnalia idején megfordulta világ, a rabszolgák ilyenkor egy asztalhoz ülhettek az urakkal, tógát viselhettek, és kimenőt kaptak, no meg némi pénzt egy kis italozásra. Ilyenkor az egymással acsarkodó politikusok is szüneteltették pár napra a csatározást, és mulatott az egész birodalom. Az újév kezdetét később a keresztény hagyományokhoz igazították, egészen az 1600-as évek végéig december 25én ünnepelték. Végül XII. Ince pápa elégette meg a zajos mulatozást a megváltó születésnapján, és 1691-ben kihirdette: ezentúl az év első napja január elseje FORRÁS: TNCTŰITÉS Jót tesz másnap a virslis korhelyleves A jókedvet garantáló finom italok hatására előfordulhat, hogy január elsején másnapos gyomorral ébred az ember. A legjobb orvosság erre egy könnyű, de finom korhelyleves. Hozzávalók 4 személyre: 400 g savanyú káposzta, 4 db virsli, 1 közepes fej hagyma, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 táskánál piros- paprika, só, oregánó, és ízlés szerint tejföl. Elkészítése: a lisztet szárazon megpirítjuk, majd az olajat ráöntjük, pirospaprikával megszórjuk, és hideg vízzel felengedve simára keverjük. Hozzáadjuk a savanyú káposztát, és annyi vízzel hígítjuk, amennyi levest szeretnénk, majd puhára főzzük. Megsózzuk, oregánóval, apróra vágott vörös- és fokhagymával fűszerezzük. Betétnek ba- romfivirsli-karikákat főzünk bele. Ha a virslikarikák feljöttek a leves tetejére, zsírszegény tejföllel dúsítva tálaljuk. Ennyiért kerülnek a kosárba a szilveszteri finomságok Virsli 249-1500 forint/kg Pezsgő ________590-3800 forint/palack___ Ma xi pezsgő_________________ __________6000-12 000 forint/palack Gy erekpezsgő 350 forinttól Malachús 770-1290 forint/kg Füstölt csülök 1100 forint/kg-tól___ Le ncse 240 forint/kg_______ Ba b 330 forint/kg Mustár 110-990 forint/200 g Pezsgőből nagy a választék, van, aki a száraz, van, aki az édes pezsgőt kedveli, de a gyerekpezsgőnek is vannak hívei (képünk illusztráció) ben, nehogy a betegség, ágyhozkötöttség nyűgét vonják magukra. Szilveszteri szokás volt a hagymakalendárium elkészítése is, mely abból állt, hogy 12 gerezd fokhagymába sót tettek, és éjszakára állni hagyták. Amelyik gerezd reggelre nedves lett, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó volt várható. A népi hiedelem szerint ha szilveszter éjszakáján esik az eső, vagy a hó, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő termés várható. w HL ■ ön fogyaszt-e pezsgőt és virslit szilveszterkor? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Szökedencs, Somogyzsitfa, Csákány fejpénz Több mint száz kővázát, kőszobrot vittek el a sírokról, keresztekről Szőkeden- csen, Somogyzsitfán és Csákányban, feltehetően az ünnepek előtti héten. Tonnában lehet számolni az ellopott kőemlékek súlyát. A három község önkormányzata összefogott: százezer forintot ajánlottak fel annak, aki segít megtalálni a tetteseket. HÍREK A RÉGIÓBÓL Pécs klinika-költözés Összevonások, átalakítások sorozata kezdődött el az elmúlt hetekben a pécsi klinikákon. Dr. Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központjának főigazgatója szerint a mozgást legfőbbképpen az indokolja, hogy elkezdődik a négyszáz ágyas klinika teljes felújítása, és márciusig az épület több szárnyát is ki kell üríteniük ahhoz, hogy a kivitelezők dolgozni tudjanak. Ugyanakkor a megyei kórházzal való integráció megköveteli azt is, hogy az azonos vagy hasonló ellátások - belgyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat - azonos telephelyre kerüljenek. Berzence, Ságvár fagyhalál Egy berzencei és egy ságvári asszony is életét vesztette a fagy miatt az elmúlt napokban. A 66 éves berzencei nőre a szomszédja talált rá karácsony első napjának reggelén a háza előtti árokban. A teljesen átázott ruhájú és kihűlt asszonyhoz ugyan azonnal kihívta a mentőket, ám a nő a kórházban meghalt. A nyolcvannégy esztendős ságvári asszonyra az unokája talált rá hétfőn reggel a háza kertjében holtan. Az idős nő éjjel valószínűleg elesett a kertben, súlyos sérülései miatt nem tudott lábra állni és megfagyott a fagypont alatti hőmérsékletben. Siklós dulakodás Közel félmilliós kárt hagyott maga után az a két férfi, aki szenteste egy nőismerősük házában verekedett össze. A férfiak a karácsonyi buli során szóváltásba keveredtek, majd a vita erőszakba csapott át, a dulakodók a ház bejárati ajtaját, az utcai ablakot, a tévét, valamint a ház előtt álló személygépkocsi ablakait is betörték, megrongálták. A rendőrök mindkét dulakodót előállították, folyik a büntetőeljárás. Balaton készültség Jégtörők állnak készenlétben a Balaton partján, mivel az idei rekord vízállás miatt a mélyen fekvő balatonfenyvesi, máriai és keresztúri részen, illetve a siófoki Aranypart parti sávjában is nagyon komoly károkat tehetne a balatoni jég. A tavon eddig még soha nem volt szükség kárelhárítás miatti jégtörésre. Marcali háborgás Az elviselhetetlennek érzett kamionforgalom miatt háborognak Marcaliban az egyik utca lakói. A teherautók hangosak, beterítik sárral a kerítéseket és megrepednek miattuk a házak falai. A város jegyzője közölte, hogy keresik a megoldási lehetőségeket. A lakók szerint fekvőrendőröket, vagy sebességkorlátozó táblákat kellene kitenni, de az elkerülőút elkészültéig egy szervizutat is kialakíthatnának a hatalmas kamionforgalmat lebonyolító cégek hozzájárulásával. » * )