Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-23 / 298. szám

BALASSA JANOS KÓRHÁZ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. DECEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Az 1KIR a beteg és az orvos dolgát is nagyban megkönnyíti Sokszor már a hallgatás is elég betegek Nemcsak adnak, kapnak is szeretetet a hospice alapítvány önkéntesei A Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházának bete­gei a szakorvosi rendeló'ben fel­állított regisztrációs pultnál és az osztályok adminisztrációján is regisztrálhatnak az Intéz­ményközi Informatikai Rend­szerbe (IKIR). Simon Béla, a szekszárdi kórház informatikai projektvezetője elmondta, ezzel lehetővé válik számukra, hogy egy adott kezelés során a páci­ens korábbi vizsgálati eredmé­nyeit, kórelőzményét, melyek más, a rendszerhez csatlakozott egészségügyi intézményben ke­letkeztek, meg tudják tekinteni. A regisztráció egyrészt a felesle­ges vizsgálatok számát csök­kentheti, másrészt lehetővé te­szi, hogy a szakemberek a lehe­tő legtöbb információ birtokában hozzák meg döntéseiket. Az adatokat szigorú adatvé­delmi törvényi előírásoknak megfelelve, a betegek személyi­ségi jogait szem előtt tartva ke­zelik. A rendszer lehetővé teszi, hogy a beteg maga határozza meg, mely kórházban, rendelő- intézetben, mely adataihoz fér­hessenek hozzá, sőt, bizonyos kezeléseinek elérhetőségét le is tilthatja. A dél-dunántúli régióban uni­ós támogatással kialakított min­tarendszeren keresztül a Barcsi Rendelőintézetben, a Kaposi Mór Oktatókórházban, a Kapos­vári Egyetemen, a Paksi Rende­lőintézetben, a Pécsi Tudo­mányegyetemen, a Szigetvári Kórházban és a Balassa János kórházban végzett vizsgálatok eredményei érhetőek el. Az el­múlt hónapok tapasztalata alapján a leggyakoribb elektro­nikus dokumentumlekérések a Paksi Rendelőintézet és a pécsi klinikák irányából történtek, a járóbeteg szakrendelésekről, il­letve a belgyógyászati, szemé­szeti, gyermek- és idegosztály­ról. A heti 80-100 lekérdezés új információkkal segíti a gyógyí­tó személyzet munkáját a meg­felelő diagnózis és terápia meg­határozásában. A Balassa János kórházon keresztül több ezren regisztráltak már az IKIR-be, várják a további jelentkezése­ket is. ■ K. É. AZ OLDAL A BALASSA JÁNOS MEGYEI KÓRHÁZ TÁMOGATÁSÁ­VAL KÉSZÜLT. Stölkler Erzsébet (balról), Bakó Györgyi és Mártonné Gangéi Klára hat éve teljesítenek szolgálatot a hospice alapítvány önkénteseiként A szeretet szolgáltatja számukra az energiát SZOLGÁLATUK SORÁN Somokat, élethelyzeteket, tragédiákat is­mernek meg, ugyanakkor ren­geteget tanulnak. A kórház egy zárt világ, itt az emberek telje­sen magukat adják, őszintén elmondják örömeiket, bánatai­kat Mindhárman azt mond­ják, nem önzetlenül teljesítik ezt a szolgálatot, a betegektől olyan sok szeretet, lelki töltést kapnak, hogy az megfizethetet­len. A szeretet energiaforrás, jó annak, aki adja, és annak is, aki kapja. Ez olyan lelki gaz­dagság, amiért érdemes ezt a szép és nemes szolgá­latot végezni Az ember azt gondolná, hogy súlyos betegnek, hal­dokló embereknek segíte­ni, lelki támaszt nyújtani az egyik legönzetlenebb munka. A szekszárdi hospice szolgálat három legserényebb önkéntese szerint azonban ez nem így van, hiszen rengeteg lelki töltetet, szeretetet kapnak a betegektől. Hargitai Éva Aki csak pár napot is eltöltött kór­házban, nagyon jól tudja, hogy ilyen körülmények között meny­nyire jóleshet néhány kedves gesztus, egy kis odafigyelés. Saj­nos vannak, akik hosszabb időt kénytelenek az intézményben tölteni, és van, aki utolsó óráit is ott tölti. Őket hivatott támogatni a Balassa János megyei kórház „Méltósággal az út végén” Hospice Alapítványa. A szervezet három legrégebbi és legszorgo­sabb önkéntese Stölkler Erzsébet, Bakó Györgyi és Mártonné Gangéi Klára. A szervezet alaku­lása, azaz 2004 óta, több ezer be­teget látogattak, akiknek lelki tá­maszt, de akár fizikai segítséget is nyújtottak, amiben kell és ami­ben lehet. Odaülnek a beteg ágya mellé, beszélgetnek, vigasztal­nak, segítenek az étkezésben, a tisztálkodásban, mozgásban. Na­gyon fontos egy kis együttérzés, egy érintés, simogatás. Gyakran kérdezik tőlük, miért csinálják, pénzért? Annyit tud­nak válaszolni, hogy szeretetért Mindannyian Istent szerető em­berek, de bárkinek segítenek, fe­lekezetiül függetlenül. Mindeköz­ben egymásra is odafigyelnek, összetartanak, segítik egymást a problémáik leküzdésében. Életre szóló barátságot kötöttek. Több évtizede áll a betegek szolgálatában Stölkler Erzsébet számára nem volt új a betegek szolgálata. Ko­rábban, nyugdíjba vonulásáig, 40 évig ápolónőként dolgozott a kór­ház fertőzőosztályán, és már az alapítvány alakulása előtt elvé­gezte a hospice tanfolyamot. Mint elmondta, bár több évtizede segí­ti a betegeket, mégis mindig van­nak olyan helyzetek, amihez eny- nyi idő alatt sem lehetett hozzá­szokni. Nem könnyű távolságot tartani, amikor egy 43 éves, há­romgyermekes fiatalember ágya mellett az édesanyjával felváltva ül az ember heteken keresztül, majd a halála éjszakáján is együtt virrasztanak mellette. A legtöbb­ször azonban csak beszélgetniük kell, vagy csak egyszerűen hall­gatni. Gyakran a betegeknek nincs más lehetőségük, hogy ki­beszéljék magukból problémái­kat, félelmeiket Nekik pedig már nagy gyakorlatuk van abban, hogy mit kérdezhetnek, mikor kell egyszerűen csak hallgatni­uk, vagy mire kell figyelniük. Nehéz nem hazavinni a kórházi problémákat Bakó Györgyi azt gondolta, ami­kor ez a lehetőség adódott, hogy ő ezen az úton tudná gyakorolni a krisztusi tanítást, embertársai szeretetét A baleseti sebészeten és az intenzív osztályon teljesít szolgálatot, reményei szerint még sokáig, hiszen nagyon szereti ezt a munkát Heti rendszerességgel jár a betegekhez, de ha van vala­ki, aki meglátása szerint több gon­doskodásra szorul, akár többször, akár hétvégén is bemegy hozzá. Pedig lelkileg nagy a nyomás, hi­szen a hospice önkéntes akaratla­nul is hazaviszi a hallottakat pró­bál megoldást találni a betegek problémáira. Bizonyos határokon túl azonban nem mehet Előfor­dult már, hogy késő este rohant vissza egy haldokló beteghez, aki­hez korábban papot is hívott, mert nem hagyta nyugodni a dolog. Csak az üres ágyat találta, és úgy érezte, elkésett. Azt is nehéz elfo­gadni, amikor egy idős néni nem akar hazamenni, mert otthon nem olyan körülmények várják, mint kellene. Fontos ráhangolódni a beteg lelkiállapotára Mártonné Gangéi Klára egy új­sághirdetésben olvasott a lehető­ségről. Akkor éppen úgy alakult az élete, hogy volt ideje segíteni. Ő is volt már beteg, virrasztott már haldokló mellett, és tudta mit jelent a kiszolgáltatottság, hogy a betegek mennyire igény­lik a jó szót, az odafigyelést. Mint elmondta, a legnehezebb haldok­lók mellett lenni, ugyanakkor so­kat is tanult tőlük, és talán ez a legnemesebb feladat. Ilyenkor előfordul, hogy a családtagokat is támogatni kell, velük is bizal­mi viszony alakulhat ki. Ebből a szempontból is fontos, hogy a hospice önkénteseit titoktartás kötelezi. Kiemelte, tudni kell egy határt húzni, nem szabad hagy­ni, hogy az embert teljesen ma­gával rántsa a beteg problémája. Fontos, hogy rá tudjon hangolód­ni a betegek állapotára, akkor menni a kórházba, amikor lelki­leg kiegyensúlyozott. Ml világunk 2069 Ezt a címet viseli az a kiállítás, mely nemrég nyílt Szekszárdon, a Balassa János kórház igaz­gatósági épületének folyosógalériáján. A dunaújvárosi Mezőföld Természetfotóklub tagjainak felvételein a ter­mészet mellett az ember is megjelenik, például az alkotók fényképeken is tükröződő egyénisége révén. A febru­ár közepéig megtekinthető tárlatot dr. Streit Béla főorvos, természetfotós ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Fotónkon Kroneraff Jánosné és Madarász Zita nézegeti a kiállított képeket Néhány rendelés szünetel ünnepek Az osztályokon ellátják az akut eseteket Ahogyan azt a korábbi években is tapasztalhatták a betegek, a két ünnep közötti időszakban idén is lesz egy kis változás a szekszárdi Balassa János megyei kórház szakorvosi rendelőinté­zetének működésében.- Nem zárunk be, és termé­szetesen az akut esetek sem ma­radnak ellátás nélkül - tájékoz­tatta lapunkat Villányi Ildikó, a szákorvosi rendelőintézet veze­tője. Az osztályokon akkor is el­látják a sürgős segítségre szoru­ló betegeket, ha a rendelőinté­zetben a két ünnep között éppen nincsen szakrendelés. így old­ják meg például a szemészeti el­látást, ahol a rendelőintézetben szakrendelés nem lesz, de az akut problémával érkező betege­ket az osztályon fogadják. Orto­pédiai szakrendelés ugyancsak nincs a két ünnep között, de a csecsemő csípőszűrést megtart­ják a szokásos rend szerint ked­den, és természetesen az osztá­lyon az akut eseteket is ellátják. ■ Megkönnyíti a munkát, ha a betegek jelentkez­nek az Intézményközi In­formatikai Rendszerbe. Villányi Ildikó a szájsebészeti szakrendeléssel kapcsolatban általában véve is kiemelte, hogy az ellátás beutalóköteles, tehát a területileg illetékes fogorvoshoz kell először fordulni. Amennyiben ő nem rendel, köteles megjelölni a helyettesítő szakember elérhetőségét. Végső esetben legalább a háziorvostól kérjenek egy beutalót. Szintén nem csak az ünne­pekre vonatkozik az akut ese­tek ellátásának szabályozása. A szakrendelésen szinte az ösz- szes ellátás előjegyzés szerint zajlik, ugyanakkor akut eseteket is ellátnak. Ilyenkor is először a háziorvostól kell beutalót kérni, az ő kompetenciája ugyanis a be­tegeinek koordinálása a szakel­látó helyek felé. A beutalón az­tán jelezheti az ellátás sürgős­ségét, illetve akár közvetlenül is egyeztethet az illetékes orvos­kollégával. ■ H. É. » t >

Next

/
Thumbnails
Contents