Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-22 / 297. szám
2010. DECEMBER 22., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 Kereskedő kerestetik bizonyos értelemben álprobléma, hogy nyitva lesznek-e a boltok, vagy legyünk pontosak, a nagy multi áruházak vasárnap, vagy zárva. Amit meg kell vásárolni, azt valamikor úgyis megveszik az emberek. Téved mindenki, aki azt hiszi, hogy bevásárlás helyett majd misére, vagy komolyzenei koncertre özönlenek az érdeklődők vasárnaponként. A családjukkal sem törődnek többet, akik hétköznap nem teszik, ha becsuknak az áruházak vasárnap. Meg akkor sem, ha nyitva lesznek. A jól működő családokban pedig alkalomadtán a bevásárlás is lehet közös kaland. A kis boltokat sem a nyitva tartás szabályozásával lehet megvédeni. Nyerhetnek a kicsik például azzal, ha hétköznap a hivatali munkaidő után is nyitva lesznek. Ha ügyelnek a vevőre. Kezdhetnék az eladók például azzal, hogy legalább visszaköszönnek. Folytatásnak nem volna rossz, ha ismernék az árukészletet Ha egyáltalán volna választék színben, méretben minőségben és árban. Az már talán túlzottnak tűnő felvetés, hogy a 30 év és 60 kilogramm feletti vásárlót ne kövér tehénnek tekintsék, aki járjon zsákban, ne üancoljon. érdekes, hogy a vevők látványos kiutalása inkább a ruházati és cipőboltokban gyakoribb. A műszaki szakboltokban előfordul, hogy az eladó meg tudja mondani, melyik készülék mit tud, melyiket érdemes megvenni. Nem mindig a legdrágább a legjobb. mint tudjuk, a nagy áruházakban elvétve akadnak alkalmazottak, nincs kitől kérdezni. A kis üzletekben az egy szem eladó el sem tudja kerülni a vevőt. csak az A baj. hogy legalábbis a városokban kereskedőből van egyre kevesebb, aki tudja, hogy a vásárlóból él, s aszerint is bánik vele. Paksi diákok a sváb kultúra útvesztőiben PAKS A karácsonyi ünnepkör német nyelvterületre jellemző szokásaival ismerkedhettek, illetve vetélkedhettek is a gyerekek a napokban a paksi német nemzetiségi önkormányzat főhadiszállásán. Mindkét programnak több éves hagyománya van, tájékoztatott Féhr György elnök, aki azt is elmondta, hogy Racskó Stefi alelnök kalauzolta a diákokat a sváb kultúra „útvesztőiben". A hangulatos karácsonyi készülődés után röviddel tartották a Paksi Úttörőkkel közösen azt a vetélkedőt, amelyen a német nyelvet oktató paksi iskolákból fogadtak csapatokat. A győztes a Vak Bottyán Gimnázium gárdája lett. ■ Vida T. A hetedik nap a pihenésé? terv A péntek, szombati hosszabb nyitva tartás pótolná a kiesést ■ ön egyetért azzal, hogy vasárnap záijanak be a nagyobb üzletek? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Az új szabályozás a 280 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteket érintené. Az év tizenkét vasárnapján ezek a boltok is kinyithatnak Bezárnák 2012-től a nagyobb boltokat vasárnap. Az alkalmazottak szak- szervezete szerint a péntek, szombati hosszabb nyitva tartás pótolná a kieső bevételt. Mauthner Ilona Tart a vita a boltok vasárnapi nyitva tartásáról. A törvényjavaslat kereskedelemmel foglalkozó része a kisebb és közepes méretű üzleteket támogatná, hiszen 280 négyzetméteres alapterület alatt bármelyik bolt kinyithatna vasárnap is. Szintén mentesülnének a tilalom alól a vendéglátóhelyek, a benzinkutak, az édesség-és virágboltok, valamint minden olyan üzlet, amely vasúti vagy buszpályaudvaron, illetve repülőtéren van. Az összes többi cég az év 40 vasárnapján köteles bezárni, tizenkettőn kinyithatnak. A plázáknak nem kellene bezárniuk, csupán az ottani legnagyobb boltok nem lehetnének nyitva. Szalai Éva marketing szakember egy nagyobb cégnél, gyakran ér haza késő este. Az elmúlt években többnyire csak vasárnap volt ideje arra, hogy nagyobb bevásárlásra induljon két gyermekével és a férjével.- Ezüstvasárnap éppen Bécs- ben voltunk, és meglepetten tapasztaltuk, hogy ott nem volt nyitva egyetlen üzlet sem. Se kicsi, se nagy, csupán az éttermek, cukrászdák. A férjemmel arra jutottunk, hogy végülis ez nem tragédia. Szerintem lehet változtatni a vásárlási szokásokon, és végre lenne egy nap, amikor csak egymással foglalkozhatunk. A nagyobb üzletláncok azzal érvelnek a tervezet ellen, hogy a kereskedelem egy szolgáltatás, amelyet akkor kell biztosítani, amikor a vásárlók igényt tartanak rá. A heti forgalomnak az Auchanban 10-12,aTescóban 12 százaléka jut vasárnapra. A kieső munkaidő miatt a Tescónál 10-15 százalékos leépítés lehet, ha bevezetik a törvény. Magyarországon jelenleg mintegy 156 ezer üzlet működik, ebből valamivel több mint tízezer van nyitva vasárnaponként - hívta fel a figyelmet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a boltok átlagos alapterülete 114 négyzetméter, az élelmiszerüzleteké pedig csupán 101, vagyis a tervezet a legtöbbjüket nem érintené. Kérdés, mit szólnának a nagyok zárva tartásához a vásárlók - mondta Vámos György. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke úgy véli, a vasárnapi bevételt be lehet hozni egy péntek-szombati hosszabb nyitva tartással. A GfK Hungária egy 2008-as felmérése a napi cikkek forgalmának 40 százalékát erre a két napra teszi. Az elbocsátásoktól nem tart, a nagy cégeknél egyébként is nagy a cserélődés, legfeljebb nem vesznek majd fel új dolgozókat a távozók helyett - mondta. Megkérdeztük: Ön egyetért azzal, hogy vasárnap bezárjanak a boltok? ESZTERI IMRE, SZEKSZÁRD:- Őszintén szólva, eddig nem is gondolkodtam rajta. Egyrészt aki dolgozik, az vasárnap ér rá vásárolgatni, másrészt szerintem minden szokás kérdése. Én úg\' gondolom, mindkét lehetőségnek van előnye és hátránya is. Nem tisztem igazságot tenni. PUSKÁSNÉ MOLNÁR LILIÁNA, SZEKSZÁRD:- Igen, én bezárnám. Ha visz- szapergetjük az éveket, nincs olyan nagy hagyománya annak, hogy vasárnap vásárolni lehet Akkor is megoldották az emberek, munka mellett is, a vásárlást. Én úgy gondolom, ez egy rossz szokás, hogy vasárnap a szupermarketeket járjuk, van ennél hasznosabb dolog is. PUSKÁS SÁNDOR, SZEKSZÁRD:- Éölösleges dolog vasárnap nyitva tartani. Ez csak a multiknak jó, ezért harcolnak ellene. Hetente legalább egy nap legyen a családoké. Szerintem több idő jutna kirándulni, a gyerekekkel játszani, tartalmasán eltölteni az időt. A változás sokaknak szokatlan lesz, de hosszú távon megéri Meghozták a hangulatot sorstársak Száznyolcvan szeretetcsomagot osztottak ki Szemléletformálás megdöbbentéssel ösztönzéssel szekszárd Bensőséges hangulatban telt a Vakok és Gyengén- látók Tolna Megyei Egyesületének központi karácsonyi ünnepsége tegnap. Az alkalom fényét Németh Judit előadóművész, Fehérvlzi István, az egyesület al- elnöke és Nagy Vendel sorstárs író-költő közreműködése emelte. Az ünnepségen vette át dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke a neki ítélt dr. Thész László Emlékérmet. A megjelentek között 180 csomagot osztott ki a szervezet, továbbiakat vittek kisegítőik, illetve várnak még gazdá- | ra. A Dobozba zárt szeretet akció- 5 juk keretében összegyűlt 200 | csomagból a gyerekeknek is tud- 1 tak ajándékot adni. ■ H. É. Dr. Puskás Imre Kovács Lászlónétól vette ét a Thész-emlékérmet szekszárd Megdöbbenteni és cselekvésre ösztönözni a diákokat. Ez a célja annak az interaktív környezetvédelmi drámajátéknak, amelyet az I. Béla gimnázium diákjai láthattak tegnap. A „Mi van?” című darabot az OKO- Pannon Nonprofit Kft. kezdeményezésére a Kacskaringók Virtustársulat drámapedagógusai mutatták be. A produkció különlegessége, hogy a történetet a társulat színészei és a diákközönség együtt alakítják, és beszélik meg. A foglalkozáson részt vevő gyerekek szabadon nyilváníthatják ki véleményüket A cél, hogy a felnövekvő generáció számára a mindennapok természetes része legyen a környezetvédelem. ■ M. K. HÍRSÁV Megrendezte az idősek karácsonyát a Caritas tamási Felléptek óvodások, iskolások és felnőttek is. Volt citeramuzsika, betlehemes játék és jópár szívhez szóló dal, az Őszirózsa énekkar előadásában. A Tamási Caritas Egyesület 15. alkalommal rendezte meg az idősek karácsonyát. A programot a helyi művelődési házban tartották, hétfőn. Hetven év felettieket hívtak meg a kulturális programra, az azt követő közös ebédre és a délutáni táncos mulatságra. A rendezvényen 137-en vettek részt, (wg) Disznót áldoztak a közösség oltárán paks-biritó Közös disznóöléssel kezdődött idén is a biritói közösség hagyományos karácsonyi összejövetele. Farkasfalvi József, a külső városrészi részönkormányzat biritói tagja beszámolt róla, hogy körülbelül másfél mázsás disznó esett áldozatul a toron Dóczi Attila vezérletével. A vacsora mellé műsor és ajándék is került. A helyi gyerekek műsorral örvendeztették meg az egybegyűltek, az ajándékot pedig ők és a nyugdíjasok kapták, (vt) Felállt az Őszikék közalkalmazotti tanácsa SIMONTORNYA Az Őszikék Szociális Szolgáltató Központ dolgozói a napokban megválasztották a háromtagú Közalkalmazotti Tanácsot. Tagjai Baumné Illés Erika, Pápainé Tóth Anna és Molnár Józsefné lettek. Póttag: Szepesiné Ságvári Zsuzsanna. Megbízatásuk 2013-ig szól. (vl) Ajándékkal viszonozták az önzetlen segítséget cikó Ünnepséggel, ajándékkal köszöntötték a véradókat. Dr. Ferencz Márton polgármester és a Vöröskereszt nevében Fehér Zoltánná, a helyi szervezet titkára köszönte meg öt donornak az önzetlen segítséget. Antal Levente hetedik osztályos tanuló pedig verssel kedveskedett az ünnepeiteknek. Nagy László hetven, Bőhler Péter húsz, míg Beréti Anikó, Hubert Andrea és Kiss András egyaránt tíz alkalommal adott vért. (hi) Közösen készülnek a kicsikkel az ünnepre bonyhád Vidám programokkal készülnek a közelgő ünnepekre a bonyhádi Malom óvodások. Az adventi időszakban a gyermekek ötletes játékokat kaptak, de az óvoda betlehemét is elkészítik. A karácsonyi várakozást a szülőkkel közösen, az intézmény udvarán tartott ünnepi műsorral zárják, (hi) Továbbiak a TEOLhu hírportálon