Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-12-19 / 50. szám
12 2010. DECEMBER 19., VASÁRNAP SZTORI&APRÓHIRDETÉS Aranyat ér Európában a magyar kaviár haltenyészet A vésztői tokhalak ikrájáért dekánként hatezer forintot fizetnek az ínyencek Még a gasztronómiában járatos emberek is tréfának hiszik, ha kezükbe kerül egy doboz magyar kaviár. Pedig nem vicc: Békés megyében, Vésztőn működik Magyarország egyetlen tokhaltenyésze- te, ahol a magyar kaviár készül. Fábos Erika Számfira György ügyvédi munkája során kapott ihletet. Egy halas céget képviselt és így volt kénytelen beleásni magát a haltartás rejtelmeibe. Annyira megtetszett neki, amit összeolvasott, hogy kitalálta: kaviárt fog előállítani, méghozzá mesterséges körülmények között. Amikor ezután besétált a Halászati Kutató Intézetbe, hogy segítsenek neki tenyésztésre alkalmas tokhalat szerezni, kinevették. Ma, hét év után, már nem nevetnek, sőt a sokat látott szakemberek is nagy érdeklődéssel figyelik azt az öt-hatezer darabos tokhaltenyészetet, amelyet ügyvédi praxisát is feladva, Békés megyében hozott létre. Vésztőtől pár kilométerre, a Petőfi majorban működik Magyarország egyetlen tokhalte- nyészete és kaviárfeldolgozó üzeme. A majornak azonban nemcsak az a különlegessége, hogy tokhalakat tartanak, hanem az is, ahogyan tartják. Ehhez hasonló ugyanis Európában is mirfflössze négy van. „Ez a technológia az úgynevezett intenzív, recirkulációs haltartási módszer, ami azt jelenti, hogy a vizet keringetjük, állandó 22 fokos a hőmérséklete és egy bonyolult biológiai tisztítórendszer is be van építve a rendszerbe - mondja Számfira György. - Ezzel két dolgot lehet elérni. Az egyik, hogy amíg egy sima halastóban 50 dekagramm halat lehet tenyészteni egy köbméter vízben, ezzel a zárt rendszerrel 50-120 kilogrammot. De az ideális körülmények ahhoz is hozzájárulnak, hogy a tenyészidő a felére csökkenjen, vagyis nem 12 -15 év után nyerhetünk a tokhalakból kaviárt, hanem 4-6 év után, amikor a halak testsúlyának 10-25 százaléka kaviár.” Vésztőn az idei volt az első év, hogy akkora mennyiségű kaviárt tudtak előállítani, amennyit már értékesíteni is érdemes volt. Nagyrészt Angliába és Francia- országba került az áru. „Általában a vadon élő hal értékesebb, mint a tenyésztett, de a kaviárnál másként van - mondja Számfira György. - Amíg ugyanis a vadvizek szennyezettek, ez a rendszer teljesen tiszta. Ez teszi értékesebbé a terméket, jelenleg a 130 grammos dobozokért 75 ezer forintot fizetnek. A valódi kaviár alatt kizárólag a tokhalfajtákból és a kecsegéből kinyert ikrákat értjük. Magyarország vizeiben már nem élnek nagy testű tokfélék. Az egyetlen a még mindig jelentős számban élő kecsege, amely az egyik legkisebb fajta tokféle." A kaviár azért ennyire drága, mert a Beluga a legnagyobb és ma már legritkább tokhalfajta. Az éves fogás ma alig éri el a 100 Aranyárban a kaviár: a magyar áru 130 grammja 75 ezer forint, de a legjobb fajták kilójáért milliókat adnak darabot. Ráadásul a nőstény csak 20-30 éves korára válik ivaréretté. A beluga adja a legnagyobb szemű, az egész világon legfinomabbnak ítélt és természetesen legdrágább kaviárt. Kilójáért 500 ezer és 2,5 millió forint közötti összeget kérnek. A békési telepnek egyébként egyre nagyobb a híre Európában. Olyannyira, hogy már Angliából és Franciaországból is érdeklődtek befektetők a további fejlesztésére. Amennyiben a mostani kapacitást az ötszörösére lehetne növelni, s ez nem is túlzó elképzelés, a major lenne a legnagyobb kaviár-előállító telep Európában. A vésztői telep tokhalai már 4-6 évesek Már nem az oroszok diktálnak korábban a Kaszpi-tenger- ből nyerték a világ kaviárállományának túlnyomó részét. A két legnagyobb kitermelő Oroszország és Irán voltak. A Szovjetunió széthullásával aztán az orvhalászat és a környezetszennyezés óriási méreteket öltött, így mára a Kaszpi-tengerben élő 15 tokhalfajból 8 veszélyeztetett, 6 pedig a kihalás szélén áll. Éppen ezért a fekete kaviár kitermelésére Oroszország moratóriumot hirdetett. Ez az oka annak is, hogy ma már inkább Franciaország és Olaszország a kaviár-nagyhatalom, igaz, ott farmokon állítják elő a kaviárt. Vörös és fekete a kaviár név a török „khavyar” (halikra) szóból származik. Szinte az összes európai nyelvben ilyen formában terjedt el, és a tokhalak sózott ikráját jelöli. A kaviárnak két alapvető fajtája létezik: a lazacfélékből nyert vörös - igaz, ezt inkább ikrának hívják -, és a tőkehalfélékből fejtett fekete, aminek kaviár a neve. A valaha legnemesebbnek tartott aranykaviár teljesen eltűnt a piacról, a Kaszpi-tengerből ugyanis mára szinte kihalt az a halfajta, mely a legendás aranyszínű kaviárt adta. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ________INGATLAN________ 8 BÁCS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családiház ea. Iá.: 2,5 M Ft 06- 20/228-3822----------------------------------------*26896* HA RKÁNY külvárosi részén értékes 10 ha- ron lévő ingatlanomat elcserélném kisebb értékű ingatlanra értékegyeztetéssel. www.arzenalmotel.hu----------------------------------------*28373* ■ ZALAKAROSON mediterrán jellegű családi ház teljes berendezéssel és bevezetett vendégkörű plusz 6 apartman 85 millió Ftért eladó, www.katihaus.info , tel.: 20/983- 6574 JÁRMŰ ■ SÍBUSZOK bérbe, 9-11 szem. 06*30/ 630-1122 GÉPEK BLOKKFŰTŐMŰ gázmotorral, 130 kW-os eladó. Hétvégén és ünnepnap is. 06-20/972- 6425--------------------------------------------*28418* EL ADÓ: betonroppantó olló, Mantovani- benne gyártmány, RP 16-Ol-STO típus. Hétvégén is! 06-20/972-6425-------- -----*28418* EL ADÓ: híddaruk 10 tonnás; 5 tonnás; forgódaru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba; lemezollógép; gyökölők- élgyalu; gyorsdaraboló átmérő 600 mm; hegesztőgépek; hőkezelő kemencék; lemezle- csévélő, futómacskák; frekvenciaváltók; hajtóművek; gumiipari hengerszék; dezin- tegrátor; hidraulikus tápegységek; papírbálázó prés; görgőspályák; légtartály; szivattyúk; ventilátorok; Soyer csaphegesztő, átmérő 22 mm; HEA-650 euroszelvény, 100 fm 105 Ft/kg nettó; fekete sugárzók. Hétvégén és ünnepnap is. www.telkesgep.hu ; 06-20/972-6425.---------------,-----------------------------*28418* EL ADÓK nagy teljesítményű hőlégfúvók. Hétvégén és ünnepnap is! 06-20/972-6425, www.telkesgep.hu-------------- — *28418* JA PÁN kistraktorok forgalmazása. www.japankistraktor.hu 06-30/370-3877 Kiskunhalas.--------------------------------------- *28392* ■ PÓTKOCSI IFA 6 tonnás magasítóval, tarozákvassal, 5 év műszakival eladó. 06- 30/657-7081--------------------------------------- *28428* 737 0.2 Zetor turbos, 3,2 vontatott tárcsa, MTZ82 eladó. 06-20/335-5358---------------------------------------- *28430* MEZŐGAZDASÁG KUKORICA tört szem száraz lisztes 3300 Ft/q 100 q-tól szállítva eladó. 06-30/3700- 207 ÁLLÁST KÍNÁL C-, E-, ADR-vizsgával rendelkező gépkocsi- vezetőket keresünk EU-n belüli fuvarozáshoz. Angliai gyakorlat szükséges, nyelvtudás előny. Tel.: 06-82/311-543------------ - ---------------------------‘27741* ■ JÓL fizető bedolgozói munka, leinformálható cégtől. 06-30/846-1819---------------------------------------------- *26894* ■ 0RIFLAME-T kedvelő üzlettársakat keresek. 30% jutalék plusz ajándék 06-70/776- 8294----------------- *28404* ■ OTTHON végezhető dísztárgyak készítése, faanyagból. Válaszborítékért tájékoztatom. 06-20/231-8524---------------------------------------------- *28422* OTTHONI bedolgozás! Fajátékok kiegészítő munkái! Tájékoztatás válaszborítékért: V.R. munkaszervező 8532 Marcal- tő, Bem út 5. .2e383. ■ OTTHONI jövedelemkiegészítés! 06-70/ 233-5508---------------------------------*28308* ÚJ RA Magyarországon a Faberlic kozmetikumok! Faberlic kozmetikumok forgalmazására tanácsadókat és csapatépítőket keresek! 06-30/360-2712--------------------------------------*28034* UTAZ ÁS S N YÍREGYHÁZÁN várja nedve: vendége it a Jocó Panzió A belvárostól pár perc sétára, kulturált, zuhanyzós, kábeltévés szobák hűtőszekrénnyel, zart parkolá sál, szolid árakkal Nyíregyháza, Hunyadi ut49. Fel. 06 42, 41l-29f 06 30/367 2898, »»to* ■ ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/ 361-015 ALBÉRLETET KÍNÁL SZEGEDEN főbérlő nélküli lakás 1 szobája kiadó. 06-30/446-9714 ÁLLAT BERNÁTHEGYI kiskutyák igényesnek eladók. 06-30/341-9310. www.lavinakutato.hu---------------------------------------------- *28433* BI CH0N H. kiskutyák eladók. 06-70/418- 5379------------------------------- *28429* »V ILLANYPÁSZTOR, eb-őr, kutya-riasztókiképző, kártevő-riasztó. Utánvéttel is! Elektro Start Szaküzlet Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu ; 06-30/214- 7677, 06-30/307-1437 T./f.: 06-88/454- 914----------------------------------------------*26893* YO RKI kiskutya eladó. 06-70/418-5379--------------------------------------------- *28429* 100-3 00 kg-ig sertés eladó. 06-20/240- 7527--------------------------------------- *28424* SZOL GÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/374- 7956---------------------------------------------- *27343* VEGYES ÁLLAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dinamókat, ponthegesztőket, trafókat, villany- motorokat veszek. I: 06-20/393-0115---------------------------------------- *28436* CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas: 06-20/448- 4588---------------------------------------:------ *27604* GA BONATÁROLÓ siló eladó, 500 köbméteres, KS-6,7 típus. Hétvégén is! 06-20/972- 6425.-------------------------------------r- *28418* M10-ES használt műanyag rekeszeket vásárolok. 06-20/313-4893------------------- *28427* SZILVACEFRE eladó. 40 Ft/liter. 06-20/313- 4893 ■ TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. 06-20/585-3524-------------------------------------- *27479* _______EGÉSZSÉG_______ ■ HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682--------------------------------------- *26898* »P OTENCIANÖVELÖ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/5853524--------------------------------------- *27012* RU HÁZAT S HASZNÁLT holland és német ruha kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is eladó! <-36-30/413-0147 -m%KÖNYV if ANTIKVAR. felvásarlókőzpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás'06 1/787 9282,06 30/ 877-1460. *26875* HIRDETMÉNY ■ II. oszt trapézlemezek Dabason. 06-29/ 367-618, 06-70/318-9472 REGGEL apró-megrendelőkupon Hin árai Lakó: br. 490 Ft/sor Közületi hirdetések és közlemények: br. 690 Ft/sor 1 sor - 42 betűhely Kérjük, hogy első megrendelésekor a hirdetés árát vagy előre befizt Töltse ki és hozza be vagy küldje vissza az alábbi címre: 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. Hirdetésfelvétel és információ: 488-5700/9206. fax: 488-5769 Név: vezetekes telefon:., A HIRDETÉS SZÖVEGE: T