Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-17 / 293. szám

2010. DECEMBER 17., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR Civakodás utáni döntések testület Dombóvár önkormányzata sértett a Szabó elleni perben A 65 év felettiek féláron, a 70 év felettiek ingyen utazhatnak a dombóvári helyközi járatokon Nagy ünnep, nagy kánál EGY HÉT múlva karácsony. Az év legszebb ünnepén kö­rülüli majd az asztalt a csa­lád, és a jó hangulatot tovább fokozzák majd a finom ételek. Amivel bizony nem árt majd kicsit óvatosabban bánni. az ünnepek és az ezzel járó nagy eszem-iszomok, a tradi­cionális karácsonyi és szil­veszteri étkek, mint a töltött káposzta, kocsonya, lencse, bab, a sütemények, édessé­gek alaposan megterhelik az emésztőrendszert, ráadá­sul ilyenkor kevesebbet is mozgunk, mint a hétközna­pokon. A napi mozgás általá­ban kimerül a kanapéról az autóba, autóból a vendégfo­telba, vendégfotelből a kana­péra való átülésben. Pedig bizonyára senki sem szeretné az ünnepek utáni napokat gyomorégéssel, epe- bántalmakkal kezdeni. Nem árt tehát, ha mértéket tar­tunk, bármilyen nehezünkre esik is. Ha reálisan nézzük a dolgot: ünnepkor sem tu­dunk többet enni, mint egyébként, sőt, még keveseb­bet is, hiszen pihenéssel tölt­jük a napokat. Egyfajta hun- garikum az is, hogy igencsak megadjuk a módját az ün­nepnek, szokás szerint több­szörös mennyiségű ételt téve az asztalra. A többség pedig hűségesen tartja magát a ré­gi mondáshoz: inkább a has fakadjon, mint egy falat meg­maradjon! Hogy ne gyomorpanaszokkal búcsúztassuk, illetve kezdjük az esztendőt, vigyázzunk ma­gunkra. Karácsony és szü- veszter között nem árt egy kicsit böjtölni, vagy legalább könnyű ételeket, zöldséget, gyümölcsöt eszegetni. A ha­gyományos népi étkezési kul­túra nagyon jól ismeri a hús­talan napokat, kedden és pénteken tésztaféléket tettek az asztalra. S az ilyen egysze­rű ételeknek van még egy hi- heteüenül nagy előnyük: ol­csók is. Ami, valljuk be, mos­tanában nem egy utolsó szempont. Némi közjáték után a közügyek is sorra kerül­tek a tegnapi dombóvári képviselő-testületi ülé­sen. Kijelölték az ügyvé­det is, aki az önkormány­zatot, mint sértettet kép­viseli a Szabó Loránd el­leni büntetőperben. Rácz Tibor Elfogadta a dombóvári képvise­lő-testület tegnapi ülésén a vá­ros jövő évi költségvetési kon­cepcióját, ám a döntéseket némi purparlé előzte meg. Egy kis ci- vakodásnak lehettek tanúi a megjelentek Szabó Loránd és a testület fideszes tagjai között. A vita fő témája az volt, hogy a pol­gármester, ha már szolgálati au­tóval utazott Pécsre egy tárgya­lásra, miért nem vitte magával Hegedűs Csabát, a pénzügyi bi­zottság elnökét is. Szabó Loránd szerint a képviselőnek egyrészt = ehhez semmi köze, másrészt | felajánlották a bizottsági elnö- % köknek, hogy vegyenek részt a 2 tárgyaláson, s utazhattak volna : akár tömegközlekedési eszköz- 2 zel is. Tóth Gyula szocialista kép­viselő ügyrendi javaslata után, amely úgy hangzott, hogy zárul­jon a vita, s kezdődjön a munka végre, elkezdtek dolgozni a kép­viselők. Eldőlt, hogy a következő év­ben a 65 év felettiek 50 százalé­kos kedvezménnyel, a 70 év fe­lettiek ingyen utazhatnak a he­lyi autóbusz-járatokon. A vitel­Hatályon kívül helyezte a vál­lalkozók kommunális adójáról szóló helyi rendeletét a megye- székhely közgyűlése csütörtöki ülésén, mert a parlament tör­vénymódosítása révén január elsejével ez az adónem megszű­nik. Átlagosan 3,9 százalékkal nőnek a kéményseprő szolgál­tatások árai jövőre. Ilosfai Gá­bor (MSZP) e téma kapcsán be­jelentette, hogy az infláció körü­li áremeléseket támogatják. A későbbiekben ennek értelmé­díjak némileg emelkednek janu­ártól, a menetjegy ára 190 forint lesz, az összvonalas bérlet 4000, a diákbérlet 1300 forintba kerül majd havonta. Eldőlt az is, hogy a város március végéig bízta csak meg a központi orvosi ügyelet ellátásával a jelenleg is szolgálatot teljesítő Emergency ben is szavaztak. A díjemelések ugyanis 4 százalék körül ala­kultak. Levették a napirendről a helyi közlekedési viteldíjak jövő évi árairól szóló döntést, erre januárban térnek vissza. Ugyancsak akkor tárgyalnak a szemétszállítás áráról. Átlago­san négy százalékkal nőnek a közterület-használati díjak. A rendelet több módosítása mel­lett fontos döntés, hogy a ki­emelt övezetben tilos görkor­csolyázni, gördeszkázni. Ez el­Service Bt.-t, mivel egyrészt az eddigi szerződés év végén lejár, másrészt vita kerekedett arról a szakértők között, hogy kell-e közbeszerzési eljárást kiírni az újabb szerződés megkötéséhez. Január közepéig ennek ki kell derülnie. Rábólintottak a képvi­selők arra is, hogy dr. Komlódi sősorban a Garay téri díszbur­kolat védelmét és az ott élők nyugalmát védi. Horváth István polgármester elmondta, hogy várhatóan nem emeli a közgyűlés a piaci díjté­teleket, annak érdekében, hogy a helyben, illetve a környéken megtermelt zöldség és gyü­mölcs olcsóbban juthasson el a fogyasztókhoz. Tudomásul vette a közgyűlés a távhőellátással foglalkozó Alfa Nova Kft. tájé­koztatóját arról, hogy az első ne­András ügyvéd képviselje az ön- kormányzatot a Szabó Loránd elleni büntetőperben, mivel azon a város önkormányzata, mint sértett jelenik meg. A sér­tettség megállapítását a város egy évig regnáló Fideszes pol­gármestere, Patay Vilmos kérte a Tolna Megyei Bíróságtól. gyedévben nem emeli a meleg­víz és a szolgáltatás alapdíját. Hozzájárult a közgyűlés, mint tulajdonos, hogy a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. Zomba, Felsőnána és Kéty vízellátására társaságot alapíthasson. Eredményes volt az aljegyzői posztra kiírt pályázat. A köz­gyűlés zárt ülésen Göttlinger István igazgatóságvezetőt nevez­te ki aljegyzőnek, tájékoztatott Horváth István polgármester. ■ I. I. Megköszönték az önkéntesek munkáját szekszárd A Köszönet nap­ja alkalmából önkénteseit vendégelte meg a Magyar Vöröskereszt szekszárdi te­rületi szervezete tegnap. Azokat várták a Dózsa György utcai székházba, akik rendszeresen segítik a szervezetet kitartó és lelki- ismeretes munkájukkal. Kel­lemes délutánnal, sütemény­nyel, üdítővel, és egy cso­maggal köszönték meg egész éves munkájukat, (hé) Több mint félmillió tonna kukorica kell dunaföldvár Ismét érdemes lesz kukoricát termelni - ír­tuk tegnapi számunkban. A cikkben helyesen közöltük, hogy több mint félmillió ton­na kukoricát dolgoz fel éven­te a most épülő bioetanol gyár, az alcímben viszont helytelen értéket adtunk meg. A tévedésért az érintet­tektől és olvasóinktól elnézést kérünk. A gyár 240 millió li­ter bioetanolt állít elő, ehhez 575 ezer tonna kukorica fel­vásárlására lesz szükség, (vt) Boszorkányok szálltak az óvodákban szekszárd Felelevenedtek a Luca-napi hagyományok a héten az I. számú Óvoda Kindergarten mindhárom épületében. A szülők és a gyerekek remekül szórakoz­tak együtt, miközben búzát ültettek, seprűn szálló bo­szorkányokat vagy éppen ka­rácsonyi díszeket készítet­tek. A csemeték nagyon ér­dekesnek találták a hagymá­val történő időjóslást is. (rná) Kétszáz gyereknek főznek pörköltet kajdacs Az egész iskolát megvendégeli a 63-as Kaj- dacsi Motoros Baráti Kör. A négy fiatalember, csatla­kozva az iskolai karácsony­hoz az intézmény összes di­ákjának és dolgozójának egy-egy tál étellel kedveske­dik. Az iskolai ünnepi műsor hétfőn délután lesz, utána kerül az asztalra a vegyes pörkölt, amelyet Taba Zoltán készít kétszáz főre. (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Több áremelésről januárban döntenek pályázat Dr. Göttlinger Istvánt nevezte ki a közgyűlés aljegyzőnek Szekszárd mint a fejlődni képes város közmeghallgatás Sok kisebb-nagyobb helyi gondra vár megoldást a lakosság szekszárd A korábbiaknál ki­sebb létszámú szekszárdi polgár vett részt csütörtökön a közmeg­hallgatáson. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy ne vetődött volna fel számtalan probléma. S az is kiderült, hogy mindenkinek a közvetlen környezetében lévő gond megoldása a legfontosabb. Csak legyen rá idő és pénz. A közmeghallgatást a köz­gyűlés Szekszárd, a fejlődő vá­ros címmel hirdette meg. Hor­váth István polgármester kime­rítő részletességgel ismertette a folyamatban lévő közel nyolc- milliárd forintnyi beruházást és a következő három év fejleszté­si tervét. Utóbbiról csak címszavak­ban. Ha nyer a pályázat, szur- dik-program indul. Nagyszabá­sú járdafelújítási programba kezdenek, s folytatódik a víz- és szennyvíz-elvezető csövek cseréje. Nem tett le a város a bérlakások megépítéséről, a I szállodáról. Folytatódik a Szé- 7 pítsük együtt Szekszárdot! % program és zöld oktatást vezet- 5 nek be, akár már az óvodában. Tervezik újabb záportározó megépítését, zöld programot az oktatásban. Kérdésre válaszolva elmond­ta a polgármester, hogy várható­an a bogyiszlói vízbázis terve va­lósulhat meg. Ezeken kívül az is kiderült, hogy reprezentatív fel­mérés készül arról, mi a város­lakók véleménye a közszolgálta­tásokról. ■ I. A. X GYORSSZAVflZflS ■ Ön mért nem vett részt a közmeghallgatáson? Szavazzon honlapunkon m / ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. Az idén kevesebb volt az érdeklődő a szekszárdi közmeghallgatáson i Elismerte a Kovács ikrek teljesítményét a város SIMONTORNYA Az idei ÓV Utolsó képviselő-testületi ülésén em­lékoklevelet és ajándékot kapott Kovács Dominik és Kovács Vik­tor. Csőszné Kacz Edit polgár- mester elmondta, a város büsz­ke a két fiúra, akik kulturális te­vékenységükkel öregbítették Simontornya hírnevét. A nyol­cadik osztályos gimnáziumi ta­nulók a vers- és prózamondás­ban valamint éneklésben több megyei és országos versenyt is megnyertek, emellett még me­sejátékot is írtak. Legutóbb Szekszárdon, az ad­venti napokon, a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban, a simon- tornyai 3. b. osztály bemutatta a karácsonyi mesejátékot. bV. L. A Kovács ikrek 4

Next

/
Thumbnails
Contents