Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-15 / 291. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. DECEMBER 15., SZERDA DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE Reményt adnak a csillagok vendégforgalom Fellendülést várnak a hamarosan megnyíló hoteltől Várhatóan áprilisig megnyitja kapuját a gunarasi fürdő szomszédságában épülő wellness hotel Búbos tyúkok, púpos buksza Medina A többéves hagyo­mányt folytatva idén is lucáztak a medinai óvodá­sok. Pusztainé Vaczula Márta óvodavezető el­mondta, a gyerekekkel hét­főn délelőtt a falut járták és rigmusokban tolmácsol­ták jókívánságaikat. Több boltot felkerestek, voltak a szárítónál és a helyi nyug­díjasokat is meglátogatták a művelődési házban, töb­bek között kívánva nekik „ezer tyúkot, búbosat, egy bukszát, de púposat.” Az óvodások tegnap karácso­nyi kerámia csengőket állí­tottak össze Kőszegi István helyi népi hangszerkészítő segítségével, (sk) A nyugdíjas korúakat és a gyerekeket köszöntik BONYHÁDVARASD Ma tartják a falukarácsonyt a telepü­lésen. Ez egyben a szépko- rúak napja is. A délutáni ünnepségen a nyugdíja­soknak és a gyermekek­nek a német és a székely hagyományőrző csoportok adnak műsort. A faluveze­tés és a német kisebbségi önkormányzat százhúsz szépkorúnak nyújt át aján­dékcsomagot. A tizenegy óvodást a Bonyhádvarasdi Gyermekekért Alapítvány köszönti, (vb) Új cd-t jelentetett meg a DEVALAMI együttes tolna Tíz dal szerepel a tol­nai DEVALAMI együttes most megjelent, Villanyhu­zalok című cd-jén. Hat saját szerzemény, négy pedig Kányádi Sándor általuk megzenésített verse. A De­ák László, Varga Mihály, Deák Mátyás összeállítású trió blues-közeli örömzenét játszik. Nem ebből élnek meg, évente 8-10 fellépést vállalnak, (wg) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Dombóvár ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Hamarosan új, négycsilla­gos szálloda nyitja meg kapuit Dombóváron, amely mintegy kétmilli­árd forintból épül meg. A szakemberek abban bíznak, a hotel fellendíti a város és a kistérség tu­risztikai életét. Rácz Tibor lövő év első negyedében várha­tóan megnyitja kapuit a még épülő hotel Gunarasban. A wellness szálloda sokak, köztük az építtető Gunaras Zrt.-ben tu­lajdonrésszel rendelkező dom­bóvári önkormányzat számára is lehetőséget adhat a városi és a környékbeli turizmus fejleszté­sére. Dr. Kovács Tibor, a két éve- pályázati támogatással - épü­lő szálloda igazgatója kérdé­sünkre elmondta, a 94 szobás hotel a korábbi besorolásnak megfelelően négycsillagos minő­séget nyújt majd. Ilyen színvo­nalú szálloda jelenleg nincs a környéken, pedig igény lenne rá- tette hozzá. Végül elmondta, nemcsak a wellness, hanem a konferencia és üzleti turizmus is felfejlődhet. Az idén kevesebb külföldi ven­dég érkezett Gunarasba pihen­ni, mint általában. Tigelmann | Péter, a Kék Csillag Turisztikai | Egyesület elnöke lapunknak ko- | rábban azt mondta, főként a né­met vendégek száma csökkent a turisztikai szezonban. Ezt sze­retnék visszafordítani, így több olyan fejlesztés is megvalósult, amelynek később érik be a gyü­mölcse. Májusban szentelték fel a Szent Gergely kápolnát, és el­készült az információs iroda, ahol a nyaralók a környék ren­dezvényeiről, nevezetességeiről érdeklődhetnek. Emellett már épül a négycsillagos wellness szálloda. A Kék Csillag őszi fórumán el­hangzott, ebben az évben a ma­gyar vendégek 80-90 százaléka üdülési csekkel fizetett, ugyanis sok munkavállaló fizetés-kiegé­szítésként jut a támogatott üdü­lési lehetőséghez. Az összejövetelen Szabó Lo- ránd polgármester kiemelte, to­vább akarja erősíteni Dombó­vár fürdőváros jellegét, s újabb fürdőberuházást is tervez a kö­vetkező évre. Emellett több ta­karítási akció is szerepel a ter­vei között, ami növeli Gunaras vonzerejét. Naszvadi Balázs szerint is na­gyobb hangsúlyt kap a követke­ző két-három évben a turizmus fejlesztése. A Dombóvár és Kör­nyéke Többcélú Kistérségi Tár­sulás munkaszervezet vezetője elmondta, a marketing idén nem volt a legerősebb. Igaz nem is volt olyan pályázati lehetőség, amely kiadványok megjelenését támogatná. - Jövőre össze kell fognunk a szolgáltatókkal, hogy orvosoljuk a problémát. Több olyan település is van a térség­ben, amely jó úton halad, ilyen Kocsola, ahol egy vendégház, vagy Várong, ahol egy panzió működik, de ott van Csikóstőttős is, ahol nemrég készült el a paj­taszínház, de említhetném a gyulaji erdőt vagy a Kossuth szo­borcsoportot is. Egy jó minősé­gű, a környék nevezetességeit bemutató kiadvány felhívhatja a potenciális vendégek figyelmét a környék értékeire, nevezetessé­geire - hívta fel a figyelmet Nasz­vadi Balázs. TEOLhu Az előanényeket és háttérinformációkat keresse a TEOLha hírportálon. Idén is díjazott lett a dombóvári származású webdizájner dombóvár, Pécs Ahogy tavaly, úgy idén is a dombóvári szárma­zású fiatalember, Erős Balázs nyerte Az Év Honlapja verseny személyes kategóriájának külön- díját A Magyar Marketing Szövet­ség kilencedik éve rendezi a hazai weboldalak minőségi versenyét. Idén minden korábbinál több, 353 nevezés érkezett, így a verseny is jóval kiélezettebb volt, mint az el­múlt években. A 22 kategória egyi­kében, a „Személyes oldal” ver­senyzői között a fiatalember hon­lapja, az erosbalazs.com nyerte el a különdíjat Erős Balázs a Pécsi Tudomány- egyetemen folytatott tanulmányai óta Pécsett él, webdizájnerként és grafikusként dolgozik. Mint azt lapunknak elmondta, nemzetközi terepen is sikeresen szerepel. Az RGB Garden közösségi oldalon volt már övé a nap honlapja, és a CSS-Showcase néven futó verseny 1400 nevezője közül is bejutott a top 100-ba, most a 24. helyen sze­repel. ■ R. T. Interaktív tárlat nyílt a városi múzeumban dombóvár A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Elektro­technikai Múzeuma „Töltődj fel! A villamosság térhódítása” című időszakos kiállítása Dombóvár­ra érkezett. A látványos és inte­raktív tárlat az elektromosság csodálatos világára hívja fel a fi­gyelmet - mondta dr. Kriston- Vízi József, a Dombóvári Helytör­téneti Múzeum igazgatója. A tár­lat részletesen bemutatja a „vil­lamosság” kialakulását, kiemel­ve az erősáramú elektrotechni­ka magyar vonatkozású vívmá­nyait. így a múzeum látogatói megtekinthetik például Bláthy Ottó Titusz eredeti 110 éves fo­gyasztásmérőjét, egy világraszó­ló magyar találmányt: a transz­formátort, valamint Jedlik Ányos dinamójának hiteles másolatát is. Sőt akár ki is próbálható egy, az Edison-áramfejlesztőkre jel­lemző hosszú elektromágnesek­kel ellátott telefoninduktorról táplált glimmlámpa, és látványos fényjelenségek kíséretében mű­ködtethető egy 19. századi influ- enciagép is. ■ R. R. A gyógyturizmus a legjellemzőbb Dombóváron JANKŐNÉ Leibing RITA, a Dom­bóvári Tourinfom iroda veze­tője lapunknak elmondta, mindkét irodájukban - egy működik a városközpontban, egy pedig Gunarason - na­gyobb volt az érdeklődés idén, mint tavaly, vagy két éve. - El­sősorban a fürdő árairól, szol­gáltatásairól kértek informáci­ót. Ebből is látszik, hogy még mindig a gyógyturizmus a vá­ros legfőbb vonzereje. Ugyan­akkor a kulturális rendezvé­nyek miatt is sokan érkeztek Dombóvárra. Fontos megemlí­teni a Pécs Európa Kulturális Fővárosa program szerepét is, hiszen ebben az évben a köze­li baranyai megyeszékhelyről is szívesen ellátogatnak a dombóvári rendezvényekre. Emellett a Kirakatban a kis­térség programsorozat is sok látogatót vonzott városunkba - emelte ki az irodavezető. Szatmárcseke újra diadalmaskodott böllérverseny A zsűri a szakszerűséget, a formát és az ízt is értékelte Attala Harmadik alkalommal szervezett böllérversenyt szom­baton az attalai önkormányzat A falusi disznóvágás hagyomá­nyait kívánják ezzel ápolni. A küzdelem reggel 7 órakor kez­dődött, egy bátorító pálinkával. A lélekmelegítés után a hattagú csapatok nekiláttak a feladatok­nak. Egy szépen formált sonkát, két oldalszalonnát, 10 kiló kol­bászt, 12 kiló hurkát, egy abált szalonnát és 2 kilogramm teper­tőt kellett készíteniük. Munkájukat háromtagú zsűri értékelte, ez alapján alakult ki a sorrend a nap végére. Ahogy ta­valy, úgy idén is Szatmárcseke, Attala testvértelepülése büszkél­kedett a legjobb böllérekkel. Mint A csapatoknak tíz kiló kolbászt is készíteni kellett Képgaléria: TEOLhu a zsűri elnöke, Bodó Imre elmond­ta, a feldolgozás szakszerűsége mellett értékelték a forma- és ízvilágot is. Nem volt mindegy, mi­lyen alakúra sült a tepertő. Meg­említette, olyan érdekességeket is kóstolhattak a falu piacterére ér­kezőkkel együtt, mint a krumplis, a káposztás vagy a boros kolbász. A második helyen a Somogy megyei Nagyberki csapata vég­zett, a harmadik helyen pedig a maradék 12 csapat, mivel mind­egyikük olyan mesterien forgat­ta a főzőkanalat, a hentesbárdot és a csontozó kést, hogy nem akartak további különbséget tenni. Az idei versenyen két tár­sasággal több küzdött meg egy­mással, mint tavaly. ■ T. R. Meghitten Dombóvári és környékbeli sorstársaiknak szervezett karácsonyi ünnepséget a látássérültek megyei szervezete hétfőn. Mintegy nyolcvanan jelentek meg a szerény, de meghitt programon a Német Közösségi Házban, ahol a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort. A egyesü­let tagjai az ajándékozás után kihelyezett fogadóórát is tartottak, hogy a lá­tássérülteknek ne kelljen a megyeszékhelyre utazniuk információért #

Next

/
Thumbnails
Contents