Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-13 / 289. szám
3 2010. DECEMBER 13., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR A gimnázium lobbistája elismerés Kimeríthetetlen energiával az iskoláért, a diákokért Mittler József, a Tanár Úr ezúttal a Lussonium-díj átadását követő köszöntő beszéde közben Mittler József már akkor eredményes lobbista volt, amikor ezt a kifejezést még legfeljebb csak ízlelgették. Munkáját szombaton a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör Lussonium- díjjal ismerte el. Vida Tünde PAKS Mittler József kapcsolatait, energiáját a Vak Bottyán Gimnázium érdekében vetette be, ahol diákként és tanárként majdnem ötven évet töltött. Az első általa szervézett kirándulások egyikén, amikor diákjaival Budapesten jártak, a Mátyás templom ka- nonokja még neki vetette oda, hogy szólj a tanárodnak, kezdődik az idegenvezetés. Azóta sok diákkal sokfelé megfordult a világban, jártak olyan országokban - Szovjetunió, Jugoszlávia, NDK -, amelyek már nem is léteznek. Földrajztanárként, osztályfőnökként szerette volna, ha tanítványai sok élménnyel gazdagodnak. Akkor, mint mondta, más volt a hely és idő, mint most, még a televízióban is keveset láttak a gyerekek, nemhogy a saját szemükkel, és legtöbbjük a Balatont sem látta, nemhogy a tengert. Ahhoz, hogy a feltételeket megteremtsék, együtt dolgoztak, ha kellett napraforgót gyűjtöttek 1 a földeken, vagy éppen ládát sző- 5 geltek a konzervgyárban. MitÜer | József hét nappali tagozatos osztálynak volt osztályfőnöke. Minden osztálya minden diákjával igyekezett megismertetni előbb a szűkebb környezetét, majd elkalauzolta távolabbi tájakra őket. Ezekből az időkből rengeteg élményt, kalandos történetet őriz ma is. Az országjárásból és a földrajz iránti szeretetből - kívülálló számára talán egyenesen - adódott a tájfutás, de tudni kell, hogy ez korábban Pakson ismeretlen volt. 1970-ben alakult meg az országos szövetség, s ugyanabban az évben Pakson is Mittler tanár úr kezdeményezésére. Negyven év alatt sok diákot, sok felnőttet fertőzött meg vele. 1995-ben, az akkori igazgató felkérte Mittler Józsefet, hogy legyen az intézmény egyik igazgató-helyettese. Ezt a feladatot ugyanazzal az elánnal végezte, mint az addigiakat. Akkor még sokan a lobbit ördögtől való dolognak tekintették, de ő kollégáival maga mellett a város és az atomerőmű vezetőinél, a helyi vállalkozóknál igyekezett a gimnáziumért mindent kicsikarni. Nagy eredménynek tekinti, hogy bővítették a középiskolát, amihez persze kellett, hogy a paksi szülők már ne akarják más városokban taníttatni gyerekeiket. Ezt azzal érték el, hogy folyamatosan fejlesztették a gimnáziumot. Mittler József azt is elmondta, hogy ő elsősorban nem a katedrán érte el az eredményeit, nagyon sok egykori kollégájára és vezetőjére máig példaként tekint, mint tanárra. Azt is hozzátette, hogy a Lussonium-díj ki- érdemlésében a kollektíva és a biztos családi háttér játszott fontos szerepet, ez segítette, hogy mindvégig kimeríthetetlen energiával dolgozzon. A sok tőle hallott kedves történet közül álljon itt egy zárásként. „Nem a wellnes, hanem a szívcentrumban kérdezte tőlem egy volt tanítványom, hogy teljesültek-e az álmaim. Mondtam neki, hogy nekem már csak egy van, éspedig az, hogy az unokáim a Vak Bottyán Gimnáziumban tanuljanak. Hát mostanra ez is megadatott!” Névjegy MITTLER JÓZSEF 1944. június 25-én Pakson született, ugyanitt végezte az általános iskolát és itt tett érettségit a Vak Boty- tyán Gimnáziumban, ahol 1965-től 43 éven át tanított. 1995-től nyugdíjazásigaz intézmény igazgatóhelyettese volt. Szerzett két főiskolai és egy egyetemi diplomát, tájfutó edzői végzettséget a Testnevelési Főiskolán. Ő a sportág paksi meghonosítója. Felesége, Wajer Julianna az atomerőmű diszponenseként ment nyugdíjba. Két felnőtt gyermekük van: István és Judit, mindketten a Paksi Atomerőműben dolgoznak. Két unokájuk: Dorottya és Döme a Vak Bottyán Gimnázium diákjai. Mittler József szombaton vette át a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör Lussonium-díját JEGYZET IHAROSI IBOLYA Titkok, intrikák a világhálón megkérdeztem egyszer egy külügyminisztert, kezdőként honnan tudta, miként viselkedjen nemzetközi diplomáciai körökben. A protokollt nyilván meg lehet tanulni, de kérdés, hogy azon túl miként közeledjenek egymáshoz a diplomaták. Az volt a válasz, úgy kell viselkedni mint otthon, vagy baráti társaságban. azóta megjelent a világhálón negyedmillió amerikai diplomáciai irat. A szakértők helytelenítik, a diplomaták meg nyüvánosan és nyilván bizalmasan is magyarázkodnak. Csak néhány példa a híradásokból. Meg akarták szerezni magyar politikusok adatait, állítólag biometrikusokat is, például ujjlenyomatot. Az új német külügyminiszter alkalmatlan, hiú és Amerika-kritikus. A kancellárt több helyen is Angela Teflon Merkelnek nevezik, mert egy botrány sem tapad meg rajta. Kerüli a kockázatot, és nem túl kreatív. Észak- Korea 19, atomfegyver célba juttatására alkalmas, orosz gyártmányú rakétát csempészett Iránba. A pekingi amerikai nagykövetség egy forrása szerint a KKP Politikai Bizottsága rábólintott a Google elleni kormányzati hackertá- madásra. A táviratok szerint 2002 óta hatoltak be amerikai számítógéprendszerekbe, illetve a dalai lámáéba. Római jelentés szerint Berlusconi olasz miniszterelnök egyre inkább Putyin orosz kormányfő európai szócsövének tűnik. a híradások olvasói pedig kajánul állapíthatják meg: a diplomaták tényleg kémkednek. Talán nem jogi, de mindenestre praktikus értelemben. Nem mintha ez nem lett volna már az ókortól kezdve köztudott, de most bebizonyosodott: nem sokat változtak az államközi kapcsolatok az utóbbi évezredekben. ha pedig igaza volt a külügyminiszternek, milyen lehet a diplomaták családi élete? Ú] főépítészt választhatnak Tolnán A kérdés: mitől is vagyunk emberek? előadás Dr. Nusser Zoltán neurobiológus-agykutató tartott előadást Tevelen tolna Lemondott tolnai főépítészi megbízatásáról Lovas Ferenc. A szakember 2004 óta látta el a feladatot, ez idő alatt jelentős településfejlesztési folyamat indult be, számos nagy beruházás, fejlesztés valósulhatott meg. A város fontosnak tartja a főépítészi tevékenység folytatását. Mint az a témával kapcsolatos önkormányzati előterjesztésből kiderül, a feladatra egy fiatal pécsi szakembert szemeltek ki, a 34 éves Lukáts Istvánt, aki a Hősök tere - Árpád utcai városközpont rendezési beruházás tervezője, megálmodója volt. A képviselő-testület e hét csütörtöki ülésén dönthet az új főépítész kinevezéséről. ■ S. K. tevel - Mi teszi az embert gondolkodó és cselekvő lénnyé, és egymástól oly különbözővé, mi a gondolkodás alapja? - tette fel a kérdést dr. Nusser Zoltán neurobiológus-agykutató Tevelen tartott előadásában szombaton. A bonyhádi származású szakember elsősorban azt próbálta meg felvázolni, hogy milyen problémákkal néznek szembe az agy működését kutatók. Példákat bemutatva mondta el, nem a gének száma az, ami a leginkább különbözik egy gombaféle, vagy éppen egy muslinca és az ember között, hanem az idegsejtek száma, a központi ideg- rendszer fejlettsége. Dr. Nusser Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia kísérleDr. Nusser Zoltán: A központi idegrendszer fejlettsége számít ti orvostudományi intézetének munkatársa a Teveli Fiatalok Egyesületének szervezésében érkezett a településre a Kultúr- házi Esték című programsorozat évzáró rendezvényére. Mint azt Asztalos Zoltán, a szervezet elnöke elmondta, a sorozatot 2008 szeptemberében indították, igyekeznek a havi rendszerességű előadásokon a tudomány, a sport és a művészet területéhez közelebb vinni az érdeklődőket. Az évzáró alkalmat Asztalos Bálint és az idősek klubja szervezésében egy bonyhádi ír zenekar koncertje követte, valamint forralt borral, teával, sütivel, pogácsával vendégelték meg az egybegyűlteket. ■ H. É. Egymillió forint értékben osztottak szét csomagot MUCSi Nem maradt ki Mucsi sem azok listájából, akik segélycsomagot kaptak. A községnek összesen egymillió forint értékű, száraz élelmiszerekből álló pakkot juttatott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A javakat senkinek nem kellett nélkülöznie, ugyanis minden rászoruló család feltölthette velük az éléskamráját, (má) Zsebbe vágó témák a testületi ülésen siMONTORNYA Ma 14 órakor tartja a képviselő-testület idei utolsó ülését. Előtte 13 órától közmeghallgatáson mondhatja el véleményét a lakosság a város 2011. évi költség- vetési tervéről. E napirendi pont mellett többek között tárgyalnak a szilárd hulladékszállítás, az ivóvíz-szolgáltatás és a szennyvíztisztítás jövő évi díjairól is. (vl) Roma tehetséggondozásra nyert pénzt az óvoda gyulaj Mintegy 350 ezer forint támogatást nyert az Oktatásért Közalapítvány Roma tehetséggondozás témában kiírt pályázatán a gyulaji óvoda. Az októberi nyitórendezvény után most december 14-én 10 órakor karácsonyi játszóházat tartanak, ahová az értényi, pári, szakcsi és kurdi óvodásokat és óvónőket is meghívták. (rt) Szabad piacról vesz áramot Felsőnána felsőnána A szabad piaci villamosenergia-vásárlás mellett döntött a képviselő- testület a legutóbbi ülésen. Bognár László polgármester elmondta, az önkormányzat három ajánlat közül az MVM Partner Zrt-ét találta a legkedvezőbbnek, így 2011. február 1-jétől ők szolgáltatják az intézmények ellátásához és a közvilágításhoz szükséges áramot. A váltással jövőre nagyjából 300 ezer forintot takarít meg a falu. (he) Bognár László polgármester Karácsonyi ajándékot gyártottak a gyerekek szekszárd A karácsonyi készülődés jegyében telt a Szekszárdi Humánszolgáltató Központ és Gyermekjóléti Központ legutóbbi kézműves foglalkozása. Az érdeklődő gyerekek maradék tapétából és újságpapírból dekupázs technikával készítettek ajándékzacskókat. A programot és a gyerekek ábrázatát arcfestés tette színesebbé, (he) Továbbiak a TEOLhu hírportálon