Tolnai Népújság, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-11 / 288. szám
J, ä: . V;i Í. J llllllilliiillll s 4iSl ■■ CSALAD & NEVELES * m ,vz á|lg|íf Hormon felel a hűtlenkedésért kapcsolatok A fizikailag vonzó nőnek nagyobb az esélye a férfiaknál A nőknél ugyanaz a hormon felelős a túlzott kacérságért, mint a termékenység és a reprodukciós képesség egészséges szinten tartásáért Hajdan minimum a kikapós jelzővel illették a házasságból ki-kikandikáló menyecskéket vagy az egyik kapcsolatból a másikba ugráló lányokat. Nemrég kiderült: nem tehetnek arról, hogy a hűség nem az erősségük. Sok bennük az ösztradiol! Gönczi Annamária Az ösztrogén egyik fajtája, az ösztradiol fontos szerepet tölt be a nők csontozatának megfelelő fejlődésében, termékenységük és reprodukciós képességük egészséges szinten tartásában. Viszont ugyanez a hormon felelős a női hűtlenségért, a túlzott kacérságért is - ha túl magas a szintje a szervezetben. A Texasi Egyetem kutatói tudományosan is megerősítették azt a véleményt, miszerint azon nők, akiknek magasabb az ösztradiol- szintje, jobban vonzzák a férfiakat - a hormontúltengés jelei: a nagyobb keblek, a homokóra al- J kát és a vonzó arc. A férfiak szá- 2 mára ezek a tulajdonságok komoly szexuális vonzerőt jelentenek. Dr. Kristina Durante pszichológus szerint a fizikailag vonzó nők nagyobb figyelmet kapnak a férfiak részéről, ezzel pedig nagyobb esélyük van arra, hogy megtalálják az ideális partnert. „Nehéz olyan férfit találni, akinek jók a génjei és jó lelki társ is válhat belőle. A nők gyakran üzleti alapokra helyezik párkapcsolatukat, amikor megállapodnak egy anyagilag és fizikailag biztonságot nyújtó partner mellett. Az átlagosnál vonzóbb nők azonban nagyobb kihívást jelentenek a férfiak számára, hiszen nekik nincs szükségük megalkuvásra. A legjobb partner megtalálásának érdekében könnyedén lépnek át egyik kapcsolatból a másikba, vagy éppen tartanak fent párhuzamosan több viszonyt” - állítja a tudós. Ugyanakkor egy hazai közvélemény-kutató, a Medián adatai alapján manapság minden hatodik ember szex nélkül él. Míg a megkérdezett nők 24 százaléka nem szeretkezett az elmúlt tizen- két hónapban, a férfiak között ez az arány mindössze hét százalék. (Ennek egyik lehetséges oka az, hogy sok férfi osztozik kevés, intenzív szexuális életet élő nőn, de az is lehet, hogy lódítanak a teszt kitöltésekor.) EGY ÉSZAK-KAROUNA1 EGYETEM szociológusa arra a következtetésre jutott, hogy a férfiak sokkal rosszabbul viselik mentálisan a szakítást, mint a nők. Több mint száz 18-23 év közötti, nem házas fiatalt vontak be a vizsgálatba. Az előző év átlagát tekintve a megkérdezettek 32 százaléka élt hetente többször nemi életet, heti egyszer 19 százalék, havonta többször 15 százalék, alkalmanként vagy soha 34 százalék. A legintenzívebb korosztály a 18-39 éveseké, a 15-17 évesek még, a 40 felettiek pedig már ritkábban keresik a testi örömöket. A 60 évesnél idősebbeknek több MEGÁLLAPÍTÁSAI SZERINT a kapcsolati hullámvölgyeket egy szerelemben sokkal nehezebben élik meg a férfiak, mint a nők, legalábbis mentális szempontból! Ez még akkor is így van, ha az urak megpróbálnak keménynek és erősnek tűnni egy-egy szakítás után. A mint a fele pedig már sohasem él nemi életet. Ennek csupán egyik oka, hogy a férfiak korábban halnak, és sok az özvegyasszony. Valószínűbb, hogy sokan úgy érzik, ez már nem nekik való szórakozás... A válaszadók több mint fele (57 százalék) minden szexuális együttlét alkalmával egy orgazmust él át. Nagyon keveseknek nőknek könnyebb a dolguk, kisírják magukból a bánatot, de a férfiak nem tudják ilyen könnyen kifejezni a szorongást. A fiatal FÉRFIAK számára a romantikus kapcsolat alapköve az intimitás, míg a nőknek ugyanolyan fontos a szociális kötelékek ápolása - párjuk (2 százalék) van többszörös orgazmusuk, míg 41 százaléknak nem mindig vagy sohasem sikerül. Ez a férfiak 20, míg a nők 65 százalékára igaz. Egy szexuális együttlét átlagosan harmincöt percig tart: az idő felét előjáték, másik felét a közösülés teszi ki. A fiatalok és a szexet élvezők több időt szánnak egy-egy aktusra. családjával és barátaival. Fiatal felnőtt korban mind a férfiaknak, mind a nőknek sokat kellene „tanulniuk”, hogy éretten már ne kövessenek el hibákat a párkapcsolataikban, ezáltal elkerülve a mentális problémákat, melyeket ezek okozhatnak. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD _________AUTÓ & MOTOR SZ ERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Fanyar és finom a birsalma bár nyersen nem szokás enni, annál ízletesebb a birsalmából készített kompot, befőtt, de sütemények töltelékéül is finom. Sokféle vitamint, ásványi anyagot tartalmaz. A P-vitamin megelőzi a skorbutot, elősegíti a sebgyógyulást is. Legyen partnere a partnerének van AZ ÚGY, hogy valamelyik félnek kevésbé van kedve a szerelmeskedéshez. Akkor se legyen elutasító! Hagyja magát „rábeszélni”. Ha partnere elég ügyes, ez menni fog. Ami tilos: sok munkára és rendre fejfájásra hivatkozni. Demcsák Zsuzsa kétgyermekes anyuka A MOKKA MŰSORVEZETŐJE a kétórás élő adás közben sokféle emberrel beszélgethet. „Az a jó, hogy a magazin műfaja nagyon tág, a horoszkóptól az adórendszerig bármi belefér...” - mondja. Ő is nagyon készül az ünnepre. Karácsonyeste az egész család összegyűlik a fa körül, de ajándékot csak a két kicsi, Benedek és Tamara kap. A pasiknak nehezebb a szakítás, bár kifelé gyakran azt mutatják, „nekik aztán édesmindegy..." Ne hagyja tennivalóit az utolsó hétre karácsonyi készülődés Kezdjen hozzá idejében, és békés lesz az ünnep Televízió mint pótmama? Nyugodtan kapcsolja ki! Az advent az ünnepre való ráhangolódás időszaka. Még a nem vallásos ember számára is annyit jelent, hogy kezdetét veszi a készülődés. Az asszonyoknak egy háromnapos ünnep tökéletes elrendezése nagy feladat, semmit ne hagyjon az utolsó pillanatra. készítsen listát a tennivalókról. Gondolja meg, mit bízhat a család többi tagjára: ki mit tud elvállalni a takarításból, bevásárlásból, lakásdíszítésből. Nyugodtan ossza ki a feladatokat, nem kell mindent egyedül elvégeznie. ha szokott sütni aprósütemé- nyeket, már pár héttel korábban elkezdheti, mert megfelelően tárolva sokáig frissek maradnak. A menüsorhoz való éteEgy lista megkönnyíti a dolgokat lek alapanyagai közül a fa- gyaszthatókat szerezze be idejében, és akár nyersen, akár félkészen tegye a mélyhűtőbe. A lényeg: az utolsó napon csak Gondoljon magára is! nem kötelező, hogy az anyuka űzött vadként roskadjon le a karácsonyi asztalhoz. Ha nem is jut el kozmetikushoz, fodrászhoz, szánjon egy napot - de legalább egy délelőttöt - az otthoni szépítkezésre, relaxáció- ra. Ebben a család többi tagja úgy tud legjobban segíteni, hogy ezalatt elintézik a rájuk bízott ügyeket. azt csinálja a konyhában, amit feltétlenül szükséges. nézze át a karácsonyfadíszeket: van-e köztük törött, kell-e valamit pótolni. Bár szezononként változik a divat, nem kell minden évben új színeket vásárolni - elég néhány ismerős családdal csereberélni. az ajándékokat nyilván már előbb kigondolta, esetleg meg is beszélte szeretteivel, hogy ki minek örülne. De legyen néhány olyan ajándékozható apróság is becsomagolva, amit azoknak tud adni, akiktől nem számított ajándékra, mégis meglepik. Ezek persze olyan dolgok legyenek, amiket a család is fel tud használni, ha éppen megmaradnak. ■ A hat-nyolc éves gyerekek több mint húsz százaléka hetente legalább 40 órát tölt a tévé előtt. Ami még rosszabb: sokszor brutális akciófilmeket néznek. Meghökkentő: egy 12 éves gyerek átlagosan már 14 ezer ember halálát látta. Elképzelhető, mennyire árthat ez a gyerek lelkének, gondolkodásmódjának. A tévéadók egyre több erotikus és akciófilmet vetítenek. Több néző - több reklám - több nyereség. És sok szülő nem törődik azzal, mit néz a gyerek, sőt! Sokan pótmamaként használják a televíziót. Mások meg talán törődnének velük, de egész nap dolgoznak, a gyerek meg otthon tölti a téli szünet nagy részét, és ellenőrizetlenül tévézik. Vannak jelei annak, ha a gyerek túl sok időt szán erre, és nem neki való filmeket néz. Kreativitása, szókincse csökken, kifejezései erőszakot tükröznek. Nyugtalanul alszik, felsír éjszaka (nem tudja feldolgozni a látottakat). Elveszíti együttérző képességét, eltompul, érzéketlen lesz. Mit tehetnek a szülők? Ügyeljenek rá, hogy a gyerek csak azt nézze meg, ami neki való. Beszélgessenek vele a látottakról, így megtudhatják, milyen hatással volt rá egy-egy film. De mindenekelőtt mutassanak jó példát, hogy a tévét ki is lehet kapcsolni. Néha pedig nem lehet, hanem - kell! ■ h A f V i Á